könyvajánló: Neal Shusterman: Unwind- Bontásra ítélve

könyvajánló:

Neal Shusterman:

Unwind- Bontásra ítélve

Szeged: Könyvmolyképző, 2015

Eredeti megjelenés: Unwind (2007)

fordította: Illés Róbert

384 oldal

Kevés dologtól szokott felfordulni a gyomrom. Legalábbis a tonicot és közösségi média  kommentszekcióit leszámítva. Olvasás közben meg kifejezetten ritkán esik meg velem ilyesmi, ám most mégis megtörtént. Azzal persze számoltam, hogy Neal Shusterman Unwind - Bontásra ítélve című regénye nem lesz egy epres habcsók, hiszen a fülszöveg eleve belengette a kemény tartalmat:

"Mi lesz, ha a szüleid téged is szétbontatnak? Szép új világ? Egy olyan társadalomban, ahol a nem kívánatos kamaszok testrészeit újrahasznosítják, három szökevény száll szembe a rendszerrel, amely „szétbontaná” őket. Connortól meg akarnak szabadulni a szülei, mert túl sok a baj vele. Risa árva, és azért jelölték ki bontásra, hogy spóroljanak a költségeken. Lev szétbontását szigorúan vallásos szülei már születése pillanatában eldöntötték. A véletlen sodorja őket egymás mellé, és a kétségbeesés tartja össze őket, ahogy árkon-bokron át menekülnek, miközben tudják, hogy az életük a tét. Ha sikerül megérniük a tizennyolcadik születésnapjukat, már nem bánthatják őket – de amikor egy egész világ vadászik rájuk, a tizennyolc nagyon-nagyon távolinak tűnik. Te vajon túlélnéd?"

Előre számítottam rá tehát, hogy durva menet következik, de azért így is sokkoló volt, s valahol a 340. oldal környékén egy darabig félre is kellett tennem a regényt, mert hányinger kerülgetett. Félreétés ne essék: nem azért mert vulgáris, vagy hentelős részek voltak, hanem a kiváltott emóciók miatt. Shustermantól nem ez volt az első könyvem, jó egy éve már meghökkentett Kaszás című igencsak extrém ifjúsági regényével. Sok szempontból a két kötet/sorozat rokon (mindegyik a halállal foglalkozó ifjúságnak szánt olvasmány és mindkettő valamiféle disztópia), de hangulatában mégis nagyon másmilyenek. Utóbbbi is egyedi, témáját tekintve megdöbbentő, de az Unwind üt nagyobbat - majdnem akkorát, mint az írek elleni meccs -, és bizony a csapást gyomorba kapja az ember. 

A regény egy alternatív jelenben/jövőben játszódik az Egyesül Államok területén, ahol egy az abortusz kérdésében vívott polgárháborút követően a felek kompromisszumos békét kötöttek. Ennek értelmében az abortusz tilos, ellenben a nemkívánatos 13-17 év közötti fiatalokat szét lehet bontatni a társadalom érdekében. Ezeket a feleslegessé vált fiatalokat az állam, mint alkatrészbázist használja jó és kevésbé jó célokra. Főszereplőink ilyen bontásra ítélt egyének, ahogy a fülszövegben is áll. Ez az írói elképzelés a késői abortálásról nem új, ám mi is lenne az 4-5000 évnyi irodalom után? Nekem azonnal Philip K. Dick Előszemélyek című novellája ugrott be, amely nagyon hasonló alapfelvetéssel indít, bár mélységében és sötétségben nem jut el Shusterman szintjéig. Az abortusz kérdése a világ minden pontján erősen megosztó téma, dühödt vitákat indukál, de különösen így van ez az USA-ban, ahol sokaknál alapvetően meghatározza a politikai pártállást az egyéni válasz. A kérdés rendkívül bonyolult, hiszen eleve két egymással antagonisztikusan ellentétes "érdek" létezik: az anyáé, aki - ilyen vagy olyan okból - de nem szeretne gyermeket és a magzaté, aki a biológia törvényei szerint szeretne világra jönni. Emellett spirituális, morális, etikai kérdések tömkelege vetődik fel továbbgondolva a problémát.  

A könyv nem olyan értelemben brutális, hogy véres lenne, sőt, voltaképpen nincs olyan részlet, amelyet ne olvashatna el egy 14 év fölötti fiatal. Ebből a szempontból a legtöbb mostani fantasy mészárszék ehhez képest. Viszont pont az a félelmetes, hogy humánusan írja le a - valamilyen szinten - humanizmusból fakadó kegyetlenséget, és az emberi élet semmibevételét. Sokszor elfelejtjük, hogy az emberiséget embertelen szeretni önmagáért, a fogalomért, az azt alkotó egyének iránti szeretet nélkül. Nem az emberiséget kell szeretni, hanem azokat, akik körülöttünk vannak, sutaságaikkal, esendőségükkel együtt, vagy azok ellenére. A kötet az abortusz mellett még érint etikai és morális problémákat, és az események néha egészen meglepő fordulatokat vesznek. A karakterek nem valami mélyek, a regény elsősorban hatásvadász, valamint regény elgondolkodtat a helyesről, helytelenről. Jól csinálja. A világ bemutatásában felületes, az ok-okozat sem mindig súrlódásmentes, de hat. És egy olvasmánynak hatnia kell az olvasóra, sőt, talán ez a legfontosabb dolga.

Maga az Unwind a 2010-es évek elején 4 részes (plusz kiegészítő novellák) regényfolyammá hízott, de azok már nem hoztak akkora sikert, s ha jól sejtem, már nem is fog megjelenni magyarul a folytatás, hiszen eltelt 10 év az első rész kiadása óta.  Voltaképpen nincs is rá szükség, mivel a történet így is kerek egész. Sokkolóbb és jobb úgysem nagyon tud lenni, a Fűrész I-et követően is maximum a hentelést lehetett fokozni, azt meg minek mondanivaló nélkül. Ez a könyv így magában is üt. Nagyot. 

A regény magyar kiadása meglehetősen ijesztő és figyelemfelkeltő, ugyanakkor szerintem megért volna egy tartalomra jobban jellemző, egyedi borítóképet tervezni hozzá. Nagyon sajnálom, hogy majd 10 éve jelent meg, s nem ma, mert egy élfestett, keményborítós kiadásban igazi ékkő lehetne a könyvespolcon. Shusterman disztópiája elsősorban moralizáló felnőttek és keménygyomrú fiatalok olvasmánya lehet, olyanoké, akik szeretnek elfilozofálgatni azon, mit is jelent embernek lenni. 

Értékelés:

Nyolc és fél ujj a tízből.

8.5/10 pont

moly.hu: 92% (498 szavazat)

goodreads.com: 4.17 (247429 voks)

Könyvajánló: James S. A. Corey - Az istenek kegyéből

Könyvajánló:

James S. A. Corey:

Az istenek kegyéből

Budapest: Fumax, 2025

Eredeti megjelenés: The Mercy of Gods (2024)

Sorozat: A fogoly háborúja, 1. (The Captive's War, 1.)

Fordította: Habony Gábor

447 oldal

Régóta nem jelentkeztem, aminek oka elsősorban az igencsak sűrűnek bizonyuló szeptember-október volt, és még regényeket olvasni sem maradt túl sok időm az előadásokra való felkészülések mellett. Ám most visszatértem, és meglehetősen elégedett vagyok az elmúlt másfél hónappal. Sikerült egy - érzésre - egészen jó előadást összehoznom Hunyadi Jánosról, valamint a ménfői Bezerédj-családról, emellett eljutottam Isztriába, ahol történelmi helyeket is megjártam. Ezekről lehet lesz még szó a blogon, de most egy éppen csak befejezett regény ismertetésével kezdeném a novembert. 

James S. A. Corey - aki tulajdonképpen nem létezik, hiszen két író közös álneve - A Térség című regényfolyammal futott be, méghozzá méltán. Mind a kilenc részes könyvsorozat, mind a belőle készített filmsorozat az utóbbi idők egyik legjobban sikerült sci-fi-je a maga nemében. Stílusilag inkább visszatérés volt a 80-as évek elejének háborús/űroperás tudományos-fantasztikus regényeihez (pl.: C. J. Cherryh), mintsem újdonság, de mára a "tufa" vagy szinte teljesen elment filozófiai irányba, vagy összeolvadt a fantasyvel, így ez a reaktiválás frissként hatott. Emellett egy reálisi és emberléptékű univerzumot kaptunk, amely a nem túl távoli jövőben játszódik, s ezáltal sokkal közelebbinek érezhettük a történéseket magunkhoz, mint egy populáris, ám steril (SW, ST) űruniverzum esetében. Kemény volt, emberi volt, szerethető karakterekkel. A szerzőpáros új kötete, Az istenek kegyéből másfajta kötet - noha vannak hasonlóságok -, és  léptékét tekintve jóval nagyobbat markol az univerzumból.

A regény egy tudóscsoport nehéz mindennapjaival és utólag már piszlicsárénak ható problémáival nyit, s ilyen szempontból sokban hasonlít Koestler Szajhák című írására. A regényben tulajdonképpen ennek a belterjes csoportnak a sorsát követjük nyomon, akik éppen áttörést érnek el xenobiológiai szakterületükön, mikor világuk romba dől. A helyszín az Anjiin nevű, emberek által a régmúltban kolonizált bolygó, amely azonban már elfelejtette származását, s mit sem tud más életről a galaxisban. Tudósaink élveznék a világhírt, de kiderül, hogy szétszedik a team-et, financiális és személyi okokból. Ez a hatalmasnak tűnő probléma azonban hamarosan eltörpül egy másik mellett. Ugyanis 17 hatalmas űrhajó jelenik meg a bolygó felett, amelyek határozottan nem barátkozni jöttek. A Carryx birodalom elsöprő offenzívája ellen nincs semmi esélye az anjiiniaknak - még egy nyomorult Will Smith-ük sincs -, így a bukás elkerülhetetlen. A "háború" mindössze öt napig tart a planétáért, és szisztematikus terror és totális alávetés következik. A kutatócsapat életben maradó tagjainak - a bolygó lakosságának 1/8-át azonnal likvidálják az érkezők - finanszírozási problémái így legalább megoldódnak, hiszen rabszolgaként viszik el őket egy ismeretlen bolygóra... Immár az óriási rovarszerű carryxok eszközei lesznek, és egyéni valamint csoportos  túlélésük érdekében kell tudományos eredményeket produkálniuk. 

A regény istenei a carryxek - talán, mert sokat morfondíroztam a címadáson -, egy haszonelvűségre törekvő minden szempontból szociáldarwinista faj, amely az alapján tart életben (és szolgaságban) fajokat, hogy az erősíti-e a carryok hatalmát, vagy sem. Utóbbi esetben jön a likvidálás. Az van, ami van. Ez egy dualista világ, hiszen a carryxeknek van egy ősellensége is, amelyről csak nagyon keveset tudunk meg  ebben a részben. Voltaképpen a nevüket, elveiket, de a kettejük közt folyó háború okát sem ismerjük még. Egy(?) kémjük beépült emberek közé - összeolvadva a gazdatestként használt egyik tudóstársukkal -, és szövetséget ajánl, de nyomában szintén halál jár. Jobbak egyáltalán? A sorok boncolgatnak bőven filozófiai problémákat szabadságról, szolgaságról, ellenállásról, megalkuvásról, bosszúról, elkeseredésről és elsősorban a fizikai/biológiai túlélésről. Mi bölcsebb? Egyenes gerinccel fellázadni és biztosan elbukni, vagy alkalmazkodni, szeretni, túlélni egy szebb jövő halvány reménysugaráért? Az első mellett dönteni vajon dicsőíteni való hősies bátorság, vagy csak szimpla öngyilkosság, ha tudod, hogy nem győzhetsz? Méltóság, vagyon, barát, házastárs, tervezett jövő, minden múlandó lehet, csak a remény az egyetlen ami nem elvehető, hiszen csak a fejünkben létezik, de ott a halálunkig. 

Mivel sorozatról van szó, a történések lassan menetelnek - a később biztosan megérkező - nagy leszámolás felé. Viszonylag keveset tudunk meg ebben az első kötetben erről az univerzumról. Kapunk néhány új életformát, egy név nélküli bolygót, és minimális betekintést a carryx hódításba és a galaktikus háborúba, de alapvetően az karakterek finomsága viszi a regényt a hátán. Elsőszámú főszereplőnk Dafyd, a hallgatag okostojás, aki akaratlanul(?) kerül vezető szerepbe a kötet végére. Neki kell kapcsolatot tartania az emberiség követeként egy embertelen kultúra bürokratájával (egy könyvtárossal nem mellesleg!), és próbálja megérteni ezt a szuperszervezetként, hangyakolóniaként működő fajt. Dafyd nem a legjobb kutató, ellenben tudja mikor kell szó nélkül engedelmeskedni és mikor van esély a közösség helyzetének némi javítására. Mellette Jessyn a másik mesélő, aki elveszít egy számára fontos embert az invázió következtében, így a bosszú élteti, közben testvérét keresi, s emellett küzd betegségével. Elbeszélőnk még egyes fejezetekben a "raj", amely a már említett, carryxek ellen kémkedő entitás, mondhatni parazita. A raj képes megszállni az embereket, magára húzni, magába olvasztani azok szellemét, miközben használja a testüket. Szerepe még nem világos. Egyéb szereplőket is megismerünk persze, de voltaképpen csak a tudóscsapaton keresztül látjuk az Anjiin meghódítását. A kutatócsoport vezetője Tonner egy igazi intellektüel, akinek egóját sérti bármiféle vereség (lett légyen kutatással, vezetői szerepével, vagy nőkkel kapcsolatos). Aztán ott van mellette a szeretője, Else, aki hezitál Tonner és Dafyd között, és voltaképpen a siker vonzza. Van szimpatikus nagydarab humoros macink és néhány egyéb szereplő, akik csak időnként lépnek elő cselekvőként, de egy időbeli előreugrással néha a carryx könyvtáros emlékezéseit is megkapjuk. A motivációk tökéletesen érthetőek és levezetettek. Alapvetően lélektani folyamatokkal, egyéni drámákkal és arra adott válaszokkal operál a mű, ráadásul a karakterek árnyaltak, nem pusztán jók vagy rosszak. A szerzőpáros ezen a téren ismét erőset alkotott. A regény a mélyen kibontott karaktereknek hála sehol sem ül le, bár a nagybetűs történések sebessége ingadozó. Rendszerint nagyon lassan haladunk, majd egy-egy rövid időintervallumra felgyorsulnak az események, és információcunami söpör el bennünket. Ez nem biztos, hogy a legjobb megoldás, de ad egyfajta lüktetést a regénynek. A kutatások leírása időnként nem lesz mindenkinek követhető, de szerencsére nem vesztek el a részletekben az írók. A regény vége sokat ígérő, de hogy lesz-e belőle egy epikus trilógia/sorozat az még a jövő zenéje. Bevezetésnek ez semmiképpen sem gyenge. 

A kötet fizikai kialakítása hű A Térség sorozatéhoz, azokkal paramétereiben egyezik és borítója is hasonló jelllegű. Hogy a borítókép mit ábrázol, nehéz eldönteni - talán az Anjiin meghódítását, vagy a bolygót, ahova a csapatot átterelik -, de nem néz ki rosszul habár elég sötét. Mondjuk a téma sem egy rózsaszín örömóda... A fordításban nem tűnt fel semmi értelmetlenség, ahogy a szöveggondozás is jónak mondható (nem emlékszem elírásra sem). A Fumax egy jó minőségű, bár fűzött kötetet adott ki, amelynek ára is korrektnak mondható. 

Értékelés:

Nyolc biológiai Nobel-díj a tízből.

 8/10 pont

moly.hu: 88% (35 értékkelés)

goodreads.com: 4.16 csillag (33291 voks után)