2017. június 13., kedd

Könyvajánló: Anna Woltz - Black Box

Anna Woltz: Black Box
Bp.: Pagony, 2015
(Tilos az Á könyvek)



Eredeti megjelenés:
Black Box, 2007
Ford.: Rádai Andrea

Ismét egy fiataloknak szóló elgondolkodtató regény került a kezembe, amely ugyan a borzalmas holland nyelven íródott, mégis egészen jó kötetnek bizonyult. A történet ugyan - ellentétben a rendszerváltás előtti cenzúrával -, nem túl Aczélos, de legalább aktuális:
Egy halom gyereket beköltöztetnek a hermetikusan lezárt Black Box nevű fekete dobozba, konfliktusokat generálnak számukra, miközben ezt s a következményeket élőben közvetítik a világ felé. A mozgatórugó a regényben tulajdonképpen a generációs szakadék, valamint a fiatalok új Ticket névre hallgató osztályozási rendszere, amelynek segítségével a diákok osztályozhatják, fejleszthetik, szépíthetik magukat. Sajnos számomra nagyon is hihető, hogy kialakulhat ilyesmi, mivel a nemzetközi likevadászat Homo Sapiens Facebookthalensisei bármit megtesznek és bevetnek, ha ezáltal több felfelé mutató hüvelykujjat bunkózhatnak össze.

Woltz regénye sokban hasonló Janne Teller Semmijéhez, a felnőtteket ő is negligálja, és aki mégis benne van (pl. a  Black Box rendezői), azok oly mértékben felelőtlenek, hogy nem lehet kifejlett emberpéldányoknak tekinteni őket. Egyik önhittől gőgös művészkedő ripacs, a másik perverz vénember, a harmadik szerelemtől ködös ostoba liba… Ha arra akart ezzel utalni a holland írónő, hogy sok mai felnőtt agyilag gyerek, s a kamaszkorban ragadt, akkor persze telitalálata van.
A Black Box nevű Big Brother show veszélyeinek bemutatása önmagában nagyon tetszett, de nem éreztem úgy, hogy az összezárt gyerekek tényleg gyerekek lennének. Némelyikkel a szerző olyan társadalmi összefüggéseket láttat, ami teljesen életidegen egy tinédzsertől, míg máskor ugyanaz a szereplő teljesen óvodás szinten áll. Woltz legjobb ötlete a gyerekek közé dobott nagyi volt. Sajnos tényleg ott tartunk, hogy a generációs különbségek csaknem áthidalhatatlanok nagymama és unoka között, attól a pillanattól kezdve, amint az unoka eléri a „tiniséget”. Félelmetes vízió, hogy a menedzser szemlélet felülkerekedik a szereteten.

A könyv számomra legnagyobb hibája a fordító azon választása, hogy a menőnek és fiatalosnak szánt – eredetiben is nyilván angol – kifejezéseket meghagyja ebben a formában. Kár. Egyfelől valódi ember nem beszél így, még az az anglomán londonimádó tizenéves sem, aki kivételesen nem Allahot éltetve hajt a Temze hídjára. Ha a wow, cool, lol mérgek már fertőzik is szerencsétlen nyelvünket, azért ott még nem tart hanyatlásunk, hogy a wavy, juicy és más efféle - ha nem is ördögtől, de annak segédeitől való - baromságok is szétterjedjenek. Már a Ticketnek nevezett csillagozáson is teljesen értelmetlen volt megtartani az angol kifejezéseket. Hát jobb a looks, brains, pocket, greens, potion mint az, hogy külső, ész, pénz, egészség, sárm? Egyértelműen nem, semmi többletet nem ad, ez a néhány hívószó. Ahogy a dobozba költöző gyerekeket szállító helikoptereknek kiadott „Helicopter one, ready to deliver Franka? Go!” parancs megismerésétől sem bővül Shakespeare szintűre angoltudásunk. Olyan finoman illik ez a szöveg a magyar nyelvre, mint Pumped Gabóra az öltönyzakó. Ettől se fiatalos, se modern, se jobb nem lesz a könyv, csak idegesítőbb!

Mindemellett a könyv által felvetett problémák: szolidaritás, megértés, felelősségvállalás nagyon fontos témát, és ezek tálalása a mai fiatalság felé igen értékelendő. Sztárnak lenni a mai fiatalság leghőbb vágya, ami érthető, hiszen a tévén keresztül ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy munka nélkül alanyi jogon jár a: legjobb verda, legtöbb pénz, legjobb nő/pasi, legkevesebb elvégzett munka kombó. Persze sztárokból lassan annyi lesz, mint égen a csillag, s ez a négyzeten. Elvégre a Kisalföld újság is azzal kezdődött minap, hogy valami Steve Aoki nevű „világsztár” jön Győrbe. Mondanom sem kell, hogy életemben nem hallottam az illető világsztárról, akinek legnagyobb teljesítménye kimerül abban, hogy néha belekiabál egy mikrofonba, miközben zenéket játszik le… Egyébként, ha már Aokinak hívnak valakit, akkor az legyen Micukó, Musashimaru vagy Wakizashi, de semmiképpen ne Steve… Hiába, túlbonyolított világban élünk mi is, nem csak a könyv szereplői! Az igazi – nem negyedórás - nagyság ugyanis nagyobb felelősséggel, több munkával és áldozattal jár.

Összességében a könyv – hibái ellenére - nyomot hagy az olvasóban, mert szörnyű jövőképet tár elénk, jelezve: a technika finomodása nem ellensúlyozhatja a lélek durvaságát. Olvasásra elsősorban a világot komolyan vevő, annak titkait fürkésző és az emberiségért aggódó fiataloknak ajánlott.

Értékelés:
7 csillag a tízből.
 7/10 p.

moly.hu: 82%
goodreads.com: 3.16 pont

Nincsenek megjegyzések: