Nézzünk folyóiratot! - Rubicon 2019/1.

Rubicon 2019/1. szám 

Magyarország a II. világháborúban

Az utóbbi években egyre színvonalasabb Rubicon idei éve tematikus számmal indult, melynek minden cikke a II. világháborús magyar részvétellel, azon belül is elsősorban az 1941-43-as keleti fronton vívott harcokkal foglalkozott. Az írásokat neves szakértők jegyzik, így egy nívós ismeretterjesztő összefoglaló került a téma iránt érdeklődők kezébe.

Erre már csak azért is szükség van, mert még manapság is sokszor találkozik az ember viták során (lett légyen annak helye facebookos csoport, vagy kocsma) igencsak alaptalan rágalmakkal a magyra honvédek ténykedésével kapcsolatban. Röviden végigveszem, miről olvashatunk az idei első számban:

Kovács Vilmos: Trianon béklyójában. A Magyar Királyi Honvédség fegyverzetének kialakulása 1920-1938 között

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, Dr. Kovács Vilmos ezredes rövid értekezésében a Trianoni békediktátummal indít, s annak a honvédségre vonatkozó megszorításaival. A békeszerződés korlátozásai gyakorlatilag rendfenntartó erők szintjére redukálta a magyar haderőt, megfosztva hazánkat még az önvédelem lehetőségétől is. Az igazságtalan béke revíziójára már az első hónapoktól – többnyire teljesen irreális – tervek születtek, s 1927-ben megszabadulva a közvetlen Antant ellenőrzés alól megkezdődött a honvédség fejlesztése, ha csak titokban is. A szerző végigveszi a haderő fejlesztésének lépéseit, legfontosabb beszerzéseit. Mivel ez sokszor rejtve történt, s éppen onnan vett az ország technikát, ahonnan tudott, ez nagyon heterogén, s ezért sérülékeny felszerelést jelentett. Kiemeli ugyanakkor - teljes joggal -, hogy a sokszor cudar gazdasági helyzet ellenére a magyar hadiipar képes volt a világháború során közel ezer páncélos és páncélozott jármű, valamint több száz harci repülőgépet legyártani, ami párját ritkító teljesítmény volt az európai országok között.

Andaházy Szeghy Viktor: A Gyorshadtest ukrajnai hadműveletei, 1941

Andaházi a Hadtörténeti Könyvtár vezetője, s már bemutattam korábban megjelent könyvét. Most a Gyorshadtest 1941-es hadműveleteit tárja elénk röviden. Kiemeli, hogy a magyar magasabbegység feladatát a nehézségek ellenére jól oldotta meg, sokszor kiérdemelve a német tábornokok elismerését is. Külön érdekesség - mivel nem közismert -, hogy a gyorshadtest a későbbi 2. hadsereghez hasonlóan folyamvédelmet is el kellett lásson másfél hónapon át a Dnyepernél. Ez a Don folyóhoz hasonlóan 200 kilométer hosszúságú szakaszt jelentett, igaz félkör alakban, ami némileg kedvezőbb volt, s a szovjetek sem voltak képesek hídfőt kiépíteni. A magyar királyi I. gyorshadtest végül a Donyecig tört előre a német csapatokkal együtt, innen vonták ki novembertől, miután jelentős anyagi veszteségeket szenvedett, bár elsősorban nem harci cselekményekben, hanem a hosszú út és a felszerelés gyenge minősége miatt. A 44444 fős seregtest 4005 főt veszített halottakban és eltűntekben, s gyakorlatilag teljes járműparkját valamint nehézfegyverzetét. Mindazonáltal feladatát szépen teljesítette sokszor 3-4-szeres túlerővel szemben, azoknak sajátjánál lényegesen nagyobb veszteséget okozva.

Szatmári András: Lőfegyverek

Egyszerű képes tabló a magyar honvédség által használt lőfegyverekről pisztolytól nehézpuskáig bezáróan. A színes fotók mellett a legalapvetőbb adatokat olvashatjuk.

Kovács Vilmos: A magyar királyi honvédség fegyverzete a 2. hadsereg frontra küldésének időszakában és a doni hadműveletben, 1942-43

A cím önmagában jó hosszú és gyakorlatilag mindent elmond. Kovács Vilmos ezúttal is jó összefoglalást ad a Szovjetunió ellen felvonuló honvédek fegyverzetéről, kiemelve annak kétségkívül létező problémáit. Összehasonlítja a magyar, német és szovjet hadosztály felszerelését, melyből kitűnik, hogy a nagyhatalmak háborújában a magyar állam nem volt képes hasonló erejű hadosztályok kiállítására. Ezt természetesen fel lehet róni az akkori politikai- vagy katonai vezetésnek, de ne feledjük, hogy Magyarország ma sem lenne képes erre. Nem a szándék, hanem az anyagi erőforrások hiánya volt ennek oka, ráadásul 1938-ig a fejlesztés egészen esetleges volt. Bár a honvédségnek voltak kiváló eszközei, azok mennyisége nem volt kielégítő, s az utánpótlás biztosítása több ezer kilométerről, ráadásul német hadtápvonalon sokszor megoldhatatlannak bizonyult. A cikk bemutatja a rendelkezésre álló fegyverzetet (kézifegyver, tüzérség, páncélelhárítás, s páncélozott járművek), s szomorúan állapítja meg, hogy például mire a valóban hatékony 87/38 M páncéltörő lövegek kijutottak a csapatokhoz, addigra megindult a szovjetek januári offenzívája.

Hatala András: Lőszerek

Hatala András - aki elsősorban számomra a Haditechnika folyóiratból ismert, mint szakíró valamint a Király-géppisztolyról szóló könyv szerzőjeként -, a fentebbi, lőfegyverekről szóló tablóhoz hasonlóak képekkel illusztrálja, milyen lőszerek voltak használatban a II. világháború során a magyar honvédségben. Igazából csak ízelítő, méretarány és minden magyarázat nélküli.

Végső István: Kerékpárokkal a második világháborúban

Sokszor valóban megmosolyogtatónak hat, mikor a második világégésről látott archív felvételeken magyar katonákat látunk kerékpározni. Ugyanis a világháborúról a gépesített alakulatok ugranak be, robogó harckocsik, akik Rommel vagy von Rundstedt vezetésével rohanják le az ellenséget, holott a német haderő messze nem volt annyira gépesítve, mint általánosan hiszik. Végső István írásában a magyar kerékpáros alakulatokat mutatja be, amelyek különösen a visszacsatolások során játszottak fotntos szerepet, hiszen - bármennyire is különös mai szemmel -, akkoriban a gyorscsapatok közé tartoztak. Voltaképpen a honvédség történetében átmeneti egységeknek bizonyultak, hiszen a haderőfejlesztés során a bringásokat felderítő- és harckocsizó zászlóaljakká alakították át. A szerző bemutatja az alakulatok rövid történetét, néhány vezetőt, s korabeli fotókkal, rajzokkal illusztrálja azt.

Szoleczky Emese: A frontélet dokumentumai. II. világháborús magyar emlékanyag

A kétoldalas írásocska néhány olyan dokumentumtípust mutat be példákon keresztül, amely sokunk gyűjteményében megtalálható, de akárkinek lehet ilyen a padlásán felmenőinek köszönhetően. Szoleczky Emese, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Dokumentációs osztályának osztályvezető-helyettese ez alkalommal egy-egy tábori postai levelezőlapot, tábori levelezőlapot, SAS-behívót és zsoldkönyvet hozott el nekünk, bemutatva a katonaélet mindennapi papíranyagát.

Bonhardt Attila: A magyar harckocsizók. Az 1. tábori páncéloshadosztály a Don menti csatákban

Bonhardt Attila ezredes a Hadtörténelmi Levéltár tavaly nyugdíjba vonult igazgatója az első valóban modernnek nevezhető magyar páncélos seregtest rövid történetét meséli el nekünk, amely már teljesen gépesített volt (a világon a nagyhatalmakat leszámítva 1942-ben kevés állam rendelkezett ilyennel!). Az 1. tábori páncéloshadosztály ugyan rögtönzött, s nem állandó alakulat volt, mindazonáltal egyértelműen elitnek számított a magyar honvédségen belül. Bonhardt először bemutatja a magasabbegység járműállományát, röviden jellemzi azokat. Időrendben követi a hadosztály harci bevetéseit, s állományának alakulását. Nem is rémlett, hogy a magyar tankok már 1942 júliusában amerikai páncélosokkal kerültek szemben (természetesen szovjet legénységgel), s az 1. urivi csatában 21 szovjet, ám többségében amerikai Stuart tankot lőttek ki a magyar legények. A divízió helytállt a hídfőcsaták során, de különösen kitűnt a szovjetek januári áttörése során a német-magyar-olasz erők visszavonulásának fedezésében, mint a Cramer-hadtest része, de erről már írtam a 30. páncélosezreddel kapcsolatban.

Bán Attila: Az Engima H29 rejtjelező gép

Nem közismert, hogy az Enigmát nem csupán a németek használták, de a Magyar Királyi Honvédség is. Bán Attila bemutatja az egyetlen fennmaradt H29-es magyar rejtjelező készüléket, amely a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonában van.

Számvéber Norbert: A hídfőcsatáktól a szovjet áttörésig

Az egyik - ha nem a legjobb - II. világháborúval foglalkozó magyar hadtörténész, Számvéber Norbert ezúttal a magyar 2. hadsereg Don folyó mentén mutatott harci teljesítményét veszi szemügyre. A hadsereg frontra kerülésének általános bemutatását követően a szovjet és magyar haderő összevetése következik, ahol szerzőnk bemutatja a frontszakaszt, a magyar erőt, s a két fél hadművészete közti különbségeket. A hídfőcsaták rövid áttekintése után a látszólagos nyugalom hónapjai következnek. Valójában ebben a hadműveleti szünetben gyökerezett a januári összeomlás legfőbb oka. Az állatállomány leromlott, ezáltal a magyar tüzérség gyakorlatilag mozgásképtelenné dermedt az orosz télben, míg a hiányzó eszközök, nehézfegyverzet pótlása akadozott, vagy elmaradt, vagy éppen elkésett. Számvéber meghatározza a felek erőviszonyát 1943 elején, s megállapítása az, hogy a szovjetek élőerőben egyáltalán nem voltak túlsúlyban, ám - mint támadó fél -, meghatározhatták a támadás helyét, s helyi túlerőt hozhattak létre a hídfőkben. A hadtörténész összegzésként elmondja a két fél hibáit, illetve, hogy esetleg mit tehetett volna jobban a magyar hadsereg vezetése. Ez természetesen utólagos bölcselkedés, de Számvéber logikusan beszél, érvei elfogadhatóak. Kiemeli azt is, hogy a szovjetek páncélosokban nagyon súlyos veszteségeket szenvedtek (40%) néhány nap alatt, ami azért megsüvegelendő teljesítmény volt a magyar honvédektől.

Számvéber korábbi könyvéről itt olvashatnak.

Megjegyzésként megemlítem, hogy az egyik térképen az 1. magyar páncélos hadosztályt nem sorolják a Cramer-hadtestbe, ami nyilvánvaló véletlen baki lehet.

Sallay Gergely Pál: Magyar katonai jelvények a második világháború idején

Bár van pár kitüntetésem otthon – mármint birtokolok ilyet, nem én kaptam… -, de sohasem foglalkoztam behatóbban a különféle jelvényekkel, dekorációkkal. Ez külön szakma a szakmán belül, ugyanúgy, mint a filatélia. Sallay, akinek talán legjobb könyve a Halálfejes katonák, most néhány kiemelkedő szépségű jelvényt, érmet, kitüntetést mutat be képen és rövid leírásokkal az ejtőernyős csapatjelvénytől a Magyar Érdemrend különféle keresztjeiig, miközben röviden átfut a honvédség kitüntetéseinek történetén 1938-tól 1945-ig.

Szabó Péter: A 2. hadsereg megszálló tevékenysége 1942-43

A Magyar Királyi Honvédség megszálló tevékenysége Ukrajnában a mai napig a legmegosztóbb vitatéma különböző történelmi fórumokon, ami nem is csoda, hiszen nincs annál kényesebb téma, mint a sokszor egyenruha nélkül harcoló partizánok elleni küzdelem. Szabó Péter, friss könyve után most röviden a Rubiconban is bemutatja kutatásainak foglalatát. Idézetekkel eleveníti fel ennek a helyzetnek a fonákságát, ahol mindkét fél kitett magáért brutalitásban, de rögzítsük, a korban a hadijog megengedte a civil ruhában fegyvert fogók statáriális kivégzését. Szabó szomorúan állapítja meg, hogy a lakosság volt az egésznek a legnagyobb áldozata, hiszen a partizánok célja a megszállók meggyűlöltetése is volt, s a magyar és német foglyok megkínzásával, s az azt követő visszatorlással ezt el lehetett érni. A magyar hadvezetés jó kapcsolatot akart kialakítani a helyiekkel - érdekük is volt ez -, de ezt a csapatok túlkapásai, és a partizánok orvtámadásai sokszor lehetetlenné tették. Az is tény, hogy a partizánoktól rettegő hadtáp-csendőrzászlóaljak sokszor visszaéltek hatalmukkal, s inkább fosztogatásban, s nem a terület pacifikálásában jeleskedtek. Ugyanakkor az olyan abszurdumok, hogy a magyar katonák népirtást követtek volna el, teljesen légből kapottak, a magyar tisztikar törekedett az orosz lakossággal való jó kapcsolatra.

Szabó János: Az Árpád-vonal

Az Árpád-vonal a II. világháború talán legsikeresebb erődítésrendszere volt, amely a Kárpátok vonalában védte a történelmi Magyarország területét a szovjet invázió ellen. A téma kiváló kutatója ezúttal öt oldalon próbálja röviden megismertetni a vonal történetét, kialakításának és működésének mikéntjét. A védelmi rendszer egyes elemei a mai napig megvannak, így az részben ma is bejárható, s ez sokakat vonz. Az Árpád-vonal nagy előnye volt, hogy nem kellett több száz kilométer hosszan erődíteni, hanem a völgyekre koncentrált, s ez sokkal rugalmasabb deffenzíva volt, mint hinnénk. Még az ellenség is elismerte, hogy támadása megtört a magyar honvédek kemény ellenállásán, köszönhetően a jól kialakított védelemnek. Csak az volt a baj, hogy nem volt megkerülhetetlen…

Mindent egybevetve, egy remek lapszámot kaptunk, amely persze nem mélységben kiemelkedő - erre esély sincs 82 oldalon -, hanem azért, mert átfogóan mutat be egy sokak számára érdekes eseménysorozatot. Fontos ez, hiszen talán lökést ad sokaknak arra, hogy részletesebben is megismerjék az új tudományos munkákat a II. világháborús magyar részvételről.

Maga a folyóirat minőségi kialakítású, illusztrációkban gazdag, melyek ráadásul hangulatot teremtenek, s térképeivel megkönnyíti az események követését.