Egy napló Győr 1809-es ostromáról I. rész

Most egy olyan írást teszek közzé, amely egy győri szemtanú által meséli el az 1809-es győri csatát és az azt követő ostromot. Hohenegger Lőrinc a városban lakott az események során, naplót vezetett, melynek segítségével 1820-ban írta meg emlékeit azokról a drámai napokról. Írása fontos forrás elsősorban Győr városának másfél hetes ostromához. A lent közölt írás 1820-ban a Tudományos gyűjtemény nevű folyóiratban jelent meg.[1] A szöveget nem betűhűen közlöm, mert sok esetben nagyon régies, de ami nagyobb baj, nagyon bonyolult mondatszerkezetekből áll, amely időnként nehezen értelmezhető. Így néhol modernizálom, egyszerűsítem és néhol magyarról magyarra fordítom azt, a könnyebb olvashatóság végett. Az első részben a győri csatát lezáró éjszakáig jutunk el, 1809. június 14-ig, mikor is a vereséget követően Győr vára és városa körül bezárul a francia gyűrű.

Győr várának-városának XVIII. század végi festményén jól látszanak a Győrt
dél felől védő földművek és árkok. Szemben velünk éppen a ma már nem létező
Fehérvári kapu, amelynek helye ki van rakva vörös kövekkel a Baross úton.

Győr ostromlásának napló könyve 1809-ik esztendőben. Írta Hohenegger Lőrincz[2] istenes tudományok doktora és Rákos mezőváros plébánosa.

A Te gondoskodásod - oh Atya! -, mindeneket kellemesen kormányoz, és rendel.  (A Bölcs. Könyve 14.3. és 8.)

Örökké emlékezetes – talán minden múlt és jövendő esztendőknél emlékezetesebb volt -, az ausztriai folyóíratokban, a sorssal teljes szerencsétlen és szerencsés 1809-ik esztendő. A szerencsétlenség esztendeje volt ez, mert oly nagy áldozatok, nagylelkűen és örömmel rakattak a Haza oltárára melyek - fájdalom! - nem oly kimenettel koronáztattak, amilyent érdemeltek. És mégis szerencsés esztendő is volt ez, mert a bámuló világnak megmutatta, mely csodákat tehet az egység, és a polgári egy akarat; mily erős a szeretet kötele a jó, és szeretett fejedelem és hű népe között; mert a győzhetetlenség nimbuszát, az elrészegült és dölyfös Vitéz fejéről leszakította,[3] mert megmutatta: hogy Ausztria mindenkit felülmúl, ha akar. Ezer esztendő nagy tettei, elefántcsont véső vesszővel vannak bevésve a történetek táblájába, [be] ők a halhatatlanság könyvébe, és mivel igaz keresztények voltak, az élet könyvében is feljegyeztettek. Mi ezek rajzolását, ékesenszólóbb, és tudósabb férfiaknak engedjük által. Mi – csekélyebbek – csak a csekélyt, és éppen azért magában nagy tetteket jegyezzük fel, melyeket a hazához és királyhoz való szeretet szült, melyek férfias érzékkel tétettek, vagy jámbor kegyességgel viseltettek. – Győrnek ostromlása fontos toldalék az azon időbeli napi történetekhez. Itt következik ez oly férfiútól megírva, ki itt szemmel látó bizonyság és szánakodó rész volt, ki félelem óráit az ágyúk durrogása alatt jegyezte fel, és keveset vagy semmit sem akart változtatni napló könyvében sem reménye, sem félelme várakozván a megváltás órájára, mely akkor ugyan még nem, hanem később ütött, és a nagy jajt – adná az ég!- örökké tartós boldogsággá változtatta.

Győr hajdan a kereszténység erős védőbástyája a török pusztító hatalmának védőbástyája egykor henyeség vagy hűtlenség által a félhold vas igája alá vétetett,[4] [ám] nemsokára ismét Schwarzenberg[5] és Pálffy[6] hősi bátorságok által megszabadult.[7] Győr, mely egykor elsőrangú erősség volt, mellyé a természettől és mesterségtől teremtetett, József császár parancsoló intésére felényire megfosztatott erősségétől, egy, ha nem nyílt is, [de] legalább magát nyomorultan védő város lett.[8] Talán soha sem sejtette az egyebekben oly bölcs uralkodó, hogy nem sokára, egy ellenség, a francia Győr előtt fog megjelenni, és hogy akkor kívánatos lenne, ha őneki egy megújult erősség előtt kell megjelenni. Történt – mert mi nem történt a mi napjainkban, ami ezelőtt lehetetlennek látszott? – már az 1805-ik esztendőben száguldozott az ellenség közel Győr kapuihoz, [majd] 1809-ikben megjelenik ő ezek előtt.[9] A szerencsétlenség közelebb jött, rövid volt az idő, [s] Montecuccolinak régi palánkja[10] választatott, [s] Győr körül egy besáncolt tábor vonatott [össze]. Mindazonáltal az idő rövidsége,[11] [és] a [bekövetkező] történtek alig engedték meg, hogy egyrészt véghezvigyék [ezt], és ezen felül azon [sereg]rész, melynek fel kellett volna az ellenséget tartóztatni amerről várták; de az ellenség ellenkező részről [=oldalról] jővén nem tartóztathatta fel. A vár megjobbítatott, amennyire sietve meg lehetett jobbítani. Báró Oertl főhadnagy, a fő tisztikarból (Staab) igazgatta az egészet, Péchy ezereskapitány[12] a Genie seregből[13] a vár vezérévé (komendáns) neveztetett. A felállott nemesség a harcra vágyakozva összegyűlt Győr előtt, de még keveset volt gyakorolva, a polgári katonaság csaknem egészen rendbe szedve méltó főtiszti karból lévő tiszttől, Gróf Aichelburgtól vezéreltetett.  Legjobb szellemtől a belső rend fenntartására volt lelkesedve, a nép hazafias indulattól enthosszal teljes az Asperni szabadító harc[14] után - távolról sem álmodva a dolgok rettenetességét, melyek nemsokára elkövetkeztek -, mindazonáltal bátor és elszánt volt a nehézségek elviselésére, a nagy tettre, és a maga polgári érzéke bebizonyítására még a nyomorúságok olvasztókemencéjében is. Ez volt Győr állapota – és polgárainak indulata, mikor az Asperni ütközet történt. És most következhetik Győr ostromlásának naplója.

József nádor, az inszurgensek vezére, I. Ferenc öccse

Június 2-án, mely az Úrnapja[15] utáni nap volt, érkezett ő császári magassága, a főherceg palatinus[16] Győrbe, körülvéve tündöklő kísérőitől, a felkelt nemesek főhadiszállására, kiknek ő volt a fővezére, és a püspöki palotába szállott [meg]. Ugyanazon nap nagy csata történt a szélső vigyázók [azaz őrszemek] között a pozsonyi országúton.[17] A nádorispán kinyargalt főtisztikarával Öttevény felé, mely az első posta[állomás] Győrből, este ismét visszatért, és a következő napokon az inszurgensekből néhány osztályt rendre megvizsgált (mustrált). Erős és bátor férfiakból állt ez, hanem még – kivéve néhány vármegyét, melyek közt Győrt gróf Ferraris Zichy zászlós főhadnagy tűzi hevessége által felgyulladván kiváltképpen megkülönböztette magát – nagyrészt nem volt felruházva, s annál kevésbé fegyverben egészen [be]gyakorolva. S így maradt kölcsönös villongások és dolgok félelmes várakozása között melyek itt történni fognak egészen június 13-ig.                                                                           

János főherceg, a Győrnél harcoló császári-királyi seregek fővezére, József bátyja

Ezen a napon elérkezett ő császári magassága János főherceg,[18] az olasz hadsereg fővezére Győrbe, reggel 8 órakor a nádorispán főherceg kíséretében, ki testvérének elébe nyargalt. Az olasz hadsereg[19] összevonta magát Győrben és [Győr] körül, ezt nyomban követte a francia Eugenius [Jenő alkirály, Napóleon mostohafia][20] alatt. Több gránátos zászlóalj letelepedett a főpiacon[21] és a város utcáin. Lehetett itt látni mindenféle fegyverű vitézeket, kik mindnyájan izmosak és bátrak voltak, és lelkesedve a legjobb szellemtől, csak az akaratuk ellen való dicstelen hátrálástól, és a nehéz hosszú utazástól ellankadván,[22] nyugodalmat kívántak. De ebben nem volt részük. Déli két órakor egy igen heves csata történt a lovasság között. Nagy sokaság tolongott a város kapuin ki, hogy láthassa ezt a ritka és véres játékot. A Nap világosan és rekkenően sütött, látni lehetett a villogó kardokat, melyek messziről, mint villámlás tündököltek, és hallani lehetett az ágyúk durrogását. Néhány golyó, igen közel repült a majorokhoz, és az éretlen kíváncsiságot elrezzentették. Többet azok közül [mármint az ágyúgolyókból] azon nap emlékezetére, s egyszersmind, mint győzelmi emlékeztető jelek, a polgároktól hazavitettek, kik távolról sem sejtették, hogy azokból néhány nap múlva százakat fognak szórni békés lakhelyeikre. Mind a két rész úgy látszott, hogy megtartotta állását és készült a holnapi elkerülhetetlen véres csatára. Este 8 óra felé megszűnt a hadakozás. Sok sebesültet hoztak a városba. Egy Hohenlohe vasas regimentből[23] való tiszt, ki ámbár csípőin megsebesült, lovát mégsem hagyta el, két közlegénytől kísérve éppen a kapunál[24] vízért könyörgött, hogy szájpadlására ragadt nyelvét felfrissíthesse. Száz kéz termett tüstént szolgálatára és enyhítésére, erősítő bor nyújtatott neki, ő vett egy poharat és a király egészségéért ivott, mondván: „Most Isten nevében az ispotályban, és ha az Égnek tetszik, Királyomért a sírba is!” Igen fájlalom, hogy nem tudom, mi lett azon derék bajnokból. Egy közlegény a jeles Ott huszárok[25] közül hozatott be ezután, egy kétkerekű taligán, mind a két lába el volt lőve, s csaknem lelketlen. Örömmel segítettünk volna rajta, ha itt segítségnek helye lett volna. Hanem itt nem lévén egyebünk a mély szánakozásnál és néhány könnyeknél, melyek mint Collin mondja, még a férfiút sem gyalázzák meg. Esti alkonyatkor a két ellenséges hadsereg őrtüzeit meggyújtották, a franciáké a ménfői halmokon és a csanaki völgyben égtek; átellenben a mieink, Nyúl és Nagybarát közt Szabadhegy felé; Közöttük fekete homály nyugodott, és mély siralmi csend, komorul jövendölvén: hogy holnap ezrek fogják ott sírjukat találni. Ez felséges, de egyszersmind borzasztó látvány volt. Sötét előérzetek lebegtek lelkeinkben, [s] a mi félelmeink nőttek akkor, mikor késő éjjel – mert ki gondolná, hogy mi akkor aludtunk -, a főherceg nádorispán fő kvártélymesterét Gomez generálist[26] - ki velünk szemben lakott -, a haditanácstól visszaérkezni,[27] s tisztes ősz fejét csóválni láttuk, és azon gyanús szavakat hallottuk, melyeket adjutánsának mondott: „nem így, nem mehet, nem is megy a dolog.” Azonban Nugent generális[28] – János főherceg kvártélymestere – úgy volt híre, hogy ezen éjjel vagy a következő reggel, a következő hadi plánt [térképet, tervet] lerajzolta.

A Fehérvári-kapu, rajta az 1792-ben épült tűztoronnyal. Sok győri polgár
innen nézte végig a Győri-csatát.

Az éj csillagos és kellemes volt, és csendesen múlt el, valamint a délelőtti idő is a június 14-nek, mert mind a két rész kinyugodott a hosszú utazás nehézségeitől és a tegnapi véres munkától, és erőt gyűjtött a mai sokkal véresebb napra. Déli két órakor elkezdődött – igaz, hogy össze nem hasonlítható az Asperni és Wagrami ütközettel[29] -, de a hadi könyvekben és az 1809-ik esztendő történetében mindenkor emlékezetes Győri ütközet. Hiszen maga a dicső ausztriai, ha most nem győzedelmes is, de dicsőséggel koronázott hadi sereg vezére[30] a Győrnél lévő gabonás házat[31] klasszikusi, és a stájerországi őrzőkatonaságra nézve örökké emlékezetes [bravúrnak] nevezte. Mintegy 70-80 ezer hadakozott mindkét részről, és mind a két hadsereg egyenlő erőben lehetett.[32] De ha a testi erő egyenlő [is] volt; a szellemi erővel mely a gépezetet intézi és vezérli – úgy fájdalom! – sajnos nem volt ugyanolyan. A francia seregek elteltek győzelmi hittel, látván a sok nyereséget, melyet nem maguknak, hanem a bajor és ausztriai testvéreiknek köszönhettek[33] – a mieink sem voltak bátortalanok, mert voltak a mi bajnokaink csüggedtek? – mindazonáltal megaláztatva a szomorú sorstól, mely őket hátráltatta az ütközet leforgása alatt és hátrálásra kényszerítette. Azon felül elfáradtak és ellankadtak, csaknem futva kényszerültek engedni, oly ellenségnek, mely elől sohasem futottak, melyet ők oly sokszor visszavonulásra bírtak. Hogy nagyobbodjék az egyenlőtlenség, a mi seregünk sok részből állt, és ezért a teljes egyetértés, melyet mindenkor, de különösen a veszedelem napján kellett volna bizonyítani, lehetetlen volt.[34] A felállott magyar nemesség, mely a hadsereg egyharmad részét tette – amint azt a mai Magyarországtól várni lehetett, -, állott bátor és harcolni vágyó, de amint mondtuk, keveset gyakorlott, és az ágyúdörgésben nem eléggé kipróbált seregből. És ha az lett volna is, de lovai a harc zenebonájához nem szokván, nem engedelmeskedtek az uruk és lovaglójuk zablájának.[35] És mit használ a vitézi bátorság hadi gyakorlat nélkül? Ily kevés kedvező jelek között kezdődött el a csata. Ez volt a Marengói ütközet esztendei napja[36] – fájdalom! -, ez sem volt örvendetes jelenség. Hiszen tudva vagyon, Bonaparte mind Wallenstein,[37] és más rémséges fiai a szerencsének, a csillagfejtésnek, a kedvező és nem kedvező csillagokra való tévelygésnek és előrejelzéseknek az ép értelem ellenére hódoltak. A véres csata elkezdődött.

Edmund Kaiser festménye a Győri csatáról, háttérben jól
kivehető a kismegyeri majorsági épület magtára és a téglafal

Én, és más jó barátok felhágtunk a káptalan templom tornyába, innét szemléltük a messzelátó csövekkel felfegyverkezett szemekkel a nagy szomorú játékszínt. A francia sereg Csanaktól Ménfőtől és Gyirmótról előrenyomult az ausztriai sereg ellen. Itt az azonban – amitől mi az Isten bocsássa meg! Szíves örömöt éreztünk – egy ágyúsánctól (batteria) mely a Rábán [inkább a Rábánál…] állíttatott fel érdekeltetett [azaz tüzet nyitott a franciákra], és a bal szárnyán oly keményen meggyengítetett, hogy kénytelen volt magát sietséggel visszavonni. A mieink bal szárnya a nyúli és nagybaráti hegyekre támaszkodott, a jobb szárny egészen a győri majorokig nyúlt, a középpont Szabadhegy mögött állítatott [fel]. Itt volt az a hely, hol a derék stájerországi őrző katonaság[38] egy nagy életes házat [azaz magtárat] mely Szent Benedek szerzetesrendjéhez tartozik – mely sokáig látszott golyókkal átlyuggatva -, erős vívóbástyává változtatták, és az ellenség dühét testeik, mint hatalmas gát által feltartotta és összezúzta, és mint második Thermopülainál, - igaz, hogy idegen földön, és talán éppen ezért híresebb – de szövetséges testvéreikért, egy fejedelemért, egy országért magát feláldozta a szép és halhatatlan halálnak.[39] Ott nyugszanak tetemeik ezen jeles országőrző katonáknak eltemetve a lekoncolt ellenség halmai alatt, megsiratva és áldva minden hazafitól és nemestől, és magától a felséges vezértől is csodálva, békével és gyengéden ha honi földön nem is, de még testvéri tájon. Ott, hol ily férfiak viaskodtak, a csata leghevesebben s véresebben – habár tüzes és véres volt az mindenütt, mert mindenütt derék bajnokok küzdöttek. A mieink balszárnyon majd előbbre nyomultak, majd ismét lassan, mérsékelve visszamozdult. Az ágyúzó sereg majd, mint villám előrerepült mindenhova, ahol szükséges volt, majd vissza. A középponton legkegyetlenebbül dühödött az ütközet, ennek egy részét megvilágosította iszonyú lángja a meggyulladt Szabadhegy falunak.  Jobb szárnyon kevésbé, de mégis mindenkor elég kemény volt [a csata]. Így bömbölt az ágyúk ropogása több óráig, így surrogott a puska sokáig, így villámlott és öldökölt a vas, így tartott a csata váltakozó szerencsével egész estéig, amikor végtére - ahogy láttuk – a mi jobbszárnyunk legelőször, vagy egyszerre a ballal engedni kezdett, s így a középpont megfosztatott erejétől és seregünk hátrálni kényszerült.[40]  Nem rendezetlenül, hanem helyesen vonta magát vissza lassan és tisztesen Gönyű, Szentiván, és Szentmárton felé, mely közben éjfél felé véres csata támadt, de ez nem a győzelem, hanem a hátrálás miatt történt, és ez sem volt részünkre szerencsés. Éjjel mindkét sereg lehúzódott Komárom felé, és el is tűntek szemeink elől.

(A közelebbit, és talán helyesebbet a Győri ütközetről megolvashatni a kettős hadsereg híradásaiban vagy más katonai munkákban. A szerző - idegen lévén a hadi tudományban – nem akarta, nem is akarhatta plánja szerint leírni a Győri ütközetet, hanem Győr ostromlását. Azonban úgy véli, amint a hadakozó erő, úgy a veszteség is meglehetősen egyenlő, sőt a franciáké nagyobb is volt,[41] mert ezernyien feküdtek halva a csatatéren, és ott rakásonként bekapartattak. Több ezer sebesek Sopronba és más helyekre vitettek. Mi részünkről sok derék férfiak estek el a reguláris seregből és a vitéz inszurgensekből, kik között Gróf Festetics is vagyon, ki Szentmártonban fekszik eltemetve.)

Francia metszet a csatáról, előtérben egy haldokló

A francia tartalékseregnek egy része Győr előtt maradt, és még azon éjjel elfoglalta a majorokat, és igen barátságtalanul lakott ő ott, és magához ragadta egy csata után, melyben némely külső városi polgárok kevés sereggel voltak, kik a Rábán álló hídon az átmenetelt nem akarták megengedni az átjárást az Újvárosba és az ezzel összenőtt püspöki helységbe, Révfaluba.[42]  Előtte való nap már mutogatta magát az ellenség a Duna túlsó partján hasonlóképpen a püspöki helységben, Révfaluban, és így Győr mindenfelé be volt rekesztve. Este az elveszett csata után bezárattak a város kapuit, az őrző sereg a bástyákra költözött, és a vár vezére védelemre készült. Oh! Többé már nem láttunk osztrák tábortüzeket, a franciáké Szabadhegytől fogva a hegyekig égtek;az éj tiszta és csillagos volt, mint az elmúlt, mindazonáltal fekete előérzetek és komor álmok zavarták tiszta fényét. Ezeknek nemsokára be is kellett teljesedni. Késő este, mikor a város be volt zárva, kinyargalt még két huszár a kisajtón a fehérvári kapunál lóeleségért. Egy francia huszár eleibék akadt. Ők huszárok módjára kétfelől körülfogták, úgy, hogy többé ki sem szabadulhatott. Ezt látván magyarul kegyelmezésért könyörgött - mert fájdalom! -, ez egy magyar szökevény volt. Ezt hallván, iszonyú káromkodást szórtak erre a gyalázatosra, hogy szomorú árulója lehetett hazájának, nem messze a temetőtől darabokra vagdalták. Egynéhány ezer inszurgensek, kik Meskó generális[43] alatt a város előtt lévő besáncolt táborban hagyattak, hogy a pozsonyi országutat szemmel tartsák, ezen éjjel visszavonták magukat tulajdon erejükkel, s nem tudván hova, a francia követek azt erősítgették, hogy fogságba estek, hanem mi ismervén a francia kérkedéseket, s ezért szavukat sem hittük becsületesnek.

Folyt köv.

Jegyzetek:

---

[1] Tudományos gyűjtemény, 1820. II. szám. 47-89.o.

[2] Hohenegger Lőrinc, teológiai tanár, győri kanonok 1815 és 1825 között volt Fertőrákos plébánosa. 1842-ből származó sírköve ma is megtekinthető ott.  Lásd: http://www.fertorakos.hu/hu/fertrakos-latnivaloi Letöltve: 2014. július 12.

[3] Utalás arra, hogy Napóleon első komoly vereségét szenvedte el az osztrák (és közte magyar) hadaktól 1809. májusában Aspernnél.

[4] Győr 1594-ben került török uralom alá, de nem henyeség, vagy hűtlenség okán, hanem többhónapos kemény ostrom következtében.

[5] Adolf von Schwarzenberg (1547-1600) német-római császári hadvezér, a Habsburg seregek egyik kiváló fővezére a 15 éves háború során.

[6] Pálffy Miklós (1552-1600) magyar hadvezér, a 15 éves háború (1593-1606) kiemelkedő magyar hőse.

[7] A német-magyar seregek 1598-ban egy rajtaütéssel foglalták vissza a magyar végvárrendszer kulcsát.

[8] Ez azért nem teljesen igaz, Győrt 1809-ben még teljesen falak vették körbe, és a köré emelt földművek és vizesárkok is megvoltak, amint azt a XVIII. századi ábrázolásokon jól látható. Az író valószínűleg arra gondol, hogy II. József alatt a külső védművek egy részét elbontották. Ugyanakkor maga város ostroma bizonyítja, hogy Győr még messze nem volt védtelen.

[9] 1805-ben léptek először francia seregek a Magyar Királyság földjére, Napóleon austerlitzi hadjárata során, de Győrig nem jöttek el.

[10] Raimondo Montecuccoli, XVII. századi kiváló olasz származású birodalmi hadvezér, Győr kormányzója az 1660-as évek elején, aki kiépíti a város külső védelmi rendszerét, jelentősen megerősítve a várost.

[11] Győr körül voltaképpen a magyar nemesi felkelők gyülekeztek József nádor parancsnoksága alatt.

[12] Péchy Mihály hadmérnök-ezredes, a győri vár parancsnoka az események során. Az ostromról naplót is vezetett, amely erre nézve elsőrangú forrás. Kiadta: Lenkefi Ferenc: Péchy Mihály ezredes, győri várparancsnok ostromnaplója (1809. június 13-22). In: „Franciák Magyarországon, 1809” II. kötet. Győr, 2012. 85-102.o.

[13] Genie = Ingenieur, azaz mérnök ezredes, hadmérnök.

[14] 1809. május 21-22-én az Aspern-esslingi csatában az osztrák (közte magyar) csapatok legyőzték Napóleon Dunán átkelni szándékozó csapatait. A vereség nem volt végleges és Napóleon továbbra is kezében tartotta a kezdeményezést, habár hadvezéri nimbuszán először esett igazán komoly csorba.

[15] Úrnapja, katolikus ünnep az eucharisztia tiszteletére, amelyet Magyarországon Pünkösd utáni két héttel tartanak.

[16] Habsburg József, a Habsburgok úgynevezett „magyar” ágának megalapítója, I. Ferenc császár és király öccse. József nádor nagyon népszerű volt Magyarországon, nádori vagy másként nádorispáni tisztségét 1796-tól haláláig, 1847-ig töltötte be. Nem mellesleg 1809-ben ő volt a nemesi felkelősereg parancsnoka, akiket a csata után is megvédett a gyávaság vádja ellen. 

[17] Hibás datálás. Ezen összecsapás valószínűleg azonos a június 3-án Öttevény és Barátföld között lezajlott csetepatéval, mely során a francia lovasság rajtaütött az oda kivezényelt magyar előőrsöt. A győri, kiskunsági és nógrádi huszárok a támadókat megfutamították. Lásd: Veress D. Csaba: Napóleon hadai Magyarországon. Bp.: Zrínyi, 1987. 74.o.

[18] Habsburg János (1782-1859), I. Ferenc császár öccse (és így a nádor öccse is egyben), valójában a belső-ausztriainak nevezett hadsereg parancsnoka volt, amely 1809 áprilisában betört a Napóleon fennhatósága alatt levő Itáliába, sikereket ért el, majd a fősereg vereségeinek hírére és a vesztes Piavei csata (május 8.) után Magyarország felé húzódott vissza.

[19] Természetesen itt is a korábban „Olaszországban” harcoló osztrák-magyar csapatokról van szó, mert olaszok a francia seregben harcoltak nagy számmal, hiszen az Itáliai királyság Napóleon csatlósállama volt.

[20] Eugéne de Beauharnais (1781-1824), Napóleon első feleségének, Joséphine-nek a fia, ekkor Itália alkirálya és az itáliai francia hadsereg fővezére.

[21] A főpiac a mai Széchenyi-tér.

[22] A belső-ausztriai hadsereg zöme ekkor már egy hónapja vonult vissza folyamatosan, lábukban volt több ezer kilométer a Piave folyótól a Dunáig.

[23] A 2. számú Hohenlohe lovasezred nem vértes, azaz vasas ezred volt, hanem dragonyos. Naplóírónk valószínűleg nem nagyon tudta megkülönböztetni a hasonló sisakot viselő vérteseket a valamivel könnyebb felszerelésű dragonyosoktól. Bár a dragonyosokat is gyakran nehézlovas szerepkörben használták, az iga              

[24] Minden bizonnyal a délre néző Fehérvári-kapuról van szó, amelynek tornyából valószínűleg derék naplóírónk is nézte a csatát.

[25] Az 5. számú Ott huszárezredről van szó.

[26] Moritz Gomez de Parientos (1744-1810), szállásmester, altábornagy. Spanyolos neve ellenére az akkor Habsburg fennhatóság alá tartozó Osztrák-Németalföld (a mai Belgium) területén született és Budán hal meg 1810-ben. A régi vágású, jól képzett és tapasztalt, de nem túl ötletes altábornagy volt a Győrnél összegyűlt nemesi felkelők vezérkari főnöke. 

[27] Az éjszakai haditanácson heves vita alakult ki József nádor, vezérkari főnöke Gomez és János főherceg, valamint az ő vezérkari főnöke, Nugent között. Előbbi kettő a csatát nem akarta elfogadni, utóbbi kettő igen. Végül, mint főparancsnoknak, Jánosnak akarata győzött. Gomez ezért csóválhatta a fejét hazafele menet.

[28] Gróf Laval Nugent (1777-1862), ír születésű császári-királyi hadvezér, ekkor a Győrnél összevont osztrák-magyar csapatok vezérkari főnöke. Úgy tűnik Nugent és János főherceg jócskán alulbecsülte a szemben álló francia hadak erejét, ezért vállalta a csatát fáradt és részben nem kellően felszerelt és képzett csapataival. Az idős Nugent még az 1848-49-es szabadságharcunk idején is hadat vezetett, ekkor már ellenünk.

[29] Az Asperni csatáról már volt szó a 11. lábjegyzetben, a Wagrami csata pedig majd 1809. július 5-6-án zajlik le. Ez utóbbiban győzi végül le Napóleon a Károly főherceg vezette osztrák fősereget, gyakorlatilag eldöntve a háború kimenetelét.

[30] Valószínűleg Károly főherceg mondta ezt, a Habsburg hadak fővezére, aki ha legyőzni végül nem is tudta Napóleon, de igencsak megizzasztotta 1809-ben.

[31] A kismegyeri majorsági épületről van szó, amely a csatatér közepén sorsdöntő szerepet játszott, ezért a Győrtől délre lezajlott összecsapást Kismegyeri csatának is szokás nevezni.

[32] Erős túlzás, francia részről a kutatás mai állása szerint mintegy 42 ezer gyalogos, 12 ezer lovas és 144 ágyú volt, míg az osztrák-magyar sereg mindössze 24 ezer gyalogosból és 8600 lovasból állt a harcmezőn. Ráadásul a magyar nemesi felkelők egy része nem kapott megfelelő felszerelést és még sohasem vett részt csatában.

[33] Az 1805-ös Pozsonyi békében a franciákkal szövetséges Bajorország megkapta Tirol és Vorarlberg tartományokat, így ezen német ajkú katonák 1809-ben jelentős számban voltak jelen a francia seregekben.

[34] Valóban problémákat okozott, hogy a két seregrész vezére, János és József főhercegek eltérő álláspontot képviseltek a hadviselés mikéntjéről.

[35] Ez így igaz, a lovak harci kiképzése több időbe került, mint az embereké és az ágyúkhoz nem szokott lovak a csata során megnehezítették a magyar lovasság dolgát.

[36] Valóban, 1800. június 14-én Napóleon ugyanezen napon aratta híres Marengói győzelmét, ahol legyőzte a Melas tábornok vezette osztrák sereget. Napóleon seregének 19. jelentése (bulletinje) ki is emelte, hogy a két csata egy napra esett, így ünnepelve meg a francia császár egykori győzelmét egy újabbal. Kiadva magyarul: Bay Ferenc: Napoleon Magyarországon. Bp.: Officina Budapest, év nélkül. 39-42.o.

[37] A Harmincéves háború híres német-római császári hadvezére.

[38] A csata során kulcsfontosságú kismegyeri majorságot stájer landwehr-zászlóaljak védték, nagy hősiességgel, utolsó emberig.

[39] A majorság épületét és az ahhoz csatlakozó téglafalat a 2. számú grazi landwehr-zászlóalj 6  százada, a 27. Strassaldo- sorgyalogezred 3 százada, és a 61. Saint Julien-sorgyalogezred 2 százada védte, 872 katonával. Lásd: Veres, 1987. 134.o.

[40] A csata sorsát a baloldalt fedező magyar nemesi felkelő lovasság meghátrálása döntötte el, akik egyre távolabb szakadtak el a főerőktől a francia lovasság bekerítő manővere miatt. A bekerítés veszélyét látva a császári-királyi sereg megkezdte a visszavonulást Komárom felé, ám a kismegyeri majorban lévő csapatokat bekerítette az ellenség és gyakorlatilag utolsó emberig lemészárolta. A visszavonulás után Győr erődjének védelmére katonaság maradt vissza.

[41] Ez nagyjából megfelelhet a valóságnak, Jenő alkirály Napóleonnak először 1500aa-ra, majd később 2500 halottra teszi saját veszteségeit, amelyek hasonló nagyságú lehetett a császsári-királyi alakulatok veszteségéhez.

[42] Azaz északról egy francia seregtest elfoglalta Révfalut, így onnan is körülzárták a várat.

[43] Meskó József báró vezérőrnagy (1762-1815) ekkor egy hadosztályt vezetett, amely Győr védelmét nyugatról biztosította a Rába és a Duna között kiépített sánctáborban. Ez a majdnem 4000 fős csoport a Győri csata következtében elvágatott Komáromtól. Meskó azonban nem akarta, hogy csapatai a sokáig nem védhető, és felmentésre aligha számítható Győrben ragadni, így óriási déli kerülővel kívánt csatlakozni a Komáromba visszavonult János főherceg seregéhez. A visszavonulás egyébként sikerrel járt, Meskó hősies kalandok után, a Balatont délről megkerülve jutott vissza feletteséhez. Út közben egyébként még Jenő olasz alkirály poggyászát is elfogták a portyázó magyar huszárok.