Könyvajánló - Sarah Pinborough: Ha addig élek is

Sarah Pinborough: 

Ha addig élek is

Bp.: XXI. század, 2018

Eredeti megjelenés:

Cross Her Heart, 2018

Fordította: Tomori Gábor

352 oldal

Sarah Pinboroughtól tavaly nyáron olvastam az első könyvet, s a Ne higgy a szemének egy igazán érdekes, bár olvasótábort megosztó regény volt. Lássuk be a misztikum egy első nekifutásra realistának tűnő thrillerben sokak számára annyira vonzó, mint Conchita Wurst invitálása egy esti buliba (vagy európai parlamenti választásra…). Mivel azonban engem nem zavart a természetfölötti vonal, nekem nagyon tetszett. Így nemrég elolvastam az írónő a tavaly megjelent új thrillerét, s most ezt vesézzük-velőzzük ki röviden.

A sztori kezdetben elég egyszerűnek tűnik. Főszereplőnk, Lisa egyedül neveli tini lányát, Avát - ki nélkülözi az apát -, s míg előbbi egyre jobban bedolgozza magát munkahelyén, utóbbi időnként bedrogozza magát, egyre inkább hiszi magát felnőttnek, és elveszít ezt-azt. Leginkább a fejét, de mást is. Lisa sem piskótatészta, hiszen titkolja múltját a világ és lánya elől, mivel Káin bélyegét hordja vállán. Emellett egykori alkoholista férje úgy tűnik, határozottan megtalálta őket, s most készült kikészíteni idegileg egykori nejét, aki ettől nem találja a helyét.

A történetvezetés nagyon hasonló, mint a korábban már bemutatott regény esetében: idősíkok és nézőpontok váltakozása mutatja be más-más látószögből a régmúlt és jelen eseményeit. Ez tökéletes ahhoz, hogy Pinborough megtréfálja az olvasót, s sejtetés és látszat ködével hitessen el meg sem történt, vagy fedjen el valójában megesett cselekményeket.

Pinborough itt-ott (ismét) elvetette a sulykot. Nem szándékozom elárulni a gyilkos kilétét, de azért az álcázás igazi nagymestere kellene, legyen az illető, ha arra képes, amit a végén megtudunk róla (vagy minimum időgépet rejteget a sufniban). A hihetőséget például ez a - mellesleg teljesen felesleges és simán kihagyható - gyilkosalteregó erősen csökkenti.

A kötet felénél már meg voltam győződve arról, hogy a szerző elvakult feminista, akinek világában minden férfi perverz iszákos állat. Nálam ez durva rossz pont, mivel túl sok van már femináciból (egy is sok lenne), miközben nap, mint nap tapasztalhatjuk, hogy – minő meglepi! – a nők ugyanolyan emberek, mint a férfiak: étkeznek, éreznek, élveznek, s persze gyűlölnek, hibáznak, terrorizálnak (legfeljebb ők inkább pszichológiailag és nem fizikailag). Kedves feministák! Személyes frusztrációink kivetítése másra nem túl dicső és elegáns megoldás a problémáinkra! Mellesleg jelzem, hogy az érzékenyítés egy idő után kontraproduktív. Szerencsére Pinborough nem esik túlzásba, s kiderül, hogy alaposan megvezet minket ebben a kérdésben (is). 

A karakterekről szólva örömmel kell megjegyeznem, hogy egyik fontosabb szereplőt sem utáltam, ami manapság pszichothrillerben ritka, sőt szimpatizáltam velük időnként. Persze azért néha a fejemhez kaptam, amikor látványosan irracionálisan viselkedtek, de hát végül is ez mindnyájunkkal előfordul. Csak nem ennyiszer, és nem ilyen kiélezett szituációkban, és ha egy ismerősünk felajánlja, hogy segít, ritkán szökünk meg előle…

Összefoglalva: Nagy újdonság összességében nem ért. A végeredmény ugyanaz, mint korábbi a Ne higgy a szemének esetében. Pinborough a félrevezetésből él, kifejezetten manipulálja az olvasókat. Felállít egy viszonylag egyszerű történetet, , s felrajzol az olvasónak egy lelkizős, karakterközpontú képet. Mikor aztán úgy véljük, nagyjából tudjuk mi történt egykor, s abból mi következik éppen a jelenre nézve, akkor kiderül, hogy az írónő aljas módon nem bontotta ki a valóság minden szegmensét, s az elhallgatott részletek lassú adagolásával ezután felépít egy másik olvasatot. Mindezt természetesen azért, hogy a végén valami megdöbbentő szemfényvesztéssel zárja le a könyvet, kissé összecsapottan. 

[Megjegyzés rovat: Valójában egy igaz történetet, Mary Bell esetét (kattintásra spoilerveszély!) gyúrja át a szerző, amihez aztán extra hozzávalókat (rokonság, erőszak, stb.) adagol.]

A kötet kiadásáról ugyanaz mondható el, mint az előző Pinborough-könyvről, hiszen méretben, típusában annak ikertestvére. A borítóról nem mondanám, hogy tetszik, pláne úgy, hogy az eredeti angol címre utal, s a magyarhoz nincs köze. A célnak megfelel.

Értékelés:

Hét ponty a szákban.

7/10

www.moly.hu: 87 %

www.goodreads.com: 3.71 pont

(2019. május 10-én)