2019. január 5., szombat

Vállalhatatlan könyvek S04E01 - Esti mesék lázadó lányoknak


Elena Favili – Francesca Cavallo:
Esti mesék lázadó lányoknak

Budapest: Móra, 2017



Eredeti megjelenés:
Good Night Stories for Rebel Girls, 2016
212 oldal
Fordította: Todero Anna

Az Esti mesék lázadó lányoknak a legrosszabb papír- és festékhalmaz, amit 2018-ban olvastam, ezt nyugodtan kijelenthetem, még akkor is, ha a feminista társadalom ismét ki fog vetni magából. Hála Istennek... Már első átforgatás után éreztem, hogy ez lesz a következő írás a vállalhatatlan könyvek – mostanában szerencsére ritkán megjelenő – sorozatomban. 

A lázadás egyike azon szavaknak, amely a XX. századi agresszív-progresszív aktivizmus teljesen eltérített eredeti jelentésétől. A lázadó a történelemben sohasem bírt pozitív töltettel. A lázadó a törvényes rend ellen lázadt, sőt az isteni rendezés ellen. A rebellis a már befejezett háborút (latinból: re + bellis) újítja fel, felforgatva a békét. De a magyar lázadás szó is a természetes, egészséges állapottól való eltérést jelenti, hiszen a láz/lázas szóból ered. Hasonlóan a magyarban szintén eredetileg negatív jelentéstartalmú forradalomhoz (forr-forrong) tehát egy tipikus átértelmezéssel, újbeszél nyelvvel állunk szemben. Használjuk a szavakat helyesen, és ne a Star Wars univerzumot akarjuk kivetíteni a valós világunkra!

Már a kötet mottója is agyrém:
A világ lázadó lányainak: álmodj nagyobbat, törj magasabbra, küzdj keményebben, és ha kétségeid támadnak, ne feledd, igazad van!” [kiemelés tőlem!]
Totális baromság. Miért lenne igaza? Ennek így önmagában semmi értelme! Miben lenne igaza? Azért lenne igaza, mert lány? Az embernek rendszerint azért szokott valamiben igaza lenni, mert azt a dolgot/tényt jobban ismeri, mint a másik illető, akivel szemben igaza van. De itt hol az a valami? Csak ezért mert egy lány álmodozik, már igaza van? Abszurd. Ha valakiből egy elkényeztetett, akaratos hisztis pi... libát akarunk nevelni, akkor ez a mottó persze tökéletes. Nem emlékszem, melyik hölgynél, de azt leírták, hogy késett a repülőgépe, de addig nyafogott, hogy áttették egy másikra. Mennyire más szemlélet ez, mint mondjuk amit Chris Hadfieldnél olvastam pár hete, aki mérhetetlen szerénységgel tudott írni saját hibáiról, teljesítményéről, holott lenne mire felvágnia!

Persze csak kiragadott példák lesznek a 100 „meséből”, de azért vizsgáljunk meg közülük néhányat, hiszen, mint csepp tartalmazza a tengert!

Itt van mondjuk a portugál Maya Gabeira, aki egy sérülés után is elérte, hogy a világ egyik legjobb szörföseként hihetetlen nagy hullámokat lovagolt meg. Oké, ez tök szép, de az állítás, hogy valaki a 2000-es évek elején lázadónak számítson csak azért, mert nő létére szörfözik, finoman szólva túlzás. Jó, vagy rossz, de emlékszem a 2000-es évek elejére, és nem az rémlik, hogy a hölgyek egész nap a konyhában főzőcskéztek, míg marcona férfiak ostorral csaptak közéjük, ha nem ízlett az étel. Mellesleg az Egyesült Államokban már 1959-ben film készült női szörfösökről. Tehát nem áll meg sem az úttörés jelleg, sem a lázadás jelleg. Utóbbit legfeljebb az édesapjánál lehetne felfedezni, aki egy brazil kommunista terrorcsoport tagja volt...

De ha már sportolónők! Gabeira legalább figyelmet érdemel, mint aki letett valami teljesítményt az asztalra/vízre. Amna Al Haddadról ugyanezt nem lehet elmondani. Amna egy Emírségekbeli súlyemelőnő. Szép, hogy sportra inspirál, de teljesítménye annyi, hogy egész testet takaró muszlim öltözetben nem(!) jutott ki az olimpiára 2016-ban... Ha be akarok kerülni majd egy Esti mesék lázadó fiúknak kötetbe, ezek szerint elég lesz alsónadrágban mennem sífutásra, és tuti sikerül. Mármint nem a jó helyezés, hanem a fagyhalál és a könyvbe kerülés.

Azt sem lehet nem észrevenni, mekkora különbség van a könyvben szereplő európai és nem európai nők foglalkozása között. Míg előbbi esetben a természettudósok, művészek tarolnak, utóbbiaknál az aktivista a leggyakoribb - hmm... - foglalkozás. Az afro-arab-latino vonulatot szinte kizárólagosan mitikus régi harcos, politikai aktivisták, és sportolók teszik ki. Holott ezt a történelmi fejlődés hozta, tetszik-nem tetszik. Ráadásul a zseni Simone Biles mégiscsak más kategória, mint az arab világból összeszedett, bátor, burkában fellépő, de expressis verbis általánosságban totálisan eredménytelen - hmm... - „sportolók”. Biles négy olimpiai és tizennégy világbajnoki tornában elért aranya áll szemben mondjuk azzal, hogy Yusra Mardini elindult az olimpián, mint a „menekültválogatott” tagja, hogy ott az „úszottak még” sorának végén legyen. Ebből lesznek aztán az olyan bohózatok, mint a legutóbbi rövidpályás úszó VB-n. Ha meg mégis valami komoly teljesítmény áll egy etnikum mögött, mint mondjuk az asztronauta Mae C. Jemison mögött, akkor meg azonnal kibukik a Social Justice Warrior arca a két szerző maszkja mögül. Elvégre miért az afroamerikai nőt választották az írónők mint útmutató űrhajósnőt, és miért nem Tyereskovát, aki az első nő volt az űrben, vagy SallyRide-ot, aki meg az első amcsi? Egyébként Kelet-Európa például szinte negligálva van könyvükből.

A progressziós meseszövés természetesen politikai állásfoglalással párosul. Elvégre Hillary Clinton (teljesítménye, hogy veszített Trumppal szembe) és Michelle Obama (akit onnan ismerünk, hogy férje volt elnök) mi másért lehetne a listán? Érdekes módon az USA-ban elsőként megválasztott női képviselők egyike sem került fel a listára, igaz az előző kettővel ellentétben ők republikánusok voltak.

A szerzőpáros férfiakról alkotott véleménye lépten-nyomon ránk vigyorog a sorok mögül. Ott van a kiváló festőnő, Artemisia Gentileschi esete. Na ő tényleg megérdemel egy helyet egy ilyen listán, a XVII. század elején nőként festőnek lenni (és ráadásul lényegesen jobb festő volt, mint az agyonajnározott, s kommunista zászlóval felravatalozott bajuszos mexikói nő, aki szintén itt van a listán), azért az teljesítmény volt! Nála azt nem értem, hogy a 20 nagybetűs rövid sorocska felét miért az teszi ki, hogy el akarta csábítani egy férfi, de ő nemet mondott. Ez önmagában érdem-e azt nem tudom, viszont azt igen, hogy a leírtak távol állnak a valóságtól, sajnos Gentileschi sokkal rútabbul járt az illető fickóval...
A férjhez nem menetel, mint erény máskor is szóba kerül. I. Erzsébetnél is megjegyzik ezt. Azt már nem, hogy épp emiatt halála után ellenségének, Stuart Mária skót királynőnek a fia lett Anglia királya.

Aztán ott vannak a kalózok. Kétségtelen a kalóz és lázadás szó nem összeköthetetlen, ám tényleg kalózokat kell példának állítani? Tudja a szerzőpáros, hogy kik voltak a kalózok? És most nem valami émelyítő negédes film kalózaira kell gondolni, hanem a fosztogató, erőszakoskodó, gyilkolászó banditákra. Ugyanis három kalózina is a listán van, akiket nem tudom miért kellene példaképként kezelni.

Még néhány szereplőről pár mondatban:

AmeenahGurib-Fakim: „Ameenah úgy gondolta a növények a barátaink.” Ezek után komoly bajban lesznek a vegánok... Azóta kiderült, hogy az ékszereket is szerette: Egy NGO szervezettől ugyanis egy hitelkártyát kapott ajándékba, már mint Mauritius elnökasszonya, s annak virtuális tartalmát cseppet sem virtuális ékszerekre és ruhákra költötte.

Hatsepszut: Az írónők állításával szemben nem ő volt az első fáraónő, hanem esetleg Merinéith (nem biztos, hogy az volt), vagy Szobeknoferu (ő viszont biztosan fáraó volt). Emellett az sem igaz, hogy férfiként kellett eladnia magát, mivel fennmaradt ábrázolásain elég egyértelműen mellei vannak...

A kötet mélypontja, mondhatni Challenger-mélysége, kétségtelenül Coy Mathis. Pontosabban hülye szülei. Coy Mathis ugyanis a fiú. Állítólag 18 hónapos korában lányként kezdett el viselkedni (!?), s nem hagyta szüleinek, hogy fiúruhába öltöztessék. Ezek ám a vasakaratú szülők, egy másfél éves gyerek diktál... Hát persze, tuti nem feltűnési viszketegsége volt a drága apu- és anyucinak! A másfél éves gyerek akarta! Teljesítmény: Ügyvédei pert nyertek az iskola ellen, hogy használhassa a lány WC-t. Hogy ez miért Coy érdeme, azt nem értem. Az viszont igen, hogy eszerint a jog ezek szerint le se sz@rja azt, hogy az iskola lánytanulói és azok szülei mit szólnak majd ehhez. Coynak (illetve hülye szüleinek) joga van ehhez, a többinek meg jogában áll kussolni. De eleve mit keres egy kisfiú a 100 lázadó nő között??? Ráadásul a szerzők szerint ez példamutató a világ lányai számára, hiszen reklámozzák is szerencsétlen gyerek zavartságát és felmenői zakkantságát.

Néhány dolog meg tényleg kész röhej a műben. Már megszokhattuk, hogy Hollywood semmibe vesz olyan apróságokat, mint a bőrszín a történelmi filmekben, de hogy ez az elvileg valós eseteket bemutatni, s mintaként csatasorba állítani kívánó kötet is ezt teszi, az már egészen hajmeresztő. Noha amúgy is mesterségesen fel van duzzasztva a kötet nem fehér hölgyekkel (sokuk egyáltalán nem hiányozna a listáról, s bőven találni lehetne arra sokkal inkább rászolgáló - bár valóban, zömmel - europid nőt), képesek voltak Kleopátrát nem európainak ábrázolni. Kleopátra ősei (ptolemaidák) makedónok voltak, ezt minimális történelmi ismeretekkel is tudni illene, azaz olyan hófehér volt, mint Jégvarázs Olaf a decemberi hideg napsütésben!

A kötet egyébként nem csak tematikailag gyenge. A meséknek szánt szövegek igen lebutítottak, kiegyensúlyozatlanok, rendkívül egyoldalúak, s ráadásul tartamilag itt-ott hibásak. Minden „mesehős” pozitív figuraként lett eladva benne, holott az országuktól általa megfosztott lengyelek aligha ünneplik Nagy Katalin cárnőt, a kifosztott koreaiak meg Dzsingú császárnőt. Ha már valós személyekről mesélünk, tegyük árnyaltan, vagy ne tegyük.

Mi lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az autóversenyzés jobban érdekli? Mi lenne, ha a legszegényebb lány is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön?” - tette fel a kérdést a fülszöveg. Az az igazság, hogy már rég megtörtént. Mert ez valóság. Bármennyire is harsogják egyesek, ma ez már megvalósult. A nyugati civilizációban egy nő ahhoz megy akihez akar, és tanulhat is, ha akar és képes rá. Az meg, hogy fizikailag a nő és a férfi egyforma, azt nem lehet lázadással megoldani, és megoldani sincs semmi értelme, mert a két nem más képességekkel bír. Ezt vagy elfogadni lehet, vagy beleőrülni, és tönkretenni magunkat. A nagymamám sem mondta soha, hogy el lett volna nyomva nagypapa által (időnként inkább úgy tűnt fordítva van...), és engedtessék meg nekem, hogy nekik higgyek, ne ismeretlen aktivistáknak. Én mindenesetre maradnék a mi ósdi, elavult, ámde szerethető meséinknél, az Okos Katicáknál, meg a furfangos székely menyecskéknél.
(Említést érdemel, hogy megjelent ennek mintájára egy magyar mesekönyv is lányoknak, de szerencsére messze nem ennyire feminista hangvétellel.)

Külön fájdalom, hogy a kötet egyébként gyönyörű kialakítású. Esztétikus, praktikus, értékesebb tartalmat érdemelt volna. 

Pontszám:
Három hidzsábos arab feminista súlyemelő burka  a tízből.
3/10 pont

moly.hu: 86%
goodreads.com: 4.34 pont

További csapás, hogy ennek az izének második része is lesz...


Nincsenek megjegyzések: