Homok a szélben, Atreides vagyok
Avagy már megint egy sci-fi(lmajánló)
És igen! Újabb filmkritika. A végén átmegyek Hollywood Hírvideómániába… Nem, nem fogok - aggodalomra nincsen ok -, ám mivel megint olyan film jött ki, ami könyvön alapul, sőt ismét egy olyan, ami rajta volt a Top 10-es sci-fi listámon, ennek be kellett következnie. Miután az Alapítvány-sorozat akkora blaszfémiának bizonyult, ami után egy tisztességes korban a pápa egyszerre két keresztes hadjáratot is meghirdetett volna ellene, az előzetesek alapján egyébként igen bíztatónak tűnő Dűne iránt is megcsappant a bizalmam. Az sem segített sokat, hogy Lynch 1984-es pszichedelikus látomását/próbálkozását évtizedek óta igyekszem elfelejteni… De hát kockázatot kell néha vállalni! És hogyan tetszett végül a 2021-es Dűne? Mindjárt kiderül!
Mikor reálisan végiggondoltam, mégis amellett maradtam, hogy itt jóval több esély van egy a várakozásokat inkább kielégítő adaptációra, mint a Foundation esetében. Racionális érveim a következők voltak:
- A Dűne legalább annyira fantasy, mint sci-fi, és egy fantasyt talán könnyebb populárisra faragni.
- Vannak benne tényleges főszereplők, nem elvont társadalmi mozgásokat kell celluloidra átültetni.
- Van konkrét eseménysorozat (ármány, bosszú, hőssé emelkedés), nem csak történések laza sorozata.
- Itt egy klasszikus jók-rosszak felosztás áll rendelkezésre, ami mindig működő mese.
- Egy kész világot kapott a rendező, míg az Alapítványban rengeteg a fehér folt, amit úgy kellett -volna- ügyesen kiszínezni.
- Még egyszer úgysem lehet úgy elb… elb… elbénázni, mint 1984-ben.
Mindezek alapján a Dűne sokkal inkább hasonlít A gyűrűk urára, mintsem az Alapítványra. Mondjuk egyik haverom szerint azzal ellentétben a Dűne vontatottra sikerült és túl hosszú. Ám utóbbival nem értek egyet. A film nem volt unalmas akkor sem, ha időnként valóban nagyon lelassult a történetvezetés, mert ilyenkor a látvány töltötte ki az űrt. Inkább merjen egy film lassú lenni, de mutasson valamit, vigyen el oda, ahova a könyv. Kissé sok volt Paul Atreides álmodozásából, de nem volt vészes és az eseménymentes tízpercek is kellettek. Ezek a lassítások kifejezetten jók, mert amikor a sztori nem volt lendünetes (hahaha), volt idő bámészkodni az Arrakis-on. Mert bizony, volt ott mit nézni! Sajnos nem 3D-ben (vagy 4DX-en) láttam, de ha valaki megnézné, mindenképpen válassza azt! Döbbenetesen látványos Dűnét kapunk, és most itt kifejezetten a homokviharoktól sújtott bolygóra célzok. Ez a mocskos, poros planéta, élő és valós világként tárul elénk, saját élővilággal, őslakossággal, logikus hiedelemrendszerrel. Az itt élő freemenek a Dűne dunadánjai (mondhatni: dünedánjai): porosak és tiszták, egyszerűen és bölcsek, és ha kell fanatikusak és kegyetlenek.
A történetről nem mesélek hosszan - eléggé közismert -, s aki mégsem tud róla, pláne nézze meg! Van egy galaktikus birodalom, császárral a trónszékben, alatta nagy feudális családok, akik rotálva kapján fennhatóságuk alá a Dűnének nevezett sivatagos Arrakis bolygót. Az Arrakis kulcsfontosságú, mert a sivatagi homokból kinyert, "aratott" fűszer a kulcs az űrutazáshoz. Éppen az Atreides családra kerül a sor, ám a császár szövetkezve a Harkonnen famíliával, le akar számolni a túl magasra jutó potenciális ellenlábassal. Tipikus bosszúregény. A csatajelenetek monumentálisak - ha nem is mindig logikusak -, az űrhajók félelmetesen egyszerűek és elegánsak. A kosztümök, jelmezek, páncélok egészen káprázatosak a legutolsó részletekig, remekül fűszerezik a tartalmat. Az összhatás megdöbbentően hatásos. Egyesek szerint van benne némi Csillagok háborúja (amely sorozattal a VIII. résszel végleg leszámoltam, a IX.-et még nem is láttam). Talán. Engem nem emlékeztetett rá különösebben. Az ottani negédes világ fényévekre van a Dűnéjétől, mondhatni, egy másik, messzi, messzi galaxisban.
Negatívum? Akad, persze. A színészi teljesítmény nem nyűgözött le mindig. Állítólag a film ugyan igazi sztárparádé, de én évekkel ezelőtt felhagytam azzal a reménytelen küldetéssel, hogy hollywoodi sztárok nevét memorizáljam és próbáljam követni ki miben mikor és mit játszott. A Dűne egyébként sem sok lehetőséget hagyott nekik a kibontakozásra, mivel egy anya-apa-gyerek háromszöget leszámítva a szereplők nem kaptak ehhez sem időt, sem drámai pillanatot. A legjobb alakítás egyértelműen Rebecca Fergussonhoz köthető, mint Lady Jessica. Mondjuk annyiban könnyebb dolga volt, hogy neki jutottak érzelmesebb jelenetek, és a fiát és rendjét is szolgáló asszonyként komoly dilemmával kellett szembesülnie. Ezt ő jól hozta. A főszereplőnket, Paul Atreidest alakító Timothée Chalamet nem hagyott bennem mély nyomokat, szépfiús karaktere eddig nem túl érdekes, az események inkább csak történtek vele, mintsem alakította őket, egészen az utolsó snittekig. Itt kell először kiemelnem, hogy a 2021-es Dűne látványosan első rész, a vége félbevágja a sztorit. Ebből adódóan, még bőven lesz rá alkalma, hogy a jellemfejlődés és férfiasodás útjára lépjen. Apját Oscar Isaac alakítja - akit a film feléig Alexander Siddignek néztem a szakálla miatt (utóbbi Doran Martell volt a Trónok harcából, vagy Julian Bashir a Star Trek DS9-ből) -, egészen jól. A többi szereplőnek csak pillanatai vannak, Jason Momoa pedig inkább maradjon a füves pusztákon dothraki, mert sem a víz (Aquaman), sem a sivatag (Dűne) nem áll jól neki. Közben megtudtam azt is valami híroldalról, hogy a kékszemű fremen kiscsaj - legyen nekünk a továbbiakban: Dűne Daniella -, híres és a neve Zendaya. Dűne Daniella komoly esélyes a Sergio Leone farkasszemnéző versenyen, mert szerepe nagyjából ennyire terjedt ki, és eddig még csak nem is lőtt le senkit.
Kiemelem, hogy Denis Villneuve filmje valóban adaptáció, míg az Alapítvány esetében nyugodtan át lehetne írni a sorozat főcímzenéje után megjelenő „Based on the novels by Isaac Asimov” feliratot egy „Based on the names by Isaac Asimov”-ra. A történeten nem változtattak, a szereplők nemén sem csavartak, nem lett hirtelen Paul Atreidesből fekete nő. Ma már ezt is értékelni kell… Herbert 56 éve megjelent regényéről kiderült, hogy tökéletesen adaptálható, ha jó kézzel nyúlnak hozzá. Egyáltalán nem ártott neki az idő, mondhatni: a Dűne nem poros (vagyis csak a bolygó poros), és bevallom: nagyon várom a folytatást!
Összességében nagyon elégedett vagyok. A Dűne, ha nem is filmtörténeti mérföldkő, de nagyon látványos és jó feldolgozása egy sci-fi alapműnek, amely bőven megér egy mozijegyet.
Pontszám:
Nyolc dünedán a tíz Harkonnenből.
8/10 pont
IMDB: 8.2 pont
Rotten Tomatoes: 90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése