2011. augusztus 13., szombat

A zene halála...

Most éppen szidhatnám a mai zenei ízlést ismételten a mai bejegyzésem címe alapján, de mégiscsak hanyagolnám mára mind SP-t (aki nem Senatus Populus, mint megtudtam), mind a fantasztikusan tehetséges VV "fogalmamsincskicsodaésmiérténekelhanincsishangja" Zsófit, de nem teszem. Egyébként is a fluort csak a fogkrémben tudom elviselni, nem Tomiban...



Sajnos a helyzet azonban számomra zenei téren ma még ennél is rosszabb irányba fordult, ugyanis sikerült az mp3 lejátszómat becsempésznem tudat alatt a mosógépbe. Most azt gondolja az olvasó, hogy ilyen nincs. De van. Na nem szándékos volt, bár az imént említett "énekesek" mellett, még ez is érthető lenne. Tulajdonképpen nem tudom ponotsan miként került oda. Feltételezésem szerint a pulóverem csuklyájába eshetett a lejátszó (zsebét ugyanis mosás előtt ellenőriztem), mikor pakolásztam a hátitáskámban (ahol normál körülmények között tartom) és kidobáltam belőle a holmikat. Szerencsétlen eszköz 20 percet lubickolt a forgódobban, mire felfedezték a ruhák között. Most szárad, éppen a számítógép ventilátora mögött lóg, hátha valami csoda folytán újra működőképessé válhat. Eddig -10 órával a tisztítást követően- túl sok életjelet nem ad, pusztán ha az USB csatlakozóval összekötöm a PC-vel, világít a képernyő. Most hogy ez jó jel, vagy a robbanást megelőző utolsó fázis, még nem sejthető. 



Jedlikes elektronikás éveimből sem tudok példát előhúzni hasonlóra; akkoriban inkább elektrolitkondenzátorok fordítva bekötésével, Warcraft 2-vel és a Foxi Box-nak elkeresztelt (és Foxi Maxinak becézett) elektronikus szimulációs tábla tönkretételével szórakoztunk, nem mp3-ak fürdetésével. Ez utóbbit nehéz is lett volna kivitelezni, hiszen akkoriban mifelénk még nem is létezett (jellemző 11 évvel ezelőtt kőkorszak voltára, hogy a 32 elektronikustanoncnak volt összesen 1 darab mobiltelefonja 1999-ben)...



Szóval amikor azt írják pólókra, hogy "Punks not dead", vagy azt énekli a Pokolgép, hogy "mindig lesznek rockerek", nyilvánvalóan tévednek. A lejátszón lévő 200 kiváló számot pedig most újfent válogathatom össze... Egyik szemem sír, a mácsik meg finom.
Most vehetek új mp3-at azon sötét téli napokra, mikor melóból hazafele menet már a korai éjszaka függönye miatt nem olvashatok a buszon. Szomorú nap volt ez...

Nincsenek megjegyzések: