Michael Connelly:
Feslett szőke

Budapest: Könyvmolyképző, 2019

Eredeti cím: The Concrete Blonde, 1994

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

474 oldal

Tavaly már majdnem lett könyvkritikám egy Connelly könyvből, de aztán elmaradt, s csak rövid summázatát tettem közzé A költő-nek. Ettől függetlenül bekerült a tavaly elolvasott kedvenc 10 könyvem közé. A költő egy nagyon aprólékos, részletező, ugyanakkor kiszámíthatatlan, fordulatokban bővelkedő remekmű, így amikor a könyvtárunkba befutott Connelly egyik közismerten legjobbak közé számolt regénye, (ne)kiestem, mint 2020 őszén Loki az NB II-nek. Utólag kijelenthetem: egészen hihetetlen, hogy egy ilyen kaliberű regény még nem volt kiadva magyarul.

Lehet-e rossz egy krimi, amely így indul: „A silverlake-i ház sötét volt, ablakai pedig olyan üresek, mintha egy halott ember szemei lennének.”? Aligha. A Feslett szőke pedig végig ilyen: dramaturgiailag tökéletesen felépített épület, amelyből a fekete és szikár halál szemez velünk.
Már a Feslett szőke első oldalain megoldódik a sorozatgyilkosság (A Dollmaker becenevű mészáros áldozatait ugyanis többek között kisminkeli mielőtt megöli), hogy aztán újból ki kelljen nyomozni a pontos történéseket főhősünknek. Eközben Harry Bosch nyomozónak védekeznie kell, amiért intézkedés közben lelőtte a Dollmaker-t, így nagyon élvezetes tárgyalótermi krimit is kapunk egyben, amely során a szerző finoman adagolja csak világról, rendőrségről és jogalkalmazásról alkotott véleményét. Connelly erkölcsi dilemmákat dobál felénk, és olyan szociológiai problémákat, kérdéseket, amelyek a mai amerikai eseményeket előlegezték meg már 26 éve. A regény története éppen a Los Angelesben 1992-ben lezajlott faji jellegű lázongások után játszódik, ez a közeg adja a hátteret. Komor történet ez, a fekete letargiába zuhanó szereplők csak itt-ott találnak némi kapaszkodót, hogy ne zuhanjanak le a maguk építette pokolba. Igaz ez prostira, ügyvédre, rendőrre egyaránt, még ha a pokol bugyrai mindenkinek más és más büntetést jelentenek, akárcsak Danténál. Connelly ismét kifinomult technikával vet elénk a karaktereket, akik esendőségükben, gőgjükben, diadalaikban és bukásaikban is hús-vér emberek, akiket megvetésünk közben is meg tudunk érteni. Az író képes olyan csavarokat dobni a történet gépezetébe, amely állandóan új utakra visz minket, s a lehetőségekig kiszámíthatatlanná teszik a bűntény túl korai feltárását az olvasó számára. A kötet a háromnegyedéig teljesen kifogástalan, egyedül a végén éreztem úgy, hogy kissé sablonos lett itt-ott, de még ekkor is akadt olyan történés, ami felborította a már előre várt eseményeket.
Harry Bosch messze nem hibátlan főhős: esendő, mint mindannyian. Ugyanakkor csak a legkisebb kompromisszumokat fogadja el munkája során, igazi „tökös” zsaru, kemény mint maga a világ, amelyben melózni kénytelen. Connelly karakterei esendőségük, és bűnös voltuk mellett is rokonszenvesek, motivációik világosak. Remek volt a felperest képviselő „Money” Chandler, mint utálatos, de mégis valahogy szerethető alak, avagy Bosch barátnője Sylvia, aki látszólagos esendősége mellett mégiscsak az egyetlen fénylő reménysugár a kátrányszín Los Angeles-i fertőben. És persze ott egy okos, hidegvérű, szemtelen gyilkos, aki a háttérből manipulál.
A meseszövés írói mestermunka, ripsz-ropsz rohannak el orrunk alatt az oldalak. Ez egy bitang erős igazi, hard krimi, amely nem olyan brutális, mint a ma divatos bűnügyi regények, viszont kiemelkedően fordulatos, izgalmas, pergő és - nincs jobb szó rá, bocs feministák! - férfias.

A kötet kiadása a manapság skandináv krimik között preferált vörös-fekete-fehér színvilágban maradt, pedig ez nem is skandináv. A borító inkább ronda, mint csúnya, a Bosch-t ábrázoló (?) alak egészen tragikus, alighanem a most fotó filmsorozatból lehet. Mindig utáltam a filmes borítókat, ez csak további kézigránátot dob a bozóttűzre. A fűzés, és a kiadás többi paramétere rendben van egyébként, ahogy a Könyvmolyképzőnél lenni szokott. Náluk a borítók problematikusak időnként, és jó lett volna keménytáblás verzió.
A fordításról pár mondat. A magyar cím egyszerre szerencsés és szerencsétlen. Szó szerint az eredeti címet „A betonszőkének” kellene honosítani, és én azt hiszem meg is tartottam volna ezt. Mindenképpen jobb, mind a Feslett szőke, amely ugyan sziporkázó szójáték a festett/feslett vonalon, viszont nem passzol a tartalomhoz. Van egy fejezet, amely azzal ér véget, hogy a felperest képviselő „Money” Chandler elmondja Boschnak, hogy valami éppen olyan hallgatag, mint egy feslett szőke (nyilván az eredeti angolban Concrete Blonde). Márpedig ennek a mondatnak a feslettel nincs értelme, csak a betonba ágyazott szőke hullával. Nem mondom, hogy egy feslett szőke mindig értelmeseket mond feltétlenül, de biztosan kevésbé szófukar, mint egy betonba öntött… Ezt leszámítva azonban a magyar szöveg nagyon olvasmányos, kézen fogva vezetett az utolsó mondatig. A fordító jó munkát végzett.

Pontszám:
Kilenc konkrét szőke a tízből.
9/10 pont

www.moly.hu: 93 %
www.goodreads.com: 4.17 pont

(Az adatok 2020. június 30-i állapotot tükröznek!)