2013. november 29., péntek

Párhuzamos könyv- és filmajánló: Végjáték (Ender's Game)

Orson Scott Card: Végjáték (Ender’s game)

Szeged: Dáin 2000 Kft, 2011. p. 221


Már rég terveztem a sci-fi műfaj e klasszikusának elolvasását, aztán mikor közeledett a moziváltozat debütálása, már nem lehetett halogatni. Most, hogy mindkettőn túl vagyok, megpróbálkozok a két alkotás véleményezésével. 

Card könyve teljesen megragadott az első oldaltól az utolsóig. Kiválóan felépített, végig feszültséggel teli lélektani olvasmány, tipikusan az a könyv, amely annyira le van csupaszítva, hogy egy felesleges ékezet nincs benne, nem hogy felesleges történés. Ender Wiggin zsenialitása a kezdet kezdetétől körüllengi az oldalakat, amit a filmbeli Enderről nem lehet elmondani. A mozgókép képtelen volt visszaadni azokat a nüanszokat, taktikai húzásokat, amelyek által a fiatal srác kiemelkedik kortársai, sőt mindenki közül. Nem sikerült karakterét úgy bemutatni, mint az eredetiben. A katonai iskolában töltött évek uralják a könyvet, míg a filmben közel sincs olyan nagy hangsúly ezen. A regény Enderje olyan, mint Michael Scofield a Szökésben, mindenre van terve, azokon képes a feladatának megfelelően változtatni, váratlan húzásaival pedig meglepi ellenségeit. Ugyanakkor önvédelem esetén hideg, akár egy éjszaka a Holdon, szándékosság nélkül, de ölni is kész.
A filmben a lángészből kapunk nagyon keveset, stratégiai érzéke kimerül egy kisstílű gyerekek közti csata lezavarásában. A filmben az időt is összehúzták, nem derül ki belőle, hogy Ender éveket tölt kiképzéssel, mire egy csapat vezetését megkapja, sőt a csapata sem egyből alakul ki: Petra, Bean nem évfolyamtársa az akadémián az ősforrásban. Jut eszembe: a Petra-Ender romantikus szál teljesen felesleges volt a mozifilmben, ahhoz, hogy érdekes legyen kevés volt, viszont a könyvben meg egyáltalán nincs ilyen gondolatvezetés.

Ugyanakkor el lehet mondani, hogy a film szigorúan követi az írott változatot, nincs egy olyan rész sem, amit nem onnan vettek át, csak hát lehetetlen visszaadni 200 nyomtatott oldalt másfél óra mozgóképen. Így kimaradt Ender testvérének Peternek és Valentine-nak kiemelkedő jelentősége, az ő földi ténykedésük (spoiler!: a könyvben Peter a bolygó diktátora lesz, csak, hogy mást ne mondjak…)

A kötet lezárása is teljesen meglepett, legutoljára Christie Az Ackroyd-gyilkosság-a sokkolt ennyire. Az ember csak várta és várta a nagy leszámolást az idegen fajjal, a csótányokkal (a filmben a kissé túl poénos „hangyok” nevet kapzák), aztán… de ezt nem árulom el.

Mindenesetre meg kell mondjam, számítottam rá, hogy valami igazán váratlan zárás jön, spekuláltam is, hogy mi lesz:

-         kiderül, hogy nincsenek is csótányok?
-         bevetik a földi államok ellen?
-         Az is megfordult a fejemben, hogy megölik és a földet végül lerohanják a rovarok.

De hát ezek egyike sem történt…

Folytatva, miért is olyan remek könyv a Végjáték (szerintem ennél jobb címet magyarul nem kaphatott volna, bár vannak fanyalgók)?

Minden sora a helyén van. Minden sora hihető és átélhető. Szaglik az élettől. Egyszerűen nem tudok olyat mondani, ami kifogásolható lenne a történetben. Elgondolkodtató könyv az életről, a darwinizmusról, arról, hogy bizony a szelídség nem mindig járható út, és hogy mindig vannak áldozatok a autósztrádán. És arról is szól, hogy az élet nem igazságos, apróságok döntenek élet és kihalás között.

A filmre visszatérve. Megjegyzéseim ellenére egyáltalán nem rossz. Csak ott van mellette egy olyan regény, amelyet besoroltam személyes TOP 10 könyveim közé és emellett tűnik másodrangúnak.

A kötet, melyet olvastam, kissé esetlen megjelenésű és a borító sem szép, bár még mindig jobb, mint az újabb kiadás, amely a film karaktereivel próbálja eladatni magát. Viszont kötött, ami plusz pont és úgy tűnik strapabíró, nem fog szétesni fél éven belül.

Osztályzat: kilenc csótány a tíz hangyokból a könyv esetén, és hét a filmre.

Könyv: 9/10
Film: 7/10





Nincsenek megjegyzések: