Könyvajánló:
Kállay Miklós:
Magyarország
miniszterelnöke voltam 1942-1944
Bp.:
Európa, 2012
Van az úgy, hogy az ember
mindent megtesz azért, hogy egy feladatot tisztességesen elvégezzen, vagy egy
álmot megvalósítson, de mégsem megy. A fátum, a rossz sors, a balszerencse, s a
körülmények kedvezőtlen alakulása képes elsöpörni minden jó szándékot vagy a
legnagyobb szorgalom eredményét is. Kállay Miklós a magyar történelem egyik
legnehezebb időszakában került hazánk kormányának élére, s törekvéseit, hogy
megvédje azt a háború borzalmaitól, s közben megőrizze az 1938-1941 között
visszaszerzett területgyarapodást, falevélként sodorta el a keletről jövő vörös
vihar. 2012-ben az Európa kiadó újra megjelentette Kállay Miklós eredetileg
1991-ben kiadott memoárját, amely mindenképpen figyelemre méltó olvasmány.
Természetesen az
emlékirat, mint történelmi forrás mindig óvatosságot igényel. Kállay a háború
után, végeredményének ismeretében írta meg memoárját, s igyekszik szerepét a
németek iránt ellenségesebbnek mutatni, mint amilyen az a gyakorlatban volt.
Kállayról közismert volt angolbarátsága, ám egy felelősségteljes miniszterelnök
cselekedeteit nem a személyes vonzalom motiválja, hanem a haza java a politikai
realitások figyelembevételével. Márpedig a külpolitikai és katonai realitás még
1944-ben is az volt, hogy Adolf Hitler akkor szállja meg az országot, amikor
csak kedve támad erre. A Wehrmacht mindig rendelkezett akkora tartalékkal, hogy
a magyar honvédség ellenállását legyűrhesse. A „miért nem maradtunk semlegesek,
mint Svájc meg Svédország” jellegű sokszor elhangzó naiv mondatok szajkózói
elfelejtik, hogy Magyarország nem az Alpok hegyei között, vagy a térkép szélén
fekszik, hanem az európai úthálózat egyik kulcspontja, amely ellenőrzi a
Balkánra vezető legfontosabb hadiutat, emellett Németország számára elsődleges
fontosságú gabonaszállító volt.
Kállay tehát
külsőségekben és néha gyakorlatban is felsorakozott a németek mellett, hogy ne
adjon okot az ország megszállására. Ezt már csak azért is tette, mert a Szovjetuniótól
még jobban félt. Hogy ezt joggal tette, Magyarország következő évtizedei
egyértelműen bizonyították azóta. Kalapács és üllő közé kerülve nehéz az
embernek szimpatizálni bármelyikkel. Kulturális, történelmi és ideológiai okok
miatt a magyar társadalom, s a hadsereg pláne a németeket választotta – ha már
választani kényszerült -, és ez a döntés érthető volt.
Kállay amellett, hogy
igyekezett elkerülni a német megszállást, törekedett a britekkel való
kapcsolatfelvételre, s előzetes fegyverszünetre. Szerette volna az országot
megmenteni a szovjet megszállástól is, ezért abban bízott, hogy az angolszász
hatalmak a Balkán-félszigeten nyitják meg a második frontot. Churchill
törekvése a görögországi partraszállásról - az amerikai és szovjet tiltakozás
miatt - meghiúsult, s ezzel ez a remény kútba esett. Igyekezett kímélni az
ország katonai erejét, nehogy ismét olyan helyzetbe kerüljön, mint 1918-19-ben,
ám a németeknek itt-ott engedni kellett.
A néhai miniszterelnök emlékiratai
betekintést nyújtanak egy kritikus helyzetbe került kormányfő mindennapjaiba,
megismerhetjük gondolkodását, motivációit, döntéseinek mozgatórugóit.
Találkozhatunk a korszak politikaformáló embereivel, velük élhetjük át nehéz
döntéseiket. Ez már csak azért is érdekes, mert ezek az évek voltak a sokszor
csúfondárosan „úri”-nak nevezett – pedig sokan nagyon is méltóak voltak az úr
szóra! - Magyarország utolsó évei.
A kötet 2012-es kétkötetes kiadása masszív kialakítású, bár a kötéstábla színei ízlésemtől erősen eltérőek.
Értékelés:
Hét miniszteri szék a tízből
7/10 pont.
Az írás eredetileg a Hegyalja Újság 2017. 2. számában jelent meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése