Szeretjük őket:

2020. december 30., szerda

Kardos József hadnagy első világháborús fényképei, 6. rész - 1916. április-május

 

Kardos József hadnagy első világháborús fényképei 

6. rész: 1916. IV.-


Kardos Józsefet 1916. március végén Bukovinában hagytuk, ideje, hogy folytatódjon története. Még mintegy két bejegyzésnyi fotónk van, s az utolsó fronton töltött hónapok következnek a mai etapban. A fényképek egy része nem keltezhető biztosan, ám mivel később már nem készültek Kardosról harctéri fotók (az okokról legközelebb szólunk), ide lettek besorolva. Toporoutzba - mint említettük legutóbb - március végén kerültek az 1-es vadászok, ám április 2-án már az onnan északnyugatra 30 km-re fekvő Werenczankán (ma: Verencsanka, Ukrajna) állomásoznak, és ez nagyjából így is marad júniusig. A téli és tavaszi heves harcok után békésebb időszak következett a fronton, s volt idő alkalmanként a természet fotózására, és a helyiekkel való kapcsolatra. 

1916. április 2-án tábori misét tartottak a csapatoknak Werenczankán, melyről két felvétel készült, egy elég homályos és egy egészen jó. Mivel a Werenczanka áprilisban a Benigni-csoport mögöttes területének számított, vagy áthelyezték a vadászzászlóaljat e hadtest alárendeltségébe, vagy a térképeken jelölt úgynevezett 30. csoport (Gruppe 30.) alá tartozhatott. Ez utóbbi alighanem a 30. k.u.k. gyaloghadosztályának zömét jelenthette, mivel negyede a Hadfy-csoportban volt az első vonalban. Talán a divízió 3/4-ed része tartalékként lett hátravonva a két hadtest mögé? Mindenesetre a fotókon úgy tűnik, hogy Hadfy Imre altábornagy látható (bár mivel az arc nem figyelhető meg, előfordulhat, hogy Siegmund Benigni gyalogsági tábornok, vagy más valaki). Mivel az alább majd látható két időben korábbi fényképen biztosan Hadfy szerepel, ezért rá gondolok. 

Szöveg a kép hátoldalán: "Tábori mise Werenczankán, 1916. IV. 2."
(Ahogy eddig is a dőlt betűs részek mindig Kardos saját feliratai lesznek!)

E kép hátoldalán ugyanaz áll, de lényegesen élesebb a fotó. A forma és állás alapján én Hadfy Imre altábornagyra tippelek bal oldalt kabátban. 

A következő datált fotók április 11-ről vannak, mégpedig két hadnagyi portré. Nyilvánvaló, hogy lakótársak fotografálták le egymást. Egyikük természetesen Kardos József, a másikuk már nehezebb ügy, mivel Pick nevű tisztet nem találtam a battalion ranglistáján. A legesélyesebb jelölt így Paul Pick a császárvadászoktól (3. tiroli vadászezred), mivel más ilyen nevű hadnagyot vadászok között nem találtam 1916-ban a K.u.K. listáin. Persze az is lehet, nem vadász...

Kardos levelet ír. Werenczanka, 1916. április 11.

"Pick hadnagy. Werenczanka, 1916. IV. 11."

Április 24-én a csapatok bizonyára ismét tábori misén vettek részt, de erről nem készült (vagy maradt fenn) fénykép. Ellenben délután a fiúk láthatóan jól érezték magukat, mivel élelmiszerrel és hangszerekkel felpakolva mentek ki a tavaszi mezőre, hogy piknikkel és mulatozással ünnepeljék meg Jézus Krisztus feltámadását. A vadászok Kardos vezette csoportja (bizonyára a gépfegyveres osztag) gitárral kísért énekkel, nevetgélve élvezte a tavaszi időt. A képek hátoldalára ceruzával írt szöveg nem túl informatív, de a lényeget rögzíti: "Húsvét vasárnap délutánja. Werenczanka, 1916. IV. 23."

Kicsomagolás az ünnepi délutánhoz: éltel, ital bőven.

Vajh' mi lehetet a vidámság oka? Mármint a muzsikán és itókán kívül.

Az ünneplők csoportképe. Jól kivehetőek a szöggel kivert bakancstalpak

Áprilisból még egy kép van, melyben a hadnagy saját szállását kapta le. Az enteriőr relative kényelmes elhelyezésről tanúskodik.

"Szállásom Werenczankán. 1916. IV. 24."

Az 1-es vadászzászlóalj Kardos által vezetett Maschinengewehr-Abteilungja 1916. május 1-én csoportképet készített, amelyről ugyan Kardos és a tisztek hiányoznak, de a borocska és a gitár nem. A fényképalbum szerint a fotó Jurkoutzon készült, de a fényképen magán nincs szöveg. Ezt egy május 5-én készült kép követi, amely szintén egy szabadban elfogyasztott ebédet mutat be Zastawna (ma: Zastavna, Ukrajna) mellett.

Legénységi és altiszti csoportkép. Jurkoutz (Bukovina), 1916. május 1.

"Ebéd a szabadban. 1916. V. 5. folw. Josefowka bei Zastawna"

Május 6-ról három kép datálódik. Mindegyik szerfelett érdekes. Egyik egy öttagú csoportkép, melynek közepén egy férfiú két kitüntetéssel pózol. A hátoldali német felirat nem teljesen világos. Annyi bizonyos, hogy valami ellenőrzés (inspizierung) során készült Werenczanka és Zastawna között, és szerepel a szövegben Krobatin hadügyminiszter neve is (Kriegsmin. Krobatin). Talán a kitüntetett most kapta a minisztériumtól az egyik plecsnit? A kép szerkezete alapján elképzelhető, hiszen a fókuszban ez a személy áll. A második fotó egy álcázott géppuskaállást mutat, míg a harmadikon -amely nyilvánvalóan beállított- a sorozatlövő már légvédelmi állásban repülőgépekre "tüzel".

Csoportkép Werenczanka és Zastawna között. Kardos balról a második.

"Maszkírozott gépfegyverállás. 1916. V. 6."

A légelhárítás is a maschinengewehr-Abteilung feladata

A következő öt kép bizonyosan 1916. májusa során készült, legtöbbjük napra ismert dátummal. Ezek Kardos lakótársát, szállását és Werenczanka falut mutatják be.

E házban lakott Kardos hadnagy Pick hadnaggyal 1916. április-májusában.
A kép túloldalán ceruzával: "Werenczankai szállásom. 1916. V. 8."

A két láthatóan vidám lakótárs. Szöveg: "Lt. Pick & Lt. Kardos. Werenczanka. 1916. V. 8." 

"Cseresznyefa-virágzás Werenczankán. 1916. V. 10."

Helyi asszonyok és gyerekek népviseletben. Werenczanka, 1916. V. 13.

A géppuskás osztag egyik lovacskája, név szerint: Bubi.
"A Bubi puskás ló. Werenczanka. 1916. V. 19."

Az alábbi fotók nem köthetőek pontos naptári naphoz, ezért ide, a háborús fotók végéhez illesztem őket. 

Minden felirattól mentes kép. Valószínűleg 1914-15 vagy még nagyobb eséllyel 1915-16 telén készült. 

Kilátás a fedezékből a senki földjére. Nem túl éles, és sok fényt kapott. Az albumbeli helyzete alapján Dobronoutzban készült 1916. májusában.

Osztrák-magyar repülőgép hangárban. Talán egy Albatros B.III-as lehet. Sajnos a fotó erősen túlexponált, sokat kellett játszanom vele, hogy ennyi is látható legyen.

Szintén egy sok fényt kapott fotó. Valószínűleg egy ellátóoszlop tábori konyhája. 

Ez meg egy túl sötét fénykép. Két katona fát fűrészel.

Fa-föld fedezékek a frontvonal környékén. 

Egy rendkívül rossz fotó. Mintha a katonák egy babakocsis helyi asszony gyermekét néznék meg (vagy vizsgálják át?).

Ez viszont egyértelmű, hogy kit ábrázol a fotóra írt feliratból. Sajnos dátum nincs rajta, de Hadfy tábornok szemléli meg az 1-es jégereket, talán 1916. február-márciusában.

Hadfy Imre ekkor a róla elnevezett hadtest (vagy másként csoport) vezetője volt, amelybe a vadászok is beletartoztak. Lehet látni, hogy még hó van, ezért datálható 1916. februárjára vagy márciusára. 

Végül két Kardosról készült illetve egy hozzá küldött képeslappal zárnám a mai adagot. Az első képeslapra készült fénykép (kitöltetlen, feladatlan) bizonyosan Kardost ábrázolja már hadnagyi csillaggal. A második jobbról szinén őt ábrázolhatja (feje elfordul és túlságosan retusált, de úgy nézem ez is ő), ám mellette egy meglehetősen érdekes sapkát hordó férfi van (Kardos testvére?). A sapka nyilvánvalóan a tengerészethez vagy a folyami flottilához tartozik, de nem találtam most hirtelen hasonlót fotókon. Ha valaki segít, megköszönöm!


Kardos hadnagy, talán Werenczankai szállásán.

Ismeretlen tengerész(?) és Kardos(?).

A Kardos által 1916. május 28-án Jurkoutzban kapott képeslapot Aussigban adta fel Klein Pál 1916. május 16-án. A képeslap szövege: "Zur Erinnerung an den Anfang der Roten Kreuz-wache. Aussig, 16. Mai 1916." Klein Pálról nem tudok semmit, de világos, hogy a Vöröskeresztnél ekkor kezdett el szolgálni Aussigban, mely alkalomból küldte el a lapot. Ebből kiderül az is, hogy a május végét Kardos még mindig Bukovinában töltötte. Ez fontos adat, ugyanis egy héttel később megindult az orosz hadsereg nagy támadása az úgynevezett Bruszilov-offenzíva, s jó időre nyomát veszítjük.

Klein Pál képeslapja Aussigból. 1916. V. 16.

A képeslap hátoldala.

 Innen folytatjuk 2021-ben!

Külön köszönöm Kajon Árpádnak néhány megfigyelését, melyekkel kiegészítette illetve javította egyes képek értelmezését!

2020. december 24., csütörtök

Szentbeszéd a fronton, 1942. XII. 25. - Ivanovka, Gremjacsje


Szentbeszéd a fronton, 1942. XII. 25.

Ivanovka, Gremjacsje

Turner Kálmán tábori lelkészi egyenuhában, 1942
(családi archivum)


Dédapám testvére, Turner Kálmán tábori katolikus lelkész főhadnagy (később őrnagy) 1942. karácsonyát a Donnál töltötte, mint a 9. könnyű hadosztály papja. Fogadják a blog olvasói sok szerettel, akkori karácsonyi szentbeszédét, melyet 1942. december 25-én Ivanovkán és Gremjacsjén mondott el! A beszéd jegyzetfüzetében maradt fenn, nyilvánvalóan vázlat, de így is kerek egész.
Turner Kálmán fényképeiből itt válogattam, 1943-44-ben újságban megjelent doni naplójának részleteit itt közöltem.

"1942. XII. 25. Szent Karácsony ünnepe

Krisztusban kedves bajtársak! „Nagy ünnepet hirdetek nektek!” - Ez az angyali szó, ez az angyali ének bírta a kisded Jézus jászolához az első imádóit, a pásztorokat. Ez a nagy örömet hirdető szó hívott minket is, ez az öröm telíti az emberi szíveket Karácsonykor, de csakis Karácsonykor. Végighangzik, végigcsendül falvakon, városon, palotában és kunyhóban, elhallik hozzánk is.
Miért ez a nagy öröm? Mert a Karácsony emléke annak a pillanatnak, mikor Betlehem felett kigyúlt az ég csodás csillaga, emléke annak az időnek, midőn feltárult az ég kapuja, s leszállt az Isten, összekapcsolta az eget a földdel, váltságot hozott. Dicsőség Istennek, ki elhagyta az eget, ki érted nyílott gyászvilág, érted született!
Miért az öröm? Mert a Karácsony mutatta meg az embernek, hogy van Istene, aki gondol rá, akkor is, ha az ember elhagyta is őt. Jelet akart adni az Isten: ez lesz a jel...
Mit mond ez a jel? Azt: szeret minket az Isten, annak ellenére, hogy látszólag ránk szakad az élet terhe, hogy megtört szívek, könnyes arcok, töviskoronás fejek jelzik életünket. Pedig milyen hamar reménytelen, kétségbeeső az ember! Ennek cáfolata a szent Karácsony. Úgy szerette Isten a világot... Nézd meg a jászolt!
Ez lesz a jel... De ne menjünk Betlehembe, mert feltaláljuk az oltáron! Feltaláljuk a szentmisében.
Menjünk tisztelt bajtársak a jászolhoz a szeretetért, merjünk szegénységet, tűrést, áldozatot tanulni, és jöjjünk el onnét szeretettel telt lélekkel, megvigasztalva és őszinte szívben megerősödve. Ámen.

(Elmondtam Ivanovkán és Gremjacsjében 1942. XII.25. Elmondtam a kapuvári kórházban 1943. szent Karácsony ünnepén. Deo Gratias!)"

Reményeim szerint pár hónapon belül teljes háborús naplóját kiadjuk! De erről később!


2020. december 16., szerda

Darwin bombázása, 1942. február 19.

Darwin bombázása, 1942. február 19.


Mostanában megint a II. világháború kelet-ázsiai hadszínteréről olvasgatok (legutóbb a tulagi-i harcokkal kapcsolatban írtam, amit már illene majd folytatnom...), s nagyon jó anyagokra bukkantam. Most a japánok Darwin ellen 1942. február 19-én végrehajtott légitámadásáról tennék közre négy dokumentumot. 

Aicsi D3A "Val" zuhanóbombázók készülnek felszállni 1941. december 7-én valószínűleg a Hirjú hordozó fedélzetéről. Háttérben a Szurjú.


A Darwin fölé kiküldött felderítő gép jelentése, 1942. február 10.[1]

„1. Két nagy 1500-2000 méter hosszú [kifutópályával rendelkező] repülőtér van Port Darwin északi külvárosában. Öt nagy és nagyjából húsz kisebb repülőgép volt megfigyelhető a keleti repülőtéren. Három [ellenséges] vadászrepülőgép járőrözött a levegőben körülbelül 2000 méter magasságban. 

2. Port Darwin városának délkeleti végén egy vízirepülő-bázis található. A szomszédságában három repülőcsónak volt észlelhető. 

3. Egy hajó - amely hidroplán-szállítónak[2] látszott -, nagyjából tíz nagy kereskedelmi hajó, tizenegy kisebb kereskedelmi hajó, és öt hajó - mely rombolónak tűnt - volt megfigyelhető a kikötőben. 

4. A Melville- és Bathurst-szigeten[3] nem észleltünk légibázisokat. 

5. Habár a megfelelő felderítés nem volt lehetséges a felhők miatt, a célt nagyjából sikerült elérni. 

6. Károk nem keletkeztek."[4]

Fucsida Micuo, a Pearl Harbor és Darwin elleni támadó japán légicsoportok parancsnoka


Nagumo Csúicsi terve a Darwin elleni támadásra:[5]

„1. Ellenséges mozgások Port Darwin térségében 

(1) Mivel az ellenséges rádiós kommunikáció gyér, az [ellenséges] csapatmozgás aligha túl nagy. Az ellenséges repülőgépek számát a helyszínen 30 repülőgépre lehet becsülni. 
(2) Az ellenséges hajók száma a területen egy repülőgép-hordozó-szerű hajó, egy vagy két cirkáló, néhány romboló és egyéb [típusú] hajó, valamint körülbelül tíz szállítóhajó. 

2. A támadó egységek kialakítása 

(1) Parancsnok: Fucsida Micuo parancsnok[6]
(2) A repülőegységek kialakítása: 


3. Időjárás-felderítés és fegyverzet 

(1) A 8. cirkáló osztály[14] időjárást felderítő gépének ütemezését úgy kell meghatározni, hogy a legelső felderítendő pontot 06:00-kor érje el. 
(2) A hordozókról felszálló támadó gépeket 800 kg-nyi bombával kell felszerelni.[15]

4. A baráti erők helyzete (19-re ütemezve) 

(1) A szárazföldről induló támadó gépek 11:30-kor hajtják végre a légicsapásokat Port Darwin repülőtere ellen.[16]
(2) A nagy repülőcsónakok Az Arafura- és a Timor-tengert kutatják át ellenség után. 

5. A hordozó csoport tervezett mozgása (A repülőgépek felszállása után) 
(1) Északnyugati szél[17] esetén 90º-ra veszi az irányt, majd két óra múlva irányt vált 300º-ra. 
(2) Északkeleti szél esetén 270-º ra vesz irányt, majd két óra múlva 60º-ra. 
(3) Délnyugati szél esetében az irány 60º-os lesz, és három óra múlva 240º-ra veszi. 
(4.) Délkeleti szél esetén az irányt 330º-ra veszi, majd két óra múlva 130º-ra. 
(5) Mindegyik esetben a hajózási sebesség 20 csomó lesz. Ugyanakkor a repülőgépek indításakor és landolásakor irányukat a szél irányába kissé módosíthatják. 
A légvédelmet a hordozók felett biztosító csoportnak a támadóegységek felszállása előtt fel kell szállnia és napnyugtáig ezt [a biztosítást] folytatnia is kell.” 

Az 1. Kidó Butai zászlóshajója, az Akagi repülőgép-hordozó


Jelentés a Darwin elleni bombázás eredményeiről és veszteségeiről:[18]

„1. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított támadó egység[19] ([Parancsnok:]Fucsida Micuo sorhajókapitány[20]
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázta és súlyosan megrongálta a vasúti mólót, valamint két kereskedelmi hajót annak két oldalán. Nem keletkezett kár [a japán gépekben]. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Egy nagy kereskedelmi hajót bombázott, és egy közeli találatot ért el az orránál. Nem keletkezett kár. 

2. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított bombázó egység[21] (Csihaja Takehiko hadnagy) 
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): Némi kárt okozott egy rombolóban, és kisebb sérüléseket egy kereskedelmi hajóban. Nem keletkezett kár. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Súlyos károkat okozott két kereskedelmi hajóban, amelyek lángba borultak, és némi kárt egy másikban. Egy repülőgépen golyó ütötte lyukak. 

3. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított vadász egység[22] (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Itaja Sigeru korvettkapitány [vezetésével]) 
Lelőttek négy ellenséges vadászgépet légicsatában, felgyújtottak négy bombázót [még a földön], és elpusztítottak még négyet géppuskázással. Három [saját] repülőgépen vannak golyónyomok. 

4. A Kaga repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Hasigucsi Takasi korvettkapitány) 
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Pontos közvetlen találatok gyakorlatilag az egész adminisztratív körzetben. Hét repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Pontos, közvetlen találatok a haditengerészeti parancsnokságon és a közigazgatási körzet délkeleti oldalán. Nem keletkezett kár. 
- Harmadik század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Találatot ért el egy kereskedelmi hajó tatján és egy másik találatot a vasúti mólón. A közvetlen találat súlyos sérülés okozott. A század elsüllyesztett két kis kereskedelmi hajót, közeli becsapódással. Nem keletkezett kár. 

5. A Kaga repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (Ogava Sóicsi hadnagy) 
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): A keleti reptér bombázása során felrobbantott két hangárt, melyek lángba borultak. A nyugati repülőtérnél felrobbantotta a hangárt, a barakkot, melyek lángba borultak. Géppuskázta a barakkot és a rádióirányítás lokátor állomását. Egy repülőgép lezuhant, egyen golyó ütötte lyukak. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Bombázott egy 5000 tonnás kereskedelmi hajót, és lángba borította, elsüllyesztett egy másikat, géppuskázott egy páncélozott járművet, amely felgyulladt. Öt repülőgépen vannak golyó ütötte lyukak. 

6. A Kaga repülőgép-hordozóról indított vadász egység (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Nikaido Jaszusi hadnagy [vezetésével]) 
Lelőttek négy vadászgépet és egy repülő csónakot légicsatában, géppuskával felgyújtottak még egy repülő csónakot. Négy repülőgépen láthatóak golyónyomok. 

7. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Abe Heidzsiró hadnagy) 
- Első század (hat hordozóról induló támadó gép): Egy nagy kereskedelmi hajót bombázott, kevés eredménnyel. Három repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (hat hordozóról induló támadó gép): Két nagy kereskedelmi hajót bombázott, kevés eredménnyel. Egy repülőgépen van golyó ütötte nyom. 
- Harmadik század (hat hordozóról induló támadó gép): Barakkokat bombázott, jelentős eredménnyel. Károk nem keletkeztek. 

8. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (Egusa Takasige korvettkapitány[23]
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): Azonnal elsüllyesztett egy rombolót, tűzbe borított egy másikat és egy közepes nagyságú kereskedelmi hajót, valamint egy nehéz olajszállító tankert. Hat repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Egy üzemanyagellátó hajót és egy repülő csónakot lángba borított, géppuskázott egy ágyúnaszádot, barakkokat és egyebeket. Egy [saját] repülőgép elsüllyedt, miután kényszerleszállást hajtott végre a vízre (a pilótát megmentették), és négy repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 

9. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított vadász egység (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Fudzsita Ijozó alhadnagy [vezetésével]) 
Közvetlen fedezetet nyújtott a támadó gépeknek, géppuskázott egy kisegítő cirkáló, lecsökkentve annak sebességét. 

10. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Kuszumi Maszasi korvettkapitány) 
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázott egy 10000 tonnás teherhajót, amely felgyulladt s bizonyosan elsüllyedt. 
- Második század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázott egy 10000 tonnás olajszállító tankert, amely kigyulladt és bizonyosan elsüllyedt. 
Az 1. és 2. századból összesen négy repülőgépen vannak golyónyomok. 

11. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (tizennyolc repülőgép-hordozóról indított bombázó Kobajasi Micsio hadnagy [vezetésével]) 
Elsüllyesztett egy 10000 tonnás és egy 7000 tonnás kereskedelmi hajót, súlyosan megrongált egy B-osztályú cirkálót, és jelentős kárt okozott egy 7000 tonnás és egy közepes nagyságú kereskedőhajóban. Két repülőgépen vannak golyó ütötte lyukak. 

12. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított vadász egység (Nóno Szumio hadnagy]) 
Lelőtt egy vadászgépet légi összecsapás során, súlyosan megrongált két nagy és két kisebb repülőgépet [a földön] géppuskázással, lángba borított három nagy és három kicsi repülőgépet, valamint két repülő csónakot. Egy [saját] repülőgép lezuhant,[24] és hét gépen vannak golyó ütötte nyomok. 

Olajtározó lángol Darwinnál  légitámadás után, 1942. február 19. 
(forrás: https://www.awm.gov.au/)


A repülőgép-hordozó csoport összefoglaló akciójelentése[25]

„1. Miután a 8. cirkáló osztály felderítő hidroplánjával felderítettük az időjárást, 19-én 08:30-kor az ütemterv szerint végrehajtottuk a Darwin elleni támadást. 
08:25-kor észrevett minket egy ellenséges kétmotoros repülőcsónak. Üldözőbe vettük, de elmenekült dél felé. 

2. Katonai eredmények 
(a) Egy nagy és tíz kicsi [ellenséges] repülőgépet lelőttünk, négy nagy és három kisebb gép valamint három repülőcsónak lett szétgéppuskázva, melyek lángba borultak, ezen felül két nagy és három kisebb gépet géppuskával megsemmisítettünk, mindösszesen huszonhat repülőgépet (mind a helyszínen). 
(b) Nyolc szállítóhajó, két romboló, és egy tengeralattjáró vadász elsüllyedt. Egy romboló súlyosan megrongálódott. A fentieken kívül egy kórházhajó, és néhány kisebb hajó volt megfigyelhető, de ezeket nem támadtuk. Az öbölben repülőgép-hordozó vagy tengeralattjáró nem volt megfigyelhető. 
(c) Ami a földi létesítményeket illeti, mind a keleti, mind a nyugati repülőtér melletti hangár, valamint még egy hangár lángba borult. Az adminisztratív körzet mellett fekvő épületeket, a haditengerészet főhadiszállását, valamint a kikötői mólót is bombáztuk és leromboltuk. A lakókörzet északkeleti végén lévő barakkokat szintén bombáztuk, lángba borultak. 
(d) A 2. hordozó osztály[26] hordozóról indított bombázói (tizennyolc bombázó) és a 8. cirkáló osztály felderítő hidroplánja végrehajtott egy második támadást egy 6000 tonnás kisegítő cirkáló és egy 1000 tonnás szállítóhajó ellen 15:00-kor, melyek a Fourcroy foktól északra fekvő vizeken hajóztak. Elsüllyesztették a szállítóhajót és megrongálták a segédcirkálót. 
(Mivel utóbbit három 25-ös számú bomba közvetlen találata érte, mely tüzet okozott, feltételezték, hogy később valószínűleg elsüllyedt.) 

3. Veszteségek 
A Kaga egy hordozóról induló bombázója, és a Hirjú egy hordozóról induló vadászgépe lezuhant és hősi véget ért. 

4. Megjegyzések 
(a) Az ellenségnek alig volt harci kedve. 
(b) Az előbb említett lezuhant repülőgépeket kivéve az ellenséges légelhárító ágyúk tűzvezetése nem tekinthető különösebben kiválónak, [ha figyelembe vesszük, hogy mindössze] néhány repülőgépen láthatóak golyónyomok, miközben vízszintes bombázást hajtottak végre 3000 méter magasságról. 

5. Ezen művelet során 17-én 09:30-kor egy alámerült [ellenséges] tengeralattjárót észleltünk É 2º30’ és K 127º26’-nál, és semlegesítettük.” 

Tojosima Hadzsime összetört A6M zero vadászgépe
(forrás: https: //www.awm.gov.au/)


Jegyzetek:

[1] Senshi Sosho 26. – The Operations of the Navy in the Dutch East Indies and the Bay of Bengal. Ed. Willem Remmelink. Leiden, 2018. 334. o. A fotófelderítő gép 1942. február 10-én a japán légierő által Ambonban kiépített légitámaszpontjáról indult el 10:20-kor, és oda érkezett vissza 17:20-kor. 
[2] Az angol szövegben: carrier-plane tender. Ebben az időszakban népszerűek voltak az úgynevezett hidroplánszállító hajók, melyek daruk segítségével tették vízre a hidroplánjaikat, amelyek aztán a vízről szálltak fel. 
[3] Két sziget a várostól mintegy 50 km-re északra. 
[4] Mármint a saját felderítőgépben. 
[5] Senshi Sosho 26. 336-337. o. 
[6] Fucsida Micuo (1902-1976) sorhajókapitány, a Darwin elleni légitámadásban résztvevő teljes hordozóról induló repülőgépcsoport parancsnoka. Ő vezette a Pearl Harbor elleni támadást is december 7-én. A Midwayi csatában az Akagi fedélzetén súlyos sérüléseket szerzett. Később emiatt már "csak" vezérkari tiszt a világháború során. 
[7] Mitsubishi A6M Zero „Zeke” együléses vadászrepülőgép, amely 1941-ben kiemelkedő képességű típusnak számított. A japánok 0-s típusúnak, zérónak nevezték, innen a közismert neve is. 
[8] Ezek Nakadzsima B5N „Kate” bombázók voltak, amelyeket torpedókkal és bombákkal is fel lehetett szerelni. Személyzete 3 főből állt. Japán neve: 97-es típusú támadó bombázó. 
[9] A bombázóegységek Aicsi D3A „Val” zuhanóbombázókból álltak. Személyzete 2 fő volt. Japánban 99-es típusú bombázó volt a neve. 
[10] A „Csapásmérő erő” azaz az 1. tengerészeti légiflotta (1. Kidó Butai) zászlóshajója. Az eredetileg csatacirkálónak épülő 36500 tonnás, 270 méter hosszú Akagi 70-90 repülőgépet tudott kiszolgálni. Az Akagi nevének jelentése: ”Vörös vár” 
[11] A 38200 tonnás Kaga volt a legnagyobb japán repülőgép-hordozó, eredetileg csatahajónak szánták a hajótestet. Mintegy 90 repülőgépet szállíthatott. Az Akagi és a Kaga együtt alkotta az 1. repülőgép-hordozó osztályt. A hajó nevét Kaga provinciáról kapta. 
[12] A Szórjú (Kék Sárkány) 15900 tonnás repülőgép-hordozó volt, mintegy 70 géppel a fedélzetén. 
[13] A Hirjú (Repülő Sárkány) 17300 tonnás repülőgép-hordozó volt, mintegy 70 géppel a fedélzetén. A Szórjúval együtt alkotta a 1. Kidó Butai 2. repülőgép-hordozó osztályát. Bár kisebbek voltak, mint az Akagi vagy a Kaga, azoknál modernebbnek és gyorsabbaknak számítottak.
[14] A 8. cirkáló osztályt két 11000 tonnás cirkáló alkotta a Tone és a Csikuma. A cirkálók 6-6 darab Aicsi E13A „Jake” felderítő hidroplánnal rendelkeztek. 
[15] Később láthatjuk, hogy 25-ös típusú 550 font súlyú bombákat használtak a támadáshoz. 
[16] A repülőgép-hordozókról indított támadás mellett egy kisegítő akció indult szárazföldi támaszpontról 54 repülőgép bevetésével. 
[17] A szél irányának elsősorban a repülőgépek felszállása miatt volt jelentősége, a gépek a nagyobb felhajtóerő érdekében széllel szemben szálltak/szállnak fel, így a legrövidebb a nekifutási távolság. 
[18] Senshi Sosho 26. 337-338. o. 
[19] A már említett 97-es típusú bombázók. Lásd: 3. sz. jegyzet! 
[20] Fucsida Micuo (1902-1976) sorhajókapitány, a Darwin elleni légitámadásban résztvevő teljes hordozóról induló repülőgépcsoport parancsnoka. Ő vezette a Pearl Harbor elleni támadást is december 7-én. A Midwayi csatában az Akagi fedélzetén súlyos sérüléseket szerzett. Később emiatt már "csak" vezérkari tiszt a világháború során. 
[21] Ezek pedig a már említett 99-es típusú zuhanóbombázók. Lásd: 4. sz. jegyzet! 
[22] Lásd: 2. sz. jegyzet! 
[23] Egusa Takasige (1910-1944), a világháború során az egyik leghíresebb japán zuhanóbombázó pilóta volt. Lásd: Smith, Peter C.: Fist from Sky - Japan’s dive-bomber ace of Wolrd War II. Mechanicsburg: Stackpole, 2006 
[24] Ez az 5349-es gyári számú BII-124-es jelzésű Mitsubishi A6M Zero volt, melynek pilótája Tojosima Hadzsime fogságba került. Tojosimét később a tragikus cowrai hadifogolytáborból való szökési kísérlet során lelőtték. Ő volt egyébként az első japán hadifogoly Ausztráliában. Gépének maradványai - ha minden igaz - a mai napig láthatóak a Darwini Repülési Múzeumban (Australian Aviation Heritage Centre - Darwin Aviation Museum). 
[25] Senshi Sosho 26. 341.o. 
[26] A 2. hordozó osztály a Szórjú és a Hirjú repülőgép-hordozókból állt, míg a támadásban szintén részt vevő Akagi és Kaga az 1. hordozó osztályt alkotta.

2020. december 1., kedd

A korai magyar hadijelvényekről I. - A turul

 A korai magyar hadijelvényekről

I. - A turul



Most végre visszatérek kedvenc időszakaim egyikéhez, a középkorhoz. Az alábbi szösszenet messze nem tudományos igényű, kissé tán hektikus is és semmiképpen sem kerek írás, de a célnak talán megfelel. Historiográfiai áttekintés sincs benne, mert ez egy blog, és bizonyára nem is sikerült áttekintenem a szakirodalmat a maga teljességében. A turul kapcsán elsősorban a forrásokra, illetve sztyeppei analógiákra fókuszáltam. Azért bízom benne, hogy hasznos lehet. Fogadják sok szeretettel!

Már régóta elképedek azon, hogy az Árpád-ház vörös-ezüst sávos lobogóját történészeink a XIII. századra keltezik - néha egészen otromba szavakkal körítve, lásd a 2. részben, amely az Árpádsávos lobogóról szól majd! -, miközben elég egyértelmű jele van annak, hogy ennél korábbi szimbóluma a királyainknak. Ez vezetett arra, hogy összefoglaljam ezzel kapcsolatban a nézeteimet, ám mégsem az Árpád-sávos zászlóval kezdem. Ennek oka pofonegyszerű: miközben átnéztem a nomád hadijelvényekről, zászlókról rendelkezésemre álló külföldi és magyar szakirodalmat, úgy éreztem jobb, ha kronológiai sorrendben jutunk el hozzá, s először a fejedelemség korával foglalkozok. De tudunk-e egyáltalán valamit a magyarok korai zászlóiról, hadijelvényeiről? 

Nyilván legtöbbünknek - teljes joggal - azonnal a Turul ugrik be, ám ha beleolvasunk a História 1988. évi 2-3. számába, kétségeink támadhatnak: 
„Ugyancsak revíziós - és még Hungáriánál is gyakoribb - jelkép a Turul. Ez a sohasem létezett (sic!), az Árpádok totemállatának tartott madár a millennium idején vált az ország ezer évének jelképévé…”[1]
De vajon igazolható-e ez a csöpögő rosszindulat - minimum kételkednie kellett volna, s óvatosan fogalmaznia - Pótó Jánostól? Persze ez egy kirívó példa, de felmerülhet a kérdés: tényleg nem is létezett a Turul, mint jelkép a honfoglalóknál? Gyanúra ad okot, hogy népszerű csatornákon úgy szokás manapság nemzeti „legendákat” megcáfolni, hogy voltaképpen elég egysíkúan és hiperkritikával közelítik meg a kérdéseket.[2] Az is humorisztikus, mikor Benkő Loránd nyelvész azt feltételezte, hogy Kézai a magyarban sosem használt turul nevet egyszerűen ellopta a besenyőktől...[3] Hogy az ilyesfajta hozzáállásnak mi értelme, azt nem tudom. Minő jóindulat, ráadásul minden forrás nélkül, sőt azzal éppen szembemenve állítja ezt a neves nyelvész![4] Így lesznek aztán krónikásaink fantaszták, sokszor minden ok nélkül. 
Nézzük elsőként, hogy a magyar krónikák miként szólnak az államalapítás előtti magyar zászlóhasználatról! Anonymus a következőket írja: 
„Statim Lelu filius Tosu elevato vexillo[5] sui signi et Bulsuu filius Bogat tubas bellicas pugnaturi accesserunt.”[6]
Saját fordításban: 
„Lél, Tas fia azonnal felemelte jelével ellátott zászlaját, és emellett Bulcsú, Bogát fia megfúvatta a harci kürtöket.” 
Azért használok egyfajta amatőr saját fordítást, mert Anonymus legújabb fordításába – némi jó indulattal fogalmazva – hiba csúszott, és Veszprémy László „címeres”-nek fordítja Lél zászlaját.[7] Még megdöbbentőbb, hogy a hibás fordítást követően Veszprémy a hozzá fűzött jegyzetben teljesen indokolatlanul pocskondiázza Anonymust amiatt, hogy P. mester anakronisztikus, mert címerről beszél egy kor esetében, mikor nincsenek még címerek. Elképesztő, de Veszprémy állítja be címernek azt, ami csak „sui signi”, azaz „saját jel”, majd Anonymust szidja, hogy a névtelen jegyző miért használja a címer szót! A „saját jel” pedig nomád népeknél is létezett, beszéljünk akár tamgákról, akár törzsszövetségek egyéb jelképéről, mint a farkasról a türköknél. A korábbi fordítók ezt pontosan látták, és rendszerint egyszerűen „jel”-nek fordítják, és nem címernek. Ennyi erővel az ismert latin mondást: "In hoc signo vinces"-t "E címerben győzni fogsz!"-nak kellene fordítani... Veszprémy megengedhetetlen belemagyarázást tett, fordítása itt minden alapot nélkülöz, s olyat akar belelátni Anonymusba, amit ő nem állított, hanem a fordító költött hozzá, aki jelen esetben ráadásul azonos az elmarasztaló jegyzet fogalmazójával! Nem az első eset, hogy Anonymust olyan valaki szidja, aki éppen azt a hibát követi el, amivel a történetírót vádolja. Mert itt anakronizmust egyedül - az egyébként kiváló - Veszprémy követett el! Ezen túllendülve: ebből az adatból csak annyi izgalmas számunkra, hogy ezek szerint Árpád két vezére - Lél és Bulcsú - saját zászlóval rendelkezik, amelyeken saját jeleiket hordják magukkal. Anonymus máshol is megemlíti, hogy Árpád önállóan működő parancsnoka saját jelével díszített zászlóval rendelkezik: 
„Transactis quibusdam diebus Zuard et Cadusa cum omni exercitu suo elevatis vexillis signiferis aquam Danubii transnavigaverunt”[8]
Azaz: 
„Néhány nappal később Zovárd és Kadocsa egész seregével magasra emelt hadijelvényes zászlajával átkelt a Dunán”. 
Veszprémy itt is címert lát a „signiferis”-ben, pedig mondjuk a római legiok esetében senki sem fordítaná a signifert címerhordozónak! 
Kézainál is ugyanaz a jellemző, mint Anonymusnál, bár a vexillum szót ő néhol baner-ra cseréli, de nagyon hasonlóan ír : 
„Egressi ergo vexillis erectis cum uxoribus, Uberis et armentis Danubium in Pest et in portu Zub transierunt.”[9]
Magyarul: 
„Azután felemelt zászlókkal megindultak feleségeikkel, gyermekeikkel és nyájaikkal, s a Dunán Pestnél és a Szobi révnél átkeltek.” 
Kézainál maradt fenn - és megjelenik a XIV. századi krónikakompozícióban is - egy hagyomány a magyarok régi zászlójáról, amelyben végül megjelenik a Turul: 
„Banerium quoque regis Ethelae, quod in proprio scuto gestare consueverat, similitudinem avis habebat, quae Hungaricea turul dicitur, in capite cum corona, s Istud enim banerium Hunni usque tempora ducis Geichae, dum se regerent pro communi, in exercitu semper secum gestavere. ”[10]
„Etele király címere, amelyet saját pajzsán viselt, egy madárhoz volt hasonlatos - melynek magyarul turul a neve - fején koronával. Ezt a címert a hunok mindig magukkal hordták a hadban egészen Géza fejedelem idejéig, amíg magukat közösen kormányozták.” 
A "Győztes fejedelem" kezében zászlós kopjával
(Naygszentmiklósi kincs, 2. korsó)

A szövegen elsőre is átüt – Anonymus megfogalmazásával ellentétben – hogy időben már igen messze vagyunk (XIII. század vége) a kortól, amelyről Kézai mesél. A címerek visszavetítése a fejedelmek korába itt tényleg megtörtént, és nyilvánvaló anakronizmus. Az Attilára és hunokra vonatkozó részt most félretéve, állítása a következő: Géza fejedelem koráig a magyarok zászlóira a turul volt festve, a magyar seregek a turul alatt vonultak hadba. Vajon ez is anakronizmus? Itt világos, hogy Kézai nem saját korát vetíti vissza, hiszen ebben a korban a magyar lobogó már bizonyosan a vörös-ezüst sávos zászló volt, nem turulos. Miért találna ki ilyet Kézai? Igazából semmi oka nincs erre. Mint ahogy arra sem, amire – mint említettük – Benkő utalt, hogy ellopta a besenyőktől a motívumot. De vajon lehetett-e információja az Államalapítás előtti magyar lobogóról? Legyünk ennél megengedőbbek, s tegyük fel, hogy e honfoglalás kori hadvezérek saját lobogókkal és azon saját jellel (sui signi) bírtak. Már csak azért is, mert erre egyébként tökéletes párhuzammal rendelkezünk a mongolok esetében! Csao Hung kínai követ 1221-ben járt Dzsingisz kán pekingi helytartójánál, Muqalinál, s beszámolt róla, hogy a helytartónak egy kilenccsúcsos fekete holdas fehér zászlaja van, melyet, ha hadba vonul, kibontanak. Emellett a mongol tábornokok (jüan-suai) is saját zászlót használnak.[11] Ibn Rusta a kazárokról jegyezte fel, hogy seregük az isa vezetésével ”feldíszített fegyverzetben, hadijelekkel, zászlókkal és karbantartott páncélokkal vonulnak ki.”[12] Ugyanezt visszhangozza al-Bakri is, kiemelve, hogy a zászlóik díszesek.[13] De van még közelebbi példánk is, amely meghökkentően hasonló Anonymus leírásához! Gardézi így ír ugyanis a XI. század közepén a besenyőkről: 
„Ezek a besenyők nagyon gazdagok, rengeteg lovuk és juhuk van. Igen sok az arany- és ezüstedényük is, sok a fegyverük, ezüstövet viselnek, és olyan zászlaik és lándzsafüggőik vannak, amelyeket a harcban magasra emelnek (!!!), valamint ökörszarvból készült kürtjeik, amelyeket a csatában szólaltatnak meg.”[14]
Az arab útleíró gyakorlatilag ugyanazokat a szavakat használja, mint a magyar krónikák: a hadjárat elején a vezér magasra emeli a zászlaját! Ez még akkor is feltűnő, hogyha egy zászlót nyilván fel kell emelni, s alighanem egyféle rituális cselekményként jelenthette egy hadjárat megkezdését. Érdemes megemlíteni, hogy hadjárat idején a zászlók felemelésének szokása nagyon régi lehetett, ahogy a zászlók leeresztése is megadáskor. A nagy kínai történetíró, Sima Qian már Kr.e. 117-nél megemlíti, hogy a „hunyuk” egy csapata, mikor behódolt a kínaiaknak, leeresztett zászlókkal tették azt.[15] Nagyon jellemző az is, hogy az egyik muszlimok ellen vívott ütközetben a türk kagán serege csak akkor hagyta abba az akkor már elveszett harcot, mikor a lófarkas kagáni zászló (tug) az ellenség kezére került.[16] Számomra azért is külön kiemelkedő jelentőségű a besenyők hasonló szokása, mert Maszúdi leírása szerint valamikor 850(?) körül a magyarok és besenyők együtt vívtak háborút a karluk-oguz-kimek szövetség ellen, tehát a két nép szövetséges volt.[17] Ha nem egyenesen rokon… Megjegyzendő ennél a momentumnál, hogy a Turul mondánk legközelebbi párhuzama pedig ugyebár éppen az oguzoknál maradt fenn! Tehát a XIII. század végi Kézai éppen oda vezet vissza minket a turullal, ahol őseink bizonyosan jelen voltak a IX. században! Persze ezt le lehet söpörni azzal, hogy Kézai biztos a Magyarországra beköltöző oguz töredékektől lopta el a turul szót, de hogy ezt miért is tette volna, nehéz lenne megmagyarázni… A turul tehát igencsak hitelesnek tűnik. 
Még többet tudunk a kunok/kipcsakok zászlóhasználata esetében, akikkel kapcsolatban igencsak figyelemre méltóak Kovács Szilvia megállapításai: 
„… még arra a passzusra szeretnék kitérni, amely megemlíti, hogy Bonyak kunjai a kolostor kapuja elé kitűztek két harci zászlót, ami talán két vezérre utal. A steppei nomádok zászlói hadijelvények voltak. A nomád zászlók lehettek téglalap alakúak, négyszögletesek, félkörösek. Díszíthették rojtok, szalagok és különböző állatalakok (például hal, sárkány, farkasfej). Hansgerd Göckenjan is foglalkozott a nomádok zászlóival, ő úgy véli, hogy ezeknek a tárgyaknak kettős szerepük volt: harci jelvények és uralkodói jelképek, sőt emellett még méltóságjelző szerepük is lehetett. A kunok zászlóira nem találtam olyan utalást, amelyből olyan jellegű uralkodói jelképre vagy méltóságjelzőre lehetne következtetni, mint a mongoloknál. Az óorosz évkönyvek, amikor a kunok zászlóit említik, általában harci zászlóra utalnak), így nem lehet kizárni, hogy az ekkor kitűzött, hadra hívó zászló jelezte, hogy melyik kun vezéré is az. A források alapján arra nem lehet következtetni, hogy a kunok harci zászlói milyenek voltak. Van olyan feltételezés, hogy azokat totemállatokkal díszítették, noha Pletnyova szerint egy idő után már annyira megfakult a totemős emlékezete, hogy például régészetileg nincs is nyoma. Ez azonban nem biztos. Talán totemős emlékének meglétét bizonyítja, illetve azt, hogy valamikor azzal díszítették a kunok zászlóikat, a magyarországi Kelebián előkerült kincslelet egy darabja. Ez az aranyozott ezüstlemez, amely lovagi címer sisakdíszeként csukát ábrázol, olyan területen került elő, amely a Csertán nemzetség egyik szállása volt. A Csertán nemzetség neve pedig a curtan csuka’ szóból származik. A Radziwill-évkönyv ábrázolásain a kunok hosszú, keskeny, háromszög alakú zászlókát tartanak, de nemcsak náluk látható ilyen formájú zászló, így nem tudni, hogy pontosan milyenek is voltak.”[18]
Érdekességként megemlíthető, hogy még a krími tatár kánság idejében is az a szokás volt a sztyeppén, hogy a bej saját zászlaja alatt vezeti hadba csapatát, nemzetségét s vérrel adózott a kánnak: 
„A bey a földet a nemzetség tagjainak megegyezés szerint bérbe adta (resm-i tapu) vagy rabokkal műveltette meg. Egyelőre nincs adatunk arra nézve, hogy a nemzetség tagjai pénzben vagy terményben fizettek-e a beynek. A beyliken élő keresztényektől a bey szedte az adót, és a beyliken belül az igazságszolgáltatás is a beyre hárult. A bey nem fizetett adót a kánnak, viszont köteles volt nemzetségét a saját zászlaja alatt hadba vezetni.”[19]
A Nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának ("Győztes fejedelem") túloldala, amely számomra egyértelműen az Emese álma történetet jeleníti meg, turullal...
[Megjegyzés rovat: Vagy Bálint Csanád datálásával kell baj legyen, és a kincsek nem avar koriak, vagy fel kell tételeznünk, hogy az Emese álma monda már az avar korban itt volt és onnan került a magyar mitológiába.]

Vajon lehetett-e a honfoglaló magyaroknak turulos lobogójuk? Az eddigi mozaikdarabok után felettébb valószínű, hogy igen. Ilyen jelképek léte a sztyeppei nomádoknál sokszorosan igazolt és Kézai említésének nincs más értelme, csak az, hogy tényleg tudott ilyen ősi szokásról a magyaroknál, hiszen semmi haszna nem lehetett abból, hogy ilyeneket talált ki. Célszerű azért egy kis kirándulást még tennünk az eurázsiai sztyeppe nomádjai, pontosabban az ő hadijelvényeik közé. Akárcsak más - gyakran hadat viselő - népeknél, a zászlók és hadijelvények a nomád népeknél is igen fontosak voltak. A zászló reputációja magas volt, egy korai tibeti forrásból tudjuk, hogy az egyik türk uralkodó lányát Hurongának hívták, aminek jelentése „harci zászló, győzelmi jelvény”, s nem kizárt, hogy a szláv nyelvekben is feltűnő szót az avarok adták át nekik.[20] Nem véletlen kaphatta ezt a nevet. A zászló a sztyeppei népeknél katonai és uralkodói jelkép volt.[21] Nagyon jól mutatja ezt az a leírás, amelyet Abd al-Malik kalifa[22] ujgurokhoz küldött követének esetét meséli el: 
„Utána egy napon tíz emberrel lovagolt ki [mármint az ujgur kagán -HG-], ezek mindegyikénél zászló volt; egyben meghagyta, hogy engem is vigyenek vele. Addig mentünk, amíg egy dombra fel nem hágtunk; a dombot bozót vette körül. Mikor a nap felkelt, ezek egyikének meghagyta, hogy zászlaját kibontva lobogtassa meg, amit az meg is tett. Erre tízezer fegyveres lovas jelent meg, mind azt kiáltva: dzsáb, dzsáh!, és a domb lábánál megálltak. Az elöljárójuk felment, a király előtt leborult, ő meg egyiknek a másik után addig osztogatta a parancsait, hogy zászlóikat kibontva lobogtassák; ha pedig valaki közülük úgy tett, menten tízezer fegyveres lovas jelent meg, s a domb lábánál megállt, amíg a tíz zászlót ki nem bontatta; és a domb lábánál százezer, tetőtől talpig felfegyverzett lovas gyűlt össze.”[23]
Ezen idézetben is olybá tűnik, hogy a kagán alvezérei (egy-egy tümen vezére?) saját zászlóval bírnak, amely alatt vezetik saját csapataikat. A saját jelképeknek komplex jelentéstartalma volt a sztyeppei népeknél, egyszerre fejezte ki mitológiai származásukat és hatalmukat.[24] U. Kőhalmi Katalin szerint a sztyeppei nomádok lobogói lehettek téglalap, félkör alakúak és díszíthették őket rojtok, szalagok.[25] S mint láttuk a lobogókat gyakran totemisztikus jelképek ékítették. A türkök esetében ez a farkas esetében jól nyomon követhető. Eredetmondáikban a farkas többször visszatér. Az egyik szerint a türkök kagánjait adó család őse, Asina is egy nőstényfarkastól született.[26] A farkas aztán mindenhol feltűnik a türkök kapcsán. A buguti sztéle tetején farkas vigyázza Tatpar kagán emlékét, s a türkök legkorábbi hadijelvénye Clauson szerint egy póznára tűzött (arany?) farkasfej volt.[27] Más értelmezés szerint, pedig a lobogó ábrázolt farkasfejet (a kettő egyébként nem is zárja ki egymást sem), s ez volt az uralkodó sátra előtt kitűzve. Golden szerint a türkök mellett az ujgurok is farkasfejes zászlóval vonultak fel.[28] Úgy tűnik, hogy a nyugati türkök utódjának mondható kazárok hadijelvényének/zászlójának tetején szintén aranyból készült farkasfej volt látható, s testőrségét is farkasoknak hívták.[29] Nem lehet kétséges, hogy a kazárok egyszerűen továbbvitték a türk szokásokat ezen a téren, ahogy az ujgurok is. Az állatoktól való származás nagyon ősi motívum volt, egészen általános, és nem csupán sztyeppei népeknél. Gondoljunk csak arra, hogy Eurázsia másik végén Rómáról ugyanezt leírhatnánk a farkassal kapcsolatban! 

Ujgur falfestmény kagáni farkasfejes hadijelvénnyel
(Grünwedel, Albert: Altbuddhistische Kultstatten in Chinesisch-Turkistan. Berlin, 1912. 304.o.)

A tibetiek esetében még szerencsésebbek vagyunk (ha valaki nem tudná, a tibeti is eredetileg egy sztyeppéről érkezett nomád nép volt).[30] Meglehetősen pontosan ismerjük birodalmuk klasszikus nomád felosztását (a birodalomban „katonai” közigazgatás volt, ezredekre osztották annak területét), de egy szerencsésen fennmaradt leírásnak köszönhetően még az egyes területi alakulataiknak zászlaját is ismerjük. Tibetet négy „szarv”-ra (ru) osztották fel, melyek további két-két „alszarv”-ra (ru-lag), felsőre és alsóra oszlott, melyeket ezredek alkottak. Ezek egyben területi egységek is voltak. Az alábbi fordításért elnézést, nem vagyok sinológus, és angolból próbálom magyarítani. A „Gtsan” nevű szarv felső alszarvában a sereg „lova” a leírás szerint vörös árnyalatú pej volt, míg zászlaja az eget tartó fehér oroszlánt ábrázolta. Az alsó alszarv lova pej fekete sörénnyel, zászlaja fehér selyem, mintákkal díszítve. A „Jobb oldali” szarv felső alszarvához csillogó (sárga?) fehér lábú ló tartozik, míg a zászló fekete (sötét?), „mint a tó”. A „Jobb oldali” alsó ru-lag seregének lova kék, türkiz szárnyakkal; míg a zászló egy felül tarka oroszlánt ábrázolt. A „Középső” ru felső alszarvának lova szél kuszálta fehér sörényű ló, zászlaja vörös selyem, amely fénylik mint a fehér láng (vagy inkább: benne fehér láng?). A „Középső” szarv alsó tartományának lova leopárdmintás (pettyes?), fehér lábakkal; míg zászlóján felül fekete oroszlán található. A „Bal oldali” szarv felső alszarvában a ló fekete pillangókkal pettyezett (jelentése valószínűleg simán pettyes), zászlója küzdő(?) oroszlán. A „Bal oldali” szarv alsó alszarvának lova föld, méz és türkiz színű(?), zászlaja akár a „kellem öt kedvessége”, mely utóbbi alighanem a buddhista öt bölcsességbuddhájának megjelenítését jelenthette.[31]

A szöveg nagyon nehezen értelmezhető (esetleges fordítási-értelmezési hibáimért előre elnézést, nagy jelentősége itt most nincs), és a lovak és zászlók tényleges jelentése, értelme is vitatható. Mint a leírásból azonban világosan kilogikázható, itt bizonyosan nincs arról szó, hogy ezeknek a területi egységeknek, „szarvaknak” a seregei a megnevezett színű lovon vonultak hadba, ahogy többek között Györffy is hitte![32] Talán ezek is a zászló mellett használt valamiféle hadijelvények lehettek, mert lássuk be elég furcsa elképzelés, hogy az egyik ru-lag mondjuk türkiz szárnyakkal bíró kék színű lovakkal vonult hadba… Bár vannak olyanok, akik ezt vallják, de én nem érzem meggyőzőnek, és gyakorlati kivitelezése sem lett volna akármi, hogy a harcosok a lovakat nem alkalmasság, hanem szín alapján viszik hadba magukkal, bár nem zárható ki![33] Azt gondolom, hogy az itt emlegetett lovak inkább hadijelvények lehettek, nem ténylegesen lovak, s a ló itt ugyanazt a funkciót tölthette be egy oszlop tetején, mint a farkas a türkök hadijelvényén. Sudár Balázs kiváló tanulmányában hoz egy hasonló példát, amely szerint a 17. századi Abulgázi Bahadur hán 24 törzshöz 24 vadászmadarat rendel![34] Szerintem ez kísértetiesen hasonlít a tibetiek gyakorlatához, amely szerint egyszerre egységes a jelkép (ló), ugyanakkor minden egységnek megvan a saját változata azon belül! 

A mi szempontunkból azonban most csak annak van jelentősége, hogy lássuk, a nomád népeknél egy-egy terület/törzs katonai egysége bizony hadba vonulhatott saját hadijelvénye és zászlaja alatt, az egyes tábornokok, hadvezérek nagyon is vezethettek sereget saját jelképeiket felemelve az ellenség ellen! A korabeli példák nemcsak, hogy nem cáfolják a magyar forrásokból kirajzolódó képet, hanem éppen megerősítik! Ne feledjük, hogy az Árpádokat egyre inkább hozzá tudjuk fűzni a Közép-ázsiai térséghez, pláne a türköket követő ujgurokhoz! Miért ne hadakozhatott volna Árpád megbízásából Zovárd és Kadocsa saját jelképükkel díszített lobogó alatt? És Árpád miért ne vonulhatott volna turul alatt hadba? Azt kell mondani, hogy a magyar hagyomány - bármennyivel is későbbi korból származik – egészen pontosan megfelel a Honfoglalás korában a sztyeppén dívó szokásoknak. Talán az avaroknak is lehetett sasos hadijelvényük. Makkay János egyik kötetében bukkantam arra az adatra, hogy Voznyeszenk, egy minden bizonnyal még az avar uralom korszakába keltezhető áldozati máglyagödörben találtak egyebek mellett egy 21 cm magas ezüst sast. Mondjuk a felirat rajta egy görög betűkkel írt Péter név, úgyhogy talán inkább bizánciaktól zsákmányolt lehetett.[35] Közismert az is, hogy a rómaiak egy másik sztyeppei néptől, a szarmatáktól vették át a sárkányt (draco), mint hadijelvényt, amely mint szélzsák szája szolgált.[36] Egyes kutatók azt is feltételezik, hogy a türkök farkasos hadijelvénye szintén szélzsák szájaként funkcionált. Fenmaradt egy az ujgurokhoz(?) kapcsolódó valószínűleg eredetileg hadijelvény tetejére tűzött ezüst szenmurvfej[37] az Ermitázsban.[38] Azért is érdekes ez, mert a szenmurv feltűnik az avar[39] és a magyar régészeti hagyatékban is.[40] Ezt a 30 cm hosszú ezüst fejet mások farkasként, egyenesen egy farkasbőrös hadijelvény (böri) csúcsaként azonosítják.[41]

Ujgur(?) szemurvfej az Ermitázs gyűjteményéből, valószínűleg hadijelvény csúcsa volt
Szentpétervár, S-283 

A magyarokkal kapcsolatban is felmerülhet a farkasos hadijelvény,[42] vagy lófarkas lobogó. Kétségtelen, hogy utóbbi lehetőségét kizárni nem lehet, de erre semmi utalás sincs a forrásokban, más népekkel - mint mondjuk a bolgárokkal -, ellentétben. A farkas azonban őseinknél is előkerül a forrásokban. Egyik esetben a magyarok „farkas módra” üvöltenek a Konstantin-legendában,[43] a másik esetben Theotmár érsek arról a szokásról tudósít, hogy a magyarok kutyára és farkasra szoktak esküt tenni.[44] De a magyar hagyományban is szerepel Anonymusnál Apafarkas, Agmánd fia.[45] A lófarkas zászló előkerül a najmanoknál például.[46] Ligeti úgy vélte, hogy a besenyők zászlai (amely a forrásban 'alam szóval jelzett) szintén inkább lófarkas zászlót, mintsem textilből készültet jelent.[47] Ő egyébként úgy gondolta -pontosabban inkább sugallta-, a besenyők a tuq szót használhatták zászlaikra, ami a törököknél jak- vagy lófarkú zászlót jelent. Azt is tényként kell kezelnünk, hogy a bolgárok fő hadijelvénye bizonyosan lófarkas lobogó volt, hiszen I. Miklós pápához kereszténységre való áttérésükkor írt levelükben az állt, hogy eddig csatába indulva katonai jelvényként azt használtak.[48] Ugyanakkor ábrázolásokból tudjuk, hogy a lovassági kopjáikon szintén voltak kis zászlócskák, ám ezek nyilván nem hatalmi jelképként, hanem díszítőelemként funkcionáltak. Ez utóbbit vették át a bizánciak az avaroktól, de erre szintén visszatérünk az Államalapítás utáni zászló kérdéskörénél. Itt jegyeznénk meg, hogy messze nem biztos a tuq Ligeti-féle értelmezése. A mongol kánok tuqjai között biztosan voltak festett textilzászlók is. A „kilenclábú” tuq, amely először az ázsiai hunoknál (hiungnuk) tűnik fel, mind az ujgur (toquz oguz), mind a mongol kánok fő hatalmi jelképe lett, inkább tartható textil zászlónak.[49]

Buddhista ujgur zászló, melyen az istenség baljában jak- vagy lófarkas tugot tart, tetején holddal.
(Le Coq, Albert von: Chotscho. Berlin, 1913. 42b.)

Sajnos a zászlók színeiről nem nagyon vannak konkrétumok, a magyar turulos lobogó színéről pedig kifejezetten semmi. XI. századi adat alapján – s a sztyeppei párhuzamok ez megerősítik – könnyen lehet, hogy piros/vörös volt.[50] Azért nézzük végig, más sztyeppei népeknél mit tudunk. A türgis kagán testőrségét és narancsvörösbe öltöztette, és személyes hadijelvénye szintén ilyen színű lehetett.[51] A kirgizeké egy lírás szerint zöld volt.[52] Az ujgurok zászlói Yaqut szerint feketék voltak, míg a kirgizeké zöldek.[liii] A kunok a XI. században vörös és fehér zászlókat használtak az Igor-ének szerint, legalábbis az egyik csatát követő orosz zsákmányról így ír: 
„Pénteki nap, pirkadatkor porba tiporták a pogány polovec hadakat, és nyilakként szétszóródva a harcmezőn, elrablák a szép polovec hajadonokat, és velük aranyat, hímes szövetet, finom selyembársonyt és drágaköveket. Takarókból, köntösökből és bekecsekből és mindenféle polovec kincsekből hidakat hordtak, hidakat vertek mocsarakon át, lápokon át. Vörös zászló, fehér lobogó, vörös matring, ezüst rúd jutott a bátor Szvjatoszlavfinak!”[54]
E sok kis összehordott mozaikdarabkából ugyan nem kaphatunk egészen pontos képet az egyes népek, törzsszövetségek által használt zászlókról, de világos, hogy ezek egyediek és az adott népre jellemzőek lehettek. Kétségtelen tény, hogy honfoglalás kori sírokból kerültek elő madárábrázolások,[55] amelyeket a turullal azonosíthatunk, ami komoly megerősítése a késői írott hagyománynak.[56] Az is megfontolandó, hogy a magyarok turul történetére leginkább hasonlító monda a besenyő és magyar törzsekkel egykor szomszédos oguz eredetű Ertogrul esetében maradt fenn. Ez ugyanúgy az Uráltól keletre és az Aral-tótól északra elterülő sztyeppére vezet, mint „Ügyek ügye”,[57] vagy al-Maszúdi leírása a besenyők és magyarok közösen viselt háborújáról az oguz-karluk-kimek szövetség ellen.[58] Témánk szempontjából lényegtelen, de igencsak érdekes megfigyelés! 

A következtetés világos: analógiák alapján a magyarok Géza fejedelemig igenis a turult használták jelképnek, bár azt már nem tudjuk megállapítani, hogy ez a madár rúd végén lévő (esetleg arany?) hadijelvény volt-e vagy zászlóra (talán vörösre? – erre majd a jövőben visszatérünk!) festették fel. A honfoglalás korának alvezérei saját lobogóval/hadijelvénnyel rendelkeztek, amelyeket rituálisan felemelve vette kezdetét a hadakozás, melyre a fejedelemtől kaptak utasítást. Ez valószínűleg saját nemzetiségi jelképük lehetett zászlóra festve. A krónikáink elbeszélésében semmilyen anakronizmus nincsen, a sztyeppei gyakorlatnak az elbeszéléseik tökéletesen megfelelnek! Persze, csak ha lefújjuk a pár évszázad alatt óhatatlanul rájuk rakódott port, és nem vetítjük ki hamisan saját elképzeléseinket az eredeti szövegre, s nem eleve rosszindulatúan közelítünk feléjük! 

Attila hun király seregei Aquileiát ostromolják (Képes krónika)

Írás közben Benkő István - akinek ezúton is köszönöm! - felhívta a figyelmemet az alábbi írásra, mely egy legkevésbé sem tudományos oldal, ugyanakkor a benne szereplő illusztráció nagyon érdekes. Sajnos semmit sem tudtam kideríteni róla azon túl, ami a cikkben áll, s tudományos írásban sem találtam rá utalást. Egyelőre így felhasználását hanyagoltam. Az OB aláírás bizonyára Obrusánszky Borbálát jelenti? 

Jegyzetek:

[1] Pótó János: Revíziós emlékművek. In: História, 1988. 2-3. sz. 40-42.o. 
[2] Lásd: Dugovics Titusz, aki ugyan tényleg nem létezett, de ez nem jelenti azt, hogy a férfi sem létezett, aki a nevéhez kapcsolt hőstettet végrehajtotta, vagy éppen Koppány, akinek történetiségét csak hiperkritikával lehet kétségbe vonni, aminek viszont nem tudom, mi értelme. Ennyi erővel a X-XI. századi magyar történelem legtöbb alakjának létezését kétségbe vonhatjuk. 
[3] Benkő Loránd: Árpád „de genere Turul”. In: Magyar Nyelv, 2009. 1. sz. 10.o. 
[4] Ahogy azt Sudár Balázs tökéletesen megfogalmazta: Sudár Balázs: Turul szavunk művelődéstörténeti hátteréhez. In: Történelmi szemle. 2017. 4. sz. 605-606.o. 
[5] Anonymus mindig a vexillum szót használja, sosem a baner-t! 
[6] Scriptores Rerum Hungaricarum. Budapest, 1937-1938. I. 86.o. Továbbiakban: SRH. 
[7] Anonymus: A magyarok cselekedetei. Budapest, 2004. Veszprémy László (36.o.) a következőképpen fordítja az ominózus részt: „Tas fia Lél azon nyomban harcba indult, a magasba emelve címerével (sic!) díszített zászlaját, valamint Bogát fia Bulcsú, megfújván harci kürtjét.” A fordítás helyes, de nem címerről van szó, hanem csak jelről: „sui signi”! Márpedig, ha valaki ebben nem akar mindenképpen címert kiolvasni, akkor ez bármi egyéb is lehet. Veszprémy ráadásul jegyzetben (227-es) így meg is hivatkozza, hogy lám Anonymus 1200-ből visszatekintve anakronizmust ír. Erről szó sincs! A nomádoknak saját jelképeik voltak, állatalakok ugyanúgy felkerülhettek zászlókra, mint tamgák. 
[8] SRH I. 92.o. 
[9] SRH I. 165.o. 
[10] SRH I. 152.o. 
[11] Göckejan, Hansgerd: Lobogó és dob az altaji népeknél. In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, cop. 2004. 62.o. 
[12] Kmoskó: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/1. Szerk.: Zimonyi István. Budapest, 1997. 205.o. 
[13] Kmoskó: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/2. Szerk.: Zimonyi István. Budapest, cop. 2000. 255.o. 
[14] Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép. 2.kiad. Budapest, 1997. 196.o. 
[15] Shiji 60. Lásd: Négy égtájon barbár csillag ragyog. Ford.: Csornai Katalin. Bp., 2007. 186.o. 
[16] Esin, Emel: Tabari’s Report ont he Warfare with the türgis and the Testimony of eight Century Central Asian Art. In: Central Asiatic Journal, 1973. 142.o 
[17] A Honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995. 58-59.o. Továbbiakban: HKIF 
[18] Kovács Szilvia: A kunok története a mongol hódításig. Budapest, 2014. 62-63.o. 
[19] Ivanics Mária: A földtulajdon a Krími Kánságban. In: Nomád társadalmak és államalakulatok. Budapest, 1983. 249.o. 
[20] Róna-Tas András: A magyar őstörténet hátterének tibeti forrásai. In: A honfoglaláskor írott forrásai. Budapest, 1996. 31.o. 
[21] Göckenjan, 62-70.o. 
[22] Omajjád kalifa, uralkodott 724 és 743 között. 
[23] A Yaqútnál fennmaradt leírást közli: Kmoskó Mihály: Mohamedán írók a steppe népeiről. Földrajzi irodalom I/3. Budapest, cop. 2007. 29.o. 
[24] Átfogóan lásd a nomádok hadizászlóiról: U. Kőhalmi Katalin: A steppék nomádja lóháton, fegyverben. Budapest, 1972. és Göckenjan: Lobogó és dob az altaji népeknél. In: Fegyveres nomádok, nomád fegyverek. Budapest, 2004. 62-74.o. 
[25] U. Kőhalmi, 115-123.o. 
[26] Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Budapest, 2003. 31.o. 
[27] Clauson: Turks and Wolves. In: Studia Orientalis. 1964. 2. sz. 3-14.o. 
[28] Golden: Turks and Khazars. Ashgate, 2010. 33.o. 
[29] Stepanov, Tsvetelin: The Bulgars and the Steppe Empire in the Early Middle Ages. Leiden-Boston, 2010. 55-56.o. A türk és ujgur kagánok farkasos és sárkányos hadijelvényeire, lófarkas zászlóira: Esin, Emel: Tabari’s Report ont he Warfare with the türgis and the Testimony of eight Century Central Asian Art. In: Central Asiatic Journal, 1973. 140-141.o 
[30] A tibetiek történetére: Vásáry, 55-57.o. 
[31] Kiadása: Thomas, F. W.: Tibetan Literary Texts and Documents concerning Chinese Turkestan. Pars I. London, 1935. 276-281.o. 
[32] Györffy György: Besenyők és magyarok. In: A magyarság keleti elemei. Budapest, 1990. 183-184.o. 
[33] Erre nézve: Paládi-Kovács Attila: A magyar lótartás jellege a honfoglalás korában. In: Honfoglalás és néprajz. Budapest, 1997. 106.o. 
[34] Sudár: i.m. 614.o. 
[35] Makkay János: Attila kardja, Árpád kardja. Szeged, 1995. 55-57.o. 
[36] Erre nézve: Brzezinski-Mielczarek: The Sarmatians 600 BC-AD 450. Ospres, 1983. 
[37] Szenmurv vagy szimurg, elsősorban a perzsa mitológiában gyakori mitikus lény, madártesttel és kutyafejjel. Magyarul kutyamadár, vagy pávasárkány. 
[38] Leltári száma: S-283. A múzeum leírása szerint eredetileg az osztják-vogul helyi történeti múzeumból szállították Szentpétervárra 1939-ben. Lásd: https://www.hermitagemuseum.org/wps/portal/hermitage/digital-collection/08.+applied+arts/97931
[39] Bálint Csanád szerint kizárólag késő-avar, VIII. századi leleteken! Bálint Csanád: A középavar kor kezdete és Kuber bevándorlása. In: Archaeologiai értesítő, 2004. 44.o. 
[40] Nehéz másként értelmezni, mint szenmurvként a bezdédi tarsolylemezen a kereszt mellett feltűnő alakot. 
[41] Esin, Emel: Tos and Moncuk. Notes on turkish flag-pole finials. In: Central Asian Journal. 1972. 26.o. 
[42] Bőséges összefoglaló a türkök farkasfejes hadijelvényéről: Esin, Emel: Tos and Moncuk. Notes on turkish flag-pole finials. In: Central Asian Journal. 1972. 17-27.o. 
[43] HKÍF, 160.o. 
[44] HKÍF, 185.o. 
[45] HKÍF, 309.o. 
[46] A Mongolok titkos története említ egy najman főembert, Yedi Tubluq-ot, aki lófarkas zászlaja van. Bese Lajos: Személynév és etnikum a XIII. századi mongoloknál. In: Nomád társadalmak és államalakulatok. Szerk.: Tőkei Ferenc. Budapest, 1983. 84.o. 
[47] Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Budapest, 1968. 511.o. 
[48] I. Miklós pápa válaszai a bolgárok kérdéseire. Szeged, 2015. 91.o. 
[49] Ligeti, 511.o. 
[50] Honfoglalás és megtelepedés. Szerk. :Sudár-Petkes. Bp.: Helikon, 2016. 101.o. 
[51] Esin, Emel: Tabari’s Report ont he Warfare with the türgis and the Testimony of eight Century Central Asian Art. In: Central Asiatic Journal, 1973. 142.o 
[52] Al-Qazwini. Lásd: Kmoskó, 2007. 89.o. 
[53] Kmoskó, 2007. 59.o. 
[54] Kovács Szilvia: A kunok története a mongol hódításig. Budapest, 2014. 166.o. 
[55] Például az 1956-ban talált rakamazi 2. számú sírban. Lásd: Éry Kinga: Embertani adatok a Felső-Tiszavidék X. századi népességéhez. In: Anthropologiai közlemények. 1977. 1-2. 20-21.o. 
[56] Most azzal nem kívántam foglalkozni, hogy a Nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsójának egyik oldalán világosan Emese álma jelenik meg, noha rendszerint égberagadásként említik. Bálint Csanád datálása az avar korra ettől még lehetséges, ám ez további - igen súlyos! - kérdéseket vet fel. Bálint Csanád: A nagyszentmiklósi kincs. Budapest, 2004. 
[57] Utalás B. Szabó János és Sudár Balázs ötletes című remek írására: B. Szabó-Sudár: Vgec-ügyek. In: Hadak útján XXIV. Budapest-Esztergom, 2017. 223-231.o. 
[58] A Honfoglalás korának írott forrásai. Szeged, 1995. 57-58.o.7