2012. május 26., szombat

A munkaügyi helyzet fokozódik

Az éppen kimúlóban lévő hét nem igazán nevezhető megerőltetőnek, főleg ha összehasonlítjuk az azt megelőző márciusi-áprilisi őrülettel. Hétfőn a szokásos kastélybeli haditanács ülésezett, melyeken megvetjük-hányjuk mit és hogyan cselekedjünk rövid s hosszútávon a ménfőcsanaki (és persze minden járó) lakosság érdekében, hogy művelődjön és szórakozzon. Ezek az értekezletek persze tudnak roppant szórakoztatóak lenni, de hát ezek belső információk és nem kiadhatók :-P
Kedden totális nyugalom uralkodott, szerdán szintén. A csütörtökről nem is beszélve.
A könyvtári munka folyik, mint a vörösiszap Kolontárnál. Dolgozom fel a beérkező új/használt könyveket, kiszolgáljuk a befutó olvasókat, rendreutasítjuk a renitens számítógépezőinket. Egyébként naptárként is funkcionálnak a naponta bejövő gépezők: 
Mikor C. Adolf ötödik osztályos tanulónk ötödször jön be dél körül az ajtón, akkor van péntek.
Az utolsó hétköznap amúgy is hozott némi életet a hétbe, Levente barátomat helyettesítettem a suliban, mivel fociban elrúgták a lábát és azt mutogatja mindenféle orvosoknak. Ennek levét a hetedikesek itták meg, akik kénytelenek voltak végighallgatni az első világháborús monológjaim egyikét. Hiába, az egy nagyon érdekes háború volt... Mindegy, végül is úgy láttam túlélték és a könyvekből tolltartókból való fedezéképítés és elrejtőzés tudományát is magas fokon elsajátították. Jól jön még az életben, ha harcra kerül a sor.


A következő hetek ellenben izgalmasnak ígérkeznek. Kirándulás a nyolcadikosokkal Sümeg-Tapolca-Keszthely vonalon, majd június 16-án az iskolai alapítvány túrája Prágába. Aztán lesz ugyebár falunap Ménfőcsanakon, június 9-én és jönnek az évzáró események... hogy a foci EB-ről már ne is szóljak...

Igyekszem emellett sokat olvasni -hogy nézzek úgy az olvasók szemébe, ha nem én olvasom a legtöbbet?-, múlt pénteken megvettem az éppen csak megjelent új John Keegan könyvet az Amerikai polgárháborúról. Hát van bennem némi csalódás. Nekiestem ezt követően a Elfújta a szélnek, de ez most lehet félre lesz téve időhiány miatt. Pótoltam aztán a Trónok harca HBO sorozat második évadját, melyben jócskán lemaradtam. Erről hamarosan írok pár sort. Ehhez kapcsolódik ugye a Martin "trilógia" ötödik kötetének, a Sárkányok táncának közelgő megjelenése, hiszen elvileg 28-án megjelenik végre magyarul. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt a kötetet kivégezve nem lesz hiányérzetem.  
Annyi terv kavarog a fejemben, de soha nincs rá idő. Amikor meg van, elherdálom és csak múlnak a hónapok. Ez a háromnapos hétvége nagyon jól jön...

Nincsenek megjegyzések: