2015. február 8., vasárnap

Ben Elton vakvágányon, avagy a Vakvilág


Ben Elton: Vakvilág

Bp.: Alinea, 2011


Ben Elton könyve igazi csemegének ígérkezett számomra. Hogy miért? Egyfelől rajongója vagyok az antiutópiáknak, igyekszem minden disztópiáról írt könyvön átrágni magam és minden olyan kötet, mely visszatükröz valamit azon meggyőződésemből, hogy a mai világ genny és fenntarthatatlan, örömet okoz. Másfelől nálam a humor csúcsa a Fekete Vipera sorozat, melynek Elton volt a forgatókönyvírója. Ha valaki nem ismerné a Fekete Viperát (érdemes a 2. évaddal kezdeni, mert az első nem az igazi), hát az sürgősen pótolja, mert amit abban Rowan Atkinson, a zseniális Baldrick, alias Tony Robinson majd a későbbiek során Hugh Laurie és Stephen Fry alakít, az eszement. Szóval olyan vehemenciával vetettem rá magam a karmazsinvörös könyvre, mint a A Dal szerkesztői minden tehetségkutatós énekesre. Igaz némileg több jóindulattal, és azok teljesítményénél Ben Eltoné kétségtelenül jobb. Nem lehetett nem érezni benne az 1984 és a Fahrenheit 451 zamatát és füstös mellékízét. A humor nem hiányzott a kötetből, szó se róla. Azon majdnem meghaltam, mikor lefestette, hogy az állam kijelenti: mostantól mindenki celeb és híresség lesz. Csak egy dolog volt, ami nem tetszett. Sőt tulajdonképpen nem, nem is a tetszéssel volt a gond.


Ben Elton nagy élvezettel nyom fricskát az egyház orra alá, ez már kiderült a Fekete Viperából is. Ami nem feltétlenül baj, nem árt, ha kellő cinizmussal állunk a dolgokhoz. Azonban eme regényt számomra teljesen hiteltelenítette, hogy kitárulkozó modern bulvárosodó világunkat még mindig az egyháztól félti. Azért - az amúgy is túlságosan befeketített - inkvizíció kora már régen leáldozott, és manapság a szabadság és demokrácia nevében többeket ér erőszak, mint a kereszténység nevében. Őszintén szólva az egyház maradt mára az egyetlen olyan intézmény, ami úgy ahogy ellenáll az agyrémnek, amit civilizációnak és nyugati világnak csúfolunk. Ben Elton azonban nem átallja az általa felvázolt tömegtársadalmat a vallás vezetése alá tolni. Aki szerint ma az egyház jelenti a veszélyt az emberekre, az szerintem vagy teljesen vak, vagy szimplán kiszolgálja a keresztényellenes ideológiákat. Komolyan azt akarta beadni az olvasónak, hogy egy pap erőszakolja rá az emberekre, a nyilvánosság előtti nemi életet, és hogy a gyereknek a Happy Meal nevet adják, mert a Pisti nem elég csillogó?
Szóval a remek történetet sikerült egy számomra teljesen érthetetlen idegen köntösbe öltöztetni, és ezt még az időnként fergeteges humor sem tudta számomra kárpótolni. Talán rosszkor olvastam és valószínűleg 10 éve lenyűgözött volna. Csak mostanra elegem lett a maradék értékek további erodálásából.

A regény története nyolcas (ami egyébként nem csak a szerző érdeme, mert szinte egy az egyben koppintás korábbi antiutópiákról), a „látvány” erős hatos, a humor nyolcas, a hihetőségmérő azonban kiakadt. Kár érte.
Mindamellett azért ez egy jó kis könyv, érdemes egyszer elolvasni minden abszurd humort kedvelőnek!

Összegezve a pontszám: 7/10

A moly.hu-n a kötet 81%-on áll,  a godoreads.com-on 3.64 ponton.

Nincsenek megjegyzések: