2024. április 17., szerda

Könyvajánló: Arthur Koestler: Szajhák

Könyvajánló: 

Arthur Koestler: Szajhák
Budapest: Joshua, 2019


Eredeti megjelenés: The Call Girls (1972)
240 oldal
Fordította: Makovecz Benjamin

Ha valakinek netalántán feltűnt a buszon kezembe vett könyv címe, bizonyára sanda szemekkel vizslatott, de szerencsére olvasás közben Sehallselát Dömötör vagyok. Pedig a cím erősen becsapós képet fest a nyomtatványról - és rólam -, hiszen akadémikus "szajhákról" van szó, nem call girl-ökről, és az Koestler története egy tudományos konferencia körül forog. A Sötétség délben című világhírű regény magyar származású szerzője egy nem túl vaskos, de elég nehezen emészthető írásnak adta ezt az extrém címet. 

A Szajhák ugyan szatirikus regény, de sokkal közelebb áll Stanislaw Lem Sex Wars című esszéjéhez, mint bármi máshoz, amit eddig olvastam. A mű nem való mindenkinek, csak azoknak, akik szeretnek elfilozofálgatni az emberi létezés keserűségeiről és hiábavalóságáról. A lapokon ott van ugyanis az entellektüellek világfájdalma, miközben szomorúan és irigykedve tapasztalják, hogy az egyszerű(bb) lelkek élvezni tudják a perceket, amelyek nekik rendeltettek. Ők meg nem.
A sztori szerint egy svájci hegyek között bújócskát játszó idilli faluban a világ 12 legkiválóbb kutatója, akadémikusa, és professzora gyűlik össze, hogy konferencia és közös koktélozás keretében megoldást találjon az emberiség önpusztító hajlamára. Koestler napi bontásban írják le a fejesek elképzeléseit, hogy saját tudmányukon alapuló meglátásuk szerint mi az emberiség, mint faj ősbűne, és azt miként lehet orvosolni. Van aki az anyaméhben a magzatot érő sokkot okolja, s ezt cserélné fel valami kevésbé ellenséges környezetre, s van, aki úgy véli, az emberi hiszékeknységre és hűségre kell orvosságot találni, mert az viszi bajba és háborúba fajunkat. A biológus biológiai, a pszichiáter szellemi bakikat lát, mindenki a saját szemüvegén át nézi a világot, és ádáz vitákat folytatnak ellenlábasaikkal. Én élveztem ezeket a gondolatmeneteket, amelyeknek komolyságát Kosetler sokszor megtöri humoros beszólásokkal. Írónk szatirikusan adja vissza az értekezletek és konferenciák világát, ahol késre menő harcok folynak egy-egy értelmezés körül, s közben valójában mindenki az ebédet és az iszogatást várja már. A karaktereket nem nagyon lehet, s érdemes megjegyezni, mivel nem funkciójuk van, hanem egy-egy világnézet, tudomány megtestesítői csupán. 
Ma már szinte minden tudomány (beszéljünk akár természet-, akár társadalomtudományról) megváltást és tökéletességet ígér. Visszanő a hajad, feszes lesz a bőröd, szellemileg friss lehetsz bármeddig. Állítólag. Valláspótlék lett a pszichológia és a biológia is, amelyek azt próbálják elhitetni, hogy mindenre megoldásuk van. Persze olyan portékát árulnak, amelyet mindenki szeretne megvenni, de sajnos állandó készlethiány van. A tudománynak - lássuk be -, nincsenek megoldásai, csak megoldásocskái, amelyek lépések valami felé, de hogy mifelé, azt mi nem tudjuk már meg. Talán jobb is.
Kosetler Sötétség délben című kötetében arra a következtetésre jutott, hogy az egyének semmibe vétele az emberiség érdekében totalitárius világhoz vezet. Ebben a regényben mégis a közösségért, emberiségért aggódó tudós képe néz ránk. Nem igazán tudom eldönteni, Kosetler 32 évvel a Sötétség délben megírása, és 27 évvel Hirosima után mennyire revideálta a korábbi állásfoglalását a tömegpusztító fegyverek megjelenése miatt. Láthatóan aggódik az egyénért és a közösségért is. Meddig mehet el egy tudós, ha nem hallgatnak rá? Hol a felelősségének határa? Mi van, ha a közösség által választott legitim politikus nem azt véli megoldásnak, mint a téma szakértője? Ezek jogos és fontos kérdések, ráadásul COVID után 4-ben, a világösszeesküvések korának hajnalán nagyon is aktuálisak! Tehet-e gyógyszert a tudós a kutakba titokban, hogy meggyógyítsa a falut, akik nem kérnek ebből? Ezek komoly etikai kérdések. Kosetler pedig nem ad rájuk egyértelmű választ. A tudósvilág felé egyfajta fricskaként, a regény végén az író megadja a kutatóknak a lehetőséget - a politikus elég bölcs ehhez -, hogy állásfopglalást mondjanak, mit tegyen az emberiség, de azok végül elgyávulnak ebben a pillanatban. A konferencián szónokoltak, majd amikor lehetőségük lenne változtatni, javasolni, akkor eltolják maguktól a felelősséget. Persze az is lehet, hogy talán túlmagyarázom, túlértelmezem az egészet, és túl sokat képzelek bele. 
 
A kötet Koestler kiábrándultságát és frusztráltságát adja vissza, az emberét, aki csalódott ideáiban, és nem nagyon lát reményt a jövőre nézve. A regény lezárásának tekinthető epilógus sem kecsegtet semmi jóval. Ez egészen világos még úgy is, hogy - bevallom - nem teljesen értem, mit akart vele közölni a költő (aki itt író). Valami paranoid lázálomszerű látomás, amiről nem eldönthető, hogy valóság-e vagy csupán az őrület egyik foka. A Joshua Könyvek-et, mint kiadót nem ismertem eddig, e munkájukról pozitív a véleményem. Van kemény kötéstábla, védőborító, mi mást kívánhatnék? Nem vagyok az ilyen modern illusztrációk híve, mint ami a borítón látható, de van egyfajta sötét hangulata, ami illeszkedik a kötet tartalmához. A magyar szöveg olvasmányos, a tördelés megfelelő. Talán a betűk lehetnének kissé sötétebbek. 
A regényt mindenképpen fontos munkának érzem úgy is, hogy csak kérdéseket vet fel, válaszokat adni képtelen. Alighanem nincs is rá. Igazán kellene valami pozitív végszó a kötet bemutatásának végére, de Koestler ilyennek nem tud szolgálni. Én talán igen. Nem túl vaskos reménysugár, de mégiscsak reménysugár. A kötet megjelenése óta eltelt 52 év, és mégis itt vagyunk. Talán az államokat vezető politikusok mégis bölcsebbek annál, mint amilyennek néha tűnnek! Talán a katonatisztek minden átgondolnak, mindent megfontolnak! És talán a tudósok sem játszanak Isten önteltségükben!  Ugye! Ugye? 

Pontozás: 
Nyolc Nobel-díj a tízből.
8/10 pont

moly.hu: 76% (11 voks)
goodreads.com: 3.26 (127 voks)

Nincsenek megjegyzések: