Szerdai
Waterloo-i csatáról tartandó ismeretterjesztő/megemlékező előadásom
előzményeként pár angol katona visszaemlékezését közlöm a csatáról. A levelek
az 1830-as évek végén gyűjtötte be Herbert Taylor Siborne, aki egy
kérdőív-szerű levelet juttatott el a csatát megjárt és még élő veteránokhoz,
azzal, hogy írják le személyesen ők mit tapasztaltak meg az ütközetből.[1] Ebből
válogattam össze hármat érdekességképpen. Az első kettő két lovas levele az ún.
Unió lovasdandárból, amely az angolok által azóta is dicsőített (ám felesleges)
lovasrohamot követte el Ponsonby vezérőrnagy vezetésével. A harmadik egy
memorandum, amelyet egy ír gyalogezredben szolgáló katona vetett papírra.
I.
Ballincollig,
1839. június 12.
„Nincsenek
emlékeim a „szürkék” rohamának bármely részéről a francia gyalogság oszlopai
ellen, melyekre a jegyzetei utalnak. Emlékszem arra, hogy Hankin alezredes
hátrament, annak okán, hogy lova levetette magáról; de ez még a támadásunk
előtt történt. Az Ön térképében, melyet leveléhez csatolt (és amit most
visszaküldök), szerintem a „szürkék” helyesen vannak elhelyezve. Tökéletesen
emlékszem egy mélyedésre, ahol két vagy három saját emberünk és lovunk súlyosan
megsérül ágyúlövéstől, ennek következtében elrendelték nekünk, kicsit húzódjunk
előbbre, hogy fedettebb helyen legyünk; itt rövid ideig voltunk, és rohamot
parancsoltak (a francia oszlopok ellen, melyek a mi gyalogságunk hátrálását
okozták), közvetlenül törtünk előre, nem támogatott minket más csapattest.
Ahogy
előrenyomultunk, találkoztunk a 92. számú ezreddel,[4] amely
megfordult és velünk együtt rohamozott, ennek során nem emlékszem, hogy a "királyiakat"[5] vagy
az "inniskillingieket"[6] láttam volna a mi
szakaszunkon.
Nem
emlékszem bokorcsoportra, és nem emlékszem azokra az ágyúkra sem, melyekről azt
mondják, hogy minket a fedezékükből [mármint a bokorcsoportból -HG-] lőttek; de a legpusztítóbb tüzet zúdították, amelytől a legtöbbet szenvedtek mind a
tisztek, az emberek és lovak is.”
 |
| A "skót szürkék" és a 92. "Gordon Highlanders" gyalogezred rohama a Waterlooi csatában |
II.
F.S. Miller - egykor a 6. „Inniskilling” ír dragonyosezred őrnagya – levele Joseph Stratonhoz[7]
Radway,
1839. június 11.
„Kedves
Sir Joseph![8]
Amint
látom a „Királyiak” és a „Szürkék” a Sast a maguk jelvényének tartják, stb.[9] Azt
hiszem kérelmet kell benyújtanom, hogy az inniskillingieknek ugyanezt a
megkülönböztetést biztosítsák, én mindig úgy véltem, hogy nekik ugyanannyi
joguk van ehhez, mint a másik ezredeknek.
Amikor
felvettük a pozíciónkat 18-án[10] a
„királyiak” alkották a jobb, az „innsikillingiek” a bal szárnyat, a „szürkék” a
tartalékot, és a rohamot is így indítottuk. Én vezettem a baloldali svadront[11], Madox a jobboldalit, Browne a középsőt. Az én svadronom Holbeck és
Douglas embereiből állt.[12] A
roham során két könnyű sebet kaptam a francia oszlopok bajonettjeitől és
elvesztettem a lovamat. A hátsó vonalaink felé visszatérve találkoztam Small
őrmesterrel, aki szintén elvesztette a saját lovát, és egy másikat vezetett,
amely egy francia dzsidástiszthez tartozott, és amin én lovagoltam a nap
hátralévő részében, mint önjelölt dzsidás. Ezután megtaláltam Rickatts-t, aki
bekötözte bajonettől kapott sebeimet, majd csatlakoztam a dandárhoz, amely
három svadronra csökkent.[13] Egyeseket
Brüsszelbe küldtek a foglyokkal, a kis erdő[14]
mögé.
Onnan
egy idő után jobbra a Genappe-i úthoz rendeltek minket, előre a harcvonalba. Újból
megsebesültem, és Madox százados parancsnoksága alatt hagytam az embereimet. Te
[azaz a levél címzettje, Sir Joseph -HG-] vezetted a dandárt. Az idővel
kapcsolatban nem tudok semmilyen pontossággal szolgálni. Azt hiszem 12 óra
körül rohamoztunk – Ponsonbyt ekkor ölték meg[15] -, ezután
olyan négy körül a jobbra mentünk, és én olyan öt körül hagytam el a
csatateret. Én nem sokkal teelőtted sérültem meg, és úgy hiszem Lord Anglesey[16]
előtt – de ebben nem vagyok egészen biztos…”
| A Charles Ewart által megszerzett "Sas", amelyet a 45. francia gyalogezredtől zsákmányoltak a "skót szürkék" |
III.
E.W. Drewe, a 27. „Inniskilling” ír
gyalogezred[17]
egykori
hadnagyának visszaemlékezése[18]
Dátum
nélkül
„Úgy
tűnik számomra, hogy némi zavar van a dandár számával, amelyben a 27-esek a
hadosztályban voltak. A 4. a
27. és a 40. ezredek alkották az 1. dandárt az 5. hadosztályban, amelyet Sir
Lowry Cole vezetett.[19] Ez a
dandár volt az egyetlen, amelyik az Amerikában harcoló hadseregből[20]
csatlakozott a herceg[21]
seregéhez, és Gentben szállásolták el, mint XVIII. Lajos őrségét. Június 15-én
késő éjjel hirtelen indulási parancsot kaptunk, és erőltetett menettel elértük
Waterloo település erdős oldalát 18-án reggel 6 óra körül. Egy időre
megszálltuk és megtisztítottuk az utat a kenyeret, takarmányt és szeszt
tartalmazó szekerek számára, mert a parasztok állatai is azon közlekedtek,
[ezután] elbújtak az erdőben.
Ezután
a nagyon fontos feladat után a dandár a harcvonalba indult, áthaladt a falun és
megszemlélte a herceg, aki ott állt az erkély bal oldalán, a csatatérre menet.
Miután áthaladtunk a falun, folytattuk menetünket a sereg bal oldala felé, de
még nem jutottunk messzire ebben az irányba, mikor visszahívtak minket és azt
kérték, hogy foglaljuk el a helyünket hátul, mint tartalék, századoszlopokban a
falu Mont St. Jean[22] felé
eső oldalán. Ebben a felállásban a fegyvereket leraktuk és az emberek
lefeküdtek és folytatták az alvást kevéssel délután 3 órán is túl.[23] A
pozíciónkat délelőtt 11 óra körül foglaltuk el, és a csata rögtön megkezdődött
a jobb oldalon Hougoumontnál,[24] és
fokozatosan kiterjedt bal felé, és láthatóan különösen forró volt középen a La
Haye Sainte-felé vezető út mindkét oldalán, ahol keresztezi a Wavre irányába
tartó utat balra.
Az
embereink, mint korábban leírtam teljesen tudattalan és látszólag gondtalanul
várták a hamarosan bekövetkező eseményeket. Többen megsebesültek pár kóbor
lövedéktől, amelyet az ellenség ellőt a felfejlődött csapataink feje fölött,
vagy azokon keresztül jutott, néhányat meg is öltek.
Negyed
négy felé aggasztó hírek jutottak el hozzánk, amikor minden férfi megragadta a
puskáját, és előre indultunk határozott, kemény és magabiztos léptekkel,
elhaladtunk közel balra a Mont St. Jeantől, átkeltünk egy keskeny völgyön, és a
talaj fokozatosan emelkedni kezdett a brüsszeli út bal oldalán, közel a
Wavre-felé vezető út kereszteződéséig. Ezen állomás elérésekor századoszlopokat
alakítottunk[25] negyed mérföld távolságra
az ellenség bal szárnyától. A 4. ezred volt a jobb oldalon, a 40. a jobbon, és mindkettő
jelentősen a 27. ezred mögött, és amelyek összehasonlíthatatlanul kevesebb
veszteséget szenvedtek a hadtestben, mint a 27-esek, mivel a parancs értelmében
az emelkedő miatt a 27-esek voltak a legmagasabb terepen mind közül.
Itt
szereztem a harmadik sebesülésemet háromnegyed hét körül, el kellett hagynom a
csatateret, és csak a francia gárda támadásának előkészületeit láthattam, akik
véleményem szerint dandár- és hadtestoszlopokban támadtak, de nem láttam ezeket
a manővereket. Nem szeretnék mendemondákat mesélni.
E.W.Drewe
”
| Félix Henry Emmanuel Philippoteaux (1815-1884): A Waterlooi csata |
Jegyzetek:
[1] Siborne gyűjteményéről magyarul: Keegan, Jonh: A
csata arca. Bp.: Akadémiai, 2013. p. 144-146
[2] A 2. „Skót szürke” (Scots Grey) dragonyosezredről van
szó, amely a csata egyik nevezetes rohamában vett részt az Unió lovasdandár
kötelékében.
[3] Siborne, H.T.: Waterloo letters. London, 1891. No. 42. Továbbiakban: Siborne.
[4] A 92. „Gordon Highlander” skót gyalogezredről van
szó. Lásd a hadjáratban való részvételükre: Biró Tibor: Skót Highlanderek a
waterloo-i hadjáratban. In: Aetas. 2011. 4. sz. p. 102-119
[5] Crawford itt valószínűleg az 1. „királyi dragonyos”
(Royal Draagons) angol lovasezredre
gondol, amely a skót szürkékkel és az ír „Inniskilling” dragonyosezreddel
együtt az úgynevezett Unió nehézlovasdandárt alkotta. Előfordulhat az is
azonban, hogy a „Royal Scots” alföldi skót gyalogezredről van szó, amely a
„Gordon Highlander”-rel együtt a Pack-féle dandárban harcolt Belgiumban.
[6] Valószínűleg a 6. „Inniskilling” ír dragonyosezredre
gondol a szerző. Esetleg a levélíró gondolhat a 27. „Inniskilling” ír
gyalogezredre, amelynek 3. zászlóalja az egyik legsúlyosabb veszteséget
szenvedte el Waterloonál, 750 emberéből 450 meghalt vagy megsebesült. Lásd:
Keegan, John: A csata arca. Bp.: Akadémiai, 2013. p.154-155
[7] Siborne, No. 45.
[8] Sir Jospeh Muter (később Starton) a 6. „Inniskilling”
dragonyosezred parancsnoka volt Waterloonál.
[9] A „Skót szürkék”, a az angol „királyi dragonyosok” és
az ír „Inniskilling” dragonyosok által alkotott Unió lovasdandár rohama során
Charles Ewart a „skót szürkék” őrmestere elbvette a 45. francia gyalogezred 1.
zászlóaljának jelvényét, a Sast Pierre Guillot jelvényhordozótól. A Sas a mai
napig a skót szürke ezred múzeumában megtekinthető. A rohamot az ír és az angol
dragonyosezreddel együtt követték el, mely során a sas birtokukba került, így
azok is jogot formáltak rá, mint olvasható.
[10] 1815. június 18-án a Waterloo-i csata napján.
[11] Katonai szakszó. Eredeti jelentése négyzet. A XVIII.
Században rendszerint 2 század alkot egy svadront. Később a svadron a század
szinonimája a huszárságnál. Az angol hadsereg dragonyosainál egy ezred a XIX.
század elején 2-4 svadronból áll, hivatalosan 460 emberrel az ezredben. Ez
alapján egy svadron olyan 150-200 főből állt.
Mint a levélből kiderül a 6. dragonyosezred 3 svadronra oszlott.
[12] Azaz a svadron két alegységből, századból állt.
[13] Az Unió dandár rohamát oldalba kapták a francia
dzsidások, amely ennek és az ágyútűznek következtében igencsak nagy
veszteségeket szenvedett. Alezredesünk levele szerint durván egyharmadára
csökkenhetett, hisz a három ezred a csata után csak három svadront tudott
kiállítani összesen.
[14] Az eredeti levélben szereplő „little wood” a
Brüsszeltől délre, délkeletre húzódó Soignes-i erdőre (Foret de Soignes) utal,
amely ma is létezik.
[15] William Ponsonby (1772-1815) vezérőrnagy, a már
említett három dragonyosezredből álló Unió lovasdandár (Union brigade)
parancsnoka volt, aki brigádjának támadása során egy dzsidás leszúrta.
[16] Henry Paget, Anglesey első márkijáról van szó, akit a
csata idején még Uxbridge earljeként ismertek, és aki a csata során a brit
nehézlovasság parancsnoka volt.
[17] Lásd: 5. lábjegyzet!
[18] Siborne, No. 174.
[19] Valójában az „Inniskilling” gyalogezred 1. zászlóalja
a 6. hadosztály 10. dandárjában harcolt, a 4. „királyi saját (King’s Own)
gyalogezred 1. zászlóaljával, a 40. „2. sommersetshire-i” gyalogezred 1.
zászlóaljával. Mint látható az emlékezőben inkább a testvéralakulatok maradtak
meg, nem a nagyobb seregrészek elnevezései nagyjából 25 év után.
[20] Az eredetiben amerikai hadsereg van, de a
félreértések elkerülése végett így fordítottam. Ugyanis 1814-ben ért véget az
Egyesült Államok háborúja (1812-1815) a britek ellen Kanadában, miután az USA
megpróbálta elfoglalni a gyarmatot. Ekkor került sor arra, hogy a brit seregek elfoglalták
Washingtont és felgyújtották az épülő Fehér házat.
[21] Azaz Wellington hercegének németalföldön állomásozó
szövetséges hadseregéhez.
[22] A Mont St. Jean az angol sereg hadállását jelentő
alacsony dombsor neve, Waterlootól keletre.
[23] A csata ekkor már 4 órája tartott, de a fáradt
katonák a tartalékban úgy látszik nem találták zavarónak a több száz ágyú
bömbölését!
[24] Hougoumont egy falakkal és erős épületekkel
rendelkező farm volt a brit csapatok vonala előtt a jobb oldalon.
[25] A zászlóalj ilyenkor századonként állt fel
oszlopokban, azaz keskeny, de hosszú alakzatban, amely ágyúk által nehezebben
volt eltalálható. Viszont ha eltalálta egy tömör vasgolyó akár tíz-húsz embert
is kiütött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése