Sarah Pinborough:
Ha addig élek is
Bp.: XXI. század, 2018
Eredeti
megjelenés:
Cross
Her Heart, 2018
Fordította:
Tomori Gábor
352
oldal
Sarah
Pinboroughtól tavaly nyáron olvastam az első könyvet, s a Ne higgy a szemének egy igazán érdekes, bár olvasótábort megosztó
regény volt. Lássuk be a misztikum egy első nekifutásra realistának tűnő
thrillerben sokak számára annyira vonzó, mint Conchita Wurst invitálása egy
esti buliba (vagy európai parlamenti választásra…). Mivel azonban engem nem
zavart a természetfölötti vonal, nekem nagyon tetszett. Így nemrég elolvastam
az írónő a tavaly megjelent új thrillerét, s most ezt vesézzük-velőzzük ki
röviden.
A
sztori kezdetben elég egyszerűnek tűnik. Főszereplőnk, Lisa egyedül neveli tini
lányát, Avát - ki nélkülözi az apát -, s míg előbbi egyre jobban bedolgozza magát
munkahelyén, utóbbi időnként bedrogozza magát, egyre inkább hiszi magát
felnőttnek, és elveszít ezt-azt. Leginkább a fejét, de mást is. Lisa sem
piskótatészta, hiszen titkolja múltját a világ és lánya elől, mivel Káin
bélyegét hordja vállán. Emellett egykori alkoholista férje úgy tűnik,
határozottan megtalálta őket, s most készült kikészíteni idegileg egykori
nejét, aki ettől nem találja a helyét.
A
történetvezetés nagyon hasonló, mint a korábban már bemutatott regény esetében:
idősíkok és nézőpontok váltakozása mutatja be más-más látószögből a régmúlt és
jelen eseményeit. Ez tökéletes ahhoz, hogy Pinborough megtréfálja az olvasót, s
sejtetés és látszat ködével hitessen el meg sem történt, vagy fedjen el valójában
megesett cselekményeket.
Pinborough
itt-ott (ismét) elvetette a sulykot. Nem szándékozom elárulni a gyilkos
kilétét, de azért az álcázás igazi nagymestere kellene, legyen az illető, ha
arra képes, amit a végén megtudunk róla (vagy minimum időgépet rejteget a
sufniban). A hihetőséget például ez a - mellesleg teljesen felesleges és simán
kihagyható - gyilkosalteregó erősen csökkenti.
A
kötet felénél már meg voltam győződve arról, hogy a szerző elvakult feminista,
akinek világában minden férfi perverz iszákos állat. Nálam ez durva rossz pont,
mivel túl sok van már femináciból (egy is sok lenne), miközben nap, mint nap
tapasztalhatjuk, hogy – minő meglepi! – a nők ugyanolyan emberek, mint a
férfiak: étkeznek, éreznek, élveznek, s persze gyűlölnek, hibáznak,
terrorizálnak (legfeljebb ők inkább pszichológiailag és nem fizikailag). Kedves
feministák! Személyes frusztrációink kivetítése másra nem túl dicső és elegáns
megoldás a problémáinkra! Mellesleg jelzem, hogy az érzékenyítés egy idő után
kontraproduktív. Szerencsére Pinborough nem esik túlzásba, s kiderül, hogy
alaposan megvezet minket ebben a kérdésben (is).
A
karakterekről szólva örömmel kell megjegyeznem, hogy egyik fontosabb szereplőt
sem utáltam, ami manapság pszichothrillerben ritka, sőt szimpatizáltam velük
időnként. Persze azért néha a fejemhez kaptam, amikor látványosan
irracionálisan viselkedtek, de hát végül is ez mindnyájunkkal előfordul. Csak
nem ennyiszer, és nem ilyen kiélezett szituációkban, és ha egy ismerősünk
felajánlja, hogy segít, ritkán szökünk meg előle…
Összefoglalva:
Nagy újdonság összességében nem ért. A végeredmény ugyanaz, mint korábbi a Ne higgy a szemének esetében. Pinborough
a félrevezetésből él, kifejezetten manipulálja az olvasókat. Felállít egy
viszonylag egyszerű történetet, , s felrajzol az olvasónak egy lelkizős,
karakterközpontú képet. Mikor aztán úgy véljük, nagyjából tudjuk mi történt
egykor, s abból mi következik éppen a jelenre nézve, akkor kiderül, hogy az
írónő aljas módon nem bontotta ki a valóság minden szegmensét, s az
elhallgatott részletek lassú adagolásával ezután felépít egy másik olvasatot.
Mindezt természetesen azért, hogy a végén valami megdöbbentő szemfényvesztéssel
zárja le a könyvet, kissé összecsapottan.
[Megjegyzés
rovat: Valójában egy igaz történetet, Mary Bell esetét (kattintásra
spoilerveszély!) gyúrja át a szerző, amihez aztán extra hozzávalókat (rokonság,
erőszak, stb.) adagol.]
A
kötet kiadásáról ugyanaz mondható el, mint az előző Pinborough-könyvről, hiszen
méretben, típusában annak ikertestvére. A borítóról nem mondanám, hogy tetszik,
pláne úgy, hogy az eredeti angol címre utal, s a magyarhoz nincs köze. A célnak
megfelel.
Értékelés:
Hét
ponty a szákban.
7/10
www.moly.hu: 87 %
www.goodreads.com: 3.71 pont
(2019.
május 10-én)
1 megjegyzés:
Absolutely fantastic job you have done here.This is so nice.Thanks for sharing.
Megjegyzés küldése