Két levél Csingtaó ostromáról, 1915

forrásközlés: 

Két levél Csingtaó ostromáról, 1915

Az SMS Luchs (azaz: "Hiúz") ágyúnaszád 
(forrás: innen)

Véletlenül találtam a ma lentebb közölt forrásokra, mikor böngészgettem az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltárának digitalizált anyagai között. Johann (alias: Jan) Raschke két levele található meg ugyanis egyik első világháborús aktában, melyek Csingtaó ostromával, illetve a Távol-Keleten rekedt német kolónia problémáival foglalkoznak 1915-ből. Raschkéról nem tudtam semmi érdemlegeset megállapítani azon túl, ami a levelekből kivehető. Levélírónk a csingtaoi német hajógyár munkatársa volt, s így civilként vett részt a város 1914 őszi ostromában, ahol ennek során a kikötőben rekedt német hajók megsemmisítésével bízták meg. Több német ágyúnaszád elsüllyesztésénél volt jelen, így ezen sorai elsődleges forrának számítanak. Sajnos az osztrák-magyar SMS Kaiserin Elisabeth cirkálóról nem esik szó egyik levélben sem. 

Csingtaó ostroma régi kedvenc témám, mert elképesztőnek találom azt a hősiességet, amellyel az ott élő németek és osztrák-magyar tengerészek vállalták egy nyilvánvalóan reménytelen helyzetbe került város védelmét. Korábban egyébként volt már egy forrásközlésem is erről. A védők elszántságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legközelebbi szövetséges haderő potom 6500 km-re volt a Kaukázusnál... Csingtaó (Quingdao) ma Kína egyik properáló városa a Sárga-tenger partján - lakossága nagyjából akkora, mint egész Magyarországé! -, de már 1914-ben is jelentős kereskedelmi központnak számított. Az első levél 1915. február 14-én kelt, már Tiencsinben, amely a korabeli Kína diplomáciai központjának számított, s mint ilyen, ekkor semleges terület volt (Kína csak 1917-ben üzent hadat a Központi hatalmaknak). Csingtaó eleste után - ahogy a levélben is áll - a német civilek zömét a japánok szabadon engedték, csak a kereskedők egy részét tartották maguknál hadifogolyként. Raschke így távozhatott a japán kézre került német gyarmatról, és családjához ment Tiencsinbe, akiket még az ostrom előtt odaküldött. Innen írt Adolf nevű ismerősének. A levél az oroszok által zsákmányolt német iratok között maradt fenn az Orosz Föderáció Védelmi Minisztériumának Központi Levéltárában (CAMO). Levéltári száma: CAMO f. 500, op. 12519, gy. 317, li. 221-226. Az aktában egyébként vegyes német tengerészeti anyagok találhatóak. 

A február 14-i levél első oldal
(forrás: CAMO)

"Tiencsin, [19]15.02.14.

Kedves Adolfom!

Ez a háború sok bombát és gránátot jelentett Csintaó számára. Még mindig égnek áll a hajam, mikor az utolsó napok bombázásaira gondolok. November 7-én reggel fél 7-kor lett felvonva a fehér zászló, és utána még 10 percig hallottuk a géppuskák és revolverágyúk dörgését, lövegeink gránátjainak tompa robbanását, majd halotti csend következett. A civileket később szabadon engedték. 

Az utolsó 8 nap szörnyű volt. A japánok 200 löveggel nyolc napon keresztül szinte szünet nélkül ágyúzták erődítményeinket és a várost, 100000 lövedékkel. Ágyúink lőszerkészlete kimerült, így az utolsó napokban némák voltak. 

Gyalogsági erődítményeink csak kis akadályt jelentettek, és [ott elhelyezett ágyúink] nem lőtek távolra, így nem volt többé megállás. A japánok végső támadását talán még vissza lehetett volna verni, de a következő rohamnál a védőrségünk mindenképpen vereséget szenvedett volna, mert a tüzérségünknek már nem volt lőszere. Csodálatosan alacsonyak a veszteségeink; az őrangyal folyamatosan őrködött Csingtaó felett. Nincs 200 halottunk és körülbelül 500 a sebesültünk. Sajnos kollégánk Schneider (korábbi jelölt Wilhelmshavenben) elesett. Tartalékos altiszt volt a IV-es számú gyalogsági védműben[1], és itt sebesült meg súlyosan egy repeszdarabtól, majd kórházba szállítás után meghalt. Schneider bátor katona volt, aki mindig önként jelentkezett a legveszélyesebb járőrszolgálatokra. 

A harcok alatt a hajógyárban dolgoztam és a robbantási bizottsághoz tartoztam. A robbantási bizottság feladata az volt, hogy minden hajót és a hajógyár nagyobbik részét megsemmisítse. Felrobbantottuk és elsüllyesztettük a Cormoran[2], Iltis, Tiger, Luchs, Jaguar[3], Taku, Lauting [nevű hajókat], több kisebb járművet és a 16000 tonnás úszódokkot. Szintén fel lett robbantva a hajógyárban lévő 150 tonnás daru, a gépészeti műhely, az erőmű, az öntödei kohók, stb. Az erről készült fényképeket ma küldtem át az RMA-nak[4] áttekintésre. Küldetésem szomorú volt. Mindezen milliós [értékeket] meg kellett semmisíteni, hogy legalább ne épségben kerüljön az ellenség kezére. A Luchs megsemmisítése különösen tragikus volt, és ezért szeretném egy kicsit ecsetelni. Szeptember 28-án este 8 órakor kaptuk a váratlan parancsnot a Cormoran, az Iltis és a Luchts elsüllyesztésére. Minden hajó géptermének a fenekére egy 35 cm-es torpedófejet erősítettünk, majd a hajókat kivittük a mély vizekre és lehorgonyoztuk őket. Elsőként a Cormoránra került sor. A gyújtókábel csatlakoztatását követően vontatóhajónkkal nagyjából 400 méterre távolodtunk el, majd elektromos úton felrobbantottuk a torpedófejet. A tat megsüllyedt, a hajóorr kb. 20 méterre kiemelkedett a vízből, és fokozatosan a fenékre süllyedt. Most az Iltis és a Luchs következett.  A két hajó egymás mellett úszott, és acélkábelekkel egymáshoz volt kötve. Az Iltis felső fedélzete még mindig nyitott volt, mivel csak kevéssel a háború kitörése előtt szerelték fel új kazánokkal. Mindkét hajó fedélzetén egy-egy akna (torpedófej) volt. A gyújtókábeleket csatlakoztatták, azután a vontatóhajóval körülbelül 300 méterre húzódtunk. Mindkét akna egy időben robbant. Az Iltis mennydörgéssel és recsegéssel ment a mélybe, az acélkábelek cérnaként szakadtak szét, szikrák röpködtek, és az Iltis egy percen belül eltűnt. A mi kedves Luchs-unk nyugodtan lebegett és egészen lassan süllyedt el. A robbanás következtében a gépterem lejáratánál tűz ütött ki. Ekkorra már kissé besötétedett. A hajó egészen lassan és egyenletesen süllyedt, a tűz csak kissé terjedt tovább. Ez a látvány mindannyiunkat elnémított és bánatossá tett. Egy negyedóra múlva a hajóorr jobb felé meghajlott és ekkor megszólalt a hajóharang, akár egy halálharang. Ezek a pillanatok olyan szomorúak voltak, hogy eleredtek a könnyeink. A jelenlevők mindegyike annyira lehangolt volt, hogy egész úton vissza a hajógyárba senki sem szólt egy szót sem. A kikötő bejáratánál még három gőzös és 2 kotróhajó van elsüllyesztve. A japcsik most elfoglaltak a kikötőben.[5] Egy gőzöst már kiemeltek. Szívesen maradtam volna még Csingtaóban, de nagyon kényelmetlenné vált. Ezért január 22-én elutaztam Csingtaóból és 25-én megérkeztem ide a családomhoz[6]. Családom még augusztus 21-én a híres Packlat-fuvarral érkezett ide. További döntésig itt maradunk, egy európai utazás most az angol hadifogság miatt nagyon veszélyes lenne. A helyzet itt is nagyon lobbanékony, mivel a japánok felháborító követeléseket támasztanak Kínával szemben. A pekingi nagykövetség már háborúra fegyverkezik és felkészül minden eshetőségre. Japán most kihasználja a lehetőséget. Az európai hatalmak mind érintettek a háborúban, és Amerika csak egy Háry János[7] katonai erő nélkül. Ezért aztán a japánoknak nincs kitől félniük. Szegény Kína sajnos tehetetlen, és minden el kell tűrnie Japántól. 

Az a Csingtaó, amelyet ismertünk, elveszett számunkra. A szépség paradicsoma volt és a legjobb úton haladtunk affelé, hogy Kelet-Ázsia legfontosabb kereskedelmi központja legyen. A békekötésnél visszakaphatjuk Csingtaót, de sok évnek kell eltelnie, mire olyan lesz, mint egykor volt. Hadifoglyainkkal Japánban jól bánnak. Sajnos a japánok egy tisztet és 74 katonát átadtak az angoloknak, hogy az angolok Hongkongban német katonákat is tudjanak hadifogolyként mutogatni. Az angolok szerepe Csingtaó meghódításában nagyon csekély volt. Állandóan messze a lőtávolságon kívül maradtak, és minden munkát egyedül a japánokra hagytak. Katonáink a város bevétele előtt nem is láttak angol katonákat. Csak három nappal a bevétel után, a győztes katonák csingtaói ünnepi bevonulásán láttunk először angolokat és indiaiakat. Szintén a bevonulásról: november 10-én tartotta Kamio tábornok[8] az ünnepi bevonulást kb. 15000 japánnal, 400 angollal és 400 indiaival. A levegőben három duplafedeles és egy egyfedeles[9] lebegett és megkerülte a várost. A látvány nagyon impozáns volt és majdnem 3 órán át tartott. Én nagyjából 50 némettel a matrózháznál álltam. Elsőként kb. 10000 gyalogos, utász, tüzér, tábori tüzér és lovas érkezett, utána következtek az angolok. Amikor az angolok közeledtek, mind elfordultunk, fütyülve és fujjolva. Én sem tudtam megállni és hangosan fütyültem az ujjaimmal. Ha az angolok kiléphettek volna a díszmenetből, mindannyiunkkal végeztek volna. Ám az angolok mögött menetelt ismét cirka 5000 japán katona, úgyhogy hátulról zárolva voltak. Kissé veszélyes volt hangot adnunk megvetésünknek, de itt nagy a harag minden angol ellen , ha nem is az egyének felé, de úgy általában. Az angolok a háborút egy gazdasági megsemmisítő háborúként vívják minden német ellen. Itt különösen felfigyeltünk erre. Nincs angol kerekedő és bank, aki többé német kerekedőkkel üzletelne. Ennek a háborúnak is meglesz a maga haszna, közelebb hozza egymáshoz a németeket, és már tisztában vannak vele, hogy ez a létükről és egzisztenciájukról szól. Az osztálygyűlölet mostanra eltűnt a németekben. Mindenki törekszik arra, hogy honfitársai segítségére legyen. Remélhetőleg mi németek, ezentúl öntudatosabbak leszünk és nem futunk többé külföldiek után. Ez Csingtaóban is szomorúan megmutatkozott. Eckford angol konzul a háború során és az elfoglalást követően mérhetetlenül sok kárt okozott nekünk. Ez az embert mindent elárult, és a német kereskedők többsége az ő javaslata révén került japán fogságba. Csingtaóban a német kereskedők tönkremennek. Sokat tudnék még írni a külföldiek gonoszkodásairól, de inkább hallgatni akarok. Azt kell mondjam, itt az ideje, hogy minden német öntudatosabb legyen. Egyetlen feljebbvalónak sincs joga lekezelően bánnia beosztottjaival, amíg utóbbi tiszteletre méltó módon viselkedik és teljesíti kötelességét. Most a háborúban megmutatkozott, hogy mindenki csak egy senki, ha az embertársai nem segítik.

Kedves Adolf! Most elég a háborúból! Még jó, hogy ép bőrrel jöttem ki belőle. Mind azt kívánjuk, hogy a mi szeretett német szülőhazánk Angliát térdre kényszerítse és azzal végre béke legyen a világban. Egyelőre itt maradok, amíg nem döntünk másként. Talán a békekötés után Hongkongban vagy Belgiumban nyitunk egy hadihajógyárat, ahova elmehetek [dolgozni]. 

Egyszer te is írd meg, mi a helyzet nálatok! A kollégáim mind Berlinben maradtak. Négy testvérem van a csatatéren. Az ember sok ismerősét soha többé nem fogja viszontlátni. Csingtaóból csak a kézipoggyászt tudtuk magunkkal hozni. A japánok az angol példához hasonlóan elkobozzák egyéb dolgainkat és bútorainkat. Csingtaóból a német áruk exportját megtiltják a japánok. 

Baráti üdvözlettel neked és az ismerős kollégáknak:

Jan Raschke"

Az égő csingtaói német hajógyár az ostrom során
(forrás: innen)

Egy németek által elsüllyesztett gőzös a csingtaói kikötő bejáratánál
(forrás: innen)

Johann Raschke második levele fél évvel későbbről datálódik, és kivonatolva maradt ránk (CAMO f. 500, op. 12519, gy. 317 (1), li. 227-228.), pontosabban egyes részeket - amelyek katonailag nem voltak jelentősek - elhagytak belőle. Ebben elsősorban a Lusiantia elsüllyesztését követő tiencsini helyzetről tájékozódhatunk. A levél 1915. augusztus 4 és 10 között íródott több etapban. 

"Tiencsin, 1915. augusztus 4.

[...] 

Egészség szempontjából nálunk minden jól megy. Semmiben sem szenvedünk hiányt. [...]

Ódákat zenghetünk az angolok gyalázatosságáról és aljasságáról. A német kereskedőket üzleteikkel együtt itt kivétel nélkül meg kell semmisíteni. A fiúk [=an angolok] semmiféle aljasságtól nem riadnak vissza. Július 26-án lépett jogerőre a "Kereskedelem az ellenséggel" című angol törvény. Ennek értelmében a cégeknél dolgozó németeket - azokat is, akik 10-15 éve az üzletekben dolgoztak -, rövid úton elbocsátották. Azokból a nemzetközi egyesületekből, klubokból és üzletekből, ahol az angoloknak többségük van, kidobják a németeket. [...]

A vizipatkányaink munkája sok örömet okoz.[10] Csak így tovább, ne legyünk tekintettel az Egyesült Államok kormányára! Ez a papucskormány egyszer sem volt képes egy erőteljes szót mondani Japánnak a japán-kínai konfliktusban, ahol több milliárdos amerikai érdekek forognak kockán. És most ez a kormány Németországot akarja megfélemlíteni.[11] Az összes kelet-ázsiai német újság arra hív fel, hogy "Csak semmi tekintettel Wilsonra". Itt Tiencsinben mintegy 2000 amerikai katona állomásozik. A tisztek szinte csak angol klubokban keringenek. A német klubokban csak ritkán látni egy-egy amerikai tisztet. A közkatonák (akik közül sokan németek) inkább németpártiak. Az Egyesült Államok konzulja itt jó, mindannyiunkért megtesz mindent, amit lehet. 

Amikor május 8-án estefelé a Reuterstől[12] megérkezett a hír a Lusitania elpusztításáról[13], azt hihetted, hogy 100 bomba robbanását hallottad. Az angolok vérbosszút kiáltottak, az angol újságok őrülten szitkozódtak, és felszólították minden ellenségünket, hogy minket németeket szőröstül-bőröstül meg kell semmisíteni. A német konzulátust, a Lagert, fel kell gyújtani, a Roland-emlékművet le kell rombolni, stb. Tisztában voltunk a kritikus helyzettel, és több napon át harcra készen álltunk a csőcselék fogadására. Mint később megtudtuk, a franciák, oroszok és japánok udvariasan elutasították az együttműködést. Csak a franciák rendelkeztek elérhető gyújtórakétákkal. Ekkor az angolok letettek a terveikről, mert túl gyávák voltak ahhoz, hogy egyedül támadjanak meg minket. 

Németországból folyamatosan kaptunk F.T. táviratokat Amerikán keresztül. Így szinte mindig 2 napos késéssel értesültünk a történésekről és így tudjuk helyesbíteni a Reuters telegramjait. Az F.T. kapcsolat nélkül Amerika és Németország között itt rosszul mennének a dolgok. A Reuters egész Kínát megfertőzné a hazugságaival. Most már óvatosnak kell lenniük, mivel a követségünk jelen van a kelet-ázsiai német újságokon keresztül, és minden Reuters hazugságot helyesbít Pekingben. A Reuters alapján Németországban hónapok óta éheznek, nagy forradalom és sztrájk van. Mi most Varsó bukását várjuk, remélhetőleg nem szökik meg onnan az orosz. 

[...]

Mivel ide ma, augusztus 7-én reggel 8 órakor érkezett meg a Reuters táviratán keresztül Varsó elestének[14] híre, még szeretnék írni néhány sort. Az angol lapok szerkesztőségeik elé 8 óra körül ragasztották ki nagy plakátjaikat a következő felirattal: "Varsó bukása". Minden járókelő (angol, francia, japán, olasz, orosz, belga és német) megáll alattuk és elmondja a véleményét. Nagyon érdekes megszemlélni a hír hatását az egyes nemzetekre. Az angolok nagyon dühösek és gyalázkodnak, hogy "Ezek a hunok[15]"! Az oroszok közömbösek, izgatottság jelei nélkül olvassák a híreket. A japán úr vigyorral az arcán járkál, örül szövetségesei vereségének. A francia és olasz urak megállnak és hevesen gesztikulálva beszélgetnek. Valószínűleg azt gondolják: "Nyakunkon a baj". Mi németek és osztrákok továbbmegyünk, de boldog tekintettel és a kívánsággal, hogy "Több ilyet"! Német távirat még nem érkezett Varsó elestéről.  Néhány napja a kábel Amerika felé megszakadt. De reméljük, hogy holnap reggel megkapjuk más hírekkel együtt.

Augusztus 10. Nem kaptunk újabb híereket Varsó elestéről. Az amerikaiak 170000 hadifogolyról mesélnek. Remélhetőleg az oroszoknak most már elege van.

Ha nem kapjuk vissza Csingtaót és ezért valahol egy másik hajógyárat kell külföldön nyitni, kérlek ügyelj arra, hogy azonnal oda legyek irányítva.  

Szeptember 1-én Sanghajba megyünk, hogy ott a főkonzulátus Kiaocsou-osztályán szolgáljunk.

Johann Raschke"

Raschke második levelének első oldal

(forrás: CAMO)

Jegyzetek:

[1] A IV-es számű gyalogsági védmű a várostól keletre húzódó védelmi vonal középső részétől északra állt. Neve másként Taj-tung-csen keleti erőd volt.

[2] Az SMS Cormoran egy 1893-ban átadott Bussard-osztályú könnyű cirkáló volt, fő fegyverzetként 8 darab 10.5 cm-es ágyúval. Az elavult, 1600 tonnás hajót lefegyverezték már korábban és lövegeit a város védelméhez használták fel.

[3] Mind a négy Iltis-osztályú ágyúnaszád volt 894 tonnás vízkiszorítással, fő fegyverzetként 4x8.8 vagy 2x10.5 cm-es ágyúkkal. Az osztály hajóit 1898 és 1903 között bocsátották vízre.

[4] A Reichmarineamt (röviden: RMA) egy közvetlenül a császárnak alárendelt haditengerészeti államtitkárság volt. A fotókkal nyilván azt kellett bizonyítani, hogy nem került ellenséges kézre működőképes tengerészeti felszerelés.

[5] Vagyis ki kell emelniük a roncsokat a kikötő használatához.

[6] Tiencsinbe. Tiencsin Kína diplomáciai központja volt, minden európai nagyhatalom tartott fenn ott követséget. Itt volt Ausztria-Magyarország 150 hektáros "gyarmata" is, amely kereskedelmi lerakatként funkcionált. Kína 1917-ig semleges maradt, így a német és osztrák-magyar érdekképviseletek és kereskedelmi társaságok szabadon ténykedhettek itt addig.

[7] Az ereditben Prahlhans. Afféle hencegő fickót jelent. Háry Jánosra magyarítottam. 

[8] Kamio Micuomi (1856-1927) japán tábornok, az ostromsereg főparancsnoka.

[9] Az eredetiben "Taube" azaz galamb áll. A "Taube" igen népszerű repülőtípus volt az osztrák-magyar illetve német hadseregben, és ellentétben a korszak legtöbb repülőgépével monoplán volt. Itt nyilván a levélíró az ismert típussal utal arra, hogy egyfedeles volt a negyedik repülőgép. 

[10] A német tengeralattjárókról van szó.

[11] A Lusitania-eset utáni amerikai felháborodásról van szó, ahol egyébként - ma már tudjuk - a németek olyan korrektül jártak el, amennyire csak lehetett. 

[12] Az ekkor Herbert de Rueter vezette brit hírügynökségről van szó, amely ma is piacvezető. 

[13] 1915. május 7-én az U-20 német tengeralattjáró feltartóztatta majd egyetlen torpedóval elsüllyesztette a brit Lusitania utasszállítót. Az eset nagy diplomáciai botrányt kavart, mivel az 1201 áldozat között 128 amerikai polgár volt, köztük számos prominens személyiség. Mára kiderült, hogy a hajó hadianyagot is szállított, megszegve a nemzetközi jogot. Erre: https://rubicon.hu/kalendarium/1915-majus-1-a-lusitania-elindul-utolso-utjara
[14] A német csapatok 1915. augusztus 6-án reggel vonultak be az előző nap oroszok által kiürített lngyel fővárosba.

[15] Az angolok állítólagos barbárságuk miatt ragasztották a hun gúnynevet a németekre. 

A tiencsini Roland-emlékmű, amelyet a britek végül 1918-ban elpusztítottak (forrás: innen)

könyvajánló: Alan Connor - Az árulók

 könyvajánló:

Alan Connor:

Az árulók : Gyilkosság a kastélyban

Budapest: 21. század kiadó, 2024

Eredeti kiadás: The Traitors (cop. 2023)

Fordította: Perlényi-Chapman Eszter

312 oldal  

Korosztályom egyik emlékezetes olvasmánya volt a Kaland, játék, kockázat sorozat, amely egy speciális kalandkönyv (úgynevezett lapozgatós könyv), hiszen döntéseink alapján alakult a történet, amelyet olvastunk. Akkoriban divat volt az ilyesmi, még egy olyan nyomozós film is rémlik, amikor a nyomozópáros útját párhuzamosan lehetett követni az M1-en illetve M2-őn, attól függően, hogy a férfi vagy női detektívet találtuk szimpatikusabbnak. Hát igen, fura idők voltak, hogy ilyenekre jutott egyes rendezőknek energiája és pénze... A leginkább Ian Livingstone nevéhez köthető lapozgatós kalandregényekben az olvasó volt a főszereplő, és döntéseink alapján fordítottunk az adott helyre, ahol folytatódtak a történések. Ebből adódóan egy 250 oldalas regény eseménytörténete nagyjából 150 oldalnyit tett csak ki, viszont izgulhattunk hősünkért (vagyis magunkért), mert bizony sokszor elmaradt a hepiend. Teszem azt, a padlás átvizsgálása helyett, lementél az alagsorba és felfalt egy zombi. Ilyenkor persze vissza kellett lapoznunk egy korábbi döntésünkig, hogy helyretegyük a korábbi hibát. Ezek a sztorik általában a fantasyirodalom klasszikus világait dobták elénk, mindenféle különleges lénnyel, hadúrakkal, sárkányokkal, orkokkal, és a többi. Mindenki sejtheti! A 90-es évekkel együtt aztán a műfaj lehanyatlott, hogy aztán az utóbbi években új életre keljen. A könyvtárunk polcain is van már néhány, a legújabb Az árulók.

Az interaktív kötet alapsztorija szerint veled együtt 22 ember érkezik egy elszigetelt helyen található kastélyba, amiből huszan lesznek "játékosok". A kastélyban élő, s minenható házigazda két csoportra bontja - az ártatlanok tudtán kívül - a húsz főt: ártatlanok és árulók. Utóbbiak feladata a bomlasztás, hiszen céljuk, hogy legalább egyikük benne legyen az utolsó három lakóban. Ugyanis a 12 napnyi játék során az árulók éjszakánként "megölnek" egy-egy bentlakót. Emellett naponta kiszavazás is van, ahol az ártatlanok megszabadulhatnak a nekik árulógyanús alakoktól. Kissé Tíz kicsi négeres a történet, és minden bizonnyal Agatha Christie klasszikusa inspirálhatta az eredeti holland Tv show alkotóit 2021-ben. A németalföldi mintát aztán a britek követték, de már nálunk is lement már három évad az RTL-en. Be kell valljam, vagy 20 éve nem láttam valóságshow-t, így még a magyar verzióról sem tudok nyilatkozni, bár egy ilyen nyomozós sztori azért jobban birizgálja a fantáziámat, mint a többi reality. Alan Conor most könyv formájában is játszhatóvá tette Az árulót, mintegy lapozgatós könyvvé átdolgozva a szotrit. 

Az adaptáció egész jól sikeredett, bár természetesen csak korlátozott számú végkifejletet alakíthatott ki az író papíron. A többi "játékos" nem túl izgalmas, megkedvelni őket nincs nagyon lehetőséged, így sajnálkozni sem tudsz elvesztésük esetén. Egy-egy döntési szituációban 2-4 választási lehetőséget nyújt a szerző, amelyek sokszor csomópontokba (kulcsdöntésekbe) futnak össze. A helyes döntések kislabizálása nem ördöngősség, egy idő után rá lehet érezni, hogy milyen irányba kell terelned az események menetét, ha nyerni akarsz. Az egyes gyanús egyéneket is be lehet azonosítani, mint potenciális árulókat. Sok variáció valójában nincs. Az olvasása során csak egyszer történt meg velem, hogy mellényúltam, és meggyilkoltak, mert messze nem kibogozhatatlanok az erővonalak. Ettől elvonatkoztatva, jól szórakoztam, izgalmas volt elgondolkodni, ki miért mondta azt amit mondott, s mi lehet az egyes karakterek ténykedése mögötti magyarázat. Néhány gyanús nevet gyorsan felírhatunk magunknak, mint potenciális árulót. A történet nagyjából kétharmadához érve - persze, ha nem száműztek vagy gyilkoltak meg minket - viszautasítható ajánlatot kapunk az árulóktól, hogy lépjünk át közéjük. Innentől kétféleképpen is győzhetünk illetve veszíthetünk. Amennyiben árulók leszünk, hamarosan megtudjunk, kikkel kell a együttműködnünk a végső sikerért (vagyis az ártatlanok bukásáért), amennyiben ártatlanok maradunk, folytatódik a bizonytalanság. Ez persze azt is jelenti, hogy árulóként esetleg el kell döntenünk, hogy társaink közül az adott helyzetben kit célszerű feláldozni, hogy továbbra is ártatlannak tűnjünk fel a többiek előtt. Fura mód - bár ez hangzik fordulatosabbnak -, mégis talán árulónak lenni a kevésbé izgalmas döntés, hiszen ezzel mégiscsak biztos információk birtokába jutunk, és nem az agytekervényeinkre leszünk kárhoztatva utána. Ezért minden első olvasónak azt javaslom, hogy ártatlanként játssza végig először a történetet, mert így lesz izgalmasabb a két verzió végigolvasása.

Mivel egymagamban olvastam a kötetet, és nem csoportban - nem is nagyon tudom értelmezni ezt a lehetőséget - a kötet lapjain lévő játékoknak sok hasznát nem vettem, rendszerint átugrottam csupán ezeket az oldalakat (a próbatételeknek konkrétan semmi értelme a könyvben). Funkciójuk a könyvben semmi, simán kimaradhattak volna, de gondolom a tévévetélkedő miatt - ahol van jelentőségük - nem lehetett megtenni.

A kötet messze van a zseniálistól, de egész élvezetes a játék- és történetvezetés. Nyugodtan olvashatja az is, akinek - mint nekem - halvány lila gőze sincs a televíziós műsorról. Mindenképpen különleges élmény, kevés hasonló jellegű olvasmány van a magyar könyvpiacon. Maga a kiadás szerintem pofás, a zöld-fekete-arany borító mutatós, kellően baljóslatú. A fordítással nem volt problémám, olvasmányos volt. 

Értékelés:

Nyolc áruló a tíz ártatlanból.

8/10 pont

moly.hu: 82% (87 voks)

goodreads.com: 3.67 csillag (45 értékelés)

filmajánló: GladIIátor

filmajánló:

Gladiátor II (2024)

Rendezte: Ridley Scott

2024

Korhatár: 16

Előzetesen néhány dolgot tisztáznom kell! A filmnek semmi köze a történelmi Rómához azon túl, hogy neveket kölcsönzött belőle. Sem az időpontok, sem az események nem táplálkoznak a valóságból (Numidia 300 évvel korábban elesett, ahogy Iugurtha is). A bevezető ostromjelenet egészen szürreális - élveztem, de marhaság -, Ridley Scottnak pontosan annyi fogalma van az ókori ostromgépekről (még középkori(!) trebuchet is feltűnik a képeken), mint Napóleon ágyúinak súlyáról. Tehát: semmi. A rómiak az ikonikus római döfőkarddal, a gladius-szal úgy kaszabolnak, mintha sarló lenne, a páncélok pedig semmi ellen sem védenek egészen az utolsó leszámolási jelenetig, amikor hirtelen mégis. Ha valaki a történelmi Caracalla és Geta császárokról akar megtudni valamit - a filmmel ellentétben Caracalla volt az idősebb, és nem voltak ikrek -, akkor inkább kölcsönözze ki a könyvtárból a Havas-Hegyi-Szabó-féle Római történelem című könyvet! Szögezzük le: a Gladiátor folytatásában nem tudunk meg semmit Róma valós történelméről és a néhai valódi gladiátorok sem köszönnek vissza a filmben (pl.: kiképzés, fegyverek, páncélok, testtömegindex...). Itt egyik nap elfognak a rómiak és pár napra rá máris az arénában találod magad. Innentől ezekre a bornírt dolgokra nem is utalok, nem bosszantom vele magamat, és úgy teszek, mintha semmit nem tudnék erről az antik korszakról. A Gladiátor II ugyanis inkább áltörténelmi köntösbe öltöztetett bosszúfilm. 

Nos, akkor nézzük az alkotást, mint filmet! A cím nem hazudik. Gladiátor II (értsd: KETTŐ!). Tényleg mindenből kettő van. Két gonosz császár, két Colosseumba vetett harcos, két fekete mester, két legyilkolt asszony, kétféle fura CGI állat az arénában, sőt néha két kard is két kézben. Két főszereplőnk a film elején még ellenségek, persze önhibájukon kívűl. Pedro Pascal Róma hőse Acacius tábornokként, míg Paul Mescal numida földműves, aki városát védi Hanno fedőnéven. Igazából a film nyitánya elég jól sikerült. Hangulatos zene, utalások az első részre - ilyenből bőven akad végig -, majd egy nagyszabású csatajelenet, melyben a rómiak Acatius vezetésével megostromolják az utolsó független numídiai várost. Spoiler: Igen, a város elesik, Hanno feleségét megölik, ő meg rabszolga lesz és gladiátor. Rendkívül váratlan, ugye? 

Hannoról persze hamar kiderül - meglehetősen bonyolultan -, hogy Maximus (azaz Russell Crowe) fia. Pascal és Mescal párosa elég furán működik, utálják egymást, majd Rómában pár röpke pillanat alatt - ahogy Augustus császár mondta volna: "mialatt a spárga megfő" - fordul a helyzet. Pedro Pascal könnyedén hozza a viharvert, fáradt őszülő harcost, akinek elege van az egész katonásdiból. Remek választás volt. Paul Mescal elviseléséhez viszont - nomen est omen - sok mezcal kell. Nem áll jól neki a gladiátorszerep, noha az álla kétségkívül megvan a verekedéshez. A Rómában játszódó történetszál alig pár napot vesz igénybe, mégis olyan érzelmi ingadozások vannak a Hannoból Lucius-szá váló Mescal esetében, ami képtelenség. Ez mondjuk nyilván nem az ő hibája, megírták neki. 

Üdítő, hogy nem kapunk egy készen kapott gonosztevőt, hanem ennél rafináltabb megközelítést alkalmaz a film. A két eltorzult gondolkodású uralkodó dinamikája érdekes volt, de ezek inkább szánalomra méltó alakok, míg az igazi gonosztevő a háttérben manipuláló Macrinus. Denzel Washington számomra egyértelműen pozitív meglepetés volt. Ridley Scott dolgozott már együtt Washingtonnal az - egyébként remek - Amerikai gengszterben, ahol ráadásul pont Russell Crowe volt az ellenfele. Most ismét az okos gengszter figuráját hozza, aki beszáll a politikába és korai szociáldarwinistaként hatalmat akar, mint az egyetlen valódi isteni kinyilatkoztatást. A film a hatalom által megrontott dekadens elit és a "nép" javáért ügyködő egyének harcát mutatja be, némi forradalmi áhítattal. Ez eléggé elcsépelt az utóbbi évtizedekben, de hát a korszellem az korszellem. A római császárok meg időnként tényleg romlottak és dekadensek voltak. Az olyan ostobaságokat viszont nehezen tudom megbocsátani, mint amikor az addig intelligensnek bemutatott, manipulátor Macrinus a végén leáll párbajozni a nála 40 évvel fiatalabb gladiátorral, aki addigra már a fél hadseregét kardélre hányta... Az addig felépített karaktert egy pillanat alatt sikerült elhitelteleníteni.  

Akadnak persze pozitívumok. Még sohasem láttam ilyen jól kinéző római hadiflottát - bár ennek működéséről sincs semmi fogalma Scottnak -, és a fiktív Róma is jól néz ki. Összességében az egész film fényképészetileg nagyon szép. Teljesen logikus volt, hogy a Colosseumban látnunk kell végre egy "tengeri" csatát, ami igazi adrenalin-cunami volt, és még az indokolatlanul jelenlevő cápák sem zavartak (nagyon). A film talán hosszabb, mint kellene, vannak benne felesleges jelenetek és logikai bukfencek. Mindemellett élveztem. Túl sokat nem akart közölni, ellenben meglehetősen erőszakos és férfias darab. Valahol szomorú, hogy már ennyivel is beérem, de rendes akciófilmek hiányában ez marad azoknak, akik szeretik a rusztikusabb filmeket. Nagy meglepetések persze nem fogják érni az embert. A kiszámíthatóságra jellemző, hogy egyik ominózus jelenetnél haveromnak odasúgtam a moziban, hogy mi fog következni (a majom konzullá kinevezése), és persze bejött. A legkínosabb részek kétségtelenül Lucius és Lucilla párbeszédei, na meg az első, majomhorda ellen vívott küzdelem, amelyben halvány lila gőzöm sincs miért kellett efféle CGI borzalmakat felvonultatni. Simán megoldhatták volna normál csimpánzokkal, gorillákkal, vagy bárminemű vadállattal... Hanno azonosítását Lucius-szal is sokkal egyszerűbben közölhették volna, mint a homokmarkolászós DNS-teszttel meg hasonló szájbarágós utalgatásokkal... 

Igyekeztem nem olvasni kritikákat, mielőtt beültem a moziba, de még így is eljutott hozzám előre, hogy rossz filmről van szó. Ezzel nem értek egyet. Teljesen jól szórakoztam néhány ciki jelenetet leszámítva. Bár tény, hogy kiszámítható volt, és sok esetben lekopírozta és megduplázta az eredeti film történéseit. Új ötleteket nem kaptunk, de ilyesmire nem is számítottam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem élveztem. A Napóleonnál jobban sikerült film ez, bár a Russel Crow-féle klasszikust esélye sem volt megközelíteni. Sajnos Hollywood az elmúlt 20 évben egyértelműen hanyatlik, mert a minőségi forgatókönyvírást, a logikus történetvezetést, valamint a jó ötleteket CGI-vel igyekeznek pótolni. Ez nem fog menni. Nem csoda, hogy végül minden sikeres filmből sorozat lesz - ötlethiány! -, amit persze addig nyújtanak, mígnem egykori önmaga szánalmas paródiájává nem süllyed. Itt még nem tartunk a Gladiátor esetében, de harmadik részre azt gondolom, semmi szükség.