2022. május 2., hétfő

Az orosz zászlóalj taktikai csoportokról (BTG) - Az orosz-ukrán háború, 3.

Az orosz zászlóalj taktikai csoportokról (BTG)


Orosz páncélososzlop Mariupol közelében, 2022. április 17 (Reuters)

Az Ukrajna elleni orosz háború kapcsán - melyről kétszer írtam eddig, itt és itt - sokszor szóba kerül manapság az orosz hadsereg, így ennek egy érdekes alakulatát igyekszem most bemutatni, a zászlóalj taktikai csoportot. Bár az orosz hadsereg is hagyományos szervezeti struktúrákat követ (hadsereg – hadtest – hadosztály - dandár), de az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján a zászlóaljnyi egységekben folyó harcászatot részesíti előnyben. A 2014-től kezdődő donbaszi harcok az orosz hadvezetés számára bizonyították az úgynevezett zászlóalj taktikai csoportok hasznosságát, mivel a donbaszi és luhanszki felkelők támogatására felvonult orosz erők jól szerepeltek ebben a struktúrában. A 2016-ban meglévő 66 ilyen egységet előbb 120-ra növelték, majd 2021-ben már mintegy 170 zászlóalj taktikai csoport (oroszul: Батальонная тактическая группа, röviden: BTG) állt a szárazföldi haderő rendelkezésére.[1]

Hogy miért nem egyszerűen zászlóaljnak nevezik? Mert klasszikus értelemben nem az. Voltaképpen eredetileg ideiglenes, egy-egy konkrét feladatra létrehozott egységről van szó, amely standard maggal rendelkezik (benne harckocsizó, gépesített lövész, tüzérségi, légvédelmi, tankelhárító, elektronikai harci és egyéb kiszolgáló alegységekkel), ugyanakkor modulszerűen az adott akció végrehajtásához megerősítik különböző erőkkel. Ebből fakadóan egy rugalmas, bevetés közben akár napról-napra változtatható összetételű zászlóaljról beszélhetünk, amely célirányosan kaphat megerősítő gyalogságot, tüzérséget, légvédelmet, et cetera. Donbaszban sok esetben a proxyként alkalmazott felkelők mellé nem is teljes értékű BTG-ket küldtek, hanem csökkentett gyalogsággal (három helyett csak egy gépesített lövész századdal) bírót, akik helyett helyi erőket vetettek be a nem túl kényelmes gyalogsági feladatokra, ellenben mondjuk erősebb tüzérséget kaptak. 
Az egység önállóan végez taktikai feladatokat a harcmezőn, és komoly tűzerővel bír. Az orosz taktikai zászlóalj létszámát a nyugati szakírók 7-900 főre teszik az alegységek számától, összetételétől függően, így nagyobb egy mostanság szokásos „hagyományos” zászlóaljnál (450-500 fő), és lényegesen erősebb is fegyverzetét tekintve.

Megjegyzés rovat: A történelemben a zászlóalj nagyságú erő (400-1200 fő) szinte általánosan megjelenik, mivel ez az a mennyiségű ember, amit egy parancsnok képes szóban irányítani és személyesen csatába vezetni. Már a rómaiak is ezt a nagyságot favorizálták – sőt utalnak ilyen nagyságú egységre asszír adatok is -, hiszen a cohors, amely a legio alapját adta, 480-1000 fő volt évszázadokon keresztül. Egy század (centuria) még nem, de egy cohors már képest volt fontosabb önálló taktikai feladatok megoldására ütközetben. Így ez egy természetesen kialakult nagyságú alakulat, nem véletlen fejlődött ki újból az állandó hadseregekkel együtt a 16-17. századra, s amely a zászlóalj nevet kapta. A XX. század elejéig ez szinte teljesen gyalogos monolit tömb volt, mindenféle alegység nélkül, mint például az 1848-49-es honvédsereg zászlóaljai. A modern hadviselés aztán először géppuskás-, majd egyre több különböző alegységgel vértezte fel a zászlóaljat.

Az orosz zászlóalj taktikai csoport voltaképpen egy kisebb dandár feladatát látja el, noha a hagyományos magasabbegységek (régiesen: seregtestek) nagyságát nem éri el. Ugyanakkor azokhoz hasonlóan több fegyvernemet egyesít, s ebből adódóan képes önállóan működni a harctéren, más egységek támogatása nélkül is. Bár az orosz dandár- és hadosztályszervezet természetesen nem szűnt meg, az utóbbi években, s kiemelten a szakadár ukrán részeken az oroszok rendszerint ezeket a megerősített zászlóaljakat használják a hadműveleteik során alapegységként. Az új típusú orosz dandárok magját BTG-k alkotják, annak fő ütőerejét adják, ráadásul ezekben összpontosulnak a szerződéses katonák és a nehézfegyverzet zöme.
Ez nagyon rugalmasan használható rendszer megfelelő működés és gyakorlat esetén, s egyáltalán nem új, hiszen az amerikai haderő jó ideje hasonlót alkalmaz, igaz egy szinttel feljebb, dandárként, dandárharccsoport (Brigade Combat Team - BCT) néven. Az oroszok nyilvánvalóan saját tapasztalataikat és hagyományaikat igyekeztek ebben a taktikai egységben összehangolni az amerikai hadjáratokból ellesett modern háborús példákkal. Az amerikai dandárharccsoport ugyanis nagyon jól bevált a 2003-as iraki invázió során, így a harcászat egyértelműen az ilyen modulárisan összeállítható egységek irányába halad. Idén márciusban Európába is egy dandárharccsoportot vezényeltek át a hírek szerint, a coloradói 3. páncélos dandárharccsoportot (3rd Armored Brigade Combat Team), az orosz inváziót követően.

A BTG elődje, az 1989-es szovjet gépesített zászlóalj egy zászlóalj parancsnokságból, három gépesített lövész századból (BTR harcjárművekkel), egy aknavetős ütegből (6-8 db 82 vagy 120 mm-es aknavető), egy páncéltörő szakaszból (páncéltörő lövegekkel és rakétákkal), egy gránátvetős szakaszból (6 db AGS-17), egy légvédelmi szakaszból (9 db 9K32 Sztrela), valamint egy-egy jelző- és ellátó szakaszból, illetve orvosi állomásból és javítóműhelyből állt. [2] Az ilyen jellegű gépesített zászlóalj mellett megjelent a vegyes/kombinált összetételű zászlóalj, amely ennek egy harckocsizó századdal (benne 10 harckocsi) megerősített változata volt.[3] Ez már meglehetősen hasonlít a mai orosz zászlóalj taktikai csoport felépítéséhez, így voltaképpen ilyen típusú zászlóaljakat az oroszok minden konfliktusban bevetettek Afgnaisztán óta. 
A zászlóalj taktikai csoportra a nyugati szakemberek mégis a Donbaszban vívott harcok során figyeltek fel, ezután kezdtek írások születni róla a folyóiratokban, amelyek közül több igen elismerő, bár kiemelik az egység gyenge pontjait is.[4] A nyugati hírek szerint egy zászlóalj taktikai csoport felépítése nagyjából a következő: 

- harckocsizó század 
- 3 gépesített gyalogos század
- páncéltörő század
- 2-3 önjáró tüzér üteg (közte egy önjáró sorozatvető üteg)
- 2 légvédelmi üteg
- egyéb kisegítő alegységek
- mesterlövész szakasz

A zászlóalj taktikai csoport összetétele[5]

A zászlóalj harckocsiszázada 10 darab harckcsiból áll, ami gyengébb az amerikai 14 tankból álló páncélosszázadoknál minőségre és számra egyaránt.[6] Az orosz harckocsizó század alapharckocsija még mindig a T-72-es, igaz zömében már ennek modernizált változatai. Az oroszok 2010-től helyezték szolgálatba a T-72B3, majd 2016-tól a T-72B3M variánsokat, amelyek fejlesztett dízelmotort, tűzvezető-rendszert valamint löveget kaptak, a legutóbbi típus pedig a páncéltest oldalának - amely hagyományosan gyenge pontja az orosz harckocsiknak - és a görgők védelmére új reaktív páncélzatot is. A másik fő harckocsinak számító, s modernebb T-90-es és modifikációi mindenesetre úgy tűnik jóval ritkábban szerepelnek az Oryx veszteségi listáján, míg alig pár napja volt először látható az új T-90M harctéri(?) fotón. Legújabb fejlesztésű harckocsijaikat az oroszok láthatóan nagyon óvják. Eddig a sokak által várt T-14 Armata sem került harci bevetésre, ami nem meglepő, hiszen alacsony példányszáma, és a minden új típusnál jelentkező gyermekbetegségek miatt hiba is lenne egyesével bevetni, ráadásul könnyen nyugati kézre kerülhetne egy-egy példány, amit nyilvánvalóan el akarnak kerülni. 
Az általános hiedelmek ellenére a szovjet/orosz harckocsik nem rosszak (itt egy viszonylag jó elemzés angolul, amit átvettek magyar híroldalak nagyjából), csak egyszerűen más elképzelés alapján vannak fejlesztve, mint nehezebb és robusztusabb nyugati ellenfelei. A helyzet nagyjából a Tiger vs. T-34 esetéhez hasonló, egyik egy nagy páncélvédettséggel és tűzerővel rendelkező nehézpáncélos, a másikból meg több van... Egyszerűen más a megközelítés. Ráadásul az amerikai harckocsik sem sebezhetetlenek, pusztán ritkán kerültek szembe méltó ellenféllel, s pláne ritkán modern páncéltörő eszközökkel. Ettől persze nem vitás, hogy egy M1A2-es Abrams vagy egy Leopard 2A7-es valószűleg komoly fölényben van még egy moderizált T-2-essel szemben is. 

A taktikai zászlóalj gépesített lövészeit 40-43 páncélozott szállító harcjármű viszi a harctérre, normál esetben 3 századba szervezve. Az orosz századok itt is kisebbek az amerikai megfelelőiknél, ugyanakkor PSZH-k tekintetében jobban állnak az amerikaiakhoz képest, mint harckocsik esetében. Az orosz lövészpáncélosok (PSZH, AFV, IFV, kinek mi tetszik) harckocsiágyúk és páncéltörő rakéták elleni védettsége csekély, de soha nem is volt a feladatuk ezek ellen megvédeni a bennük szállított gyalogságot. Ahogy egy amerikai Bradley-nek vagy egy M113-asnak, úgy egy BMP-3-asnak vagy egy MT-LB-nek  is repeszek, kézifegyverek és géppuskák ellen kell megóvnia a gyalogságot, éppen ezért a nagyszámú páncéltörő eszközzel ellátott ukrán erők ellen nem meglepő a nagy veszteségük. A most divatos M1126 Stryker tulajdonképpen a szovjet BTR-ek modern amerikai változata (ezek önálló dandártípusba szervezése és külön kezelése ellenben eléggé indokolatlannak tűnik), tőlük koppintották. Ha összevetjük a feljebb sorolt orosz és amerikai típusokat, akkor az látszik, hogy adataikat, fegyvereiket tekintve inkább az orosz van előnyben, de ez nem óvja meg őket, ha bevetésük hibákkal teli és nélkülözi a kellő felderítést.

Ilyenre jó példa a következő eset, amelyről drónfelvétel kering az interneten. Ennek során - a leírások szerint - egyetlen ukrán T-64BV tank szállt szembe egy "egész orosz páncélos menetoszloppal".[7] Ha jól megnézzük az esetet, feltűnik, hogy az orosz páncélos oszlop BTR-82A-es lövészpáncélosokból áll, amelyeknek 30 mm-es gépágyúikkal eleve nincs semmi esélye a harckocsi páncélja ellen (páncéltörő rakéta nem látszik rajtuk). Ilyen esetben a PSZH-nak bizony ki kell vonnia magát a tank tűzsávjából és ha van megfelelő páncéltörő eszközzel ellátott baka a fedélzetén, azokat kell kirakni és a tank ellen küldeni a házak fedezékében. (Most arról nem beszélve, hogy ha jól megfigyeljük, az orosz lövészpáncélosok egy, a képen nem látható célpontra is lőnek, tehát az ukrán tank aligha volt egyedül, csupán társa/társai lemaradt/ak a képről).  


Ezekért az esetekért inkább az orosz felderítés és biztosítás gyengesége, és nem a járművek a „bűnösök”. 

A BTG Kialakításából adódóan másra használható, mint az amerikai dandárharccsoport, de mégis érdemes egyes elemeit összevetni. Ismerkedjünk meg kicsit az amerikai modellel, mert kicsiben nagyon hasonlít arra!
Nézzünk meg egy amerikai példát a 2003-as iraki hadjáratból! Az Irak elleni invázió (Operation Iraqi Freedom – Iraki Szabadság Hadművelet) főerejét az amerikai V. hadtest alkotta, amelynek magja a 3. gyalogoshadosztály volt (pk.: Bufor Blount vezérőrnagy). A hadosztály alapjában véve három dandárharccsoportból (BCT) állt, amelyeket a hadművelet során rendszerint önálló feladatokra vetettek be külön-külön. Egy dandárharccsoport a következőképpen nézett ki (példaként vegyük az 1. dandárt):

- 1 páncélos zászlóaljharccsoport (a 69. páncélosezred 3. zászlóalja)
- 2 gyalogos zászlóaljharccsoport (a 7. gyalogezred 2. és 3. zászlóaljharccsoportja)
- 1 felderítőszázad (1. lovasezred C század)
- 1 osztály tüzérség (41. tábori tüzérezred 1. osztálya)
- 1 műszaki zászlóalj (11. műszaki zászlóalj)
- 1 támogató zászlóalj (3. előretolt támogató zászlóalj)
- 1 hírszerző század (103. katonai hírszerző zászlóalj A század)
- 1 híradó század részei (a 123. híradózászlóalj A századából)

A dandárharccsoport mintegy 5000 főből állt, 58 M1 Abrams harckocsival és 116 db M2 Bradley lövészpáncélossal. A dandár tüzérségét M109 Paladin 155 mm-es önjáró tarackok adták, melyből egy dandárban 18 darab volt három ütegbe szervezve.[8] 
A felsorolásból kiderül, hogy míg egy amerikai dandárharccsoport harci létszámában, tankokban és lövészpáncélosokban komoly fölényben van egy orosz taktikai zászlóaljjal szemben - ami természetes is, hiszen egyik „zászlóalj”, a másik pedig 3 zászlóaljból áll -, addig tüzérségben darabra nézve gyakorlatilag paritás érvényesül, ráadásul az orosz harccsoport rendelkezik önálló légvédelmi és páncéltörő alegységekkel is, míg az amerikai nem. A különbség a múltból fakad, a szovjet érában arra kellett számítani a helyi hadvezetésnek, hogy háború esetén a nyugati hatalmak légifölényben lesznek, míg az amerikaiak hagyományosan uralják a légteret 1945 óta. Az amerikai dandárharccsoport minimális mértékben változott 2003 óta, de a lényeg nem. 2017-ben egy páncélos dandár harccsoport (ABTC) 87 db M1A2 Abrams harckocsival 152 Bradley-vel, és tüzérségként 18 db Paladinnal van ellátva, létszáma mintegy 4300 fő. [9] 2009-ben egy orosz dandár kétszer (18 db 2Sz19 és 18  db BM-21) ekkora tüzérségi erővel rendelkezett! [10]

Egy orosz taktikai zászlóalj tüzérségét tekintve kiemelkedően erős (a szovjet harcászat öröksége) - ráadásul néhány nagy hatótávolságú fegyverrel is rendelkezik -, az amerikai BCT tüzérségével vetekszik, sőt több szempontból felül is múlja. Nem véletlenül nagy a pusztítás a támadott településeken Kelet-Ukrajnában! Az amerikaiak tüzérsége voltaképpen „öregebb” és gyengébb is egységekre lebontva, ami ismét az amerikaiak általános légifölényének tudható be leginkább, amelynek csatarepülői kiválthatják a földi lövetést.

Az orosz BTG fegyvereinek hatótávolsága [11]

A sorozatvető (MLRS) különösen kedvelt eszköze az orosz tűzcsapásoknak, nem véletlen látható gyakran propagandafelvételeken, hiszen nagyon látványos. A fegyver nem túl pontos, de hatótávolsága nagy, és területtűzre különösen alkalmas, és utóbbi esetén harckocsik ellen is hatékony. Gyülekezési pontok elleni tűzrajtaütésre kiváló, s pszichológiai hatása közismert a Katyusák első feltűnése óta.

Orosz (donyecki, DPR) BM-21 Grad sorozatvetők Ukrajnában

Emellett az elmúlt években az oroszok kiemelten fejlesztették a hagyományos tüzérséget is. 2020-ban a Középső Katonai Körzet megkapta az első példányokat az új 2Sz35 Koalicija-SzV önjáró lövegből, és a 2Sz19 Mszta-Sz legújabb változatával is évi két zászlóalj átfegyverzése kezdődött meg. Azonban az orosz haderő taktikai zászlóaljainak csak töredéke lett felszerelve régebbi fegyverek modernebb változataival, s még kisebb része lett ellátva a felvonulásokon demonstráció gyanánt bemutatott, de csak kis számban létező, és harci körülmények közt még nem bizonyított fegyverrendszerekkel.[12] 
Az ukrajnai hadművelet első szakaszát követően nem véletlen került elő a tüzérség, mint elsőszámú eszköz az oroszok kezében a katonai sikerhez. Az orosz tüzérség hagyományosan erős, tüzéreik mind az első, mind a második világháborúban jól teljesítettek, s ezt a relative olcsó fegyver nagy számban áll a rendelkezésükre, nagy mennyiségű munícióval. Nem a legpontosabbak, nem képesek precíziós csapást mérni, ellenben sok van belőle, rengeteg lőszerrel a régmúlt idők raktáraiból, és képesek felőrölni az ellenállást. Persze nagy anyagi pusztítással jár. Nem véletlenül mutatnak olyan lehangoló képet az háború sújtotta települések a harcok elcsitultával... 

A BTG és a BCT összevetése esetén - a hasonlóságok mellett - a különbségek látványosak. Míg az amerikai taktikai egység repülőgépfedezett melletti támadásra van kitalálva és súlypontképzéshez, áttöréshez ideális, az orosz variációnak nincs ilyen jellegű súlypontja, ezért támadásban kevésbé hatékony. Ellenben védekezésre túlerő ellen alkalmasabb - más kérdés, hogy ilyen helyzetbe az amerikaiak nem szoktak kerülni mostanság -, hiszen alosztályai harckocsi- és légitámadás ellen önállóan is képesek némi védelmet biztosítani, miközben tüzérsége messzebbre hat. Mivel az orosz haderő nem hadsereg-hadsereg elleni harchoz szokott, hanem asszimetrikus hadviseléshez, így logikus lépés volt a BTG-k létrehozása. 
Ugyanakkor úgy vélem összességében az amerikai megoldás a hasznosabb egy olyan háborúban, mint most az ukrajnai. Komoly problémája az orosz megoldásnak, hogy mint önálló taktikai egység - amelynek egy konkrét feladatot kell elvégezni -, nagy önállósága van, s ehhez megfelelő parancsnok és stáb kell. Kérdéses, hogy a tényleges háborúban nem túl jártas orosz haderő rendelkezik-e elegendő számú jól képzett és ügyes parancsnokkal (úgy tűnik, hogy egyelőre nem). Mivel minden 800-900 ember igényel egy jól képzett és tapasztalt vezetőt, az orosz hadseregnek túl sok ilyenre lenne szüksége, míg dandárszervezés esetén csak harmad-negyedennyi kellene! A sok bába közt elveszne a gyerek akkor is, ha lenne Oroszországnak 170 kiváló képzettségű és adottságú BTG vezetésére alkalmas parancsnoka, ám nagy valószínűséggel nincs. A vezetés összehangolása a sok kisebb és önálló feladatot végző egység között lényegesen nehezebb, és a hadműveletek alakulásából nem nagyon látszik, hogy valamiféle kialakult egységes vezetés lett volna mostanáig. Egyes hírek szerint jelenleg emiatt átszervezés is zajlik az orosz csapatok taktikájában, mivel hiányzik az összhang a műveletekben. Óhatatlanul ellentétbe kerülhet egy BTG parancsnoka saját dandárparancsnokával, ha a hadihelyzet úgy alakul.

Példa: 
Elég nagy hírverést kapott a brovary-i eset, mikor egy orosz járműoszlopon ütöttek rajta - igencsak ügyesen - az ukrán erők. A hírek egy orosz tankhadosztály, vagy harckocsizó ezred szétveréséről szóltak, de nem tartom kizártnak, hogy itt valójában egy zászlóalj taktikai csoportot ért a rajtaütés. A The New York Times információja [13] szerint az oszlopban sorozatvető MLRS-ek (valószínűleg TOSz-1-esek), tankok és a felvételek alapján lövészpáncélosok kevereten vonultak, sőt egy szemtanú szerint elől haladtak a tüzérségi eszközök, ami elképesztő felelőtlenség. A drón felvétele a kezdeti fejetlenséget jól adja vissza, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az orosz csoport zöme komolyabb veszteség nélkül kijutott a csapdából. Egészen nyilvánvaló, hogy Brovarynál az orosz felderítés és biztosítás csődöt mondott, ha egyáltalán volt ilyen... 

Rajtaütés egy orosz járműoszlopon Brovarynál

Egy hadsereg hatékonyságát elsősorban a gyakorlottsága adja. A tapasztalt hadvezérek a háborúkban születnek, a jelenlegi orosz tábornoki kar nem igazán rendelkezik friss tapasztalattal a modern hadviselésről. Ma azért az Egyesült Államok hadereje a legerősebb, mert az a leggyakorlottab - bár persze emellett fegyverzetét tekintve is a legerősebb -, ennél fogva ők képesek abból a legtöbbet kihozni, mert az egyes harchelyzeteket már megtapasztalták, s a tűzkeresztség nagyon sokat számít. Az orosz hadsereg egyszerűen nem viselt valódi háborút évtizedek óta, mert a Grúzia vagy korábban a csecsenek ellen vívott harcaik aligha vehetők komoly háborúnak, és semmiképpen sem hasonlíthatók az Egyesült Államok tapasztalataihoz, amely a folyamatos megszállói ténykedése (Irak, Afganisztán) mellett, ténylegesen vezetett nagy volumenű hadjáratot 1991-ben és 2003-ban több százezer fős hadsereggel. A mai amerikai tábornoki- és tisztikar ezért jobban tudja kezelni a több ezer vagy tízezer ember mozgatásához és ellátásához szükséges logisztikát, és jobban ki tudja választani a feladat eléréséhez lehetséges útvonalak közül az optimálisat.  
Emellett az orosz taktikai zászlóalj esetében a sok más jellegű alegység miatt kevés a ténylegesen bevethető gépesített gyalogos (vagyis a puska). Kicsit vicces, de az orosz csapatok jelenleg úgy tűnik ugyanazzal a problémával küzdenek Ukrajnában, amivel a németek 1944-45-ben: a páncélosokat támogató gyalogság hiányával, s ezt a rosszul vagy gyorsan kiképzett helyi felkelő milíciák vagy toborzott zsoldosok aligha pótolhatják. Enélkül pedig területet elfoglalni még csak-csak lehet ideiglenes, de megtartani aligha. Kis intenzitású háborúkban hatékony lehet a zászlóalj taktikai csoport, de az Ukrajna elleni háború már más tészta, nagyobb egységekben való gondolkodást követel meg, hiszen sok száz kilométeres "frontról" beszélhetünk, amelyeket nagyobb egységekbe kell összefogni, s vezetni! A jól megerősített védőállások áttörése és a településekért való harc egyszerűen több gyalogságot igényel és nagyobb páncélos csoportosításokat.
További hátrány, hogy egy kisebb 8-900 fő zászlóalj a veszteségekre sokkal érzékenyebb, mint egy dandárnyi harccsoport, hiszen a 10 tankból néhány elvesztése, vagy kiesése lényegesen legyengíti a BTG támadóerejét. Éppen egy brit hírszerzési adat jött ki pár órája amely szerint a bevetett 120 BTG negyede harcképtelenné vált, bár ezt érdemes óvatosan kezelni, hiszen eléggé elfogultak a britek is. Mélyebb védelem áttörésére a formáció nem igazán alkalmas. Valójában a harckocsizók századonként tizesével történő bevetése szétforgácsolja az erőket, s ez a jelenlegi Ukrajnai harcokban már inkább káros, mintsem hasznos. Ami kisebb intenzitású és volumenű harcokban bevált, az igazi háborúban, modern páncéltörő eszközök ellen már nem működik. Egy amerikai páncélosdandár áttörő ereje - erősebb páncélosereje miatt - sokszorosa egy 2-3 BTG-ből álló orosz dandárénak is, tüzérségben megmutatkozó hátrányát pedig kompenzálja a légierő, illetve a hadosztály- vagy hadtestközvetlen tüzérség!
Másik komoly problémája az orosz haderőnek a jelentős járműigényű alakulatok karbantartása, amelyben sosem volt túl jó az orosz haderő. Ezt némileg kárpótolja, hogy rendszerint az ellenfél hasonló exszovjet járműveket használ, amiket könnyű betagolni a saját erőkbe - telegram és twitter bejegyzésekben, fotókon, felvételeken gyakran látni, hogy a két fél egymás fegyvereit „rendszeresíti” -, de gyakran kannibalizmushoz vezet, például, hogy két kieső jármű alkatrészeiből próbálnak egy működőt összehozni.

Mindent egybevetve az alakulattípus érdekes egyveleg, amely részben a hagyományos szovjet/orosz katonai eljárásokra vezethető vissza, részben feladatorientált egységként a német világháborús taktikának az örököse, amerikai minta alapján. A BTG-k értékét jelzi, hogy bizonyos értelemben az amerikaiak is átvették, mikor létrehozták az úgynevezett vegyes zászlóaljakat (Combined-Arms Battalion), amelyek ugyan nem kaptak saját tüzérséget, de 2-1 illetve 1-2 arányban állnak páncélos illetve gyalogos századból. 

Még egy záró megjegyzés: Az amerikai hadsereg Irakban 2003-ban lényegesen nagyobb technikai fölényben volt ellenfelével szemben, mint most az oroszok Ukrajnával szemben. Ott a szövetségesek teljes légifölénnyel rendelkeztek, s bár az oroszok az ukrán légierőt nagyjából kiiktatták, de a drónok korszakának eljövetelével olyan fölényt mégsem élvezhetnek. Az ukránokat a nyugati hatalmak viszonylag jól ellátták páncéltörő rakétákkal, amelyek ma gyakorlatilag bármely páncélost képes kilőni - az amerikaiakét is, ellenben nincs belőlük végtelen -, s amellyel az iraki hadsereg nem rendelkezett 2003-ban. Emellett - s ez igen fontos szerepet játszik az ellenállás eddigi sikerében - olyan hírszerzési információkkal rendelkeznek a nyugati támogatásnak hála, amiről az irakiak csak álmodhattak. Ennélfogva a kettő eset összehasonlítása igencsak félrevezethet. A következő hetek az orosz-ukrán konfliktusban úgy tűnik a tüzérség tömeges bevetésével támogatott lassú orosz előrenyomulással és az Azovstal védőinek haláltusájával fognak eltelni.

Orosz tankok vonulnak Mariupol utcáin, 2022. április közepe

Jegyzetek:

[1] Értékes adatokat közöl a 200. gépesített dandár 1. zászlóalj taktikai csoportjáról 2014-15-ből: https://rusi.org/explore-our-research/publications/commentary/getting-know-russian-battalion-tactical-group
[2] AD-A216368 Grau, Lester W.: The Soviet Combined Arms Battalion - Reorganization for Tactical Flexibility. 1989. p. 9
[3] U.o. p. 22-27.
[4] Például az egyik legjobb elemzés: Fiore, Nicolas J.: Defeating the Russian Battalion Tactical Group. In: Armor. Spring 2017, p. 9-17
[5] Fox-Rossow: Making Sense of Russian Hybrid Warfare. In: The Land Warfare Papers No. 112. p. 6
[6] A T-72-es fejlesztéseire: The Military Balance 2021. London, 2021 p. 168-169
[8] A 3. amerikai gyalogoshadosztály Bagdad alatt. In: Babos-Papp: A modern kor háborúi és csatái. Budapest: Zrínyi, 2009. p. 238-286
[9] Forrás: The U.S. Military’s Force Structure: A Primer, 2021 Update. Letöltve: 2022. április 29.
[10] Russian Military Power. DIA, 2017. p. 54
[11] Fox-Rossow: Making Sense of Russian Hybrid Warfare. In: The Land Warfare Papers No. 112. p. 8
[12] The Military Balance 2021. London, 2021 p. 170-171

Nincsenek megjegyzések: