2016. július 27., szerda

Egy osztrák katona visszaemlékezése a csornai ütközetre


Egy osztrák katona visszaemlékezése a csornai ütközetre

Franz Wyss vezérőrnagy, a csornai ütközetben elesett osztrák hadvezér
(wikipedia)

Az elmúlt hetekben ismét kitört rajtam az évente 3-4 alkalommal jelentkező 48mánia, azaz oda s vissza olvasom (és vásárolom) az 1848-49-es szabadságharcról szóló forrásokat, szakirodalmat. Ennek keretében sikerült rábukkannom egy Hans Krawarik által kiadott emlékiratra,[i] amely egy osztrák katona szemszögéből mutatja be a magyarországi hadjárata során átélt eseményeket. Leopold Edtbauer idős korában írta meg visszaemlékezését az 1848-49-ben átélt eseményekről, így nem véletlen, hogy a személy- és helynevek időnként tévesek. Hősünk 30 éves korában került a magyar hadszíntérre 1848 decemberében, mint az 59. (Baden) gyalogezred 1. landwehr zászlóaljának katonája. Az alakulat Petrichevich-Horváth János ezredes különítményébe volt beosztva.[ii] Később a landwehr zászlóalj átkerült Wyss tábornok dandárába, amellyel 1849 júniusában Csornára vonult. Innen olvassuk el Edtbauer közlegény memoárját az itt lezajlott 1849. június 13-i eseményekről![iii] Tudomásom szerint magyarul még nem volt olvasható.

A fordítás nem teljesen szöveghű, igyekeztem inkább magyarosítani (túl sok lenne az „és” vagy a „voltunk”). Igencsak éreztem próbálkozásom során, hogy a német tudásom nem éri el a kellő mélységet, bármennyire is tanultam (tanulgattam) annak idején 11 évig. Esetleges téves értelmezésekért előre is elnézést kérek!

„… Ezután Csornára[iv] értünk, majd június 10-től előőrsi szolgálatban voltunk Komárom felé Érsekújvárnál,[v] ahonnan eljöttünk a ránk eső 48 óra után. Június 12-én ismét Csornára vonultunk, ott Wyss tábornok parancsára elszállásoltak minket, és át kellett adni ruháinkat mosodai tisztításra. Mert már annyi tetűnk volt, hogy az emberek nem bíztak egymásban.[vi] Az ember el nem tudja képzelni, mennyire bosszantottak minket ezek az élősködők. Teljesítettük a parancsot és átadtuk [egyenruháinkat] mosásra. Következő nap korán 5 és 6 óra között[vii] Lanzel őrmester a következő üvöltéssel tépte fel a szobaajtót: „Uraim, közeledik az ellenség!” Hét emberünk feküdt a szobában. Azonnal jelentkeztem, hogy elhozom a ruháinkat. Alig tettem néhány lépést, mikor ágyút sütöttek el. Azonnal jobbra fordultam, vissza a szobába, ahol a bajtársaim is meghallották a lövést. A mosodát többé nem kerestük. Azonnal készen álltam, és amikor a századomhoz értem, baloldalt a harmadik sorba kellett állnom, bár én az első sorban szoktam.[viii] Mivel a magyarok már közeledtek, nem volt többé idő helyet cserélni. Mellettem Auer hadnagy elesett.[ix] Felkiáltottam: „Auer hadnagy úr elesett!” Pfeifer tizedes,[x] aki parancsot kapott a hadnagytól, felkapta. Egy golyó volt a nyakában. Az őrnagy úr is megsérült a karján. Aztán jött Wyss tábornok és azt mondta: „Gyermekeim, csak ne lőjetek!” Egyre többen estek el közülünk, de nem kaptunk tűzparancsot. Aztán Wyss tábornok holtan zuhant le a lováról.[xi] A mi kapitányunk, a 2. századból vette át a parancsnokságot.[xii] Ő rohamot vezényelt.[xiii] Valaki felkiáltott: „Mindannyian elveszünk!”, mire a kapitány így válaszolt: „Én leszek az első! Nem őfelségére esküdtetek fel?”[xiv] Ezzel rohamra indult. De amikor észrevett két újabb halottat, be kellett látnia, hogy teljesen kereszttűzben állunk. Szóval hátrálnunk kellett, és menekülnünk, különben mind elvesztünk volna. Aztán kiértünk a csornai piactérről.[xv] Olyan területeken haladtunk át, ahol búza állt, és gabona érett, ezen keresztülvonultunk és mindent letapostunk, úgy, hogy nem maradt rajt gabona. Egy óra múlva egy faluba értünk, melyet Egernek hívnak.[xvi] Ott volt egy folyóvíz, híddal. Amikor már a víz fölött jártunk, érkezett három paraszt, akik fel akarták szedni a hidat. Mikor már rátették a kezüket, jött Schlick tábornok, és fölcsattant, hogy mit csinálnak. Mivel nem válaszoltak, a tábornok hagyta, hogy az érkező katonák elfogják őket. A táborba vezették a parasztokat, ahol egy éjszakán át maradtak. A tábornok kegyelem nélkül azonnal agyonlövette őket. A parasztok kezdetben nem hitték, hogy ez megtörténhet. De ahogy az első lövés eldördült, a többiek így kiáltottak fel: „Éljen, éljen!”[xvii] Mind a három paraszt elszenvedte a halált.
Visszatértünk Csornára. Kora reggel érkeztünk meg, minden olyan volt, mint mikor kifutottunk. Csak két személy volt ott, egy órásmester és a mosónő, akire [korábban] rábíztuk a ruháinkat. Megérkezésünkkor azonnal térdre esett és bocsánatért könyörgött. Azt mondták neki, hogy az osztrákok gyújtogatni és égetni jönnek. Mi a mosnivalónk után érdeklődtünk, amire ő azt válaszolta, hogy minden megvan, de eltemette.[xviii] Ha mi itt maradunk, akkor a ruháinkat hamarosan visszakapjuk. A magyarok alig voltak itt, máris távoztak. A katonák megértették, de nem kértek a mosodából. Azt mondták, talán újból jönnek [a magyarok], és akkor a ruháikra már szükség lesz. Ezen a csornai piacon délig fosztogattak és gyújtogattak."

Jegyzetek:


[i] Krawarik Hans: Erinnerungen eines einfachen Soldaten an das Revolutionsjahr 1848/49. In: Jahrbuch des OÖ. Musealvereines - Gesellschaft für Landeskunde 153, 2008. 407-422. o.
[ii] A Petrichevich-Horváth oszlop magyarországi betörésére lásd: Hermann Róbert: A honvesztéstől a honmentésig. Perczel Mór téli hadjárat, 1848. december 14.-1849. január 27. Budapest, 2015. p. 53-55
[iii] Krawarik: i. m.  418-420. o.
[iv] Az emlékiratban: Corno.
[v] Az emlékiratban: Neuhäusl. Ez Érsekújvár lenne, de ez felettébb valószínűtlen, mivel ekkor Érsekújvár, és a Vágtól keletre lévő térség magyar kézen volt. Az ezredtörténet szerint a Wyss dandár a Pattendorf – Boldogasszony – Petőháza - Kapuvár útvonalon érkezett Csornára. Edtbauer alighanem Nezsider német nevét, Neusiedl-t jegyezte meg rosszul. Lásd: Leiler, Anton: Geschichte des k.k. Infanterie-Regiments Erzherzog Rainer No. 59. Salzburg, 1856. 223.o. A gyalogezred 1852-ben kapott új tulajdonost, ettől kezdve a bádeni nagyherceg helyett Rainer főherceg nevét viselte. Később az alakulat toborzóközpontja Salzburg lett, így a Rainer gyalogezred múzeuma ma ott található meg: http://www.rainer-regimentsmuseum-salzburg.at/
[vi] Azaz a katonák nem bíztak a mosásra beosztott társaikban, hogy rendesen végzik a dolgukat, így mosodásnak adták át a ruhákat.
[vii] Hermann Róbert rekonstrukciója szerint Wyss háromnegyed 5-kor fúvatott riadót, miután jelentést kapott, hogy Szilsárkány felől Kmety honvédjei közelednek. Lásd: Hermann Róbert: A csornai ütközet és okmánytára. Sopron, 1999. 28. o.
[viii] Az 59. gyalogezred landwehr zászlóalja nem egy helyen állt fel, hanem századonként. A 2. – benne Leopold Edtbauer – és a 4. századok a Szilsárkány felől Csornára futó délnyugati utat védték Weiss őrnagy vezetésével és 2 lovas löveg támogatásával. Lásd: Hermann, 1999. 28. o.
[ix] A hadnagy neve valójában Friedrich Auegg volt. Lásd: Janowski százados jelentése. In: Hermann, 1999. 148. dok.
[x] Georg Pfeifer valóban komoly hősiességről – és testierőről – tett tanúbizonyságot, mivel hadnagyát a csata közepén vállára vette és órákon át cipelte egészen a menekülés végéig. Tettéért megkapta az ezüst vitézségi érem 1. osztályát. Lásd: Hermann, 1999. 148. dok. és Leiler, i. m. 230. o.
[xi] Wyss tábornok halála a csata egyik nagy kérdőjele. Hermann felsorolja a lehetőségeket: Hermann, 1999. 35-36. o. Ez az emlékirat sem oldja meg a kérdést – nem is tehetné, hiszen jóval az ütközet után íródott, mikor az emlékek már nem olyan tiszták -, legfeljebb támogatja azt a verziót, hogy golyó végzett vele és leesett a lováról.
[xii] Janowski százados vette át a sérült őrnagy helyett a parancsnokságot, aki kéősbb megírta a harcjelentést is a zászlóaljról.
[xiii] Hermann szerint a 2. század rohamot indított, és el is ért némi sikert. Lásd: Hermann, 1999. 31. o.
[xiv] A 2. és 4. század harcát Weiss őrnagy irányította sebesüléséig. Hermann, 1999. 31. o.
[xv] A 2. század valóban a piactér felé hátrált a nyomás miatt. A piac ekkor a mai Premontrei rendház épülete előtti téren volt, ma ez a Szent István tér.
[xvi] Nyilvánvalóan nem Egerről van szó. A falu elvileg Bősárkány kellene, legyen, mert a csata után az osztrákok Bősárkány felé menekültek el, de ez a név nehezen érthető Egernek. Az osztrák kiadó Egyedet érti alatta, ám ez fölöttébb valószínűtlen fekvésénél fogva, ráadásul nagyszüleim falujánál nincs is folyóvíz. Az viszont elképzelhető, hogy hősünk egy darabig Egyeden volt előőrsön, és így ennek nevére emlékezett, igaz rosszul. A falu, amely felé századával visszahúzódott egyértelműen Bősárkány, mivel Schlick is ott találkozott az ütközetből elmenekült féldandár részeivel. Lásd: Leiler: i.m. 229.o.
[xvii] Azaz halálukkor azt kiáltották, Éljen a haza!
[xviii] Nyilván azért temette el, hogy a honvédek ne vegyék észre mit mosott éppen.

Nincsenek megjegyzések: