Szeretjük őket:

2020. december 16., szerda

Darwin bombázása, 1942. február 19.

Darwin bombázása, 1942. február 19.


Mostanában megint a II. világháború kelet-ázsiai hadszínteréről olvasgatok (legutóbb a tulagi-i harcokkal kapcsolatban írtam, amit már illene majd folytatnom...), s nagyon jó anyagokra bukkantam. Most a japánok Darwin ellen 1942. február 19-én végrehajtott légitámadásáról tennék közre négy dokumentumot. 

Aicsi D3A "Val" zuhanóbombázók készülnek felszállni 1941. december 7-én valószínűleg a Hirjú hordozó fedélzetéről. Háttérben a Szurjú.


A Darwin fölé kiküldött felderítő gép jelentése, 1942. február 10.[1]

„1. Két nagy 1500-2000 méter hosszú [kifutópályával rendelkező] repülőtér van Port Darwin északi külvárosában. Öt nagy és nagyjából húsz kisebb repülőgép volt megfigyelhető a keleti repülőtéren. Három [ellenséges] vadászrepülőgép járőrözött a levegőben körülbelül 2000 méter magasságban. 

2. Port Darwin városának délkeleti végén egy vízirepülő-bázis található. A szomszédságában három repülőcsónak volt észlelhető. 

3. Egy hajó - amely hidroplán-szállítónak[2] látszott -, nagyjából tíz nagy kereskedelmi hajó, tizenegy kisebb kereskedelmi hajó, és öt hajó - mely rombolónak tűnt - volt megfigyelhető a kikötőben. 

4. A Melville- és Bathurst-szigeten[3] nem észleltünk légibázisokat. 

5. Habár a megfelelő felderítés nem volt lehetséges a felhők miatt, a célt nagyjából sikerült elérni. 

6. Károk nem keletkeztek."[4]

Fucsida Micuo, a Pearl Harbor és Darwin elleni támadó japán légicsoportok parancsnoka


Nagumo Csúicsi terve a Darwin elleni támadásra:[5]

„1. Ellenséges mozgások Port Darwin térségében 

(1) Mivel az ellenséges rádiós kommunikáció gyér, az [ellenséges] csapatmozgás aligha túl nagy. Az ellenséges repülőgépek számát a helyszínen 30 repülőgépre lehet becsülni. 
(2) Az ellenséges hajók száma a területen egy repülőgép-hordozó-szerű hajó, egy vagy két cirkáló, néhány romboló és egyéb [típusú] hajó, valamint körülbelül tíz szállítóhajó. 

2. A támadó egységek kialakítása 

(1) Parancsnok: Fucsida Micuo parancsnok[6]
(2) A repülőegységek kialakítása: 


3. Időjárás-felderítés és fegyverzet 

(1) A 8. cirkáló osztály[14] időjárást felderítő gépének ütemezését úgy kell meghatározni, hogy a legelső felderítendő pontot 06:00-kor érje el. 
(2) A hordozókról felszálló támadó gépeket 800 kg-nyi bombával kell felszerelni.[15]

4. A baráti erők helyzete (19-re ütemezve) 

(1) A szárazföldről induló támadó gépek 11:30-kor hajtják végre a légicsapásokat Port Darwin repülőtere ellen.[16]
(2) A nagy repülőcsónakok Az Arafura- és a Timor-tengert kutatják át ellenség után. 

5. A hordozó csoport tervezett mozgása (A repülőgépek felszállása után) 
(1) Északnyugati szél[17] esetén 90º-ra veszi az irányt, majd két óra múlva irányt vált 300º-ra. 
(2) Északkeleti szél esetén 270-º ra vesz irányt, majd két óra múlva 60º-ra. 
(3) Délnyugati szél esetében az irány 60º-os lesz, és három óra múlva 240º-ra veszi. 
(4.) Délkeleti szél esetén az irányt 330º-ra veszi, majd két óra múlva 130º-ra. 
(5) Mindegyik esetben a hajózási sebesség 20 csomó lesz. Ugyanakkor a repülőgépek indításakor és landolásakor irányukat a szél irányába kissé módosíthatják. 
A légvédelmet a hordozók felett biztosító csoportnak a támadóegységek felszállása előtt fel kell szállnia és napnyugtáig ezt [a biztosítást] folytatnia is kell.” 

Az 1. Kidó Butai zászlóshajója, az Akagi repülőgép-hordozó


Jelentés a Darwin elleni bombázás eredményeiről és veszteségeiről:[18]

„1. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított támadó egység[19] ([Parancsnok:]Fucsida Micuo sorhajókapitány[20]
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázta és súlyosan megrongálta a vasúti mólót, valamint két kereskedelmi hajót annak két oldalán. Nem keletkezett kár [a japán gépekben]. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Egy nagy kereskedelmi hajót bombázott, és egy közeli találatot ért el az orránál. Nem keletkezett kár. 

2. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított bombázó egység[21] (Csihaja Takehiko hadnagy) 
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): Némi kárt okozott egy rombolóban, és kisebb sérüléseket egy kereskedelmi hajóban. Nem keletkezett kár. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Súlyos károkat okozott két kereskedelmi hajóban, amelyek lángba borultak, és némi kárt egy másikban. Egy repülőgépen golyó ütötte lyukak. 

3. Az Akagi repülőgép-hordozóról indított vadász egység[22] (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Itaja Sigeru korvettkapitány [vezetésével]) 
Lelőttek négy ellenséges vadászgépet légicsatában, felgyújtottak négy bombázót [még a földön], és elpusztítottak még négyet géppuskázással. Három [saját] repülőgépen vannak golyónyomok. 

4. A Kaga repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Hasigucsi Takasi korvettkapitány) 
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Pontos közvetlen találatok gyakorlatilag az egész adminisztratív körzetben. Hét repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Pontos, közvetlen találatok a haditengerészeti parancsnokságon és a közigazgatási körzet délkeleti oldalán. Nem keletkezett kár. 
- Harmadik század (Kilenc hordozóról induló támadó gép): Találatot ért el egy kereskedelmi hajó tatján és egy másik találatot a vasúti mólón. A közvetlen találat súlyos sérülés okozott. A század elsüllyesztett két kis kereskedelmi hajót, közeli becsapódással. Nem keletkezett kár. 

5. A Kaga repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (Ogava Sóicsi hadnagy) 
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): A keleti reptér bombázása során felrobbantott két hangárt, melyek lángba borultak. A nyugati repülőtérnél felrobbantotta a hangárt, a barakkot, melyek lángba borultak. Géppuskázta a barakkot és a rádióirányítás lokátor állomását. Egy repülőgép lezuhant, egyen golyó ütötte lyukak. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Bombázott egy 5000 tonnás kereskedelmi hajót, és lángba borította, elsüllyesztett egy másikat, géppuskázott egy páncélozott járművet, amely felgyulladt. Öt repülőgépen vannak golyó ütötte lyukak. 

6. A Kaga repülőgép-hordozóról indított vadász egység (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Nikaido Jaszusi hadnagy [vezetésével]) 
Lelőttek négy vadászgépet és egy repülő csónakot légicsatában, géppuskával felgyújtottak még egy repülő csónakot. Négy repülőgépen láthatóak golyónyomok. 

7. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Abe Heidzsiró hadnagy) 
- Első század (hat hordozóról induló támadó gép): Egy nagy kereskedelmi hajót bombázott, kevés eredménnyel. Három repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (hat hordozóról induló támadó gép): Két nagy kereskedelmi hajót bombázott, kevés eredménnyel. Egy repülőgépen van golyó ütötte nyom. 
- Harmadik század (hat hordozóról induló támadó gép): Barakkokat bombázott, jelentős eredménnyel. Károk nem keletkeztek. 

8. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (Egusa Takasige korvettkapitány[23]
- Első század (kilenc hordozóról induló bombázó): Azonnal elsüllyesztett egy rombolót, tűzbe borított egy másikat és egy közepes nagyságú kereskedelmi hajót, valamint egy nehéz olajszállító tankert. Hat repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 
- Második század (Kilenc hordozóról induló bombázó): Egy üzemanyagellátó hajót és egy repülő csónakot lángba borított, géppuskázott egy ágyúnaszádot, barakkokat és egyebeket. Egy [saját] repülőgép elsüllyedt, miután kényszerleszállást hajtott végre a vízre (a pilótát megmentették), és négy repülőgépen vannak golyó ütötte nyomok. 

9. A Szórjú repülőgép-hordozóról indított vadász egység (kilenc hordozóról indított vadászrepülőgép Fudzsita Ijozó alhadnagy [vezetésével]) 
Közvetlen fedezetet nyújtott a támadó gépeknek, géppuskázott egy kisegítő cirkáló, lecsökkentve annak sebességét. 

10. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított támadó egység (Kuszumi Maszasi korvettkapitány) 
- Első század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázott egy 10000 tonnás teherhajót, amely felgyulladt s bizonyosan elsüllyedt. 
- Második század (kilenc hordozóról induló támadó gép): Bombázott egy 10000 tonnás olajszállító tankert, amely kigyulladt és bizonyosan elsüllyedt. 
Az 1. és 2. századból összesen négy repülőgépen vannak golyónyomok. 

11. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított bombázó egység (tizennyolc repülőgép-hordozóról indított bombázó Kobajasi Micsio hadnagy [vezetésével]) 
Elsüllyesztett egy 10000 tonnás és egy 7000 tonnás kereskedelmi hajót, súlyosan megrongált egy B-osztályú cirkálót, és jelentős kárt okozott egy 7000 tonnás és egy közepes nagyságú kereskedőhajóban. Két repülőgépen vannak golyó ütötte lyukak. 

12. A Hirjú repülőgép-hordozóról indított vadász egység (Nóno Szumio hadnagy]) 
Lelőtt egy vadászgépet légi összecsapás során, súlyosan megrongált két nagy és két kisebb repülőgépet [a földön] géppuskázással, lángba borított három nagy és három kicsi repülőgépet, valamint két repülő csónakot. Egy [saját] repülőgép lezuhant,[24] és hét gépen vannak golyó ütötte nyomok. 

Olajtározó lángol Darwinnál  légitámadás után, 1942. február 19. 
(forrás: https://www.awm.gov.au/)


A repülőgép-hordozó csoport összefoglaló akciójelentése[25]

„1. Miután a 8. cirkáló osztály felderítő hidroplánjával felderítettük az időjárást, 19-én 08:30-kor az ütemterv szerint végrehajtottuk a Darwin elleni támadást. 
08:25-kor észrevett minket egy ellenséges kétmotoros repülőcsónak. Üldözőbe vettük, de elmenekült dél felé. 

2. Katonai eredmények 
(a) Egy nagy és tíz kicsi [ellenséges] repülőgépet lelőttünk, négy nagy és három kisebb gép valamint három repülőcsónak lett szétgéppuskázva, melyek lángba borultak, ezen felül két nagy és három kisebb gépet géppuskával megsemmisítettünk, mindösszesen huszonhat repülőgépet (mind a helyszínen). 
(b) Nyolc szállítóhajó, két romboló, és egy tengeralattjáró vadász elsüllyedt. Egy romboló súlyosan megrongálódott. A fentieken kívül egy kórházhajó, és néhány kisebb hajó volt megfigyelhető, de ezeket nem támadtuk. Az öbölben repülőgép-hordozó vagy tengeralattjáró nem volt megfigyelhető. 
(c) Ami a földi létesítményeket illeti, mind a keleti, mind a nyugati repülőtér melletti hangár, valamint még egy hangár lángba borult. Az adminisztratív körzet mellett fekvő épületeket, a haditengerészet főhadiszállását, valamint a kikötői mólót is bombáztuk és leromboltuk. A lakókörzet északkeleti végén lévő barakkokat szintén bombáztuk, lángba borultak. 
(d) A 2. hordozó osztály[26] hordozóról indított bombázói (tizennyolc bombázó) és a 8. cirkáló osztály felderítő hidroplánja végrehajtott egy második támadást egy 6000 tonnás kisegítő cirkáló és egy 1000 tonnás szállítóhajó ellen 15:00-kor, melyek a Fourcroy foktól északra fekvő vizeken hajóztak. Elsüllyesztették a szállítóhajót és megrongálták a segédcirkálót. 
(Mivel utóbbit három 25-ös számú bomba közvetlen találata érte, mely tüzet okozott, feltételezték, hogy később valószínűleg elsüllyedt.) 

3. Veszteségek 
A Kaga egy hordozóról induló bombázója, és a Hirjú egy hordozóról induló vadászgépe lezuhant és hősi véget ért. 

4. Megjegyzések 
(a) Az ellenségnek alig volt harci kedve. 
(b) Az előbb említett lezuhant repülőgépeket kivéve az ellenséges légelhárító ágyúk tűzvezetése nem tekinthető különösebben kiválónak, [ha figyelembe vesszük, hogy mindössze] néhány repülőgépen láthatóak golyónyomok, miközben vízszintes bombázást hajtottak végre 3000 méter magasságról. 

5. Ezen művelet során 17-én 09:30-kor egy alámerült [ellenséges] tengeralattjárót észleltünk É 2º30’ és K 127º26’-nál, és semlegesítettük.” 

Tojosima Hadzsime összetört A6M zero vadászgépe
(forrás: https: //www.awm.gov.au/)


Jegyzetek:

[1] Senshi Sosho 26. – The Operations of the Navy in the Dutch East Indies and the Bay of Bengal. Ed. Willem Remmelink. Leiden, 2018. 334. o. A fotófelderítő gép 1942. február 10-én a japán légierő által Ambonban kiépített légitámaszpontjáról indult el 10:20-kor, és oda érkezett vissza 17:20-kor. 
[2] Az angol szövegben: carrier-plane tender. Ebben az időszakban népszerűek voltak az úgynevezett hidroplánszállító hajók, melyek daruk segítségével tették vízre a hidroplánjaikat, amelyek aztán a vízről szálltak fel. 
[3] Két sziget a várostól mintegy 50 km-re északra. 
[4] Mármint a saját felderítőgépben. 
[5] Senshi Sosho 26. 336-337. o. 
[6] Fucsida Micuo (1902-1976) sorhajókapitány, a Darwin elleni légitámadásban résztvevő teljes hordozóról induló repülőgépcsoport parancsnoka. Ő vezette a Pearl Harbor elleni támadást is december 7-én. A Midwayi csatában az Akagi fedélzetén súlyos sérüléseket szerzett. Később emiatt már "csak" vezérkari tiszt a világháború során. 
[7] Mitsubishi A6M Zero „Zeke” együléses vadászrepülőgép, amely 1941-ben kiemelkedő képességű típusnak számított. A japánok 0-s típusúnak, zérónak nevezték, innen a közismert neve is. 
[8] Ezek Nakadzsima B5N „Kate” bombázók voltak, amelyeket torpedókkal és bombákkal is fel lehetett szerelni. Személyzete 3 főből állt. Japán neve: 97-es típusú támadó bombázó. 
[9] A bombázóegységek Aicsi D3A „Val” zuhanóbombázókból álltak. Személyzete 2 fő volt. Japánban 99-es típusú bombázó volt a neve. 
[10] A „Csapásmérő erő” azaz az 1. tengerészeti légiflotta (1. Kidó Butai) zászlóshajója. Az eredetileg csatacirkálónak épülő 36500 tonnás, 270 méter hosszú Akagi 70-90 repülőgépet tudott kiszolgálni. Az Akagi nevének jelentése: ”Vörös vár” 
[11] A 38200 tonnás Kaga volt a legnagyobb japán repülőgép-hordozó, eredetileg csatahajónak szánták a hajótestet. Mintegy 90 repülőgépet szállíthatott. Az Akagi és a Kaga együtt alkotta az 1. repülőgép-hordozó osztályt. A hajó nevét Kaga provinciáról kapta. 
[12] A Szórjú (Kék Sárkány) 15900 tonnás repülőgép-hordozó volt, mintegy 70 géppel a fedélzetén. 
[13] A Hirjú (Repülő Sárkány) 17300 tonnás repülőgép-hordozó volt, mintegy 70 géppel a fedélzetén. A Szórjúval együtt alkotta a 1. Kidó Butai 2. repülőgép-hordozó osztályát. Bár kisebbek voltak, mint az Akagi vagy a Kaga, azoknál modernebbnek és gyorsabbaknak számítottak.
[14] A 8. cirkáló osztályt két 11000 tonnás cirkáló alkotta a Tone és a Csikuma. A cirkálók 6-6 darab Aicsi E13A „Jake” felderítő hidroplánnal rendelkeztek. 
[15] Később láthatjuk, hogy 25-ös típusú 550 font súlyú bombákat használtak a támadáshoz. 
[16] A repülőgép-hordozókról indított támadás mellett egy kisegítő akció indult szárazföldi támaszpontról 54 repülőgép bevetésével. 
[17] A szél irányának elsősorban a repülőgépek felszállása miatt volt jelentősége, a gépek a nagyobb felhajtóerő érdekében széllel szemben szálltak/szállnak fel, így a legrövidebb a nekifutási távolság. 
[18] Senshi Sosho 26. 337-338. o. 
[19] A már említett 97-es típusú bombázók. Lásd: 3. sz. jegyzet! 
[20] Fucsida Micuo (1902-1976) sorhajókapitány, a Darwin elleni légitámadásban résztvevő teljes hordozóról induló repülőgépcsoport parancsnoka. Ő vezette a Pearl Harbor elleni támadást is december 7-én. A Midwayi csatában az Akagi fedélzetén súlyos sérüléseket szerzett. Később emiatt már "csak" vezérkari tiszt a világháború során. 
[21] Ezek pedig a már említett 99-es típusú zuhanóbombázók. Lásd: 4. sz. jegyzet! 
[22] Lásd: 2. sz. jegyzet! 
[23] Egusa Takasige (1910-1944), a világháború során az egyik leghíresebb japán zuhanóbombázó pilóta volt. Lásd: Smith, Peter C.: Fist from Sky - Japan’s dive-bomber ace of Wolrd War II. Mechanicsburg: Stackpole, 2006 
[24] Ez az 5349-es gyári számú BII-124-es jelzésű Mitsubishi A6M Zero volt, melynek pilótája Tojosima Hadzsime fogságba került. Tojosimét később a tragikus cowrai hadifogolytáborból való szökési kísérlet során lelőtték. Ő volt egyébként az első japán hadifogoly Ausztráliában. Gépének maradványai - ha minden igaz - a mai napig láthatóak a Darwini Repülési Múzeumban (Australian Aviation Heritage Centre - Darwin Aviation Museum). 
[25] Senshi Sosho 26. 341.o. 
[26] A 2. hordozó osztály a Szórjú és a Hirjú repülőgép-hordozókból állt, míg a támadásban szintén részt vevő Akagi és Kaga az 1. hordozó osztályt alkotta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése