William R. Forstchen:
A harag napja
Budapest: 21. Század Kiadó, 2018
283
oldal
Eredeti
cím: Dies Irae : Day of Wrath (2014)
Fordította:
Nagy Ambrus
A
21. Század Kiadó úgy látszik felbátorodott Forstchen előző trilógiájának (s
különösen becses első részének. A 2. rész és 3. rész kritikája is a blogon) sikerén, s kiadta a szerző - előzőhöz hasonlóan
szomorú jövőt elénk táró - újabb regényét. Forstchen továbbra sem a legjobb
tollú író, nem tobzódik a szépirodalmi eszközökben, szóképekből annyi sincs itt,
mint egy átlagos NB III-as bajnokin. Stílusa egyszerűen nyers és brutális. Ám
mivel nyers és brutális történéseket ír meg, ez igencsak hatásos. Szerzőnk ugyanazokat
az eszközöket veti be, amelyeket korábbi regényében, így meglepetés nem ért. Ezúttal
nem nukleáris fegyver mér csapást az Egyesült Államokra, hanem iszlám
terroristák.
A
regény hőse az egyszerű amerikai ember, akinek neve van, háttértörténete alig.
Bob Petersen átlagos Maine állambeli tanár, de lehetne bármelyik jenki,
teljesen csereszabatos. Bob öccse elesett Irakban, így eleve nem szimpatizál
a radikális iszlámmal, s mint fotelszamuráj, megpróbálja felhívni a figyelmet
az USA déli határának védelmére, facebookon. Ezért természetesen megkapja a szokásos epitheton ornansokat: rasszista, intoleráns, kirekesztő, et cetera. Aztán persze beüt a csapás.
No, nem utasszállító repülőgépek csapódnak felhőkarcolókba, hanem gépkarabélyos
arabok törnek rá iskolákra, s ott támadják az amerikai nemzetet, ahol az a
leginkább érzékeny: a gyerekeknél. Forstchen egyértelműen sokkolni akarja
olvasóit, hogy ébredjenek fel évtizedes Csipkerózsika álmukból, mert ha nem,
tragédia lesz a vége. És nem csak könyvben. Elvégre milyen világ az, ahol egy amerikai lassan
szörnyszülött, ha önvédelmi fegyverrel bír, míg a déli határon azt csempészhet
át a bűnöző, amit csak akar, mert azt lezárni, ellenőrizni meg maga a fasizmus.
Ráadásul e kettő vélemény ugyanazon fejekben szokott megfogalmazódni, anélkül, hogy a disszonancia szétrobbantaná a koponyájukat. Az
érezhetően konzervatívan gondolkodó írónak elege van a média túlhatalmából,
egyirányúsításából, mivel fontos dolgokat sorol hátra a bulvár mögé, miközben a
valóságot elfedi az emberek elől. Itt érdemes jelezni, hogy Forstchen mindezt
2014-ben írta meg, két évvel Trump megválasztása előtt! Igencsak ráérzett a vidéki (=nem partvidéki) amerika világnézetére.
A karakterek nincsenek kidolgozva igazán, van itt néhány sablon: flintás sherif, önfeláldozó anya, és korlátolt femináci vénlány tanárnő. Mondjuk utóbbin jót nevettem. Ismerős. Jelentőségük azonban csaknem zéró. A regény ugyanis történetileg erős.
Az
ötletet a történethez a beszláni túszdráma adta (milyen könnyen elfelejtettük
ezt a vérfürdőt, holott több mint kétszer annyi áldozata volt, mint a
párizsinak három éve). Ezt a valódi esetet toldotta meg a szerző még több
kegyetlenséggel, embertelenséggel és emelte sokadik hatványára. Minden
álhumanista nyafogást mellőz, szóval bátor, merész, és férfias regény.
[Megjegyzés
rovat: szomorú, hogy bátorság kell nem belemerülni a politikai korrektség bűzlő
mocsarába, de itt tartunk, s innen szép győzni!]
Sőt!
Még csak nem is lapogatja a merénylők vállát, hogy azok is csak emberek, s
csupán a körülmények tették őket ilyenné, ámde voltaképpen ugyanúgy áldozatok
ők, mint a gyerekek, akiknek nyakát éppen kukrival marcangolják… De komolyra fordítva
a szót: az emberjogi akcióhősök (SJW) csak azt felejtik el manapság, hogy
mindenki meghozza a maga döntéseit, s azokért felelősséget is kell vállalni. A
keresztény világban évszázadokig torolták meg kegyetlenül az útonállók,
gyilkosok és gonosztevők tetteit, megbocsátva nekik, könyörögve irgalomért
számukra Istenhez, de tudva, hogy rendnek kell lenni, és nem szabad gyengeséget
mutatni. Akadnak ugyanis, akik csak az erőből értenek. Utóbbi mondat ma is érvényes. Forstchen nem mutatja be
nekünk a terroristákat, nem kapunk hozzájuk arcra szabott háttértörténetet,
mindegyikük személytelen, egyéniségtelen símaszkos gonosz. És jól van így. Ők már
nem tekinthetők embernek, mert kiírták magukat ebből a gyűjtőfogalomból,
erkölcsileg legalábbis bizonyosan. Nem kell megtudnunk a miértjeiket, nem kell
ontológiai vitákba bocsátkozni a terrorizmusról, csak fel kell számolni,
hidegen. A terroristákat fizikai erővel, ha kell, a terrorizmust meg okainak
megszüntetésével. Forstchen regényét sokkal tovább tart megemészteni, mint
elolvasni. A történet utolsó mondatai pedig mélyen elgondolkodtatóak.
A
könyv fizikailag megfelel a korábbi 21. Század kiadványoknak, relatíve jó
minőségűnek látszó fűzéssel. A borító
nem rossz, bár kissé tán túl sokat árul el a történetből, olyan erős közepes. A
fordításról nem tudok sokat mondani, a szöveg könnyen olvasható minden
szempontból. Az egész történet nem túl hosszú, s igencsak nagy betűkkel van
nyomtatva, de helyesírásilag sincs vele gond.
Pontszám:
Nyolc
halott dzsihadista a tízből.
8/10
pont
moly.hu:
89 %
Goodreads.com:
4.24 pont
Ezt muszáj még:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése