Könyvajánló: Isaac Asimov - Alapítvány-trilógia új fordításban

Isaac Asimov:

Alapítvány-trilógia

Budapest: Gabo, 2018

896 oldal

Eredeti cím: The Fundation Trilogy

Fordította: dr. Sámi László

2018 végén jelent meg a Gabo Kiadó jóvoltából Isaac Asimov (korábban tőle könyvismerettő: itt) klasszikusa, az Alapítvány-trilógia egy kötetben, s hezitálás nélkül adtam le a rendelést az egyik könyvesboltban rá, hiszen kedvencem a sci-fi, s különösen ez a mű. Olvastam már korábban többször, de még könyvbemutatót nem írtam belőle, így most ezt megteszem.

Asimov Alapítvány-trilógiája (valójában sorozat, hiszen a szerző a 80-as években kibővítette az eredeti hármast, de ezekről most nem beszélünk) a tudományos-fantasztikus irodalom igazi nagyágyúja. Aki olvasta, annak ezt nem kell megmagyaráznom, de annak, aki még nem, talán adhatok ötleteket, miért is tegye meg ezt mihamarabb.

Mindenekelőtt azért, mert ez a könyv nem egy elképzelt fantáziavilágban játszódik, hanem itt nálunk játszódott le évszázadokon át, és játszódik le újra és újra. Már Hérodotosz észrevette, hogy a történelem sokszor ismétli önmagát, birodalmak emelkednek fel, omlanak össze, majd állnak össze újból, s ezt olyan egyszerű történelmi fogalmakból is ismerhetjük, mint az egyiptomi ó-, közép- és újbirodalmak. Persze Asimov nem a Nílus-völgyi civilizációt vette mintául, hanem a nyugati civilizációnk egyik alapjának számító rómait. Az ötletet, mint az új magyar kiadás előszavából is megtudhatjuk - bár ezt történelemben jártasak hamar kiszúrják -, a Római birodalom adta, még pontosabban az Asimov által elolvasott Edward Gibbon A Római birodalom hanyatlásának és bukásának története című monumentális műve. A Galaktikus birodalom fővárosa, a Trantor bolygó maga Róma, amely még romjaiban is mutatja egykori hatalmát, csak hát Asimov a márványt acélra cserélte, és időgéppel elküldte a jövőbe. 

Először is tudni kell, hogy nem egy egyszerre megírt szerves egész a kötet, bár ez a vonalvezetésen nem érződik, legfeljebb az időnkénti ismétlésekben tapasztaljuk. A trilógia mégis egységet alkot, így érdemes olvasni, s azt gondolom nem baj, ha az Asimov által később megírt előzmények és „utózmányok” (igen, hülye szó, de mivel szerintem én találtam ki, megtartom) kimaradnak, mert bár jobban megismerjük a történet hátterét, ez a hármas így önmagában megáll. A külön-külön megírt novellák úgy illenek össze, mint a boltív kőkockái, s megtartják saját súlyukat. A három „regény” - maradjunk ennél a fogalomnál – a következő időszakokban készült:

1. Alapítvány (Fundation) - Eredetileg az öt fejezetből négy (a 2-5.) külön-külön jelent meg 1942 és 1944 között, majd 1951-ben csapták hozzá bevezetőnek a ma első fejezetet, és ekkor jelent meg könyv alakban.

2. Alapítvány és Birodalom (Fundation and Empire) - Két novellából áll (1. A generális (The General), 2. Az öszvér (The Mule)), amelyeket először külön adták ki 1945-ben, majd egyben is 1952-ben, regény formátumban.

3. Második Alapítvány (Second Fundation) – Szintén két novellát tartalmaz: 1. Az Öszvér keresi az Alapítványt (Search by the Mule), 2. Az Alapítvány keresi a Második Alapítványt (Search by the Fundation), amelyek 1948 és 1950 között jelentek meg apránként jelentek meg, majd 1953-ban regényben összefogva.

Ez alapján látható, hogy valójában egy 70 évnél is régebbi sci-firől van szó, s amely 70 éves távolságból szinte semmit sem érez az ember olvasása közben.

A történetek vezérfonala az úgynevezett Sheldon-terv, amely szerint a Galaktikus birodalom már megakadályozhatatlan - bér eleinte észrevehetetlen - bomlását követő barbarizmus korát két Alapítvány segítségével igyekszik lerövidíteni mindössze ezer évre, hogy kialakulhasson egy új birodalom, amely majd békét és civilizációt juttat a Tejútrendszer minden pontjára ismét. Hari Sheldon, a pszichohistória tudománya révén ugyanis meg tudja tervezni nagy pontossággal, hogy egy adott ponton az emberiség tömegei milyen módon viselkednek, és mit akarnak statisztikai alapon. A pszichohistóriában az egyén nem számít, viselkedésének következményei elhanyagolhatóak az emberiség egészének mozgásaihoz képest, így előre lehet látni a történelmet.

Be kell vallanom, a történelmi felfogásomból adódóan, idegenkedek a társadalommérnökösködés minden formájától, nekem még a kötelező társadalombiztosítás is támadás a pénztárcám ellen, de ezt elfogadom bizonyos szintig, mint szükséges rosszat. Ellenben minden kommunista ideológia, amely azt vélelmezi, hogy a társadalmat erőszakos úton meg kell változtatni, tőlem mérhetetlen távol áll, sőt számomra kifejezetten ellenséges. Az én nézőpontom szerint a társadalomnak magának kell alakítani szépen lassan magát, hogy szerves fejlődés révén változzon, s ne erőszakosan, mert a történelmi tapasztalat arra tanít, hogy annak sosincs jó vége. Nem lehet demokráciát exportálni a közel-keletre, mert az ottani társadalom nem képes akceptálni. Egyszer majd talán képes lesz, de ezt döntsék el ők. Asimov Sheldon-terve inkább a szerves fejlődést jelenti nálam – az egy Sheldon-féle belenyúlást követően -, hiszen kifejezetten arra megy a játék, hogy tudatosan ne befolyásolja senki a tervet. Az első Alapítvány például nem tudhat a másodikról, és a társadalomszerveződés is fokozatosan, evolúcióval alakul ki, ahogy az enciklopédistákat követik a választott polgármesterek, majd őket a türannoszok, hogy átadják helyüket a kalmárfejedelmeknek.

Asimov pszichohistóriával kapcsolatos ötletében sokan egyfajta marxizmust látnak – mondván a történelmi szükség utat talál mindig -, de én inkább a szociál- és tömegpszichológia, vagy a XIX. századi statisztikamánia lenyomatát véltem felfedezni nála. Ennek ma is divatja van, olyan mintha Asimov regényben foglalta volna össze közérthetően Harari, Pinker vagy Piketty könyveinek összes mondanivalóját minden lábjegyzet és sallang nélkül. Szociológia, pszichológia, filozófia, történelem egyben. Őszintén szólva, az Alapítványban lecsupaszítva nem nagyon látok baloldali világnézetet, sokkal inkább egy klasszikus liberális világlátást. Asimov nagyon összetett gondolkodó és író volt, aki nem kedvelte például a 60-as évek marxizmussal igencsak átitatott ellenkultúráját (pl. hippik), ugyanakkor humanista elveket vallott. De erről itt ennyi elég, ha valakit érdekel, elmélyülhet az életében, és fogalmazza meg magának milyen ember volt.

Folytatva a korábbi gondolatsort: Asimov könyvében nagyon is ott a kétely, hogy az egyén valóban ilyen tehetetlen-e a történelmi szükségszerűség, materialista determináltsággal szemben. Hiszen ha az öszvér nem születik meg, ha Bayta nem lép fel az Öszvérrel szemben, vagy ha a Második Alapítvány vezetői nem dolgoznak rendesen, akkor bizony minden másként alakul. De ennek megértéséhez már tényleg el kell olvasni a művet!

Az Alapítvány-trilógia egyébként nehéz könyv, és nem fizikailag csupán. Odafigyelést igényel, koncentrációt. Sok a szereplő, és könnyen átsiklunk valami fontos felett, ha nem vagyunk résen, és egyes dolgok nem lesznek világosak később. Az első fejezet egyes mondatai csak az utolsó után lesznek kristálytiszták. A trilógia legerősebb része nálam egyértelműen az Alapítvány és Birodalom. Ennek mindkét novellája/kisregénye briliáns, de Az öszvér egészen egyedi. Noha ez a különleges hódító mutáns antagonista a történetben és effektíve nem is ember, mégis a legemberibb alak mind közül.

De ha már karakterek! A szereplők nagyon vázlatosak, mélysége alig néhánynak van (ilyen a zseniális tábornok, Bel Riose, de különösen a már sokat emlegetett Öszvér), ám Asimovnál amúgy sem ez a lényeg, az egyének csak apró hangyái a bolynak, s őt az egész emberi hangyavilág érdekli összetettségében és működésében. Nagyon mély, nagyon erős anyag. A trilógia egészen egyedi, hiszen nincs igazi protagonista benne, főszereplője a Galaktikus birodalom, még pontosabban az emberiség mint egész és az egyéniség mint független önálló entitás. Nem véletlenül nem sikerült még megfilmesíteni, holott ma már az Egyesült Államokban szinten minden valamirevaló regényt megfilmesítettek ötször… Egy sorozatot ugyan terveznek jelenleg is, de nem nagyon hiszek a sikerében, iszonyat mennyiségű pénz és nagyon jó forgatókönyv kellene egy a regényhez méltó feldolgozáshoz.

Áttérek a Gabo 2018-as kiadására, mert erről külön kell írni, hisz annak esetleges hibáit nem róhatom fel Asimovnak. Még a pszichohistória matematikai képleteivel felvértezve sem tudhatta ugyanis, hogy a legpocsékabb puhakötésű regényeket kiadó vállalat fogja majd kiadni a főművét. Pozitívum, hogy eszükbe sem jutott ragasztott fűzésben kiadni a majd 900 oldalt, s minőséginek látszó keményfedeles kötést kapott. További öröm, hogy nagyon szép borítóképpel sikerült kiadni, nekem legalábbis a lilás-sötét űrhajós illusztráció. Ellenben komoly problémák vannak a korrektúra terén. Nem vagyok jó olvasás közben a helyesírási hibák kiszűrésében/kiszúrásában - a könyvtárban is az ilyen tevékenységet meghagyom sólyomszemű kolleginámnak -, de itt még én is egyfolytában elírásokba botlottam. Bevallom, talán még sosem találtam ennyi elütést regényben. Aztán egyik helyen a Trantor lakossága 400 milliárddá vált az addig mindenhol (helyesen) megjelenő 40 milliárdhoz képest. Erről nem tudom eldönteni, ki hibázott, minden bizonnyal elírás. Szóval azért a kiadás messze nem hibátlan…

A fordításról is pár szó. Eddig minden magyar kiadás Baranyi Gyula 1951-es fordításán alapult, most azonban egy friss munkát kaptunk kézhez Sámi László tollából. Tegyük fel, hogy volt értelme újra lefordítani az eredetit, ezt nem tudom ugyanis megítélni az egész könyvre nézve, mivel korábban is mindig magyarul olvastam. Egyes helyeken viszont furcsa volt a kötet nyelve, ott ahol nagyon szlengesre vette a figurát a fordító, így ott összehasonlítottam a korábbi magyar kiadással, amelyből nem emlékeztem ennyire fiatalosra - gettósra - vett mondatokkal:

A mostani magyar fordítás:

„- Király! Akkor egyetértünk – felelte Devers kedvesen. – De főnök, miféle együttműködésről beszél? Őszintén megmondom, azt sem tudom, mi a pálya. – Körülnézett. – Például, mi ez a hely, ahová kerültem és… egyáltalán miért?”

Ezzel szemben a Baranyi Gyula-féle szöveg a 2011-es kiadásból:

„- Kóser. Én is úgy volnék – felelte Devers nyájasan. – De hát, főnök, miféle együttműködésről beszél? Megmondom kerek perec: fogalmam sincs, hol állok. – Körbejáratta a tekinteté. – Például hol van ez a hely, és egyáltalán, mi akar lenni ez az egész?”

És akkor az eredeti:

„Devers said blandly, "Right. I check you. But what kind of co-operation are you talking about, boss? To tell you straight, I don't know where I stand." He looked about him, "Where's this place, for instance, and – what's the idea?"”

Érezhető, hogy az eredetiben is ott a pimasz vagányság, s mindkét magyar fordítás hasonlóan adja ezt vissza, de jobbnak érzem a régebbit. A könyvtárban a „Mi a pálya?” kérdésre mindig ugyanazt szoktam felelni, hogy leszokjanak róla: „A pálya egy rendszerint téglalap alakú terület, ahol sportolnak.” Mondjuk a király szó meg jobb, mint a kóser, de ez már ízlésbeli vita. Szóval igazából nincs gondom az újrahangszerelt magyar kiadással szövegileg. Olvasmányos, nekem tökéletesen megfelelt.

Értékelés:

9.5/10 pont (sosem adok tízest) Asimovnak, 7/10 a Gabo Kiadónak (tessék jobban átolvasni helyesírásilag!). 

moly.hu: 95%

goodreads.com: 4.4 pont

(2019. június 25.)

Képeslapok a Novara cirkálóról és a Novara cirkálóra, III. (egyben befejező) rész

Utálok sorozatokat befejezni, s talán ezért is húztam-halasztottam Puskás János torpedós képeslapjainak utolsó adagjának közlését az SMS Novara-ról (az első adag ide kattintva olvasható, a második pedig itt található.). De mivel ideje volt már az utolsó 14 darab közreadásának, most megteszem. A képeslapokon hadi eseményekről ismét nincs szó, csak a szakirodalomból lehet tudni, hogy 1917 a hajó történetének legendás éve, hiszen Horthy parancsnoksága alatt május 14-15-én 1917-ben vívja meg legismertebb ütközetét az otrantói "csatát". A gyorscirkáló az ütközetben súlyos veszteségeket szenvedett el, 14-en meg is haltak a fedélzetén, s maga a támadást irányító Horthy is komoly sérülést szenvedett. A képeslapokból kiderül közvetve, hogy hősünknek nem esett baja, hiszen májusban-júniusban a hajó fedélzetéről levelez otthoni barátnőjével. Sajnos 1918-ról már nincsenek birtokomban képeslapok, s így csak 1917. szeptemberéig van információm Puskás sorsáról. 

Fogadják sok szeretettel az utolsó adagot a legendás hajóról!

1. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. I. 24.

[Bélyegző:] K.u.K. Marinefeldpostamt Pola – 24.I.17.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 24.I.17.

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” Marinefeldpostamt, Pola

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em.

24/I.

Édes fiacskám!

20-án kelt ajánlott leveledet megkaptam, a levélben említett másik ajánlott felől nem tudok semmit. Még most sincs semmi újság, már nem tudom, mi lesz belőle.ⁱ Jól vagyok, neked is a lehető legjobbat kívánva csókol számtalanszor szerető Janid.

2. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. V. 30.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 31.V.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I.

Édes anyuskám!

Még ma sem kaptam ide semmi olvasnivalót, igaz, hogy nem jeleztem a kellő időben. Hogy vagy? Remélem nincs semmi bajod! Én eléggé jól, már készülök haza, de még a nap nem biztos. Csókol számtalanszor szeretettel apuskád.

30/IV.ⁱⁱ

3. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VI. 17.

[Bélyegző:] K.u.K. Marinepostamt – S.M.S. Novara 17.VI.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” Marinefeldpost Pola

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em

Édes fiacskám!

Mi oka annak, hogy a ma érkezett kettős lapon olyan tónusú stílust használsz? Hisz okom nekem inkább volna rá, biztosan ismét rossz napod volt! Legyen türelmed, segíteni úgysem tudunk rajta. Én meglehetősen volnék. Neked minden jót kíván és csókol számtalanszor szeretettel apucid.

17/VI.

4. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VI. 22.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 22.VI.17.

[Bélyegző:] K.u.K. Marinefeldpostamt Pola - 22.VI.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara”

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em

Édes fiacskám!

Tegnapi leveledért fogadjad köszönetemet. Legközelebb részletesebben. Még semmi új a szabadságot illetőleg. Újság most nincs semmi, mint rendesen. Csókol számtalanszor szeretettel Janis.

22/VI.

5. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VI. 23

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 23.VI.17.

[Bélyegző:] K.u.K. Marinefeldpostamt Pola – 23.VI.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” Marinefeldpost Pola

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya utcza 1. sz. I. em

Édes fiacskám!

Néhány soromban értesítelek, hogy eléggé jól vagyok, és te? Bizonyára ott is olyan rém nagy a hőség, mint itt. Már néhány nap múlva helyet cserélünk, ott majd meglátjuk a fejleményeket. Addig is türelem! Csókol számtalanszor apucid.

23/VI.

6. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VI. 26 [vagy 25?]

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 25.VI.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” Marinefeldpost Pola

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya utcza 1. sz. I. em

Édes fiacskám!

Ismét itt! Tehát ne írjad(?) többé leveleidet Pólába,ⁱⁱⁱ csak a régi címre. Hogy vagy? Én meglehetősen. Most már virklich^iv várom a szabadságot. Csókol számtalanszor szeretettel: Jani.

26/VI.^v

7. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VI. 27.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 27.VI.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” Marinefeldpost Pola feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya utcza 1. sz. I.

Édes anyuskám!

Mint már értesítettelek, megérkeztünk újra a régi állomáshelyünkre. Hogy vagy? Remélem egészségbe. Én elég jól! A jövő hó elején remélhetőleg mehetek. Csókol számtalanszor szeretettel apucid.

27/VI.

8. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VII. 1.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 1.VII.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya utcza 1. sz. I. em.

Édes anyuskám!

Azt hiszem 4-én indulhatok, bár még most sem biztos! Jól vagyok. Viszont neked is a lehető legjobbakat kívánom és csókollak számtalanszor a legközelebbi viszontlátásig is szeretettel apucid.

1/VII.

9. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. VIII. 22.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 22.VIII.17.

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya utcza 1. I.

22/8

Édes fiacskám!

Ma küldtem egy fiút hozzád aki elindult szabadságra, megtekintendő hogy létezek(?). Én jól vagyok, neked is a lehető legjobbat kívánva csókol számtalanszor apucid.

10. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. IX. 7.^vi

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara”

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I.

Édes fiacskám!

Néhány soromban értesítelek, hogy jól vagyok, az egészségem kitűnő, mit viszont kívánok neked is. Hogy vagy kis fiam? Remélem egészséges. Mi újság nálatok? Itt jelenleg semmi. Csókol számtalanszor szeretettel apucid.

7/9

11. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. IX. 8.^vii

[Bélyegző:] S.M.S. „NOVARA”

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara”

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I.

Jó reggelt kis fiam!

Épp most van (…)^viii óra reggel, látod, milyen friss vagyok már útba vagyok Castelnuovóba.^ix Hogy vagy kis k...-ám?^x Remélem egészséges vagy. Ami engem illet, eléggé jól, csak már jobb volna otthon. Isten veled, csókol számtalanszor szeretettel apuci.

8/IX

12. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. IX. 11.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 11.IX.17.

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em.

Édes anyuskám!

Értesítlek, hogy a nagy csomagot megkaptam, a fiú tudom emelte(?), mert elég nehéz volt, fogadjad érte köszönetemet. Minden kitűnő volt, és hogy különösen a [...]olaj.^xi Az egészségem most újra [...]^xii nem a legjobb. Kint ittam egy negyed bort, és olyan hasgörcsöt okozott, hogy csoda. Csókol számtalanszor a te szerető apucid.

11/IX

13. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. IX. 13.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 13.IX.17.

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em.

13/9

Édes fiacskám!

Meglehetősen érzem magam, pláne a jó olaj mellett! És te? Remélem te is egészséges vagy, kisfiam! Dani írt a múlt héten, nincs semmi baja, igen megelégedett a sorsával! Anyus az már rég nem írt! Isten veled, csókol számtalanszor szeretettel apucid.

14. Puskás János levelezőlapja Krajcsovics Herminhez, 1917. IX. 14.

[Bélyegző:] K.u.K. Kriegsmarine – S.M.S. Novara 14.IX.17.

[Feladó:] Puskás János S.M.S. „Novara” feldpost

[Címzett:] Őnagys. Krajcsovics Hermin úrnőnek

[Cím:] Budapest, Dorottya u. 1. sz. I. em.

Édes fiacskám!

Néhány soromban értesítelek, hogy eléggé jól vagyok, az egészségem kitűnő, és te kis k...-ám? Már nem olvadsz olyan nagyon ugye?Itt ma hűvösebbre fordult az idő, az eső esik. Csókol számtalanszor szeretettel apucid.

14/9

Jegyzetek:

i Valószínűleg a beígért szabadságról van szó.

ii Inkább tűnik V. 30-nak, de a bélyegzőn május 1-nek tűnik.

iii A Harmadik otrantói ütközet (1917. május 14-15) után a komoly sérüléseket szenvedett S.M.S. Novarát Polában javították ki, és június közepén indult el ezek szerint ismét Cattaróba.

iv Wirklich = tényleg, igazán (német).

v A képeslap írója 26-át írt, de a bélyegzőn június 25 áll.

vi Az év csak a bélyegzés stílusából és a képeslapból következtethető ki, ténylegesen nincs rajta.

vii Ugyanaz a helyzet, mint az előző képeslapnál a datálással.

viii Képtelen voltam értelmesen kibetűzni, pedig nyilván időpont áll itt.

ix Castelnuovo vagy mai nevén Herceg Novi (ma: Montenegró), település a Cattarói-öböl bejáratánál.

x Az eredetiben is kipontozva, nem merem megkockáztatni, mire gondolt a költő... :D

xi Csak a szó végét tudtam kibetűzni értelmesen.

xii Újabb kibogozhatatlan szó.

Könyvajánló: Dominyika Lawrence akcióban - Vörös veréb

Jason Matthews: Vörös veréb

Bp.: Agave, 2016

Eredeti megjelenés:

Red Sparrow, 2013

Fordította: Fazekas László

434 oldal

Legutóbbi könyvajánlómban említettem Al Bundy örökérvényű bölcsességét, amely szerint: „Ne bódítson el egy rúzsos száj, várd meg, amíg megszólal!” Na, de hogy Jennifer Lawrence kapcsán fogok rosszat mondani, azt nem hittem volna. Jó, nem közvetlenül rá, hanem az ő filmjének alapul szolgáló könyvre, amelyen éppen néhai Katniss Everdeen pofija komolykodik.

A regény írója, Jason Matthews a neten található cikkek és a könyv fülszövege alapján a kémkedés igazi ismerője, hiszen 33 évet húzott le a CIA-ben. Állítólag több fedett tevékenység fedezésében, és ügynökök beszervezésében vett részt, s az utalások alapján talán éppen valamelyik amerikai nagykövetségnél volt, akárcsak könyvének egyik főszereplője.

[Megjegyzés rovat: Bár mai napig nagy megrökönyödéssel írnak a sajtóban, ha egy-egy követségi alkalmazottról kiderül, hogy kémkedéssel foglalkozott, rögzítsük: A világ valamennyi követsége mindenhol, mindig foglalkozik kémkedéssel, ez létezésének egyik legfőbb oka. Elég csak egy pár órát rászánni, és elolvasni néhány régi diplomáciai aktát, amit publikáltak szaklapokban, könyvekben. Más kérdés, hogy vannak, aki lebuknak, mások meg nem.]

Bár valóban vannak érdekes részletek a könyvben a kéméletről, és akadnak benne olyan fogások, amelyek megerősítik Matthews szakmaiságát a témában, mégis azt kell, mondjam, nem hittem el egy percig sem, hogy egy valós eseményt olvasok. Még úgy sem, hogy Dominyika-féle "verebek" valóban léteznek (bár sokkal valószínűbb, hogy az ilyen hölgyeket nem képzik, hanem beszervezik), lásd: Anna Chapman. Persze Anna Chapman a szépsége, és nem profizmusa miatt lett olyan híres kémnő, mert utóbbinak pocsék volt. A romantikus-szál amúgy egyáltalán nem passzol ehhez a szikár, szürke világhoz. Joggal felvethető persze, hogy miként merem kétségbe vonni egy ex-CIA-s hozzáértését a kémkedéshez. De először is, messze nem vagyok laikus a témában:

Ad 1. Én is az információszerzés, -gyűjtés, és -rendszerezés világában dolgozom (No nem CIA, hanem könyvtár).

Ad 2. Egyszer egy James Bond mániás haveromnak szereztem autogramot Shirley Eaton-tól, aki az 1964-es Goldfingerben játszotta a legendás aranylányt.

De ne poénkodjunk, s legyen ennyi elég a történet magváról. Nézzük magát az írásművet! A regény rendkívül unalmas első 230 oldalt produkál, holott a The Washington Post szerint a Vörös veréb „gyors tempójú thriller”, ami csak akkor lehet igaz, ha a cikkíró közepén kezdte el, vagy nagyon le volt lassulva aznap… Talán épp emiatt a második felében a szerző meg kapkod, hogy behozza a lemaradást, mint a peloton a Tour de France-on. Kétségtelenül itt élvezetes volt a regény, esetenként kifejezetten izgalmas. A kötetnek ez a fele azonban annyira zsúfolt mellékcselekményekben, hogy az érthetőség rovására mehet, ha nem koncentrál eléggé az olvasó (orosz nevek megjegyzésével ráadásul amúgy is hadilábon álltam mindig). Egy része ezeknek a mellékküldetéseknek emellett kimaradhatott volna a mondanivaló csorbulása nélkül. Mondjuk, mondanivaló nem nagyon van, azt leszámítva, hogy USA = jó, Oroszország = rossz. Esetleg még annyi, hogy: „Putyin lenni rossz.”  Ja, irodalmiságra se nagyon számítsunk, de végül is ez szórakoztató kémsztori akart lenni, úgyhogy ez szememben nem súlyos vétség.

Karaktercentrikus olvasó vagyok, számomra a szerethető protagonisták és izgalmas antagonisták a szórakoztató regények sine qua non-jai. Sajnos ezen a téren az író totális csődöt mondott. A két főszereplő annyira sótlan, mint egy vesebajos ebédje. Nate Nash amerikai kémstrici, aki a beszervezett ügynököt, Márványt futtatja, totális amatőr, James Bond minden vonzereje nélkül. Domnyikia Jegorova, az orosz prostituspy meg maga a megtestesült pszichedelikus zene, aki mindenhol színeket lát szinesztéziája miatt. Nagyjából karaktere ennyiben merül ki. Totális abszurdisztán.

Mondjuk úgy nehéz is lett volna hiteles kémregényt írni, hogy ex-CIA ügynökünk sakktáblaszerű fekete-fehérben látja a hírszerzés világát. Ez érthető lenne, ha emlékiratról lenne szó, menthető lenne, ha egy csupán az amerikaiak számára propagált bestseller lenne, ám egészen kínos a nemzetközi könyvpiac vizein. A ruszkik végig bénák a kötetben, nem kapnak el soha senkit, csak megvezetik őket a bölcs, ötletes jenkik, akiknek mindegyike egy-egy leleményes Odüsszeusz. Hogy a szerző milyen differenciát lát az orosz és amerikai kémek képességei között, jöjjön egy részlet! Egészen kínos a következő jelenet, mikor az amerikaiak egy orosz kémre vadásztak, s ezért egy listát állítottak össze a potenciális kémgyanúsakról:

„Három nappal később Nate és Alice letette Benford elé a listát, ő pedig a profilokon végigfutva minden névnél az asztalra koppintott a tolla végével, majd miután végzett, visszaadta Nate-nek a papírt.

- Jennifer Santini az.”

Naná! Csak így! Vérprofi. Egyébként Jennifer Santini természetesen egy pénzéhes izomkolosszus (Matthews túl sokat nézhette a Rocky IV-et, mert olyannak képzeltem el a leírás alapján, mint Stallone ellenfele, Ivan Drago, csak női kiadásban). Egyébként is, aki az USA-t elárulja a könyvben, az pénzéhes hülye, ezzel szemben az orosz, aki Oroszországot árulja el, az tökéletesen jogos, sőt hazafias cselekedet követ el… Matthews ebben semmi disszonanciát láthatóan nem talál. Pedig már a régi magyar mese is tudta Ali pasa és a cserzővarga történetében, hogy az árulót még az ellenség sem becsüli semmire. Nincs az a gyermekmese, amiben a szereplők ilyen élesen jókra és rosszakra oszlanak, pedig azok mesék, ez meg elvileg kémregény. Elképesztő, hogy milyen távol áll ez egy La Carré-féle regénytől, és minden bizonnyal a valóságtól is. Megjegyzem, az egész történet abból indul, hogy egy amerikai futtat Oroszországban egy áruló oroszt, mégis utóbbiak a gonoszok, vagy ahogy a regény fülszövegében írják: „lator állam”!!! Hogy mennyivel latorabb az USA-nál arról szerintem a dél-amerikaiak másként vélekednek, mint a lengyelek, teljesen érthető okokból. Olvastam valamikor egy mondást a nagyhatalmakról, ami beleégett a memóriámba: „Akkor szép a nagy, ha nagyon messze van.”

Azért persze voltak a regényben jó momentumok is, mint mikor Dominyika Nate Nash-sel vacsorázott egy afgán étteremben, egész ötletes a párbeszéd.

„- Azt tenném, ha úgy gondolnám, hogy az oroszok tudják, mit jelent a világbéke. – [Nash] körbenézett az étteremben. – Afganisztánnal és minden egyébbel együtt.

A lány újból belekortyolt a borába.

- Legközelebb elviszem egy vietnami étterembe.”

De ilyen pillanatokból kevés akad, s ha maradjunk az éttermeknél a következő mondatot a regényből nehéz értelmezni logikusan:

„- Ezek a hülye skandinávok nem tudnak tisztességes indiai ételt főzni – mondta tele szájjal.” 

Most becsukott szemmel, PC-szamárfülekkel képzeljük el a következő mondatokat:

- Ezek a hülye indiaiak nem tudnak tisztességes rénszarvaspecsenyét készíteni tigrisbordából.

- Ezek a hülye osztrákok nem tudnak tisztességesen magyarul beszélni (de még osztrákul sem!).

- Ezek a hülye kínaiak nem tudnak tisztességes szemet növeszteni.

Jason Matthewsnek Skandináviával kapcsolatos világképe arra terjed ki amúgy is csupán, hogy a sok szőke nem számít, országuk csak hírszerzéshez kedvező terület Oroszország ellen, viszont az ottani migránsok legalább jók kémkedni az amcsiknak…

De ha már étkezések! A könyv minden fejezete egy recepttel zárul. Az ötlet nyilván a Nem kell mindig kaviárból érkezett. Csak átugrottam őket, semmit nem ad a kötethez, és már nem is eredeti ötlet, csak újabb töltelék betűtésztából.

Összegzés: A fülszövegből gyakorlatilag semmi sem stimmel: ez a regény nem letehetetlen (hacsak be nem pillanatragasztózzuk), nem emlékezetesek a szereplők (max Jennifer Lawrence), és nem irodalmi bravúr (gyenge közepes). Talán lehetett volna belőle egy jó közepes kémregény, ha erősen megvágja, és az amcsi világnézet helyett kicsit elfogulatlanabb képet közöl, de így ez pusztán egy hollywoodi propaganda. Eddig egyértelműen ez a könyv az év csalódása számomra, aligha folytatom a sorozattá bővített sztorit. A regényből készült film, annyira nem is rossz, az alaphoz képest vállalható, vagy csak megint elfogult vagyok a főszereplő miatt.

A kiadásnak ugyan a borítója figyelmet felhívó (még mindig utálom a filmes borítókat), de ezt leszámítva átlagos az egész. Az Agave fűzött kötetei legalább nem szoktak szétesni túl hamar.

Értékelés:

Öt Oleg Penkovszkij a tíz Alfred Redl-ből.

5/10

www.moly.hu: 85 %

www.goodreads.com: 3.96 pont

(2019. május 20-án)