2014. február 23., vasárnap

Volt-e a honfoglaló magyaroknak pajzsuk?

Volt-e a honfoglaló magyaroknak pajzsuk?


A pajzs az emberiség történelmének egyik legősibb fegyvere, már ott van a legelső harcosokat megörökítő ábrázolásokon, mint például a Keselyű-stéle, és jelen van egészen a XIX. század végéig (Zulu-háború, Indián-háborúk). A nomád harcosok ugyan nem a pajzsaikról ismertek, de a szkíták biztosan használták (elég csak rápillantani az Ermitázs gyűjteményének szkíta aranykincseire). A pajzs egy aránylag olcsó, könnyen előállítható, ugyanakkor nagyfokú védelmet adó eszköz, amelynek előállítása olyan államokban, mint Karthágó, vagy Róma ipari méretekben történt.[1]

A Solokha kurgánban talált szkíta aranyfésű harcjelenete (Ermitázs)
Természetesen a pajzs a lovasokat is védte, használták a római, majd az őket felváltó barbár államok harcosai is. De vajon használták-e a magyar honfoglalók? Sajnos erre vonatkozóan nincs forrástúltengés, sőt a régészek egyelőre egyetlen pajzsot sem találtak honfoglalás kori magyar sírban (de annak vélelmezhető leletet, vagy akár egy pajzsdudort, "umbo"-t sem). Ez azonban szintén nem bizonyíték, őseink lándzsákat is csak ritkán tettek a halottaik mellé, sőt nyílvesszőkből sem többet, mint hetet, úgyhogy itt akár a hiedelmek is befolyásolhatták ezt.

Bölcs Leó a magyarok fegyvereit felsoroló listáján nem említ pajzsot. Mondjuk ez önmagában nem érv, hiszen az Taktika című művének magyar fejezete egy csaknem 300 évvel korábbi mű (Mauriciusz császár) átvétele. Ez eredetileg az avarok és türkök harcászatát írta le, Bölcs Leó mindössze hat rövid megjegyzést szúrt hozzá, ami egyben jelzi, hogy ezzel a művel igencsak óvatosan kell(ene) bánni a magyar hadtörténelem kutatásakor.

Figyelemreméltó az a forrás, amelyre Kovács László hívta fel a figyelmet.[2]Az Ebersbergi krónikáról van szó, amely ezt írja le a 955-ös Lech-mezei csatát követően:
Et Eberhardus primitias tollens de torquibus aureis, que sunt ornamenta colli et tintinnbulis, id est auree campanule in immis vestium pendentibus tres libra auri ad calicem fabricandum, crucemque argenteam, que in scuto regis infixa fuit, et aliud argentum ad ecclesiastica ornamenta dedit.[3]
Azaz Eberhard az elfogott magyar királyoktól (azaz vezérek, jelen esetben a krónika Súrt és Lélt - Sur et Leli – nevezi meg) elvette arany nyakpereceiket (torques), a ruháikat díszítő súlyú arany harangocskákat (ezek súlya 3 libra volt), valamint Súr pajzsáról (scutum) leszedette a ráerősített ezüst keresztet (crucemque argenteam). A szöveg több szempontból is érdekes. Egyfelől elképzelhetjük két magyar vezér öltözékét, másfelől beláthatjuk azon régészeti vélemények fenntarthatatlanságát, amelyek minden sírban talált kis arany tárgy kapcsán azonnal vezérsírt kiáltanak. Harmadrészt megtudjuk, hogy Súr vezérnek pajzsa volt, amelyen egy ezüst kereszt volt. Ez azért is pikáns, mert a jelek szerint az Augsburgnál harcoló magyar had három vezére közül, kettő is valószínűleg keresztény volt 955-ben, hiszen Bulcsú is megkeresztelkedett még Bizáncban… Bár egy keresztből ekkora következtetés levonása talán soknak tűnik, de inkább mellette szól, mintsem ellene.
Súr pajzsa masszívabb alkotmány lehetett, ha ezüst kereszttel díszítették, és hozzácsapjuk azt a tényt, hogy Bíborbanszületett Konstantin szerint Árpádot [valószínűleg tévedés valójában Álmost] pajzsra emelték.[4]
Ugyanakkor el kell mondani, hogy az Ebersbergi krónika 1250 körül íródott, így azt, hogy honnan vette a fentebb leírt esemény információját, nem tudjuk.

Adja magát az, hogy a magyarok pajzsait a mongolokéhoz hasonlónak képzeljük el, melyekről Plano Carpini a következőket írja: „Pajzsukat vesszőből vagy vékony ágakból fonják, de nem hiszem, hogy egyebütt hordanák, mint táborban vagy a kán és a vezérek őrségében, s akkor is csak éjjel.”[5] Utóbbi mondata egyben jelzi, hogy a pajzs szerepe mindenképpen másodlagos volt náluk is. Az analógia átvétele mindamellett kockázatos, hiszen mégiscsak 300 évvel későbbi. Ugyanakkor ilyen könnyű pajzsoknál elég nehéz elképzelni a fenti ezüstkereszt díszítést, illetve a pajzsa emelés aktusát is.
Sokkal jobb párhuzamot adnának a türk harcosok pajzsai, hiszen korban közelebb állnak, és a magyarok és türkök közti kapcsolat kétségtelen, ha annak „milyenségéről” folynak is viták. Kül-Tegin feliratában arról olvashatunk,[6] hogy egyik csatában a herceg pajzsára és páncéljára[7] 100 nyíl hullott, ám mellvértjét [!] és fejét egy sem érintette. Sajnos azonban a türk harcosokhoz hasonló fegyvereseket ábrázoló szogd freskók közt eddig nem találtam pajzsábrázolást, igaz csak a neten tudok böngészni ebben a témában.

Összefoglalva bár kézzel fogható bizonyíték nincs rá (hacsak a régészek ki nem ásnak egyet majd), és a források többnyire hallgatnak róla, egyáltalán nem zárható ki a pajzsok jelenléte a honfoglaló őseinknél. Sőt a fenti egy-két (bár kétségtelenül sok szempontból kétes) leírás egyértelműen a magyar vezető réteghez köti ezek használatát, ami egybecseng azon feltevésekkel, hogy a gazdag magyar hadurak a könnyűlovas többséggel szemben komolyabb védelemmel rendelkeztek a csatamezőn. Az pedig, hogy a magyar összhaderőben jelen volt a pajzs, gyakorlatilag biztosra vehető, hiszen a magyaroknak legkésőbb 900-ra behódoló és velük együtt hadakozó[8] morvákról tudjuk, hogy használtak pajzsokat.
                                        

Felhasznált irodalom:

Gombos Albinus: Catalogus Fontium Historiae Hungaricae. (CFHH) Tomus I. Bp., 1937.
A honfoglalás korának írott forrásai. (HKÍF). Szeged, 1995.
Julianus barát és a Napkelet fölfedezése. Vál. Győrffy György. Bp., 2002.
Kovács László: Fegyver s vitéz. In: Honfoglaló őseink. Bp., 1996. p. 81-108
A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. (MEH) Bp., 1986.


Jegyzetek:




[1] Héródianos írja történeti művében, hogy egy minta alapján a III. században pillanatok alapján készítettek nagy tömegben pajzsokat a lakosság felfegyverzésére. Mivel nem tartozik közvetlenül a témához, nem kerestem ki a hivatkozást, de bárki megtalálhatja, ha elolvassa.
[2] Kovács: Fegyver s vitéz, p. 93-94
[3] CFHH, 1316. p. 552
[4] HKÍF, p. 124-125
[5] Carpini jelentése, VI.10. Lásd: Julianus barát és a Napkelet fölfedezése. Bp., 2002. Elektronikus kiadása: http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/ Letöltve: 2014.II.22.
[6] Kül Tegin felirata, 32. In: MEH, p. 65.
[7] Ez egyébként megerősíti azoknak az ábrázolásoknak az igazságát, amelyek a nehézlovas türkök köré egy külön nem testhezálló egyfajta „elő”páncélt rajzolnak.
[8] Ezt pedig a honfoglalás egyetlen valóban elsőrangú forrása mondja, Theotmár salzburgi érsek 900-ban írt levele! Lásd: HKÍF, p. 185-187

Nincsenek megjegyzések: