Walter
Tevis: Sokszavú posztáta
Budapest:
Metropolis Media, 2018
Eredeti
megjelenés: Mockingbird, 1980
268
oldal
A
jövő világában járunk (XXV. század), amikorra az emberek feladataikat már teljes mértékben robotoknak adták át, sőt már
a robotika zenitje is rég a múlt ködébe veszett. A világban
nincsenek gyerekek, a megmaradt kis létszámú emberiséget ilyen "aprócska" problémák már nem érdeklik. Jó dolgukban az emberek gyógyszerekkel meg kábítószerrel tartják távol maguktól a
valóságot, s mikor már halálra unták magukat a
haszontalanságukban, egyszerűen öngyilkosok lesznek. Tudásuk az
önfenntartásról, tudományról, olvasásról elveszett, mert
lemondtak róla, s így lemondtak saját létükről is. Még csak nem
is gigászi harcban hullanak a porba, mint délceg gladiátor, hanem lassan, észrevétlenül,
senkitől nem siratva. Az emberiség maga a sokszavú poszáta, amely
már nem saját hangját hallatja, hanem valaki másét, idegenét utánozza. Az egykor ragyogó civilizáció üszkös romjai felett egy paranoid android, Spofforth uralkodik, aki azonban
nincs elragadtatva ettől a szereptől. Spofforth maga is unatkozik, ráadásul még öngyilkos sem tud lenni. Nap nap után felmászik az
Empire State Buildingre, hogy levesse magát, de beépített
programozásának átka, hogy leugrani már nem tud. Feladata az
emberiség szolgálata, de valójában halálvágya nagyobb, mint
elkötelezettsége eziránt. A robot rajong a klasszikus
némafilmekért, s így ismerkedik meg egy férfival, Paul
Bentley-vel, akiből még nem halt ki teljesen a megismerés vágya,
és aki önállóan egymaga megtanult olvasni. A harmadik szereplő
az állat- bár inkább robotkertben ismerkedik meg Paullal, ő Mary
Lou, egy kissé bolondnak tűnő nő. De egy ilyen világban ki ne
lenne bolond?
A
regény első fele kifejezetten feszes, jó szórakozás, a világ
kelően sötét, izgalmasan felépített disztópia. A szerelmi szál - amely természetesen a fő mozgatórugó -, kifejezetten ötletesen
volt belecsempészve a cselekmény szövetébe. Egy ponton aztán
fordulatot vesznek az addig nyugis események, majd a szereplők
számomra kissé meghökkentő utat kezdenek bejárni. Paul utazása során ugyan nagyobb betekintést kapunk a Tevis által meg(rém)álmodott világba - és ez egyáltalán nem volt rossz -, de mégis úgy éreztem ellaposodott a történet. A New
Yorkon kívüli Amerika bemutatása már közel sem sikerült olyan
jól, mint a nagyvárosra koncentrált tömény depresszió. A kötet
másik gyengesége a szereplőkből fakad. A karakterek vázlatosak,
jellemfejlődése csak Paulnak van, míg Mary Lou érzelmileg kiismerhetetlen
figura marad. Spofforthról végképp nem tudunk meg túl sokat, de hát végül
is robot.
A
regény magyar kiadása vonzza a tekintetet, - koszosbarna háttér
előtt egy felhőkarcolón égő emberkével -, nekem legalábbis
tetszik. A kiadás egyéb paraméterei átlagosak, a szöveget néhány
helyesírási hiba torzítja, de a fordítás magyarul jól csengett
a fülemben.
A
Sokszavú poszáta - azért Az éhezők viadalában használt
fecsegőposzáta név jobb a Mockingbirdre, bármennyire is a
sokszavú a hivatalos magyar neve a fajnak… - olyan regényekből
táplálkozik, mint a Szép új világ, vagy Philip K. Dick
művei, ám számomra mégis Az ember gyermeke című film
jutott eszembe elsőként olvasása közben, amely egyébként P. D.
James azonos című regényéből készült. Tevis egyértelműen
meghaladta korát, mikor elkezdtem eszembe sem jutott, hogy 1980-ban
íródott! Mára itt-ott talán megkopott, messze nem öregszik olyan
szépen, mint Huxley említett ikonikus regénye, de egy olvasást a
mai napig bőven megér.
Pontszám:
Hét
paranoid android a tízből
7/10
www.moly.hu:
84 %
www.goodreads.com:
4.13 pont
(Az
adatok 2018. november 24-i állapotot tükröznek!)
Ezért
pedig Planned Parenthood, remélem, Isten irgalmas lesz hozzátok,
mert ha nem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése