Bár az osztrák-magyar hadsereget az első világháború kezdetén a szakirodalom szinte egyhangúan elmaradottnak tartja, érdemes ezt a kérdést óvatosan kezelni, noha összességében van benne igazság.
Ennek a lemaradásnak ugyanis elsősorban nem technikai okai voltak, hiszen a Dunai monarchia képes volt ellátni magát saját gyárakban az akkor legkorszerűbb eszközökkel, legyenek azok kézifegyverek vagy óriási dreadnought típusú csatahajók. Inkább a dualista berendezkedésből fakadt, amelyben gyakran megesett, hogy a spórolósabb - és a hódító külpolitikában nem érdekelt - magyar parlament nem járult hozzá a hadsereg fejlesztéséhez szükséges pénzek megadásához.
Mindamellett a hadsereg kiváló alakulatokkal és fegyverekkel is rendelkezett, mint például a méltán elhíresült "30 és feles" M11 mozsárágyú (Az angol nyelvű szakirodalom ugyan gyakran taracknak írja, de valójában mozsárágyúról van szó.)
 |
| Az 1911M mozsárágyú felépítése a német szakzzsargonnal |
Az M11 tervezése 1906-ben indult, a legnagyobb titoktartás közepette, ami nem meglepő, hiszen akkor ez az ostromlöveg minden szempontból forradalmi újdonságnak számított. Az osztrák-magyar hadvezetés egy olyan löveget akart, amely képes szétrombolni az olasz határvédelem betonerődjeit egy esetleges konfliktus során (ez egyébként jól jelzi, hogy a papíron szövetséges taljánokban sohasem bíztak). Egy mobil, közúton is könnyen szállítható, nagy erejű fegyverre volt szükség.
 |
| A harminc és feles mozsárágyú menetkészen Belgiumban 1914 őszén |
A tervezés két év alatt zajlott le, melyben egy három felé szedhető mozsár rajzolódott ki végül. Az első rész maga a 100 lóerős (akkoriban ez igencsak nagy teljesítmény!) 15 tonnás M12-es Austro-Daimler vontató volt, amelyre felkapaszkodhatott a kiszolgáló személyzet nagyja. A második és harmadik kocsi tulajdonképpen utánfutó volt, melyek közül a másodikon a löveg lafettája, a harmadikon pedig maga a cső kapott helyet. A korabeli képeken ezek jól megfigyelhetőek:
 |
| Az M12-es vontató itt éppen csak a csövet húzza maga után. |
 |
| A bölcsőt és a csövet szállító kocsik. |
 |
| Az egyik mozsár csöve a németek segítségére küldött nyolc közül 1914. augusztus, Belgium |
A 30 és felest 1910-ben kezdték el gyártani a Skoda Művek pilzeni gyárában, amely akkoriban elsősorban kiváló fegyvereiről és nem gépjárműveiről volt még ismert. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanitt gyártották le a Monarchia csatahajóinak ugyanekkora kaliberű hajóágyúit is.
 |
| A pilzeni Skoda gyárban éppen a csatahajók 30.5 cm-es lövegei és azok lövegtornyai készülnek |
Az első prototípusok 1909-re készültek el, majd az első szintén szigorúan titkos tesztet már 1910-ben Magyarországon tartották. Kisebb mechanikai hibák korrigálása után a fegyver beváltotta a hozzá fűzött reményeket a Tirolban tartott második próbalövészeten. A fegyver elképesztően hatásosnak bizonyult. Nehezebb 384 kilós páncéltörő lövedékével képes volt átütni 2 méter vastag betont, hogy aztán a bunkerben robbanjon. Ha ezt a hatást elképzeljük egy mai magyar városban, az gyakorlatilag egy lövéssel egy négyemeletes tömbház elpusztítását eredményezné... Ez ellen tábori fedezék nem nyújtott védelmet, a telitalálat nyilvánvalóan azonnali pusztulást hozott, és minimum 3 méteres tetővastagság nyújtott csak menedéket.
Kétféle lőszer készült tehát a M11-hez, az első a már említett bunkertörő, amely 384 kilogrammot nyomott és késleltetett gyújtóval szerelték fel, hogy a fal áttörése után robbanjon. A második a gyalogság ellen készült és "mindössze" 287 kg-ot nyomott. Ez csapódó gyújtóval volt ellátva, tehát földet éréskor robbant. Repeszgránáttal egy 100 méteres körön belül gyakorlatilag biztosan megölt mindenkit (és 400 méteren belül is jó eséllyel), a robbanás egy 8 méter széles és 8 méter mély tölcsért hagyott maga után.
Magát a mozsárágyút a jól képzett személyzet menetbeli állapotából 50 perc alatt képes volt tűzkésszé tenni, ami szintén hihetetlen a maga korában. A mozsár csöve 3050 mm hosszú volt (tehát mindössze tízszerese volt a csőátmérőjének, ezért is mozsárágyú), magassági irányzása 40-től 75 fokig terjedt, míg oldalirányban mindössze 60 fokra. Ez utóbbi hiányosságát végül a 2. típus az 1911/16 M majd korrigálja, mert az már teljesen körbeforgatható talpazattal készül.
A löveg töltése már csak a lövedék súlya miatt sem volt egyszerű, viszont ezt megkönnyítendő a mozsár a lövés után automatikusan vízszintes állapotba került. A mozsarat 15-17 fős személyzet szolgálta ki, amely szintén meglehetősen kicsinek mondható. A mozsár töltési mechanizmusa jól megfigyelhető az 1915-ös német filmhíradóban (8:11-től):
Mint az látható a löveg újratöltése nem egyszerű feladat, de a mozsár képes volt elérni az óránként 12-15 lövéses tűzgyorsaságot, ami egy ilyen kaliberű és még nem gépesített töltővel rendelkező eszköz esetén kiváló.
A világháború kitörésekor a németek "Kövér Bertának" nevezett közúton mozgatható 420 mm-es mozsárágyújából még nem volt elég készen (mindössze 2 darab volt közúton szállítható!), így a Monarchiának kellett kölcsönadnia a 30 és felesekből a belga erődítmények áttöréséhez. [Keegan, p. 164] A K.u.K. végül nyolc löveget (azaz teljes állományának harmadát!) küldött a nyugati frontra augusztusban, amelyek nagyban hozzájárultak a kezdeti német sikerekhez. A lövegeket két mozsárból álló ütegekbe szervezték, melyből a háború kitörésekor 12 volt, összesen 24 mozsárágyúval.
Eme ténykedésük eredménye látható például a bécsi Heeresgeschichtliches Museum-ban, ahol ki van állítva az egyik találatot kapott Antwerpeni erőd páncélkupolája.
 |
| Az egyik antwerpeni erőd páncélkupolája, rajta a 30.5-ös ujjlenyomatával |
Ugyanakkor a Monarchia 1914 őszi vereségeiben szerepet játszott az, hogy ezek a komoly teljesítményű és hatású fegyverek hiányoztak a galíciai frontról. [Galántai, p. 168] Mindenesetre az osztrák-magyar tüzérek kiválóan működtek, 1914. augusztus 10 és 16 között a 42 cm-es német Krupp ostromlövegekkel közösen könnyedén áttörték az igen jelentős Liege városát övező belga erődgyűrűt. A lövegek jól szerepeltek a világháborúban, különösen olyan terepen bizonyultak hatásosnak, ahol komoly kiépített állások bombázására volt szükség, mint az olasz fronton 1915-től.
Az 1911M-et a háború folyamán módosították és két új típusban is gyártották, melyek az 1911M/16 és az 1916M jelzést kapták. Az 1911/16M-es pusztán annyiban volt más, hogy teljesen körbe lehetett forgatni a csövet, míg az 1916M gyártása során a lőtávolság növelése végett megnyújtották a csövet 3660 milliméteresre az eredeti 3050-ről. Lőtávolsága egyébként ezzel 10000 méterről 12300-ra nőt. Összesen a Nagy háború alatt még 76 löveg készült el (25 db 1911M illetve 1911/16M illetve 51 db 1916M-os), így összesen 100 darab volt belőle. [Magyarország..., p. 764] Ezek aztán a békeszerződést követően nagyrészt a győztesek zsákmányai lettek. Magyarországon mindössze öt darab maradt, melyet a Trianoni békeegyezmény értelmében át kellett volna adni az Antant-hatalmaknak, de inkább szétszedték és elrejtették az ellenőrök elől. A második világégés során aztán ismét a frontra kerültek.
Kevésbé közismert, hogy 1943 elején a 2. magyar hadsereg számára is kiszállítottak három löveget (101. soproni gépvontatású nehéztüzérosztály), amelyek azonban közvetlenül a szovjetek januári offenzívája előtt érkezett és anélkül kerültek ellenséges kézre, hogy lövést adtak volna le. [Szabó, p. 269] Egy 1943-as moszkvai fegyverkiállításon, amely az elfogott ellenséges eszközöket mutatta be, talán az egyik ilyen elfogott mozsárágyú látszik 5:08 körül:
Ez annál is inkább elképzelhető, hogy valóban egy magyar 30 és feles lehet, mivel ha végignézzük a filmet, akkor jól felismerhető egy magyar Toldi harckocsi is a tankok között, tehát valóban magyar hadianyagok is voltak ott. Ekkor már nem számítottak modern lövegnek, de hatóerejük mit sem gyengült, nem véletlen, hogy ekkor még több állam, közte a német Wehrmacht is rendszerben tartotta, természetesen már nem az eredeti vontatóval.
Sajnos Magyarországon nincs 30.5 cm-es mozsárágyú jelenleg, és alig négy eredeti löveg maradt korunkra, melyek közül egy Olaszországban (1911M, Roveretoban), egy Szerbiában (1911M, Belgrádban) és kettő Romániában (1-1 db 1911M és 1916M Bukarestben) található. Az alábbi felvétel a belgrádi várban kiállított darabot mutatja be:
Felhasznált irodalom:
Galántai: Az I. világháború. Bp.: Korona, 2000.
Keegan: Az első világháború. Bp.: Európa, 2010.
Magyarország az első világháborúban. Lexikon. Bp.: Petit Real, 2000.
Szabó Péter: Don-kanyar. Bp.: Zrínyi, 1994.
Honlapok:
http://www.moesslang.net/ww1_fortification_history.htm
Honlapok:
http://www.moesslang.net/ww1_fortification_history.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése