könyvajánló: Holly Jackson: Öt túlélő

 könyvajánló: 

Holly Jackson: 

Öt túlélő

Bp.: Kolibri, 2024

Eredeti megjelenés: Five Survive (2022)

Fordította: Miks-Rédai Viktória

421 oldal

Hűséges típus vagyok, maradtam Holly jacksonnál - bármennyire is idegesített legutóbb olvasott könyvének lezárása -, és ez nem bizonyult rossz ötletnek. Jackson mindig sablonokat használ, ez már a Jó kislányok-trilógiája esetében is egyértelműen kiderült. Most olvasott, Öt túlélő című regényben a tinihorrorok klasszikus alapesetével állunk szemben. Csupa ezerszer elhasznált motívummal indítunk. Hat fiatal (zömében gimnazista) elindul a tavaszi szünet során a tengerpartra az Egyesült Államokon át, ám az utazás rémálommá válik. Egy erdőben éjszaka túszul ejti őket egy ismeretlen, aki ráadásul eszelős játékot talál ki számukra. Eszerint ötük életben maradásáért cserébe a hatodiknak el kell árulnia egy sötét titkot a múltjából, de a zsaroló nem árulja el, melyikükről van szó, sőt utalást sem tesz rá, hogy miről van szó. Kezdődhet hát a gyanakvás, egymásra mutogatás és hibáztatás, mivel ugyebár legtöbbünknek vannak sötét titkai, de legalábbis nem túl dicsőséges tettei, és ezeket mindenki igyekszik is megtartani magának. 

A lakókocsiban már az utazás során megismerkedünk a potenciális áldozatokkal. A felhozatal is a tinihorrorokból ismerős típusokból válogat. Van egy látszólag tökéletes szerelmespárunk Reyna és Oliver (utóbbi játsza a főnököt a vészben). Mellettük utazik utóbbi kissé elkényeztetett huga, Maddy, valamint barátnője a halmozottan hátrányos helyzetű Red. Red egyben a történetmesélőnk és protagonistánk. Négyükhöz csapódott még egy humorbugyor barát, Simon és egy félig külsős, némileg időseb és komolyabb Arthur. Három fiú, három lány, akad köztük gazdag, szegény, kedveskedő, gonoszkodó. El kell áruljam, hogy a főszereplőink nem igazán lopták be magukat a szívembe, Red pedig helyenként kifejezetten bárgyú, úgy viselkedik, mint akit leszedáltak. Úgy tűnik Holly Jackson letette a voksát amellett, hogy a karaktereit idegesítőre írja. Motivációk emellett nem mindig logikusak, a cselekedetek pedig sokszor irracionálisak az olvasó számára (de legalábbis számomra biztosan). 

Szerencsére a kötetnek bőven akadnak erősségei, sőt azt kell mondjam, nagyon lekötött, és az utolsó fejezetekig egészen kiválónak tartottam. Legjobban az tetszett, ahogy a helyszínt - jelen esetben a lakóautót - Holly Jackson felhasználja a kötetben. Még egy kis alaprajzot is kaptunk a regényben a járműről, amit nagyon értékeltem. A limitált szereplő és szűk tér mindig feszült hangulatot biztosít szakavatott kezekben, és Jackson ügyesen csapja le a ezt az ziccert. Az egész regénynek kamaradarab jelleget ad a tér hiánya, s hogy a szereplőknek nincsenek magányos pillanatai, így viselkedni, színészkedni kénytelenek a többiek előtt. A párbeszédek illleszkednek ehhez a hangulathoz. A szereplők ráadásul MacGyverként igyekeznek sáfárkodni a rendelkezésükre álló készletekkel a lakóautóban, és Jackson ebben igen ügyes eszközhasználónak bizonyult. Akár a jármű elsötétítése - hogy a merénylő ne lásson be -, akár azok a ötletek, ahogy a fiatalok a mesterlövész helyét igyekeznek kitalálni, nagyon elmések, már-már iskolában használhatók természettudományi példaként. Persze a titokzatos lövészt sem ejtették a fejére, így érdekes párbajt kapunk a felek közt. Ezek egyértelműen a regény legjobb részei. Az is jól sikerült, ahogy a szerző bemutatja a gyanakvás növekedését a szereplők között. Eleinte senkinek eszébe sem jut, hogy a titokzatos hatodik személyt fel kellene áldozni a többi öt érdekében, de az események előrehaladtával - és az első gyilkosságok után - a helyzet gyorsan radikalizálódik. 

Ha az ember arra számít, hogy majd kiderül, hogy mindenki múltjában van takargatnivaló, akkor meg fog lepődni. Jackson nem él ezzel, nem sikerült elég hihető okokat kitalálni ahhoz, hogy mindenkire gyanakodjunk olvasás közben. Ez annyiban talán jó, hogy senki háttere nem lesz nagyon meredek, így hihetőbb a nagy egész. Elvégre hat fiatalra ritkán esik fejenként egy-két komoly bűntény az elmúlt hétről... A szereplők elvágása a külvilágtól talán kissé mesterkélt, de nem igazán van ötletem, miként lehetett volna megcsinálni a XXI.  század elején, úgyhogy nincs értelme belekötni. A könyv szerkezete is logikus, jól felépített.

Ami kissé csalódást okozott számomra, az a lezárás. Két okból kifolyólag. Először is: miután alapvetően tinédzserek a főszereplőink, talán szerencsésebb lett volna olyan bűncselekményt választani alapbonyodalomként, ami jobban passzol ehhez a korcsoporthoz. Ha a dzsungelben járunk, akkor ugyebár ne pingvinek és jegesmedvék törjenek rá az emberre, hanem jaguárok... Másodsorban ismét amorális lezárást kapunk, ha nem is olyan drasztikusan, mint legutóbb. 

A Kolibri kiadása tetszetős - a golyó ütötte sőtét szélvédő beszédes -, különösen értékelem, hogy a JKKGy formátumában, méretében folytatták az írónő könyveinek kiadását. A fűzött kötés minőségileg jó, a fordítás gördülékeny és olvasmányos. Összességében azoknak szól a regény, akik szeretik a feszült, pszichológiával operáló thrillereket és a minőségi YA irodalmat, ugyanakkor eléggé más, mint a trilógia. Az Öt túlélő jó könyv, amely talán lehetett volna jobb is, de mindenképpen érdemes elolvasni!

Értékelés:

Nyolc rossz kislány í tíz jó kislányból.

8/10 pont

moly.hu: 88% (745 értékelés)

goodreads.com: 4.08 pont (251941 csillagozás)

könyvajánló - Holly Jackson: Halott kislány a jó kislány

könyvajánló: 

Holly Jackson: 

Halott kislány a jó kislány

Bp.: Kolibri, 2023

Eredeti megjelenés: As Good As Dead (2021)

Fordította: Horváth M. Zsanett

564 oldal

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok a nemrég befejezett Halott kislány a jó kislány hatása alatt. Igaz, akkor is füllentenék, ha azt állítanám, hogy ez a hatás minden ízében pozitív. A trilógia lezárása igencsak "érdekesre" sikeredett, amely - érthetően - nagyon megosztó a rajongók körében. A trilógia zárókötete ugyanis nem feloldozást nyújt, hanem az elolvasottak feldolgozására kényszerít. 

Nagyon szerettem a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz első részét. Ennek oka, hogy az írónő gondosan felépítette az eseményeket, a nyomokat ügyesen és változatosan válogatta össze a nyomozáshoz, és nem pusztán olvasmányos, de minden szempontból modern, ahogy a mai környezetbe helyezte a klasszikus detektívmunkát. Okos, pimasz, provokatív regény volt, valamint kaptunk egy erkölcsi kérdésekben kérlelhetetlen hősnőt, akivel szerettünk azonosulni. Rengeteg sablont alkalmazott az írónő persze, azonban ezeket kreatívan és megfontoltan használta fel. Szerettem a kötetbe elhelyezett térképeket, rajzokat, fotókat, leiratokat, az egész dokumentarista miliőt. A főszereplőnk, Pip szerethető figura volt, intelligens, morálisan érzékeny, de mégis emberi. A második rész is egészen remek volt, sőt a kisebb zavaró tényezőket is sikerült benne javítani... És akkor: Bamm! 

Pedig a harmadik kötet is jól indult. Az átélt élmények hatására Pip poszttraumás stressztől szenved, alig alszik és rászokott az altatókra. Teljesen hihető egy komoly sokkot átélő fiatal lány esetében, aki amúgy is bizonytalan abban, kikben bízhat meg és kiben nem. A feszültség a lapokon tapintható volt, ahogy lassacskán kiderült, hogy a városka nem szabadult meg a rá leselkedő legnagyobb veszélytől, sőt, Pipre most már egy sorozatgyilkos vadászik. A nyomok megint szépen el voltak szórva a történetben, a pálcikaemberes rejtély kifejezetten elmés és félelmetes volt, s alig vártam, hogy kiderüljön, Pip miként küzd meg ezzel az új helyzettel. A hangulat sötét és komor, igazi thrillerhez méltó - már-már skandinávosan -, s alig vártam, hogy lecsapjon a gonosz. Le is csapott. Az írónő személyében. A regény felénél ugyanis olyan fordulat jött, ami teljesen tönkretette az egészet, és reciprokára fordította eddigi viszonyomat a főszereplőnkhöz. Egy kiváló könyvet - és egy többre érdemes sorozatot - sikerült tönkretenni egy méltatlan, ráadásul erkölcsileg ferde lezárással. 

Pip Fitz-Amobi eddig a morál bajnoka volt, aki küzdött a bántalmazottakért, podcastjében felemelte szavát az igazságtalanságok ellen, erre most... De mindent azért nem árulhatok el! És ezeket a cselekedeteket nem magyarázza az sem, hogy eddig folyamatosan csalódott a rendőrségben és a bíróságban! Pip nem fordul életveszélyben sem a szüleihez - a felnőttek kikapcsolása eddig sem volt túl szerencsés a sorozatban -, s súlyos bűncselekmények eltussolásához használja fel a barátait, majd hála helyett villággá megy, minden kapcsolatát megszakítva velük. Olyan abszurd az egész, hogy az ember nem érti, mi lelte Holly Jacksont. A könyv felénél megunta Pip karakterét, és gyorsan minden hidat fel akart égetni maga mögött? Tényleg kissé tudálékos volt és néha idegesítő, de hát azért mégiscsak fura! Spoiler nélkül nehéz írni, de - maradjunk annyiban - elképesztő lezárást választott.

Nem az első eset, hogy egy írónő hátborzongató módon a bosszút az igazság elé helyezi. Valami felborult etikailag néhány egyébként - állítólag - nőjogokért harcoló alkotóban. Már nem először veszem észre, hogy az igazságszolgáltatást igen bizarr módon képzelik el férfiakkal szemben. A harag rossz tanácsadó, és láthatóan a bosszút összekeverik az igazsággal. Az ugyanis nem igazságszolgáltatás, ha egy erőszaktevőt olyan gyilkosságért ítéltetsz el, amit nem követett el (a tényleges elkövető meg éli világát)... Külön probléma, hogy ez fiataloknak szánt krimi, ami súlyosbítja az erkölcsi példamutatás ilyennemű hiányát! Milyen mentalitást sugall, ez a "fogd rá a nyuszira!" mutatvány? Persze, ha Jackson azt akarta bizonyítani - aligha -, hogy a legjobb emberből is olyan válhat, akik ellen küzdött, akkor ötletes a dolog, csak ezt már megkaptuk Nolan Sötét lovagjában Harvey Denttel.

A Kolibri kiadása végül is méltó a lezáráshoz: fekete. A fordítás olvasmányos, a kötet fizikai paraméterei az elődöket utánozzák. Nem rossz minőségű a kötet, de nehéz elvonatkoztatnoom attól, hogy éppen milyen ábrázattal tettem le a regényt. Csak az első fele és a nosztalgia miatt nem értékelem gonoszabb módon a kötetet, így kap egy kegyelem 6-ost. A kislány tényleg halott. 

Értékelés:

Hat fekete pont a tízből. És egy mélyen csalódott olvasó.

6/10 pont

moly.hu: 87% (1314 osztályozás alapján)

goodreads.com: 4.19 csillag (555235 értékelés mellett)

Könyvajánló: Ken Follett: Soha (2021)

Könyvajánló:

Ken Follett: Soha  

Budapest: Gabo, 2021

Eredeti megjelenés: Never (2021)

Fordította: Sóvágó Katalin

816 oldal

Ken Follett kétségtelenül az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb regényírója, aminek elsődleges oka az általa belefektetett kutatómunka és a precizitás. Valahol A  katedrálisnál kezdődhetett az egész sikersztori, ám legalábbis korábbi regényei azért nem tettek olyan nagy hatást. Azóta viszont olyan epikus korjellemző történelmi regényeket ír, amelyek nem pusztán szórakoztatnak, de egy-egy korszak hangulatát, életét írják meg igen ügyesen, változó jelentőségi szereplők szemein keresztül. Legutóbb tavaly mutattam be A világosság fegyvereit, amely igen korrekt képet adott az ipari forradalom társadalmi változásairól Angliában. Follett regényei közül nekem mindazonáltal legjobban A Titánok bukása tetszett eddig, amely ráadásul az írófejedelmet elvezette a Soha című regény megírásáig. Utóbbi most került a kezeimbe. 

A Titánok bukása megírása során Follett szembesült azzal a látszólagos oximoronnal, amely szerint Európa úgy futott bele az első világháborúba, hogy a konfliktust minden nagyhatalom igyekezett elkerülni. A megdöbbentő felismerésből, és az aktuális politikai fejleményekből ötlet kerekedett, és a mába vetítve elképzelt egy hasonló diplomáciai konfliktust az Egyesült Államok és Kína között a nukleáris fegyverek árnyékában. Ez lett a 2021-es Soha. Az ötlet persze nem teljesen új, hiszen a hidegháború során rengeteg hasonló témájú regény készült, de a közelmúltban is sokan megírták már egy fiktív amerikai-kínai háború történetét. Miért különleges mégis Follett könyve? Elsősorban azért mert sikerült mindkét oldal stratégiai céljait jól felmérnie, emellett viszonylag elfogulatlan tudott maradni nyugati szemlélőként is. Persze azért a szerző mellékesen sokat beleszőtt saját politikai elképzeléseiből, ideáiból, márpedig Follett mégiscsak egy arisztokratikus beütéssel bíró munkáspárti, aki igazi régivágású brit. Ebből adódóan nyilvánvalóan nyugati szemmel és értékekkel nézni a világot, mégis - úgy tapasztaltam -, sikeresen megértette a kínaiak múltból táplálkozó sérelmeit, és az emiatt kialakult bizalmatlanságot az amerikaiakkal (és másokkal) szemben. 

A regény a tradícionális "folletti" módon mesél, több helyszínen és szereplőn keresztül ismerjük meg az eseményeket. A könyv egyik fő protagonistája az elképzelt republikánus amerikai elnöknő. Ő voltaképpen Follett ideális politikusa: megértő, óvatos, ugyanakkor intelligens és humánus. Őszintén az emberiség javát akarja, bár elkötelezett amerikai. Persze a korszellemnek megfelelően természetesen nő kellett, hogy legyen, most ez a divat. Elnöki feladatai mellett Pauline Greennek meggyűlik a baja pártbeli ellenlábasával - aki a szokásos nyugati értelmiségi ellenségkép megfelelője, azaz fehér, férfi, bigott és texasi -, valamint saját serdülő lányával és tőle elhidegülő férjével. Green elnökasszony lelkesen támogatja az amerikai tikosszolgálatok műveletit is Afrikában, ahol az iszlámista erők ellen küzd éppen a CIA egyik ügynöke. Ő másik protagonistánk - természetesen nő -, valamint beépített embere, Abdul aki éppen menekültnek adja ki magát, hogy ráleljen a dzsihádisták titkos táboraira. A történet Csádban játszódó része nem különösebben izgalmas, szokásos sablonokat puffogtat el írónk migráció témában, ugyanakkor mégis fontos, mert a helyi nyugatpárti diktátor döntései indítják el a visszaszámlálást a világvégéig. Afrikában ugyanis kínai érdekek ütköznek az amerikaiakkal. A kínai szálat a regényben az ottani hírszerzés feje jelenti, aki fiatal, felvilágosult férfi, népszerű színésznő feleséggel, és régi kínai kommunista belső ellenlábasokkal. A fő karakterek mind szerethetőek, kedvelhetőek, emellett döntéseik tökéletesen emberségesek és érthetőek. Mindenki mindig a lehető legóvatosabb, legfinomabb döntést igyekszik hozni a kírzishelyzetben, mert rettegnek az atomháborútól. Ugyanakkor még a legközelebbi szövetségesed érdekei sem esnek teljesen egybe a sajátoddal, a szövetségesi szerződések zsarolópotenciállal bírnak. A különféle kényszerek pedig fogva tartanak, utakat zárnak le és kockázatos lépésekre kényszerítenek.

Follett legizgalmasabb következtetése - amelyre nyilvánvalóan tényleg az első világháború kitörésének vizsgálata során jött rá - hogy nem csak a nagyhatalom tartja pórázon a vazallust, hanem a vazallus is túszul ejtheti a a hűbérurat. Ahogy Szerbiát nem hagyhatta megalázni Oroszország  1914-ben, úgy a jelenben Észak-Korea kezét sem engedheti el Kína, avagy Tajvanét és Japánét az USA. Ez egy kettős függés - még ha aránytalan is -, és néha a jelentéktelennek tűnő szövetséges zsarolása vagy engedetlensége dönti romba a birodalmakat a történelmi tapasztalat alapján. A regény történései során mindenki igyekszik higgadt maradni, mindenki próbálja elkerülni a legrosszabbat, viszont a kisebb dominók egyre nagyobbakat döntenek fel. Félelmetes opció... 

A regény második fele egyértelműen jobb, mint az első, de talán tudatos szerkesztés eredménye, hogy örvényszerűen gyorsulnak fel az események. Follett fogékony az egyedi sorsok bemutatására, s miközben a világ éppen a pusztulása felé rohan, egyes szereplők éppen megtalálnák a boldogságot, ha ezek után még létezne olyan. Follett nem követi el azt a hibát sem, amelyet a hétköznapi emberek igen: nem gondolja, hogy a pozícióban levők másféle emberek, mint az utcán sétálók. Különös zárás, hogy a szereplők sorsát végül nem tudjuk meg, bár tulajdonképpen mindenki sorsát megtudjuk. 

A kötet magyar kiadása figyelemfelkeltő vörösben úszik, kemény kötést kapott, emellett védőborítót. A Gabo ezúttal kitett magáért, ez minőségi munka. A fordító élvezetes eredményt tett le az asztalra. Ez egy olyan féltégla, amire az ember 10 év múlva is emlékezni fog. 

Összegezve: a regény nem tökéletes - bőven le lehetett volna faragni az első feléből, és egyes szereplők és helyszínek teljesen feleslegesek az egész szempontjából -, viszont ezen igen könnyen túl tudok lendülni, mivel az egész mű egy igen komoly figyelmeztetés, amelyet ugyan áthat a szerző humánuma, de nem bíztat sok jóval. Természetesen itt egy fikcióról van szó, egy regényről, ami nem képezheti le a bonyolult valóságot teljes egészében. A politikát, háborút sajnos emberek irányítják, akiket befolyásol a történelmi múlt, a saját személyes tapasztalat, a döntéshozókat körülvevő humánerőforrás minősége, a fizikai és biológiai lehetőségek behatároltsága, emellett persze személyiségük egyedi és megismételhetetlen volta. Ebből adódóan a nagyhatalmi politikacsinálók tevékenysége kiszámíthatatlan, megjósolhatatlan. Szörnyű lehetőség. Ennél csak egy rosszabb lehetne: Ha nem emberek irányítanák, mert a gép - ellentétben még a legrosszabb emberekkel is - képtelen lenne átérezni a feladat nagyságát, és morális vetületeit. Talán ez az egyetlen, ami azért bizakodásra adhat okot... 

Értékelés:

Nyolc atomrakéta a tízből. 

9/10 pont

goodreads.com: 4.09 csillag (69 ezer értékelés)

moly.hu: 88% (285 csillagozás)

könyvajánló: Enter Sandman - Cavanagh: A bűntárs

Könyvajánló:

Cavanagh: A bűntárs

Budapest: Álomgyár, 2025

Eredeti megjelenés: The Accomplice (2022)

fordító: Abrudán Katalin

381 oldal

Úgy látszik most a dupla Sandman korszakomat élek, ellentétesen megélt érzelmekkel. Először nekiláttam a mostanra megvetetté vált Neal Gaiman kultikus képregényéből készült filmadaptációnak, majd - ettől teljesen függetlenül - olvasni kezdtem Cavanagh Eddie Flynn-sorozatának legújabb részét (írtam már róla, például: itt és itt. Hát érdekes hullámvasút volt mindkettő. A filmsorozat jó indulás és pár kiemelkedő részt követően tragédiába fulladt számomra - olyan szinten nyomták a woke-ideológiát, hogy egyszerűen nem érte meg folytatni -, míg a regény nem túl bíztató kezdet után igen erős zárással jutalmazott türelmemért.  

A filmsorozatról nem fogok szólni, viszont a könyvről igen. A thriller(?) fundamentuma a következő: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy sorozatgyilkos, Daniel Miller, akit a gyilkolási módszere miatt Sandman-nek becézett a sajtó. Megölt 14 embert, majd mikor már éppen elfogták volna, kámforrá vált. Miller felesége - aki állítólag semmiről sem tudott - azonban a rendőrség kezére jutott, s most a policáj Carrie-n igyekszik kozmetikázni a statisztikai adatait, így bűnrészesként bíróság elé citálják. Álomszuszék hősnőnknek azonban sikerül Eddie Flynnt meggyőznie arról, hogy ártatlan, és vállalja el a védelmét a tárgyaláson. A sors fura fintora így úgy hozza, hogy a feleségét egyébként rajongva szerető Sandman és az ártatlanokért bármit feláldozó Flynn egyaránt a nő szabadon engedéséért küzd, igaz más-más módon. A külön pikantériája a regénynek, hogy amolyan "columbosan" az elejétől tudjuk, hogy ki a sorozatgyilkos. Ötletes, nem?

Az. Bár, ami azt illeti a kötet kétharmadáig nem voltam lenyűgözve. Cavanagh-nek sikerült egy modern diverz "családot" összehoznia Flynn köré az elmúlt kötetek során és mivel minden szívéhez nőtt nőt, vagyis szereplőt dolgoztatni akart A bűntárs-ban, a sok bába között elveszett az eredeti főhős. Mindenkiből kapunk egy keveset az ügyes titkárnőtől a női terminátor nyomozón át a tüchtig ügyvédnőig, csak éppen Eddie Flynn hiányzik. Nagyon. Pont ő az ötletes, pimasz, vagány szélhámos, akinek a karaktere miatt az egész világon megszerették a sorozatot. Mintha Cavanagh tarsolyából kifogytak volna a korábbi átverések és trükkök, vagy megúnta volna protagonistáját. Minösszesen csak egyetlen jó ilyen momentumra emlékszem ezen a téren. Sajnos emellett a tárgyalótermi rész is lényegtelenné satnyult, pedig ez volt a másik motorja a sorozatnak. A helyzet az, hogy ezek vitték a hátukon az egészet, most meg valami csapatsporttá alakult át az egész, akárcsak a Marvelnél a filmek. 

A Cavanaghnál ezen felül továbbra is elkötelezett demokratapártisággal találkozunk, bár nincs belőle olyan túltengés, mint az előző kötetben (Az ördög ügyvédje). Talán a szerző ráébredt, hogy ez már kontraproduktív volt. Ettől persze még a női szereplők túltengése zavaró. Bloch - a női terminátor - különösen frusztráló, megérne már egy kiírást a sorozatból. Ezek a "girl boss"-ok sem nem újak, sem nem vonzóak, pusztán hiteltelenek és idegesítőek (lásd: Scarlett Johansson a Jurassic Park új részében). El kelene végre felejteni, hogy 60 kilós nőkkel játszatják el a Rambo-t filmekben és könyvekben egyaránt, ez annyira hiteles, mint én, kezemben egy kőműves kanállal... Időnként emellett túlságosan sebesen haladunk, korábban sokkal jobban kidolgozottak voltak a karakterek és a történések. A sztori izgalmas persze, de felemás szájízzel fordultam a regény utolsó harmadra. 

Mikor már-már úgy éreztem, hogy az előző, hatodik részt is sikerül alulmúlnia a regénynek, akkor az utolsó harmadában a könyvnekk szerencsére olyan triplacsavart kapunk, ami egy kínai műugrónak is díszére válna. A fordulat felülír jó pár negatívumot, amit pedig már feljegyeztem a noteszembe, hogy majd jól beolvasok értük. Ez a rész nagyon erős, a zárás pedig sok dologért kárpótolt. Azt nem mondom, hogy minden ízében eredeti a vége, és azt sem, hogy nem számít az egészből semmire az ember, de a többszörös csavar elég ahhoz, hogy sok korábbi bosszúságot némiképp elfeledtessen az olvasóval. 

A jó zárás erősen felhúzta az értékelésemet, alapvetően elégedetten tettem le a művet, hiszen bár messze nem ez a sorozat legjobb kötete - nem is leggyengébb - , de a zárás sok dolgot kiradírozott a negatívumok listájáról. Sajnos spoiler nélkül nem írhatom meg ezeket, de megígérhetem, hogy a regényt azért érdemes elolvasni! Továbbra is azt gondolom, hogy a sorozat túljutott a zenitjén, amely úgy a 2-5. rész táján lehetett, de azért inkább jó, mint rossz a könyv. A kötet fizikumáról és magyar kiadásáról nem tudok negatívumokat mondani, hozták a már megszokott Cavanagh-kötetek színvonalát és jellemzőit.

Pontozás: 

Hét homokszem a gépezetben a tízből.

7/10 pont

moly.hu: 96% (126 csillagozás)

goodreads.com: 4.44 pont (13501 értékelés)

Forgách István levelei az első világháborúból, III. rész

 Forrásközlés:

Forgách István levelei az első világháborúból, 

III (befejező). rész

(1917. január-1918. augusztus)

Forgách István első levele 1917-ből, rögtön kórházból

Bevezetés

Ismét el kell búcsúznunk egy hősönktől, mivel harmadik és egyben záró etapja következik Forgách István világháborús levelezésének. Mindig érdekes végigkövetni - mégha csak töredékes adatok alapján is - egy katona sorsát az első világháború megterhelő éveiben, de itt különösen érzelmes volt a dolog. Végül is egy fiatal apukáról volt szó, aki csak szeretett volna a családjával maradni, és mégis tette a dolgát, Olaszországtól Erdélyig. 

Az 1917-es év nem indult jól Forgách számára, egyből kórházban kötött ki. 1917 januárjának közepén ugyanis másodszor dőlt ki a csatasorból.  1917. január 22-én Forgách a zentai vöröskeresztes kórházból küldött levelező lapot feleségének, egészen pontosan a III. szobából. Hogy pontosan miért került ide - betegség vagy sebesülés miatt -, azt nem tudom. Veszteségi jelentésben ugyanis nem sikerült ráakadnom a nevére ebből az időszakból. A következő darab a levelezésből 1917. április 3-áról datálódik, ez Szabadkán íródott. Úgy látszik, hogy a - talán még a betegsége/sebesülése miatt - hátországban tartózkodó 86-osokat a mezőgazdasági munkák megkönnyítésére beosztották dolgozni, így Forgách ekkor az ország szívében tartózkodott. Levelében igencsak gúnyosan ír arról, mennyire alkalmatlan volt a mezőgazdasági munkákra, és mennyire nem mentek vele semmire a bunyevácok, akikhez beosztottták. Április eleji levelében arról is ír, hogy 20-ig szabadságon lesz. Hogy meddig maradhatott szűkebb pátriájában, azt nem tudom, de július elején már ismét a harctérre tartott. Ekkor a cs. és kir. 86. gyalogezred XXX. menetszázadával visszatért az olasz frontra, pontosaban mögé, Bled környékére. Egy újabb rövid szabadságolás szakította meg a "szlovéniai" tartózkodást, mivel augusztus 7-i levelében azt írta, hogy most érkezett vissza 14 napi otthonlét után. A frontra mégsem került ki, még a menetszázad szétosztása előtt megbetegedett és egy Ljubljana/Laibach melletti kórházba került, ahonnan Budapestre szállították át az üllői úton kialakított barakk-kórházba. Innen valószínűsíthetően hazamehetett Szegedre, de az idill legfeljebb két hónapig tartott. Forgáchot 1917 novemberében egy építőszázaddal (86/2.) a román frontra küldték. Bővebb adataim nincsenek itteni ténykedéséről sem - leszámítva azt, hogy Szélkapuhoz került az alakulat -, de nagyon érdekes beszámolót küldött az ottani négynapos menetelgetésükről. A háború utolsó évéből egy március 27-i - igen érdekes - levél az első, amelyben leírja, hogy előző nap miként fogták el katonai rendészek Budapesten, mivel lógosnak nézték. Ekkor még a 86-osokhoz tartozott, és 27-én már kiszabadult a fogdából. Valószínűleg ekkor még visszatérhetett feleségéhez Szegedre. Hogy ez meddig tartott, nem állapítható meg. Az viszont igen, hogy amikor legközelebb életjelet kapunk Forgáchról, akkor még mindig építőszázadban találjuk, igaz, már nem a 86-os, hanem az 52-es császári és királyi gyalogezrednél. A 6/52-es Baukompanie-val a Piavéhoz kerül, ahol éppen a monarchia utolsó nagy offenzívája zajlik le 1918. júniusában. Júliusi levele alapján az 52. ezred 6. építőszázada a frontvonal mögött tanyázik Cittanovában, ahol a helyi szivattyútelepet biztosítják és működtetik (talán javítják is). Utolsó birtokomban lévő levele augusztus 3-4-én éjjel kelt. Aznap éppen valami adminisztratív ügyben járt el a százada számára, és valamelyik frontmögötti városban tartózkodott, talán Udinében. Itt már érezhetően teljesen elege volt a háborúból, leveleiből a honvágy és a bizonytalanság árad. Hogy mikor és miként jutott haza a frontról, nem sikerült megállapítanom, de mint korábban írtam, biztosan tudjuk, hogy a háborút túlélte. Visszatalált a civil életbe és boldogan élt, amíg meg nem halt. Későbbi életéről néhány dátumot leszámítva - ezeket a 2. rész előzményében már leírtam - nem tudok semmi érdemlegeset. 

[...] - Olvashatatlan szó

(?) - Bizonytalan olvasat

A levelezés

28. Forgách István levelezőlapja feleségéhez

[Bélyegző:] Vöröskereszt Egylet hadi kisegítő kórház, Zenta

Zenta, 1917. január 22

Édes Rózsikám!

Hál' Istennek szerencsésen hazaértem. Sajnos kissé sokat kellett az állomáson várnom, 4 órakor indult a vonat. Látod, ha ezt tudtuk volna! Este ½ 8-kor voltam itthon. Semmi újság nincs. Rövidesen bővebben írok!

Csókollak, te édes cica! Tisztel(?) Pistád

29. Forgách István levele feleségéhez

Szabadka,[1] 1917. április 3.

Édes Rózsikám!

Sajnos, de való, hogy a mi ábrándjaink nem valósulhattak meg, mert az este engem huszadmagammal Szabadkára küldtek ki mezei munkára, s ami a legérdekesebb, nagy részben mind iparos és kereskedőkből áll a társaság. Hát így eszerint nekem már valami pállott szájú bunyevácnak a tanyáján kellene az eke szarvát fogni. Na de többet ésszel, mint erővel! Azt sejted, hogy én nem álltam el, hanem valamennyi bunyevácot kinevetem, mikor kérdezte tőlem, hogy akarok-e hozzá menni. Én erre azt feleltem, hogy hogyne, ha van szép tiszta szobája, ahol egész nap lehet nyugodtan olvasni és aludni, mert én a mezei munkához annyit se értek, mint tyúk az ABC-hez. Persze mindjárt ott is hagytak. Volt egypár asszony is, kik hozzáfogtak velem vesződni, mert én és egy másik telefonista maradtunk utoljára. Na ezeket is jól kifizettem! Mondtam nekik, ha éppen akarják, jó, én kimegyek, de előre kijelentem, hogy dolgozni nem tudok, és nem fogok, na meg egy ágyon a gazdaasszonnyal egyáltalán nem fekszek. Persze erre a kijelentésre aztán, mint valami jámbor állat, elvitte azzal a 30 szoknyával kitömött farát.

Most pedig édes fiam, igazán jó volna, ha most itt volnál, hogy megbeszéljem veled, mitévő legyek, mert én 20-áig szabad vagyok itt Szabadkán, de már hívni se merlek. Ha nem esik nehezedre, péntek vagy csütörtökön jöjj át, de jól figyeld meg az utat! Hogy megy a lógás(?)! Én ha nem többre is, de 3 napra ha csak lehet, hazamegyek, de azt hiszem, szabadságot is kapok. Ha írsz, csak Annuskáékhoz írj, s ha jössz is, ide jöjj! Én ugyan csütörtök este várlak, de csak akkor jöjj, ha nem esik se neked, se mamának a terhére! Írnék s mesélnék még sokat, de levélben nemigen lehet. Majd inkább akkor, ha te eljössz, vagy én hazamegyek. Szóval 20-áig szabad vagyok, s mégse vagyok szabad. Igazán majd megbolondulok, most nem tudom, mitévő legyek! Mindenesetre Szabadkán várok egypár napot. Ugye fiam, nem értesz meg rendesen, de így nem is érthetsz meg, mert mindent nem írhatok!

Most pedig mindannyiótokat sokszor csókol szerető Pistád! Ha bírsz, jöjj Annusékhoz!

30. Forgách István levele feleségéhez

[Bélyegző:] K.u.K. Gruppenkommando

[Forgách István kézírásával:] Feladó: Forgách István Inf. Reg. No. 86. XXX. marschkompanie,[2] Etapenpost 359.

Bled környéke, 1917. július közepe[3]

Édes Rózsikám!

Tegnap már írtam innen egy lapot, melyben jeleztem, hogy ma egy levelet fogok írni. Tehát hozzáfogok a levélíráshoz, pedig igazán még ezidáig semmi különösebb dologról nemigen tudok írni. Annyit azonban máris látok, hogy egy cseppet sem kellemes világ van errefelé. Én azt hiszem, ha olyan állapotok lesznek, mint mesélik, úgy ha csak lehet, minél előbb kéredzkedek föl a frontra, már úgy értem, ha lesz rám ott szükség. Noha én leginkább hazafelé szeretnék menni.

Most pedig írok megint erről a görbe országról egy keveset, pedig már írtam sokat róla 2 évvel ezelőtt. Én most egy sörgyár II. emeletén vagyok, ezen sorokat az ablakban írom. Innen igen szép kilátás esik mindenfelé, már úgy értem, merre a hegyek megengedik. Mégsem lehet innen látni […][4] környékét, ami neked megvan otthon egy lapon. Körülöttem mindenfelé a felhők közt kibontakoznak a havasok, szóval-szóval szép látványosság nyílik mindenfelé, de bár a panorámában nézhetném ezeket a természet csodáit, s ne itt. Az időjárás itt jóval esősebb, mint arra már arról következtettem, hogy itt szebbek a veteményesek, mint mifelénk. Az éjjel, azaz este is volt egy igen jó zápor, s most is hatalmas felhők járnak. Délelőtt inspicírung[5] volt, annyian voltunk kint, mint a hering. Hogy honnan a csudából is szedik azt a fene sok gyereket, azaz mondjuk katonát? Most pedig megyek szolgálatba holnap délig.[6]

Délelőtt egy kis pihenő alkalmával elaludtam, s végig rólad álmodtam. Sört ittunk együtt. De is jó volna, ha megvalósulna, te édes cica! Ugye? Hej, de innen nehéz szabadulni! Ebben a faluban én ugyan azt hiszem soká nem leszünk, hanem továbbmegyünk de nem is bánom! Most pedig aranyos cicám kérlek valamire! Egy valamilyen újságot állandóan a címemre, de egyelőre csak magad címezd, mivel a címem változik, s csak később küldessél a kiadóból! De ne felejtsd el édes cicám! Néha küldhetsz egy-egy Milliók Könyvét is - hogy kissé tudjak valamit olvasni, nehogy elfelejtsek! -, s azt a térképet is küldd el cicám, mi nálam volt, mikor erre voltam!

Most pedig édes szép cicám, sokszor, milliószor csókollak benneteket! Az én édes kis Pityukám egypárat átad majd helyettem neked, míg engem a jó Isten hazasegít! Pá! Ölel, csókol szerető Pistád.

[U.i.:] Édes mamát csókolom! Zomboriékat üdvözlöm s az Icát, Józsit! Írjál meg édes cicám mindent! Írj minden újságot! Pá, te édes cica! Írj! A rendes címem a borítékon van!

A Bled környékéről július közepén írt levél - olvasási sorrendben - 4. és 2. oldala

31. Forgách István levele feleségéhez

[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.

[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.

Bled környéke, 1917. Augusztus 7.[7]

Édes Rózsikám!

Már 2 lapon jeleztem, hogy ideértem. Azt hiszem, hogy ezen lapjaim már régen kézhez kaptad. Az út, amint írtam is, nem valami kellemes volt, de hál' Istennek nincs azért semmi hiba. Az itteni helyzet is elég jó, egy kissé javult is, de azért tudja a csuda, 14 napi otthonlét után egy cseppet sem érzem magam valami kellemesen ebben a görbe országban. Hát ez mégse járja! Ideje lenne, hogy ezután a sok csavargás után egyszer és mindenkorra hazakerülhetnék.

Most pedig írok megint az itteni viszonyokról, de miről is írnék másról, hisz nemigen tudok semmi mást írni! Mikor ideértem, vasárnap reggel 9 óra volt.[8] Vártak már nagyon bennünket. Szétosztottam a csomagot és lefeküdtem, mert igen álmos voltam, s alig hogy elaludtam, már újból otthon voltam, de csak álmomban. Ma is, hogy délben kissé lefeküdtem, igen érdekes álmom volt. A kanizsai vöröskeresztben ébredtem föl, s mikor tényleg fölébredtem se hittem el, hogy nem ott vagyok. Csak kicsit később jöttem rá a keserű valóságra. Szóval a macska is egérrel álmodik, ugye cica?

Most pedig rajtad a sor. Írjál ám te is sok-sok mindent! Mi újság? Otthon voltál-e fönt a segédhivatalban? Szóval, írjál mindent! Meleg van-e még otthon? Itt nincs az a borzasztó forróság. Különösen meg éjjel hűvös is van itt. Nemigen lehet takaró nélkül aludni. Egy-egy kis eső is van, a vetemények határozottan szebbek, mint nálunk, csak a helyzet csúnyább.

Most pedig, édes cicám, küldjél azokból a képekből, amelyiket otthon említettem. Ha hazamegyek, majd inkább fogsz érte sok-sok puszit kapni tőlem. Jó lesz? Tessék? Igen-igen! Ha soraid megkapom, megint fogok küldeni, egy hosszabb lapot, addig is sok-sokszor csókol a te örökké szerető Pistád. Édes mamát, kis Pityukát csókolom. Írjál édes csúnya cicám sokat, mindent, te édes cicu! Pá! Csókollak nagyon sokszor!

32. Forgách István levelezőlapja feleségéhez

[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.

[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.

Bled, 1917. augusztus 13.[9]

Édes Rózsikám!

Ezidáig semmi különös újság nincs. Tegnap, vasárnap kissé kiszórakoztuk magunkat. Négyen átmentünk egy fürdőhelyre, s váltottunk(?) egy csolnakot, s egész délután csolnakáztunk. Voltam egy kis templomban, mi a tó közepén van, meg még harangoztam is, mert ez egy szokás. Ki e kis szigetre lép, az meghúzza a harangot.[10] Felvételt is csináltam. Ha sikerül, majd küldök! Más különben még nem valami fényesen érzem magam. Tegnap találkoztam Schlezingerrel. Ez ott van kórházban.

Most pedig soraid várva sokszor csókollak mindannyiótokat szerető Pistád.

[U.i.:] Ma kaptam még 2 lapot és 1 levelet is. A lapot 9-én írtad.

Levelezőlap haza, 1917. augusztus 13

33. Forgách István levelezőlapja feleségéhez

[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment Nr. Marschkomp.

[Forgách István kézírásával:] Forgách István Inf. Reg. 3/86. XXX. Mars. Komp. Etapenpost 359.

Bled környéke, 1917. augusztus 14.[11]

Édes Cicám!

Ma már írtam egy lapot, melyben jeleztem, hogy fogok még ma egy levelet is írni, de ne is neheztelj rám édes cicám, de sehogy se tudok a levélíráshoz fogni. Nincs abszolút semmi kedvem, ma csuda rosszkedvű vagyok, szinte erősen ideges. Bizony, én sem tudom édes cicám, mikor találkozunk ismét, semmi kilátás nincs egyelőre rá. Béke! Na, erről jobb nem beszélni, annyi ugyanis bizonyos, hogy erre nem jó világ készül. Most jelenleg a hátam mögött pár hegy füstöl és ég a bombától, mit repülőről dobtak le, de én azt hiszem, nem jól trafált a tali[12] koma, mert az erdő ég csak.

Ejnye-ejnye, hát az én kisfiam meg olyan kis gazember, hogy kivicceli a nagymamáját? Azért a pár sorért pedig, mit nekem írt, nagyon sokszor csókoltatom! Add át neki! Mindannyiótokat milliószor csókoltatom! Pá, édes cicám! Csókol szerető Pistád!

[U.i.:]Bővebben legközelebb! Csókollak: Pistád

Bled, korabeli német nevén Veldes 2019-ban (saját fotó)

34. Forgách István levele feleségéhez

[Bélyegző:] Militärpflege K.u.K. Reservspital No. 1. St. Veit bei(?) Laibach[13]

[Forgách István kézírásával:] Forgách István K.u.K. Reserspital No. I.

St. Veit/Šentvid, 1917. augusztus 29.

Édes Rózsikám!

Jelenleg még mindig itt vagyok Laibach mellett.[14] Hogy mikor, s merre visznek innen, azt jelenleg sajnos nem tudom. Ma nagyon vártuk, hogy elmegyünk, de ezidáig még semmi jel se vall rá, hogy ma lenne belőle valami. Talán holnap! Ej-ej, de is jó lenne már közelebb lenni hozzád, sejted, na meg egy kis hazai is jól esne már! Itt rém unalmas a helyzet, nem lehet sehova mozogni, noha, igaz nem is igen bírok, mert betegnek elég beteg vagyok.[15] De jó lenne legalább közelebb volnék, s te meg meglátogatnál, úgyis szeretnélek már benneteket látni! Na de talán rövidesen ez is el fog jönni. Ha esetleg messze visznek, s meg fogom sürgönyözni a címem, akkor ne jöjj, csak ha levélben hívlak, mert én azon leszek, hogy mielőbb közelebb jöjjek hozzátok. Hanem pénzt, mint írtam is, azonnal küldjél! Esetleg vevény után is nézhetsz, de ha benne lesz a sürgönyben ez a szó „ne küldj”, akkor vevényt ne küldj!

Mi ketten vagyunk együtt, abból a századból, honnan eljöttem.[16] Az a magas zugführer is velem van, ki együtt utazott egyszer veled Zomborban. Írnék még édes cicám sokat, nagyon sokat, de hát tudod, már nemigen érzem jól magam. Hanem ha viszontlátjuk egymást, majd annál inkább többet fogok mesélni. De igazán cica, most aligha ösmernél rám, sovány vagyok annyira. Na meg szőrös, mint a csibész. Ha meglátsz, megijedsz tőlem. Elhiszed? Na de addig meg fogok szépen borotválkozni, s mindjárt nem leszek ilyen ijesztő, csak addig azt hiszem, nem fogok meghízni, mert igazán még ilyen sovány bőrben nem voltam.

Tegnap vagy tegnapelőtt veled álmodtam. Fogtam a vállad s daloltam, hogy „Hej, cica eszem azt a csöpp kis szád.” satöbbi.[17] Szinte jókedvem volt, mikor felébredtem. Most pedig igazán mást jelenleg nem tudok írni, minthogy kimondhatatlan szeretnélek benneteket látni. Pá édes cicám! Édes mamát sokszor s titeket milliószor csókol szerető Pistád.

[U.i.:] Bárcsak el ne küldted volna az általam kért csomagot! Most milyen jó lenne az a kis dohány!

Az 1917. augusztus 29-i levél és borítéka

35. Forgách István levelezőlapja feleségéhez

[Bélyegző:] Militärpflege Portofrei

[Forgách István kézírásával:] Címem: Forgách István K.u.K. Reservspital No. IV. 14. barakk. Üllői út, Budapest.[18]

Budapest, 1917. szeptember 13.

Édes Rózsikám!

Ezidáig semmi különös újság nincs. Talán holnap-holnapután többet fogok tudni. Hát ti, édeseim, hogy vagytok? Olyan kíváncsi vagyok már, hogy mi van veletek! Ugye édes cicám, jobban vagytok? Írjál, hogy mielőbb tudjam, nyugtass meg! Pontosan írj meg mindent! Most pedig kérve a jó Istent a mielőbbi gyógyulástokért csókol szerető Pistád!

[U.i.:] A kis Pityu lázas-e még?

[U.i. 2.:] Kedves mama, nagyon kérem vigyázzon a kis Pityimre! Csak az orvos rendelete folytán cselekedjen, a Rózsikának se adjon semmi olyat, amit esetleg nem szabad! Vigyázzon rájuk édes mama! Csókolja szerető fia, Pista.

36. Forgách István levelezőlapja feleségéhez

[Bélyegző:] Militärpflege Portofrei

[Forgách István kézírásával:] Címem: Forgách István K.u.K. Reservspital No. IV. 14. barakk, Budapest

Budapest, 1917. szeptember 17.

Édes Rózsikám!

Az Ica levelét megkaptam, melyben írja, hogy te kissé jobban vagy, de szegény kis Pityim még mindig beteg. Nagyon kérlek édes cicám, hogy vigyázzatok most magatokra! Meg ne hüljetek, s tészta- és gyümölcsfélét a világért se egyetek, csak ha az orvos megengedi! Énvelem még nincs semmi. Már két napja várom, hogy rám kerüljön a sor, de még ezidáig nem került rám. Talán majd holnap rám fog kerülni, s akkor 1-2 napon belül viszontláthatjuk egymást, ha az Isten megsegít bennünket. Addig is legyél nyugodt, s vigyázz a kis Pityire is, hogy pontosan kapja a kezelést!

Most pedig mindkettőtöknek jobbulást kíván a te szerető Pistád! Pá! Csókollak benneteket!

37. Forgách István levele feleségéhez

[Forgách István kézírásával:] Forgách István[19]

Szélkapu, 1917. november 24-25.

1917. XI. 24.

Kedves kis feleségem!

Ne haragudj, hogy pár napja már nem írtam, de idáig se megállás, se alkalmam nem volt. Már ma egy hete, hogy eljöttünk, s még nem vagyunk a rendeltetési helyünkön. Majdnem kétnapi gyaloglás után ideértünk a román király kedvenc fürdőhelyére,[20] de itt se fogunk valószínű maradni, hanem visszamegyünk másfelé, mivel a csapatunk már nincs itt, de ugyan ez se biztos. Erre már rossz levegő jár, dörög az ágyú. Hát furcsa helyzet, kár, hogy újból ilyenbe kellett keverődznöm. Erre hideg van, s elég cudar hegyek. Erdőség az egész. Ma egész nap erdőn egyik hegyről a másikra jártunk, ahol azelőtt talán csak a farkasok és vaddisznók masíroztak. Szóval ez a vidék nekem egy cseppet sem tetszik. Most pedig ezt a levelet abbahagyom, mert elmegyünk egy kis ásványvizet szerezni, amit eddig Románia dicső királya ivott. Folytatni fogom, hol megállapodunk.

917. XI. 25.

Édes cicám!

Ma innen, mint tegnap írtam is, kissé vissza fogunk menni, azaz jobbra. Ide az Ojtozi-szoroson s Sósmezőn át jöttünk Baile Slănicára, azaz román fürdőhelyre. Ez igen szép, csak rém tönkre van téve.[21] Most pedig útnak indulunk, állítólag Szélkapun át Nagykászonba. Ezt a levelet egy pesti embernek fogom átadni, ki majd feladja.[22] Hát erre, édes cica nem számítottam, hogy újból ilyen helyre kerülök, de nem menekülhettem előle. Egész nyomorult emberek vannak velem, s 47-48 évesek, szabadságon kikoplaltattak.[23] Szóval se pénz, se posztó! Most pedig küldjél levélpapírt s lapot borítékban a címem vétele után, s ha lehet, kevés hazait, mert nincs semmim az úton.

Most pedig sokszor ölel és csókol mindannyiótokat szerető Pistád. Pá, aranyos cicám! De rosszul esik, hogy ilyen váratlanul el kellett benneteket hagynom!

[U.i.:] Nem Nagykászonba, hanem Szélkapuhoz megyünk!

Az Erdélyből írt 2. levél, 1917. november 26-27.

38. Forgách István levele feleségéhez

Szélkapu, 1917. november 26-27.

917. XI. 26.

Édes Cicám!

Tegnap és tegnapelőtt hozzáfogtam e levél írásához, de még ma sem jött rá alkalom, hogy feladtam volna, mert tegnap, hogy útnak indultunk ebben a kietlen hegységben, valószínű eltévesztettük az utat - mert sehova se értünk -, s egy erdő szélén telepedtünk le a hegy aljában. Tüzet raktunk, s amellett töltöttük az éjjelt, s most körülbelül ott vagyunk, ahonnan elindultunk, ugyan ½ nap járással lejjebb. Szóval nem találjuk a csapattestünket. Ha meg fogjuk találni, akkor tovább folytatom a soraim.

Pá cica! Csókol Pista

917. XI. 27.

Sok és nagy havasokon keresztül-kasul megérkeztem a rendeltetési helyre. Hát előre is annyit írhatok, hogy büdös egy hely. Fent vagyunk egy hegyoldalban, tiszta hó minden. Hideg van a havason, a lénia[24] hozzánk 8 kilométer. Többet még jelenleg nem tudok írni. Szóval Szélkapunál[25] vagyunk. Ez a Szélkapu egy nagy havas hegység, s semmi más Kászonjakabfalva[26] fölött. Most pedig még ma fogok egy lapot írni.

Pá édes cicusom! Kedves mamát csókoltatom, s titeket milliószor csókol szerető Pistád

[U.i.:] Cím: 2/86. Baukompanie,[27] tábori posta 640. sz. Tábori lapot s újságot küldjél, s mindent, mi otthon eddig előfordult, írjál meg!

39. Forgách István levele feleségéhez[28]

Budapest, 1918 március 27.

Édes Rózsikám!

Hál' Istennek eléggé jól érzem magam, hogy pedig titeket is megnyugtassalak, úgy leírom elejétől fogva, azaz eljövetelemtől, hogy mi történt velem. Szegedről kedden 4 órakora indult el velem a vonat.[29] Ronda rossz utazásom volt, mert mikor bejött a vonat, már túlzsúfolva volt, úgy, hogy nekem már kint jutott hely, de ott is úgy zsúfolva voltunk, mint a hering. Szóval pedig még csak mozdulni is alig tudtam, na meg egy kicsit fáztam is, de ezen kívül más kellemetlenségem a vonaton nem volt. Ide érve villamosra akartam ülni, hogy bejövök jelentkezni, de a fene azt a villamost, az hol siet, hol késik, s így egy perccel mielőtt felszálltam volna, lekapott egy hős katonarendőr, s bevitt az átallevő kőbányai rendőrlaktanyába, hol este 9 óráig a pincében üdültem 85 felebarátommal, kik szintén úgy jártak, mint én. Este azután elhoztak a Wachkompanie-hoz,[30] ahol 12 órára átvettek bennünket, s itt elég kellemes szobába csuktak. Itt mind elfelejtve a napi történteket jól kialudtam magam, csak a derékalj volt kemény. Az a betyár asztalos keményre gyalulta. Reggel aztán, mikor felébredtem, többen üdvözöltek a 86-osok, kik ismerősök. Semmit nem vettek el tőlem, csak a bicskát, szóval megvan mindenem. S a kilátás nem is olyan rossznak mutatkozik. Hogy mi lesz velem, nem tudom, mert rapporton még nem voltam, de itt vannak többen, akik 3 hónapot lógtak, s 50 napot kaptak ráadást(?). Hát ez semmi, de én mégse kérek belőle. Én úgy veszem észre, hogy engem kiküldenek a csapathoz, de ez nem biztos, szóval várok még, hátha még ma megtudom, mi lesz velem, s azután adom fel a levelet.[31]

Szóval most már tudom a hovatartozásom. Ez 86. gyalogezredbeli Forgách István 32. Wachkompanie-hoz tartozom. Szóval ilyenféleképpen lehet feladni a kérvényet, esetleg ami alá van húzva,[32] el lehet hagyni. A levelet délután feladom. Édes cica, ma még semmi nem történt velem. A fölmentést adassad be azonnal: 32 Wachkompanie! Bővebben legközelebb! Cím: Forgách I. 32. Wachkompanie, üllői út, Mária Terézia laktanya, ajtó 486-487. Írj!

Csókol benneteket szerető Pistád.

[U.i.:] Hogy van a kis Pityim? Én itt elég jól érzem magam.

40. Forgách István levele feleségéhez

[Bélyegző:] K.u.K. Infanterieregiment No. 52 Baukompanie No. 6.[33]

[Forgách István kézírásával:] Forgách István 6/52 Baukomp. Feldpost No. 3

Cittanova,[34] 1918. július 13.

Édes szép Cicám!

A 8-án kelt soraid igaz örömmel vettem, s azonnal hozzáfogtam is a válaszhoz. Amint látod, most kissé ráérek, hát szórakozásként megvonalaztam a levélpapírt, mint valami jó iskolás fiú. Tudniillik ma irodacsősz vagyok, a század már elment valami nádas vagy kukoricás közé lakni, de mi itt maradtunk 1-2 napra. Valószínű holnap utánuk megyünk. Annyi bizonyos, nem lesz ilyen jó helyünk, mint itt volt. Ámbár tudja Isten, itt ugyan sehol se tudja az ember, hol jobb, de talán legjobb lenne otthon! Ugye te is így gondolkozol? De most már megkezdem a leveledre a választ!

Hát te kis durci! Már meg dohánnyal akarsz hazacsalni? Ej-ej! Hát azt hiszed, hogyha semmid, egy szál dohányod se volna, nem-e repülnék haza csak lehetne? Hisz, hidd el, úgy bánt, majd belebolondulok, hogy nem lehetek közöttetek! Hidd el! Cica, most meg tudnék hízni, olyan egészségem van, de azért olyan sovány vagyok, mert egész nap csak rajtatok töröm a fejem. Bánt, hogy nem lehetek melletted (érted)! Ne haragudj cicám, de borzasztóan bánt az a gondolat, hogy te esetleg megunsz várni engem. Hisz csak mehetnék, de ha nem kapok rövidesen szabadságot, én nem tudom, mi lesz velem! De ha most hazakerülök is cicám, sok örömünk, azaz soká úgyse tart az örömünk, mert csak nem lehetek otthon álmomban.

Most tényleg gazdag vagy, cica, sok pénzed van. Hála Istennek csak, hogy annyi segélyt kapsz. A kis Pityimnek meg, ha [nem] írtad volna is, ha Isten segít, okvetlen veszek valamit. Azért meg miért haragudnék, ha te figyelmeztetsz? De is jó volna, édes szép cicám már látni benneteket, s tanítani a kis Pityikét egy s másra. Majd meglátod, ha vége lesz ennek a rab világnak, s az Isten újból közétek segít, mennyi mindenre megtanítom én az én kisfiam. Már kiskorában fog tudni fényképezni! Az a kis gép az övé lesz. Szóval mindig magam mellett tartom! Ej, de nem is szabad nekem ilyesmin még ábrándoznom! Hol van még az az idő, mikor én újból szabad leszek! Hej, te büdös édes cica, pár nap óta de sokat álmodom felőled! Ölellek, csókollak álmomban, satöbbi, satöbbi. De hát miért nem is lehet valóban! Hisz ez borzasztó! Úgy szeretlek, úgy vágyom utánad, s nem mehetek. Minek is ösmertelek meg, most nyugodtabb volnék! De azért mégis nagyon boldog vagyok, hogy titeket az enyimének nevezhetlek! Ugye csak az enyém vagy, édes cicus?

De most már elég, hisz már hely se nincs! Pá! Milliószor csókol a te Pistád!

[U.i.:] légy szíves, hacsak teheted, megszerezni a tavalyi október elsejei vagy szeptember végi Külügy-Hadügy-et![35] Kíváncsi vagyok arra a parancsra, mely a 3 hónapnyi szabadságot elrendeli, hogy szól-e az a frontra!

I. kép mellékelve.[36]

Forgách kezével a felirat:
"Cita Nouva: A legutóbbi lágerunk, azaz lakásunk. Víznyomó gép. 1918. VII. 8."

A cittanovai vízpumpa manapság
(forrás: innen)

41. Forgách István levele feleségéhez

[Bélyegző:][37]

[Forgách István kézírásával:] Forgách István 6/52 Baukomp. Feldpost No. 3

Piave front, talán Udine, 1918. augusztus 3-4.

Édes egyetlen Rózsikám!

Ma ígértem egy lapon, hogy fogok levelet írni, mivel jelenleg most este van, s ráérek, tehát beváltom az ígéretem. Éppen az imént jöttem vissza a szállodába az egyik kollégával. Most 10 óra van. Ugye soká csavarogtam? De azért ne gondolj rosszra, mert csupán a moziban voltunk. Majd ha hazamegyek, elmesélem, mit játszottak. Jó lesz? Most pedig kérlek, ne hidd édes cica, hogy legkevésbé is megfeledkeztem magamról! Én esküszöm neked, hogy ittlétem alatt más nővel abszolút nem... De mit írok ilyesmit! Hisz te engem kinevetsz! De nem tehetek róla, kissé butább vagyok, mint voltam, s igazán úgy szeretlek édes cicám, s félek, még csak arra gondolni is, hogy te véletlen engem elítélsz, és ha Isten hazasegít, tisztán tiszta lelkiösmerettel akarok előtted állni, s bátran mondhassam: igenis, nekem más nő nem kell, csak te, te én édes szép szerelmes cicám! Ugye csak engem szeretsz te is? Ugye én is követelhetem tőled, sőt, akarom is, hogy te is csak enyém légy! Arra ugyan nem is merek gondolni, hogy te más férfi karjába is bele tudod dobni magad. Nem, azt nem teheted meg, te, mint boldog feleség és kismama! Ugye az vagy? Ugye csak minket szeretsz? De is boldog lennénk édes cicám, ha odahaza lehetnék! De igazán milyen rettenetes állapot is ez így! Állandóan elszakítanak tőled! Hát meddig lesz ez még, hisz az életem legszebb idejétől rabolnak meg! De csak hazamegyek cicám! Ha csak lehet, nem is fognak hamarosan megint kint látni! Egy kis kórházi levegő már rám férne, úgy is legalább közelebb lennék hozzátok.

Na de most már elég lesz ugye az ábrándozásból! Írok kissé az itten töltött időmről. Én valószínű holnap délelőtt visszamegyek az áruval együtt, de a főhadnagy az csak hétfőn jön. Szóval holnap már oda a jó puha ágy. Itt azért elég kellemesen elmúlt most az idő, mégis az ember lát ezt-amazt, s emberek között forgolódik, hol zenét [hallgat], iszik sört, ami a legfontosabb, na meg ehet is egyet s mást, de csuda drágán. Nem is merem a pénzem megszámlálni, mert mikor idejöttem 114 koronám volt, s most hogy mennyi van, azt nem tudom, de csuda kevés lehet, mert vékony nagyon az erszényem. Igaz, hogy egyet mást vettem a fényképezéshez is. De most már kérdezek egyet-mást, mert már kevés a hely a további tereferére. Megkaptad-e azt a levele, melyben egy ügyes levelet kértem? Tudniillik, hogy előbb hazaengedjenek. Ha azt felmutattam, már úgy értem, amiben te írod, hogy még igen beteg vagy. Írd meg! Most pedig alig várom, hogy soraid olvassam! Ugyan hány levél vár rám kint a kukoricásban?

Pá, te szép cicu! Csókol Pistád!

[U.i.:] Megállj, te csúnya cica, csak hazakerüljek! Kitöltöm rajtad a bosszúm! Jaj lesz annak a büdös kis cuncinak, de még neked is, mert össze foglak szorongatni, hogy csuda! Tessék? Nem bánod? De még én se! Pá, én szép édes cicám! Ma biztos veled álmodom! Jó éjt!

Forgách utolsó fennmaradt levelének borítéka, 1918. augusztus 3-4

Felhasznált irodalom:

Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből. Összeáll.: Kapronczay-Kapronczay. Budapest, 2016

Gaksch-Dimics: A volt szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezred története 1882-1918. Budapest, 1940

Hajdu-Pollmann: A régi Magyarország utolsó háborúja 1914-1918. Budapest, 2014

Hogg, Ian V.: Allied Artillery of the World War One. Ramsbury, 1998

Molnár Tibor: A szabadkai 86/III. zászlóalj harcai 1915-ben az olasz hadszíntéren. Online:  https://nagyhaboru.blog.hu/2015/12/09/a_szabadkai_86_iii_zaszloalj_harcai_1915-ben_az_olasz_hadszinteren Letöltve: 2025. március 20.

Tábori Jenő: A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma. Budapest-Pécs, 1935.

Takács Róbert: Kórház a város szélén. https://elsovh.hu/korhaz-a-varos-szelen/ Letöltve: 2025. június 25.

Teleky László: A Szegedi III. ker. (Margit u.) Állami Polgári Leányiskola ártesítője az 1911-1912. iskolai évről. Szeged, 1912

Jegyzetek:

1. A levélen Szabatka.

2. XXX. menetszázadból kettő is volt a 86-osoknál az ezredtörténet szerint. Az egyik Galíciába vonult 1917 június 18-án, majd július 22-én érkezett meg Cyków és Chwatów térségébe (ma: Ukrajna) Polányi Lajos hadnagy vezetésével 4 tiszttel és 200 főnyi legénységgel. A másik, amely a III. zászlóalj veszteségeit hivatott pótolni, Hevesi Soma hadnagy irányításával 1917. október 2-án vonult be Selonál a zászlóaljhoz, valószínűleg már hősünk nélkül, aki addigra megbetegedett. Itt ugyanis bizonyosan utóbbi alakulatról van szó. Lásd: Gaksch-Dimics, 359.o.

3. Forgáchné kézjegye alapján a levél július 15-én érkezett meg Szegedre. A századot valószínűleg augusztus 22-én osztották szét a zászlóaljak között. Lásd: Gaksch-Dimics, 219.o.

4. Cenzor által kitörölt településnév, amit sajnos nem tudtam kibetűzni sehogy sem. Rövid szócska áll ott. Egy későbbi levél és az alapján, hogy feleségének képeslapja van róla, szinte biztos, hogy Bledről van szó, esetleg német neve, Veldes állhatott itt.

5. Ellenőrzés a német „Inspizierung”-ból.

6. Valószínűleg a levelet másnap folytatta Forgách.

7. A levél 7-én lett írva, 8-án feladva és 17-én Szegeden átvéve.

8. 1917. augusztus 5-e esett vasárnapra.

9. A 15-i bélyegzéssel feladott levelezőlapot a feleség 20-án kapta kézbe.

10. Ez a mai napig így szokás Bledben a szigeten. A hiedelem szerint, aki megkongatja a harangot, annak a kívánságait a tó hölgye/Szűzanya teljesíti.

11. A levelezőlap az előzővel együtt lett feladva, 15-én.

12. Talján, azaz olasz.

13. Az I-es számú tartalékkórházról van szó a Laibach/Ljubljana melletti St. Veit községben. A szlovénul Šentvid nevet viselő település 1974 óta Ljubljana része.

14. Laibach a mai Ljubljana. Ténylegesen a bélyegzés alapján a Sankt Veitben berendezett 1-es számú tartalékkórházban lábadozott. Hogy Forgách mikor került be, azt nem tudni, előző, 14-i levelezőlapja még nem onnan kelt. A Sankt Veitben működő kórházról megemlékezett dr. Baracs Gyula törzsorvos is, aki a maláriaosztályt vezette 1916 végén. Lásd erre: Az I. világháború magyar orvosi emlékeiből, 130.o.

15. Valószínűleg ő is maláriás lehetett.

16. Nyilván a XXX. menetszázadra vonatkozik.

17. Jól ismert dalrészlet a Csárdáskirálynő című operettből.

18. A világháború során az Üllői út szélén húzták fel az úgynevezett Mária Valéria barakk-kórházat, amelynek helyén később létrejött a József Attila lakótelep. A kórházról bővebben: https://elsovh.hu/korhaz-a-varos-szelen/

19. Ez, valamint a másnapi – következő – levél egy borítékban került feladásra a Budapesten. Sajnos a dátum kibogarászhatatlan a budapesti pecséten, de világos, hogy nem a tábori postán keresztül lett Szegedre küldve, pont ahogy a levélíró is állítja. A feleség feljegyzése szerint december 6-án jutott el hozzá a két levél.

20. Szlanikfürdő (románul: Slănic-Moldova avagy Baile Slănic), Moldvában, Romániában. A mai napig híres fürdőváros.

21. Az Ojtozi-szorosnál és Sósmezőnél igen heves harcok zajlottak 1917-ben.

22. A borítékon valóban budapesti bélyegző áll.

23. Az építőszázad ezek szerint zömében félrokkant és nem az első vonalba való katonákból állt.

24. Valószínűleg a frontvonalra gondolt a levélírónk.

25. Hegy a Háromszéki-havasokban, nem messze a történelmi magyar-román határtól.

26. A történelmi Csík vármegyében (ma: Hargita megye).

27. Azaz 86/2. számú építőszázad. Hogy miért került át Erdélybe ezzel az alakulattal 1917 őszén Forgách, azt nem tudom, a 86. gyalogezred tábori zászlóaljai nem szolgáltak itt.

28. A levelet postán adták fel, március 27-én.

29. Március 26 esett keddre, tehát az előző napról van szó.

30. Őrszázad.

31. Forgách itt félbehagyta a levelet, majd folytatta.

32. A 86. gyalogezred van aláhúzva fél mondattal korábban.

33. Az 52-es számot a pécsi császári és királyi „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred viselte, amelynek egyik építőszázadába került át hősünk. A gyalogezred történetére lásd: Tábori 1935

34. Csak a levélhez mellékelt fotóról derül ki, hogy Forgách éppen hol állomásozott. Cittanova, vagy ahogy a fényképen áll, Citta Nouva aprócska település San Dona di Piave városától keletre, több öntözőcsatorna találkozásánál. Az itt álló szivattyúállomás tette fontos hellyé, amely a mai napig is létezik. A fotót csatolom a levél után.

35. Külügy-Hadügy. Korabeli katonai hetilap.

36. A levélhez egy fotó van mellékelve, amely ma is megvan. A Cittanovai vízpumpaállomást mutatja osztrák-magyar csapatokkal 1918. július 8-ra datálva. Innen tudni egyedül, hogy ekkor Forgách itt szolgált.

37. A levelet normál postán adták fel, osztrák bélyegekkel. Van ugyan rajt egy bélyegzés, de olvashatatlan.

Könyvajánló: Rita Falk: Télikrumpligombóc

Könyvajánló:

Rita Falk: Télikrumpligombóc

Budapest: Művelt Nép, cop. 2016

Eredeti megjelenés: Winterkartofelknödel (2010)

Fordította: Balla Judit

319 oldal

Egy vallomással kezdem. Mindenekelőtt azért szeretek jobban fiókkönyvtárban dolgozni, mint egy központi pult mögött, mert olyan ez, mint Gizi néni sarki boltocskájában melózni a szupermarket kasszájához képest: ismerjük az olvasókat, és azok is minket. Emberközelibb és közvetlenebb. Ebből fakadóan nem csupán mi ajánlunk köteteket az olvasóknak, hanem a viszonosság elve alapján látogatóink is hajlamosak felhívni a figyelmünket egy-egy nekik tetsző, bevált kötetre. Most is ez történt májusban. Egy olvasónk közölte, hogy ha minőségi német humort akarok olvasni, olvassam el a Télikrumpligombóc című regényt. Én megrökönyödve néztem, de szerencsére nem fotóztak. Minőségi? Német? Humor? Első alkalommal találkoztam olyasvalakivel, aki érezhetően hitt a német humor létezésében. Ezt ki kellett nyomoznom, így magam csaptam le a visszahozott Rita Falk-könyvre. 

Quod erat demonstrandum. Az állítás bizonyítást nyert. Felelősségem tudatában kijelentem: létezik német humor. Engem is sokkol a dolog, de a tapasztalati valósággal szemben mégsem hadakozhatok. Bár kicsit pontosítom is magam: bajor humor létezik. Régen szórakoztam olyan jól könyvön, mint a Télikrumpligombócon. Persze ez nem jelenti, hogy ez a "legjobb" könyv, amit mostanság olvastam, de műfajában igazi gyöngyszem. Hogy mi a műfaja, az persze megint egy érdekes kérdésfelvetés. Komolytalan krimi? Bajor abszurd? Paródia? Délnémet kisvárosi idill? Ha valamihez hasonlítani akarnám, akkor talán Hugh Laurie: A balek című regénye, ami a legközelebb áll hozzá stílusilag. Egyébként is érzetre Falk humora az angol humor klasszikusaiból táplálkozik.

A történet Niederkaltenkirchenben játszódik - már a falu neve is milyen... -, főszereplője pedig egy kissé szociopata rendőr, Franz Eberhofer, aki szeret a pisztolyával fenyegetőzni, szereti a fehér kolbászt (Weisswurst), és természetesen a jó sört. Egy Bajorországban otthonosan mozgó - mondhatni - ismerősöm azt állította, hogy egy bajor falu sokkal közelebb áll egy magyar faluhoz, mint egy itteni vidéki település Budapesthez, és ez a regény ténylegesen demonstrálja ezt. A bajor falu karakterei bármelyik rábaközi faluban felbukkanhatnának a helyi kocsmában, és fel sem tűnnének. Niederkaltenkirchen a német precizitás élő cáfolata, sokkal jobban hasonlít egy organizált káoszra, mintsem egy olajozottan működő gépezetre, de nem is Poroszországban vagyunk.  A helyi szaki oda megy éppen dolgozni, ahová kedve szottyan (vagy aki többet fizet éppen), a polgármester mindenbe beleszól, csak a munkáját nem nagyon végzi, Franz felettesei meg nemigazán segítik a munkáját. Mondjuk ez utóbbi érthető, mert a főhősünk igencsak infantilis, ráadásul büntetésből lett a településre áthelyezve, miután nyomozótársa egy pedofilt ivartalanított Münchenben. Franz éli mindennapi unalmas életét "Alsóhidegegyházán" egészen addig, mígnem egy új fehérnép érkezik a faluba, és egy ingatlan kapcsán rendellenes halálozási statisztikákra lesz figyelmes. Példának okáért valakinek a fejére indokolatlanul ráesik egy konténer. Igen, a történet komolyanvehetetlen, és a nyomozói munka krimikedvelőként kimondhatom, hogy szörnyű, de ez a főszereplő személyéből és regényt átjáró a maró fekete gúnyból fakad. És persze, nem is ez a lényeg ebben az esetben. Noha a szereplők - pontosabban a Neuhoffer-család tagjai - hullanak, mint a legyek, mégis vigyorogni fogunk végig. Franz családja maga is egy katasztrófa, de szerethető katasztrófa. A nagyi vásárlásmániás, akit minden leértékeléshez el kell fuvarozni, az apuka egy megöregedett hippi, de a kocsmáros sem jobb náluk. A sztori karaktercentrikus és E/1-ben íródott. Furcsa lehet elsőre, de Rita Falk férfi szemszögből írta meg a sztoriját, mivel, szerinte a férfiak "a valóban fontos dolgokkal foglakoznak, nem narancsbőrkrémekkel és gyermek-születésnapokkal". Azt hiszem ebből is kiderül, hogy a regény tökéletesen mentes bármiféle gátlástól vagy politikai korrektségtől. Kapnak tőle a románok, a thaiföldiek, a nők, a férfiak, köztisztviselők, irodisták, pszichiáterek, a 68-as nemzedék örökifjú tüntetői, de még az OBI munkatársai is. Utóbbit citálom egy kis hangulatismertetőnek. Franz éppen bemegy az OBI-ba:

"A reklámokban szereplő fürge, mosolygó, daloló, villámgyors eladókból sajnos egyet sem találok, pontosabban villámgyorsat látok nem is egyet, villámgyorsan szívódnak fel, mielőtt az ember odaérne hozzájuk. Valószínűleg énekórára futnak."

Na, valami ilyesmire kell számítani 300 oldalon keresztül... A kötet tökéletes kikapcsolódás, de a humora nagyon "fárasztó" is egyben. A regényt kézbe kapó olvasónak ezzel számolnia kell. Ha valaki nem szereti az ilyet, keressen más könyvet! Aki viszont bírja, az bírni fogja. A szereplők szerethetőek, a sztori humoros, könnyen az olvasó áldozatául esik. A regényből és folytatásaiból egyébként filmsorozat is készült.

A magyar kiadás külsőre a németet követi - nem tartom kiemelkedő grafikai teljesítménynek a borítót -, ami inkább valami nyári olvasmányra utal, mintsem krimire. A magyar fordítás szórakoztató volt, és ebben az esetben ez igen fontos. A fűzött kötés meglepően jónak tűnik, strapabírónak.

Mindent figyelembe véve a regény szórakozásnak kiváló, kriminek vicces, bizonyítéknak megfelelő. Van német humor, és ha ilyen, akkor legyen is!

Osztályozás:

Nyolc gőzgombóc a tíz bajor sörből.

8/10 pont

moly.hu: 84% (763 csillagozás után)

goodreads: 3.77 (3373 szavazat)