Amerikai interjú Károlyi Mihállyal 1919 júliusából

Mostani blogbejegyzésem következő előadásomhoz kapcsolódik, amelyet május 7-én tartok Győr-Ménfőcsanakon a Tanácsköztársaság 1919-es háborúiról. Egy interjút közlök most, amelyet egy amerikai újságíró készített Károlyi Mihállyal 1919-ben a Proletárdiktatúra idején a mai Lóránt úton álló Domony-villában, amelyben akkoriban az exelnök lakott. Az interjú a The Liberator nevű - nyugodtan mondhatjuk: marxista - havilapban jelent meg 1919. júliusában. 

Az interjú helye: The Liberator. vol 2. No. 7. (1919. july) p. 13-16
A fordítás, amennyire képességeimből fakadt, szó szerinti, de azért magyarosítottam.

A The Liberator című magazin 1919. július címlapja

Károlyi gróf elmondja miért

Egy interjú Hiram K. Moderwelltől.ⁱ

Elmentem, hogy magától Károlyitól tudjam meg, miért fordította át Magyarországot a munkásosztály felé. Még mindig a Budapestre néző dombon lévő kis villájában lakik, egy kerületben, amely olyan házakkal van tele, melyeknek tulajdonosai – mint ő – egykor nemesek voltak. Kétségtelen, hogy villája továbbra is használatában marad, ha a felesleges szobákba sikerül lakókat találnia.ⁱⁱ

Semmi úrias nincs Károlyi környezetében. Egyike azon érdekes embereknek, akik egyszerűen és komolyan élnek. Semmi sem látható körülötte, amit fényűzésnek lehetne nevezni, hacsak nem az egy doboz amerikai cigaretta, egy olyan városban, ahol kevés a cigaretta és az is rossz minőségű.

Károlyiban magában ugyanúgy semmi sem utal a magyar feudális nemességre, mint a házában. Megjelenésében inkább egy angol sportember, magas, erőteljes, vékony csapott vállú, élénk modorú. Lehetne akár egy londoni bankár, érzékkel a sport és a festészet iránt. Kiválóan beszél angolul. Beszélgetés során törődik a hallgatóval. Ez az ember talán téved, mint ahogy minden ember tévedhet. De nem beszél előítéletektől, bosszúvágytól vagy dogmatizmustól sújtva. Nem azért beszél - mint sok vezető -, hogy meggyőzze a hallgatót saját személyes helyzetének helyességéről. Ha valaki nem akarja látni az igazságot abban, amit elmond, számára ugyanaz. Már éppen elégszer tapasztalta ezt. De mindazonáltal az az igazság, mert élt vele és szenvedett érte.

Az első kérdés nyilvánvaló volt már azelőtt, mielőtt fel lett volna téve: „Miért mondott le a kommunisták javára?” Nem vagyok benne biztos, hogy valaha is megkérdezték-e ezt tőle, de Károlyi azonnal előjött a válasszal.

„Abszolút semmi mást nem lehetett tenni. Meg voltam róla győződve, hogy ha nem mondok le a bolsevizmus javára, a bolsevizmus akkor is eljön. Csak ha megpróbálok ellenállni, akkor vérontással érkezik el. Nem akartam annak a felelősségét vállalni, hogy megparancsolom magyaroknak, hogy magyarokra lőjenek, semmilyen célból.

A bolsevizmusnak Magyarországra el kellett jönnie, mert gazdasági helyzetünk ezt elkerülhetetlenné tette. A kapitalista termelés összeomlott. A kapitalizmus Magyarországon halott volt, gazdaságilag és erkölcsileg egyaránt. Csak a szocialista típusú szerveződés biztosíthatta a folyamatos termelést és háríthatta el a romlást. A bolsevizmus nem egy dolog. Nem tudod exportálni egy táskában Oroszországból. Nem vetheted el a magjait orosz rubelekkel. Ez a szerveződésnek egy olyan formája, amelynek el kell jönnie, amikor olyan problémák merülnek fel, amelyeket a burzsoázia nem tud megoldani. Az Antant tette a bolsevizmust elkerülhetetlenné Magyarországon, amikor lehetetlen gazdasági helyzetet teremtett. Magyarország legnagyobb és legjobb területeinek katonai megszállásával el voltunk vágva nyersanyagainktól. A gyárak kénytelenek voltak bezárni, pénzünk értéke csökkent, a munkanélküliek megtöltötték az utcákat. Heteken át szénkészletünk csak arra volt elég, hogy napról-napra éljünk. Ha egy apró baleset történt volna egyik bányánkban, akkor szén nélkül maradunk, és ez összeomlást, valamint bolsevizmust hozott volna. Aztán jöttek az új szövetséges követelések, amely szinte minden megmaradt területet elvett volna tőlünk, és otthagyta volna Budapestet kétmillió lakosával mindennemű hátországⁱⁱⁱ nélkül. Ilyen körülmények közepette az emberek fellázadtak volna. Parancsoltam volna meg a katonáimnak, hogy lőjék le apáikat vagy nővéreiket? Talán meg sem tették volna.

A magyar nacionalisták két lehetetlen és ellentmondásos követelést támasztottak kormányommal szemben: hogy ne legyen területátadás,^iv és tartsam meg az antant barátságát. Ha ezek közül bármelyik nem sikerül, elveszítem a támogatásukat. De természetesen, ha elutasítom a területek átadását, az az Antant barátságának elvesztését jelentette volna, és ha meg akartam őrizni az a barátságot, akkor át kellett engednem a területeket.

Az Antant követeléseinek elfogadásával, természetesen egyben elfogadtam volna hazám gazdasági csődjét. A nacionalisták és kapitalisták nem támogatnának egy ilyen politikát, bár alternatívát nem tudtak javasolni. Az Antant politikája megölt minden támogatást, amely elháríthatta volna a bolsevizmust. Ez pedig megölte a kapitalista rendszert Magyarországon.

Ha ez a helyzet még öt hónapnál tovább folytatódik, a bolsevizmus egész Európában szétterjed. Magyarország egy kisugárzó hely, ahonnan elér a környező országokhoz. Lassan, de biztosan megfogalmazódik ezen népek fejében a gondolat: „Miért kellene harcolnunk magyar testvéreink ellen?” És a szocialista szerveződési forma óhatatlanul felmerül minden háborúban vesztes országban, nem pusztán a katonailag legyőzöttekben, de azon országokban is, mint például Románia, amelyek technikailag nyertesek, ám gazdaságuk csődben van. AZ Antant nem lesz képes legyőzni a bolsevizmust a három elfogadott módon. Kiküldheti a hadseregeit, de mit tud tenni? A hadsereg nem képes létrehozni a kapitalista gazdaság feltételeit. Vagy törekedhet arra, hogy gazdasági blokáddal éheztesse ki a bolsevik országot, de ez csak gazdasági összeomlást okoz, és következményeképpen csak megszilárdítja a bolsevizmust. Harmadsorban küldhet élelmiszert a nyomor enyhítésére. De élelmiszer küldése a bolsevizmusnak csak a bolsevizmust táplálja.

Nem, ahol a bolsevizmus gazdasági szükségszerűséggé vált, ott azt nem lehet erővel megakadályozni, vagy ajándékokkal kivásárolni. De én nem is értem, miért kellene az Antant nemzeteinek szemben állniuk a bolsevizmussal, ha az jó nemzetközi szomszédságra törekszik, ha az tiszteletben tartja a vallásszabadságot, védi az emberi életet, és elfogad egy működőképes nemzetközi kereskedelmi rendszert.

A bosszú békéje végül le fogja győzni a győzteseket. Például teljesen lehetséges, hogy Németország Elzász-Lotaringia elvesztésével megnyeri a háborút. Ha elvágják a szükséges nyersanyagforrásaitól, Oroszországhoz fog fordulni, és szervezői zsenijével uralni fogja azt a népet,^v és annak erőforrásait. Kétmillió ember elvesztésével meg fog szerezni száznyolcvan milliót.

Vagy tegyük fel, hogy hatalmas jóvátételt szabnak ki. Az antant nem tudja behajtani. Elméletileg az ilyen kártérítést aranyban, meghatározott árukban, vagy munkaerőben hajtható be. De Németországnak nincs aranya. Ha árukban fizet, ezek a termékek a szövetségesek termékeivel fognak versenyezni, és ez kikényszeríti a termelés mennyiségének csökkentését, vagy lecsökkenti a szövetséges termékek árát. És ha munkaerővel fizetne, akkor hadsereget kell küldeni Németországba, hogy rabszolgasorba taszítsa az embereket, de akkor mi lesz? Saját munkásosztályának bérei fognak leesni az olcsó versenytárs miatt.

A Népszövetség^vi önmagában nem jelent kiutat ebből a dilemmából. Egy csalásoktól mentes Népszövetség csak akkor lehetséges, ha képesek létrehozni a nemzetek gazdasági egységét is. A szövetkezés nem elég. Német-Ausztria^vii szövetséget kötött Németországgal, és ez a szövetség megölte az osztrák ipart. De a nemzetek gazdasági egysége nem látszik lehetségesnek kapitalista rezsim alatt. Az államok közötti szabad kereskedelem egyedül valamiféle szocialista alapon lehetséges.”

A férfi, aki így beszélt, a szükség eszközének látta saját magát. E szükségszerűség figyelembevételével talán még világosabb a különbség közte és más, az ő pozíciójában lévő államférfiak között. De ha a szükségszerűség béklyózza meg Károlyit, vajon nem köti-e az Antantot is? Vajon a Nyugat győztes nemzetei képesek lesznek jobban megszabadulni politikájuk következményeitől, mint Károlyi tette?

Aztán egy gondolat ötlött fel bennem, amely sok más európai személyben is felmerült abban az időben: Amit Károlyi véghezvitt, más államférfiak is megcsinálhatják, mondjuk Németországban. Ha Károlyi akciója pusztán fenyegetés volt, akkor a bolsevizmus Magyarországon össze fog omlani, összeomlasztják. De ha mint ő hitte, gazdasági szükségszerűség volt, akkor talán ez a gazdasági kényszer mindenek ellenére folytatódni fog és Németországnak tart? Képes lesz a bolsevizmus Németországot maga alá hajtani Noskék^viii és Scheidemannok^ix ellenére?

Ekkor már Károlyira nem angol sportemberként gondoltam. Csaknem tragikus komolysága a férfit most más alakká tette. Úgy nézett ki, mint valaki, aki látja a világot összeomlani maga körül, küzdött, hogy megakadályozza azt, de kudarcot vallott. Károlyi gróf, a földbirtokos és arisztokrata. Már minden elpusztult az összeomlásban, amit generációja csodálatosnak tartott. Mégis, ez a férfi nem úgy beszél, mint aki összeomlott. Életerő van benne, ami tapasztalatai fölé emelte, megadva az árát ennek életében, bármi is az.

„Nagyon jól tudnám használni a bolsevizmus a magam céljaira” – mondta „Szerencsés vagyok, de tudom, hogy a régi kapitalista rendszer halott, és nem fog feltámadni.” Károlyi Mihály már belépett az új társadalom generációjába. Nehéz elhinni, hogy nem fog kitüntetett szerepet játszani az új rend ügyeiben.

Mert amikor Károlyi Mihály gróf lemondott a Magyar Köztársaság^x elnökségéről,^xi és felszólította a munkásosztályt a hatalom megragadására, ő olyan dolgot tett, amely szinte példa nélküli a történelemben. Két egymással ellenséges társadalmi típus között a világvége markában, ő maga Magyarországon hidat épített az egyiktől a másikig.

Tegyük fel, hogy az Egyesült Államokban egy Adams^xii vagy egy Harrison^xiii elnökként, miközben olyan gazdag volt, mint J. P. Morgan,^xiv önként lemondott és átadta a hatalmat Bill Haywoodnak,^xv és akkor van egy nagyon jó hasonlatunk a magyarországi eseményekre. Ez természetesen egy őrült feltételezés, de nem őrültebb, mint azok a dolgok, amelyek Közép- és Kelet-Európában történnek a háború következtében.

Constantinus császár,^xvi amikor magához ölelte a kereszténységet, IV. Henrik,^xvii mikor Párizst megvette egy misével, nem változtatott olyan erőszakosan, mint itt. Mindkét cselekedet szilárd politikai előnyt jelentett azoknak, akik elkövették. De Károlyi gróf, Magyarország egyik legelőkelőbb családjának feje, egyike az ország második vagy harmadik leggazdagabb földbirtokosának, aki az ősi Andrássy család egyik tagját vette nőül, ezen cselekedetével saját magát egyszerű állampolgárrá változtatta, ház vagy egyetlen hektárnyi föld nélkül, és maximális bevétele a magyar pénz jelenlegi értékben pontosan havi 150 dollár. Abba a társadalmi osztályba zuhant le, amelyet képviselt.

A magyar tulajdonosi osztályok képzelgőnek és gyávának nevezték. A háború idején ő volt talán az egyetlen prominens személy, aki látta az igazságot, és volt bátorsága beszélni róla. A legelejétől kezdve, amikor deklarálták a Szerbia elleni háborút és a világháború elkerülhetetlen látszott. Azt mondta egy interjúban: „A feszült kapcsolat Ausztria-Magyarország és Szerbia között a monarchia (osztrák-magyar) téves politikájának eredmény, amellyel a Balkán nemzeteit ellenségévé tette.^xviii Nyilvánvaló, hogy a háborút most már nem lehet megelőzni, de ez a helyzet kizárólag a korábbi hibák következménye.” Ezekkel a hibákkal szemben (osztrák-német imperialista intrikák egész sora a Balkánon), harcolt ő a magyar parlamentben. Tiltakozott Szerbia Ausztria általi megfojtása ellen 1913-ban,^xix és megértette, hogy ez milyen biztosan vezetett a faji viszályhoz, amely a szarajevói gyilkosságban csúcsosodott ki, és elvezetett a nagy háborúhoz. Ő folyamatosan tiltakozott Magyarország pán-germán imperializmushoz való prostituálódása ellen, és politikai ellensége volt a pángermán Tiszának,^xx valamint Andrássynak^xxi és Apponyinak,^xxii akik korlátolt nacionalisták voltak. A prominens magyar nemesek közül csaknem egyedüliként sürgette folyamatosan, hogy Magyarországot igazi érdekei a nyugati demokráciákhoz kötik, nem a berlini és bécsi autokráciákhoz.

De aztán eljött a háború, és Magyarországot Németország és Ausztria oldalán, a Berlin-Bagdad lánc központi láncszemeként találta. Károlyi világosan látta, hogy hova fog ez vezetni, és mindent megtett, amit egy magányos ember megtehetett, hogy megmentse országát, mielőtt túl késő lesz. Az annexió^xxiii nélküli békekötést szorgalmazta. Támogatta Károly császár erőfeszítéseit a békekötésre. Saját maga még megbízottakat is küldött Párizsba és Pétervárba, hogy ezáltal valamiféle megértést készítsen elő azokkal. Mindezekért Károlyit nyíltan árulónak nevezték, és jó sokan voltak, akik nyilvánosan követelték, hogy végezzék ki.^xxiv Nagy bátorság kellett, hogy szembeszálljon a pángermán haraggal.

És Károlyi, aki világosan látta, hogy milyen eseményekhez vezet a háború, ugyanilyen tisztasággal látta, mi fog történni, amikor lemondott. Nem volt a legcsekélyebb illúziója sem cselekedetének súlyossága felől. Ő tudta, hogy Magyarországon ezzel elveszi a hatalmat egyik társadalmi rendtől, amelynek első számú elve a magántulajdon védelme, s átadja egy másik csoportnak, a Szocializmus hatalmának, amely Oroszország képére alakult ki, és amelyet a bolsevizmus szörnyű nevével illetnek. Tudta azt is, hogy Magyarország bolsevizálódása mélyen befolyásolja Európa politikai helyzetét. Tökéletesen tudta, hogy mennyire összeegyeztethetetlen a nyugat-európai tulajdonrendszer és a kommunista Oroszország tulajdonrendszere - az a rendszer, amely az állam minden erejét arra mozgósítja, hogy az egyén megőrizze a vagyonát, amelyet képes volt megszerezni, és az, amelyben a gépezet arra törekszik, hogy az egyéntől minden olyat elvonjon, amelyet nem tud elfogyasztani; az egyik rendszer a hatalom megszerzésén, a másik a hatalom használatán alapul.

Sokan voltak, mind Magyarországon belül, mind kívül, akik azt képzelték, hogy Károlyi cselekedete csak egy blöff volt, egy intés, egy csontváz zörgése, hogy megrémítsék az Antantot. De nem az volt. Budapest lakói 48 órán belül megtudták, hogy amit Károlyi az egykori császári palotában életre hívott, az nem csontváz, hanem valami rettenetesen élő. Egy csoport munkás, néhány újságíróval és „értelmiségivel”, akik közül néhányról egy éve még sohasem hallottak, lett a kormány. Néhányukat kifejezetten erre az alkalomra engedtek ki a börtönből. Ezek azonnal kihirdették a proletárdiktatúrát, és a statáriumot. Minden nagy lakóházat, gyárat, üzletet és bankot köztulajdonnak nyilvánítottak, és katonákat állítottak őrségbe. A várost felkutatták elrejtett élelmiszerek után. Az alkohol kereskedelmét és fogyasztását betiltották. Iszonyú büntetéseket szabtak ki rablásra, hamis hírek terjesztésére, csempészésre és alkoholtartalmú italok kereskedelmére. A villákat és palotákat felhasználták a túlzsúfoltan élő munkásosztályú lakosság megsegítésére. Minden család három szobára tarthat csak igényt, és a fennmaradókat a központi lakásbiztosság rendelkezésére kell bocsátania. Talán semmi sem győzte meg annyira Budapest gazdag lakosait arról, hogy Károlyi nem blöffölt, mint a munkások és családjaik látványa saját villáikban, ahogy együtt élnek velük, még az sem, mikor felfedezték, hogy a bankjaikból nem vehetnek ki havi 2000 Koronánál többet.

Ami Károlyit elvezette akciójához, az a kétségbeesés volt, egy jól átgondolt, higgadt, tiszta szívű kétségbeesés. Ő megtette, amit megtehetett, mert a Magyar Népköztársaság felelős fejeként, meg volt róla győződve, hogy semmi mást nem tehet. Az első forradalom idején lépett be hivatalába, a nagy remények idején. Elfogadta, hogy a megreformált és bűnbánó Magyarország szimbóluma legyen; ő reprezentálta Magyarország jobbik arcát, amely mindig bizalmatlan volt Berlinnel és annak eszközeivel szemben. Szilárdan Wilson elvei mentén állt, és folyamatos hűsséggel kiállt a felelős, demokratikus kormány mellett, amely garantálja, hogy Magyarország ezentúl békében él szomszédaival. Meg akarta menteni Magyarországot a vereség legrosszabb következményeitől.

Senki sem tagadja, hogy Károlyi hűségesen kitartott programja mellett, ameddig szabadságában állt. Magyarországnak átmenetileg egy nyugati típusú demokrácia alakját adta, amely egyetemes titkos választójogot adott a régi rezsim kimondhatatlanul furfangos és korrupt választási rendszere helyett.^xxv Minden egyezkedő személytől megtisztította a hivatalokat, és radikálisokkal és szocialistákkal váltotta fel őket, akik következetesen és nyíltan antiimperialisták voltak. És a legfontosabb, hogy szétverte az ősi feudális junker-rendszert,^xxvi és felosztotta a nagybirtokokat az elnyomott parasztság között.^xxvii Saját birtokai voltak az elsők, amelyeket szétosztott.^xxviii

Károlyi külpolitikája egyszerűen az volt, hogy demokratikus intézkedéseivel elnyerje az Antant bizalmát, és így a lehető legjobb feltételeket érje el Magyarország számára. Az elmélet az volt, hogy Magyarország majd a legkedvezőbb elbánásban részesülhet, tekintettel arra, hogy elsőként lépett ki a Központi hatalmak szövetségéből és állapította meg Németország vereségét, és tekintettel demokratikus reformjaira, valamint tekintettel a tényre, hogy mindig is inkább a német imperializmus áldozata volt, mintsem annak bűnsegédje. Mindenesetre a magyar liberálisok hittek abban, hogy Wilson 14 pontja^xxix fénylő páncélként megvédi majd őket.

De Károlyi és az ő politikája nem tudta megmenteni Magyarországot. Körülötte három életerős, fiatal és győztes nemzet állt, amely egyre nyaggatta az Antant államférfiait, hogy adjanak Magyarország területéből a csehszlovákoknak északon, a románoknak keleten, és a jugoszlávoknak délen. A legelső fegyverszüneti egyezményben^xxx Magyarország nagy területét foglalták el maguknak, amelyeket aztán sajátjukként kezeltek. De a feltételeket több alkalommal átírták a javukra, és amikor nem történt felülvizsgálat, hadseregeik bárhova bevonulhattak. Nagyon hamar Magyarország területének több mint felét elfoglalták. Aztán március 20-án megérkezett a jegyzék Vix alezredestől,^xxxi a francia katonai parancsnokság budapesti képviselőjétől, további területek átadását követelve keleten és északon. Hozzátéve, hogy ezeket az új demarkációs vonalakat politikai határoknak kell tekinteni.

Nem szükséges megvitatni itt, hogy a környező nemzetek állításai igazak voltak-e vagy sem; vagy hogy a megszállt területeket a végső békeszerződés részeként visszaadják-e; vagy hogy a magyarok, a régóta tartó zaklatásért és elnyomásért, csak azt kapták, amit megérdemeltek. Ez nem kifejtése a kis nemzetek kérdésének, hanem Károlyi gróf utazásának története egyik nemzedéktől a másikig. És Károlyi egész lelkével hitt abban, hogy az új feltételek rezsimének bukásához vezetnek, és Magyarországot egy vagy két évre éhezésbe és káoszba taszítja, végül primitív mezőgazdasági néppé teszi, amely az ekétől a szájáig él. A megszállt területeken található Magyarország legjobb mezőgazdasági vidéke, nyersanyagainak nagy része, és ez elrabolta az kereskedelmi kivitel minden esélyét a jövőben. Ez azt jelenti, hogy bár képes lenne táplálni mezőgazdasági népességét, nem lenne élelmiszer és nyersanyag az ipari lakosság részére, sem élelmiszertöbblet amelyért cserébe ruhát, gépeket, szenet és hasonlókat vásárolhatna külföldről. Károlyi biztosnak vélte, hogy a környező kis államok területi foglalásukat úgy mutatják be a békekonferencián, mint fait accompli,^xxxii és elutasítják majd a kivonulást. Azt is számításba vette, hogy Magyarország iránti gyűlöletük tartós, és minden bizonnyal elutasítják majd, hogy hagyjanak neki nyersanyagokat és készárukat, a túlzásokat leszámítva. Úgy vélte, ez éhezést és romlást jelent.

Március 21-én azt mondta Vix hadnagynak, hogy kormánya nem tudja elfogadni a felelősséget, amely az új feltételek elfogadásával járna, és kötelessége lemondani. Ugyanezen a napon kiadta a magyar népnek a következő proklamációt:^xxxiii

„A kormány lemondott. Azok, akik eddig is a nép akaratából és a magyar proletárság támogatásával kormányoztak, belátták, hogy a viszonyok kényszerítő ereje új irányt parancsol.

A termelés rendjét csak új lehet biztosítani, ha a hatalmat a proletariátus veszi kezébe.

A fenyegető termelési anarchia mellett a külpolitikai helyzet is válságos. A párizsi békekonferencia titokban úgy döntött, hogy Magyarországnak csaknem egész területét katonailag megszállja. Az Antant-misszió kijelentette, hogy a demarkációs vonalat ezentúl politikai határnak tekintik.

Az ország további megszállásának nyilvánvaló célja az, hogy Magyarországot felvonulási és hadműveleti területté tegyék a román határon harcoló orosz szovjet hadsereg ellen. A mitőlünk elrablott terület pedig zsoldja lenne azoknak a román és cseh csapatoknak, amelyekkel az orosz szovjethadsereget akarják leverni.

Én, mint a magyar népköztársaság ideiglenes elnöke, a párizsi békekonferenciának ezzel a határozatával szemben a világ proletariátusához fordulok igazságért és segítségért, lemondok és átadom a hatalmat Magyarország népei proletariátusának.”

Ugyanezen a napon Magyarországra megérkezett a proletárdiktatúra.

Karikatúra a The Liberator említett számából.

Jegyzetek:

i Hiram K. Modelwell (1888-1945), amerikai újságíró, színházi kritikus.

ii A Tanácsköztársaság rendeletére a polgári lakások felesleges szobáiba (vagyis nem hálószobákba…) proletárcsaládokat költöztettek be.

iii Ez esetben a supported szót így értelmezem.

iv Azaz a Szent Korona Magyarországának területi integritása.

v Vagyis az oroszokat.

vi A Népszövetség (League of Nations) hivatalosan 1920-ban jött létre, de 1918-óta tudható volt a győztesek létrehozzák a kollektív jogok védelmére.

vii Itt minden bizonnyal nem az 1918-ban Deutch-Österreich néven megalakult Ausztriáról van szó, hanem az Osztrák-Magyar monarchia német részére.

viii Gustav Noske (1868-1946), német szociáldemokrata politikus, 1919. januárjában a kommunista Spartakus-felkelés leverője.

ix Philipp Scheidemann (1865-1939), szintén német szocdem politikus, a Német Birodalom (Weimari köztársaság) miniszterelnöke 1919-ben.

x A Károlyi-féle ország államformája hivatalosan népköztársaság volt.

xi Ez az eseményekhez közeli interjú határozottan állítja, hogy károlyi lemondott, s ez figyelemre méltó, hiszen vita zajlik arról, hogy lemondását hamisították-e vagy sem. A polémiát ez ugyan nem tisztázza, de érdekes adalék, hogy Károlyi 1919. nyarán saját maga is lemondásáról beszél, itteni érvei megtalálhatóak az ominózus lemondási nyilatkozatban, igaz nyilván nem ismerhette be, hogy a szocdemek egyszerűen becsapták, mikor a háta mögött megegyeztek a kommunistákkal (ami egyébként tény).

xii John Adams (1735-1826), amerikai elnök 1797 és 1801 között. Szóba jöhet persze a fia, John Quincy Adams (1767-1848) is, aki 1825 és 29 között vezette az országot.

xiii William Henry Harrison (1773-1841) az USA elnöke 1841-ben vagy Benjamin Harrison (1833-1901), aki pedig 1889 és 1893 között regnált.

xiv Idősebb John Pierpont Morgan (1837-1913) vagy fia, az ifjabb J. P. Morgan (1867-1943), amerikai bankárok és befektetők. Az ifjabb Morgan az I. világháború során a brit és a francia kormányok nagy támogatója volt.

xv William Dudley Haywood (1869-1928), amerikai szocialista politikus, bányász- és iparossztrájkok szervezője a XX. Század elején. Hírhedtté tette az úgynevezett Coloradói munkásháború 1903-ban, amely az egyik legvéresebb sztrájkmozgalom volt az USA történetében. Az IWW (Industrial Workers of the World) alapítójaként 1917-ben az amerikai kormány kémkedéssel gyanúsította meg – a későbbi történések alapján talán nem is teljesen indokolatlanul -, majd 1918-ban 20 év börtönre ítélte. Miután támogatói (többek közt az újságtulajdonos milliomos William Bross Lloyd) kifizették az óvadékot érte, 1921-ben a Szovjetunióba szökött. A Szovjetunióban Lenin kormányának tagja lett, ott is halt meg. Hamvainak felét a Kreml falába temették a munkásmozgalom „nagyjai” közé, másik felét visszaküldték Chicagoba.

xvi I. Constantinus (úr.: 306-337), római császár, aki társcsászárával, Licinius-szal együtt kiadta a milánói/mediolanumi ediktumot, engedélyezve a keresztény vallás gyakorlását. Halálos ágyán megkeresztelkedett.

xvii A kálvinista vallású Bourbon Henrik a francia korona megszerzése érdekében 1593-ban áttért a katolikus vallásra, s állítólag azt mondta: „Párizs megér egy misét”. Fél évvel később IV. Henrik néven Franciaország királyává koronázták.

xviii Azért mondjuk a helyzet elmérgesedéséhez hozzájárult a monarchiával baráti szerb király, Obrenović Sándor lemészárlása 1903-ban, Szerbia Oroszországgal való szövetsége, a Balkán-háborúk eseményei, a dualista állam elleni területi követelések propagálása és az osztrák-magyar trónörökös elleni merénylet szerb háttere is…

xix Az Osztrák-Magyar Monarchia 1913 őszén megakadályozta, hogy a balkán háborúkban területét amúgy is megduplázó Szerbia Albániában kikötőt szerezzen az Adriai-tengerre. Erre területre a szerbeknek etnikai joga nem is volt, s ezen osztrák-magyar közbelépésnek következtében alakult meg a monarchia támogatásával az albán állam.

xx Tisza István (1861-1918), magyar politikus, kétszer (1903-1905 és 1913-1917) magyar miniszterelnök, az Osztrák-Magyar Monarchia erős embere, eltökélt németpárti. 1918. őszén Károlyi hatalomra kerülésekor meggyilkolták.

xxi Ifjabb Andrássy Gyula (1860-1929), osztrák-magyar közös külügyminiszter 1918-ban rövid ideig, liberális politikus, aki 67-es alapon állt, azaz a Kiegyezés mellett állt.

xxii Apponyi Albert (1846-1933), a 48-as párt vezére, miniszter az 1917-18-as kormányban.

xxiii Vagyis a területi átrendezés nélküli békét.

xxiv Erős túlzás. Károlyinak haja szála sem görbült, és parlamenti képviselő volt.

xxv Az 1914 előtti választási rendszer valóban nem felelt meg a mai értelemben vett demokratikus elveknek, viszont biztosította a kiegyezés utáni liberális kormányok többségét, és a magyarság érdekét az országon belül. Tisza István nem véletlenül állt ellen minden választójogot kibővítő törekvésnek, hiszen a magyarság aránya az országban csak 54% volt (Horvátország nélkül), s minden ilyen a magyar szupremáciát fenyegette Magyarország határain belül. Tisza egyszerűen a magyar érdekeket fontosabbnak tartotta az általános választójognál.

xxvi Junkereknek a poroszországi földbirtokosokat nevezték. A magyar főnemesség legalább annyira liberális volt, mint konzervatív, így ez a gúnyos megjegyzés nem igazságos rájuk nézve, hiszen ekkoriban a junkereket a maradiság szimbólumának tartották.

xxvii Valójában csak elkezdődött a földosztás, mikor a Károlyi-féle népköztársaság bedőlt.

xxviii Kápolnán, a sajtó nyilvánossága és kamerák kereszttüzében Károlyi, kormánytagok jelenlétében1919. február 23-án jelképesen megkezdte a földosztást. Az esetről Krúdy (is) írt igencsak propagandisztikusan: http://mek.oszk.hu/06000/06039/html/gmkrudy0002.html

xxix Wilson amerikai elnök 1918. elején beterjesztett békejavaslatáról van szó, amely 14 pontban állapította meg az eljövendő béke alapjait. A Párizs környéki békék végül nem ez alapján íródtak, bár egyes pontjai érvényesültek. A magyar remények Wilson pontjaival kapcsolatban nem teljesültek, az amerikai elnök is csalódottan - bár nem emiatt – távozott a béketárgyalásokról.

xxx Valójában az első fegyverszüneti egyezményt még a monarchia kötötte Padovában 1918. november 3-án, ám később ezt úgy értelmezték, hogy nem vonatkozik Magyarországra. Ezt követően a Belgrádi egyezményt már Károlyi kötötte meg 1918. novemberében, amely csak Magyarország déli sávját (Pécs-Baja-Szeged-Maros vonala), és a Maros folyótól keletre lévő részeket juttatta Antant megszállás alá.

xxxi A cikkben hadnagy (Lieutenant) áll hibásan.

xxxii „Befejezett tény” (francia)

xxxiii A szöveget nem fordítom vissza, a magyar nyelvű eredetit közlöm, amelyet több napilapban is közöltek 1919. márciusában. Én Az Est 1919. március 23. száma alapján hozom le, helyesírásilag itt-ott mai nyelvre átírva.