2016. február 4., csütörtök

Könyvajánló - Cey-Bert Róbert: Koppány : A Fény Harcosa

Cey-Bert Róbert Gyula:
Koppány : A Fény Harcosa

Budapest: Püski, 2014. 284 o.



Isten látja lelkem, megpróbáltam. Adtam egy második esélyt Cey-bert Róbertnek, és nekiálltam az „Ősök és hősök” trilógia 3. könyvének (a másodikról itt a kritika), amely Szent István és Koppány ikonikus harcát ígérte történelmi regény formájában.

Kezdjük talán az elején. Az 1. fejezet a „Melki csata” címet viseli, és egy 984-ben megvívott magyar-bajor ütközetet ír le, melyben Civakodó Henrik bajor fejedelmet legyőzi Koppány horka. Már Koppány rangjával kapcsolatban akadnak problémák. Egyfelől Koppány valószínűleg nem viselte a horka tisztséget. Nincs erre forrás, és korábban biztosan nem a családja viselte, hiszen Kál és fia, Bulcsú volt horka, akik nem Árpád-háziak, ellentétben Koppánnyal. Ennél érdekesebb, hogy Melknél nem tudunk ütközetről 984-ből, bár egy bajor oklevél fennmaradt, amely azt állítja 985-ben, hogy a térséget barbárok pusztították el. Szóval egy történelmi regényben akár helye is lehetne egy ilyen csatának. Igen ám, de ami forrás van (nagyon kései, XII. századi), az bajor győzelmet ír, míg Cey-Bertnél a magyarok győznek, sőt nála Koppány le is vágja a bajor herceg fülét. A 3. számú lábjegyzetben Cey-Bert azt állítja, hogy a Osorius Paulus műve alapján a hunok országát hungur és Hungária névvel illeti. Ennek könnyű utánanézni, interneten is. Paulus Orosius (és nem Osorius!) műve teljes latin szövegével megtalálható a világhálón. Természetesen azok után, hogy a szerző a forrás nevét sem tudja jól, nem meglepő, ha hungur és hungaria szó nincs az ominózus történeti mű VII. fejezetében. Ezt bárki ellenőrizheti: itt. Aztán a következő gondom...

Áh! Ennek így semmi értelme! Nem érdemes a történelmi részletekkel való problémáimat felsorolni, mert egyfelől baromi hosszú lenne, másfelől annyi értelme sem volna, mint a Lohengrinről társalogni egy italgőzös estén a sarki kocsmában a helyi pulttámaszokkal.

A regényben az összeesküvések olyan pitiánerek, mint az egyenlőség jegyében megtiltani a hölgyek ingyenes belépését egy szórakozóhelyre; a párbeszédek egyszerűbben, mint a Bulibáró szövege; és az egész könyv kábé annyira szórakoztató, mint egy gyomormosás. Savval. Most komolyan, hogy lehet ilyet leírni: „[Attila hun fejedelem] legjobb harcosai a sasíjászok (WTF?) voltak.... Ők voltak a legjobbak, a célt még a legsötétebb éjszakában, bekötött szemmel is eltalálták.” Ezt ugye nem gondolja senki komolyan? Amerikai képregénybeli szuperhőssé silányítaná őseinket...

Mondjuk azért van ami vicces benne. Például a névválasztások. Mert a névválasztás az igazán... pocsék azaz karakán. Ott van például Szátuk Bugra Kara kán. Szatuk Bugra (kara nélkül!) kán, egyébként tényleg létezett, de ekkor már (984-ben) 30 éve halott volt, ő volt a Karahánida állam alapítója. Vagy Koppány felesége: Napsugár, amely nevet már az előző Pozsonyi csatáról szóló könyvben ellőtte, de bumerángként visszatért. Akkus táltos (miért nem elemes?) nevére inkább nem reagálok. Azt leszámítva, hogy miért nem elemes...

Nem tagadhatom, érzek némi szimpátiát Cey-Bert iránt. Tudom, hogy jót akar. Kitapintható, hogy a rockopera óta héroszi magasságokba emelt Koppány-kultuszt igyekszik összeegyeztetni a keresztény magyar állam alapkövének számító Szent Istvánnal. Csak azzal nem számol, hogy az1980-as években Koppányt éppen azzal a céllal emelték piedesztálra, hogy a jelenkori megosztottságunkat mutassa. Ez a Koppány nem történelmi szereplő. A történelmi Koppányról alig tudunk néhány mondatnál többet. Nem tudunk arról, hogy táltosa lett volna (Gézát ismerve aligha tűrt volna ilyen alakokat egy Turul-dinasztiabeli rokonnál), nem tudunk róla, hogy Réka nevű lánya lett volna, sem, hogy több felesége. Ezek az 1980-as évek kitalációi, de előadásaim során gyakran komolyan felteszik a kérdést, hogy mit tudunk Rékáról? Semmit, mert nem volt ilyen személy. Szerencsére Cey-bert ezeket legalább elvetette, nagyon helyesen.

Ugyanakkor a szerző mégis megmaradt a rockopera befolyásolható, tutyimutyi Istvánjánál. A források alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy Szent István nem ilyen ember volt. Kevés olyan állhatatos, céltudatos és távlatban gondolkodó alakja volt a históriánknak, mint ő. A történetírás egyik állandóan felbukkanó kliséje – és ezeket rendszerint nem is szabad komolyan venni -, hogy a feleség befolyása alá vonja az uralkodót, aki emiatt rosszat tesz. Kétségtelen, hogy Gizelláról állítanak ilyet a magyar krónikák, de nem Koppány esetében (akit minden forrás lázadóként, és jogtipróként aposztrofál), hanem István élete végén, Vazullal szemben. Szóval az, hogy az éppen Magyarországra érkező Gizella és Wenzellin a kis hülye lúzer István háta mögött 1000 (!!!) páncélos lovagot küldenek a 70 (!!!) Koppányt védő lovasíjász ellen, igazán abszrudum! Miért nem mindjárt a Tigris tankokból álló 503. nehézpáncélos-osztályt? Arra sem térek ki most, hogy a források szerint a valóságban Koppány volt a támadó és nem csapdába csalták. Egy történelmi regényben talán nem ártana, ha az alapvető történelmi tények a helyükön lennének.

A magyar történelem hőse Szent István. A keresztény magyar állam origója ő. Miatta öltötték fel később királyaink a relikviáit, ő az első jogi gyűjteményünk megalkotója. Az összes ezt követő történelmi nagyságunk példaképe István király. Aki nemzetben gondolkodik, annak őt kell követnie. Koppányról gyakorlatilag semmit nem tudunk, levegőre pedig csak légvárakat lehet építeni, ami ugyan nagyon tágas, de nem túl komfortos.

A könyv megjelenése a borzalmas borítót leszámítva nem rossz, a kötés erősnek tűnik, a kemény fedőlapok strapabírónak látszanak. A borító azonban kiborító. Ez a napos-holdal-villámos (még igazán odarakhattak volna egy üstököst, a Szaturnuszt holdakkal, néhány hullócsillagot, ónos esőt...) sötétkék ég alatt világító lovasokkal, és túl sok szöveggel háromféle betűnagysággal, nagyon nem jött be nekem.

Összesítve ebből a történelmi regényből minden hiányzik, ami a történelmi regényeket olyan remek olvasmánnyá teszi: nincs benne cselszövés és ármány (mert ami ebben van, az nem érdemli meg ezt a nevet), nincs benne vér és brutalitás, ami a középkor sajátja (Koppány sem hal meg brutálisan, hanem egyszerűen felszáll a levegőbe és találkozik az őseivel), és nem ragaszkodik a források által igazolható valós eseményekhez. Emellett a karakterek olyan sterilek, mint egy bontatlan hipósflakon. Cey-Bert trilógiájának harmadik része semmi fejlődést nem mutat a másodikhoz képest, így közös jövőnknek véglegesen befellegzett. Olvashatatlan.

Pontszám:
Három kéksólyomlátó Koppány a tízből.

3/10

Nincsenek megjegyzések: