Walther Krause tábornok feljegyzései az 1945. tavaszán vívott nyugat-magyarországi harcokról

Most egy II. világháborús forrás csiszolatlan fordítását közlöm, amely Walther Krause emlékirata a Magyarországon és Ausztriában 1945. március-május során vívott harcokról. Krause a március közepi szovjet áttörést, mint a frontvonal mögötti terület parancsnoka élte át, tevékenységének központja éppen Ménfőcsanak volt. Nincs rá bizonyítékom, de aligha lehetett a harcálláspontja máshol, mint a Bezerédj-kastélyban, mivel a helyiek úgy emlékeznek, hogy az épületben rádiós csapatok voltak, ráadásul az akkori tulajdonos Denk Gusztáv még a monarchiás időktől fogva jó kapcsolatot ápolt német tábornokokkal.[i] Walther Krause 1890. december 31-én született a Német Császársághoz tartozó sziléziai Schweidnitzben.[ii] 1909-ben csatlakozott a hadsereghez, végigharcolta az első világháborút, majd a másodikat is. Az alább olvasható visszaemlékezést amerikai fogságban írta 1945. június 10-én, Allendorfban. Az emlékirat angol nyelvű fordításban a NARA (National Archives and Records Administrations) anyagai között található B-139-es jelzettel.

A ()-ben közölt részek a dokumentumban is ott vannak, a []-ben írtak az én megjegyzéseim. A fordítás általában követi az eredetit, itt-ott stilisztikailag javítom a szóismétléseket, de nagyjából azt hiszem helytálló.

Walther Krause
(A képet itt találtam: http://imageshack.com/f/690/krausewalterglrk10643dy.jpg)

Walther Krause altábornagy: 
Harcok Nyugat-Magyarországon és Kelet-Stájerországban 
a 6. hadsereg térségében[iii]

1945. március 25-től május 8-ig

(részlet)

[…][iv]

MS B-139 
Allendorf, 1945. június 10.

I. Bevezető

1945. március 8. körül megkezdődött a 6. SS páncéloshadsereg támadása Joseph [helyesen: Josef - HG -] Dietrich[v] Oberstgruppenführer[vi] vezetésével a Balaton (tó) északi partjának keleti részén délkeleti általános iránnyal, egyidejűleg a Hermann Balck[vii] páncélos tábornok vezette 6. hadsereg[viii] jobbszárnyának Székesfehérvár keleti részéről történő keleti irányú támadásával.[ix] Kezdeti sikerek után a támadást megállították a hónap közepére, elsősorban azért, mert lehetetlen volt alkalmazni az erősen páncélozott egységeket a mocsaras terepen.

Annak érdekében, hogy a lehető legnagyobb erőt vethessük be a hadműveleti térségben, a frontvonal erejét a Vértes hegységben - Székesfehérvártól északnyugatra – nagymértékben csökkentettük. Ebben a térségben a magyar huszárhadosztályt[x] és más magyar egységeket[xi] vetettünk be. 

Mikor a német offenzíva elakadt, erős orosz erők tolódtak el a Vértes hegység irányába, és március 20-án megkezdték az ellentámadást, amely gyorsan teret nyert a hatástalan és számbelileg alulmaradó magyar katonasággal szemben. Körülbelül Március 22-re az ellenség elfoglalta a hegységet, és a magyar védelem szinte teljesen megtört. Az ellenség folytatta előrenyomulását fő célja irányába, északnyugatra Komárom felé, míg bal szárnya Kisbér általános iránnyal fejlődött fel. A hadsereg főparancsnokság a korábbi támadási helyéről Kisbérrel rendelte a „Das Reich” SS hadosztályt,[xii] hogy hárítsa el az áttörési kísérletet. A 92. dandárt (motorizált)[xiii] hasonlóképpen ebbe a térségbe rendelték, de az akadályok és az utak rossz állapota miatt nehéz volt a menet, és a katonáknak kitérőt kellett tenni a Veszprém-Győr úton.

Ebben az időben én, mint a hadsereg mögötti területi parancsnok[xiv] voltam alkalmazásban, Ménfőcsanaki[xv] főhadiszállással (Győrtől hét kilométerre, délre). Az ellenséges áttörés veszélyére való tekintettel március 21-én a parancsnoki pontomat áttettem Pérre (20 kilométerre Győrtől, délkeletre), hogy a frontvonal mögött állomásozó katonákból megszervezzem az ellenállást.

A következő intézkedések történtek: Mozgósítottuk a korábban előzetesen elkészített sürgősségi riasztás alapján a helyi védelmi egységeket, megszálltuk az előkészített tankakadályokat, és felhasználtuk a helyi harcparancsnokokat (speciális parancsnokok, az „ellenállás központjai”, akik eskü alatt fogadták, hogy tartják a pozíciókat a legvégsőkig). A „Das Reich” hadosztály első egységeinek harcai Kocs szomszédságában (25 km-re Komáromtól, dél-délkeletre) hamar eredményeket értek el, aminek következtében az orosz előrenyomulás Komárom irányába egyelőre elakadt, [ezután] fő célunk Kisbér elfoglalásának megakadályozása volt, amely fontos közlekedési csomópont. A Kisbérnél harcoló egységek tarka vegyülékei voltak a vészhelyzetben riadóztatott hátországi csapatoknak és frontkatonáknak. A felszerelésük és vezetésük gyenge volt, és mindössze körülbelül 300-an voltak, de ez a szám is megváltozott, mikor a hátországban szolgáló egységeknek elrendelték a visszavonulást. Egy SS Tigris tank különítmény - amely szervezés alatt állt -, nyolc Tigrisével bevetésre készen állt, ez volt a térségben lévő erők gerince.

Március 23-a körül az ellenség előrenyomult Kisbér irányába és elérte Császárt (tizenkét kilométerre előbbitől, keletre), ahol a támadást megállították egy időre. A hadsereg parancsnoksága ekkor úgy döntött, hogy a 6. páncélos hadsereg egyik hadosztályának eddigi támadási irányát Császár felé fordítja Kisbér védelmének érdekében. Március 23-án este a hadosztály első egységei megérkeztek, és az éjjel során átvette a csata irányítását a szektorban. 

A Vértes-hegységen keresztül és Székesfehérvár szomszédságában indult sikeres orosz támadás miatt a német front helyzete tarthatatlanná vált. Ebből következett a 6. SS páncéloshadseregnek és a 6. páncéloshadsereg jobbszárnyának visszavonulása a Balaton és a Velencei-tó közötti szorosból. Ezeknek a főként motorizált egységeknek a visszavonulása rendkívül nehéz volt, mert az ellenség nyomása folyamatos volt, és a légitámadások mértéke az orosz fronton az eddigi legerősebb volt. Végeredményként a legtöbb gépjármű elveszett a gázolaj hiánya, illetve a megoldhatatlan karbantartás következtében. Az emberi- és anyagi veszteségek minden egységnél kirívóan magasak voltak, és a harci morál érezhetően csökkent.

A visszavonulás miatt a harci események területi beosztása megváltozott. Korábban a 6. SS páncéloshadsereg irányította a támadó szakaszt Székesfehérvártól délre, míg a 6. hadsereg az ettől északra lévő területet a Duna folyó környékéről, de most ezek szektort cseréltek. Győrszentmárton (húsz kilométerre Győrtől, délkeletre)[xvi] lett a 6. SS páncéloshadsereg harcálláspontja, és Farkasgyepű pedig a 6. hadsereg harcálláspontja. Nem emlékszem, hol húzódott a két hadsereg közötti határvonal. Március 22. és 24. között a visszavonuló hadseregek helyzete egyre rosszabb és rosszabb lett. Új frontvonal kialakítása a Balaton és a Velencei-tó között nem volt lehetséges, és Veszprém elesett.

A 6. SS páncéloshadsereg északnyugat felé, Győr általános iránnyal vonult vissza, míg a 6. hadsereg maradványai a Veszprém-Devecser út mentén vonultak vissza. A két hadsereg elvesztette egymással a kapcsolatot.[xvii] A Bakonyerdőnél, északra a Veszprém-Devecser úttól nagy rés nyílt, amelyet nem lehetett lezárni. Március 24-én délután az előrenyomuló orosz tankok elérték Pápát, ahol megállították azt négy tank veszteséget okozva nekik. Mindazonáltal a március 25-én este a gyenge [német] megszálló erők kiürítették a várost, látva az ellenség megérkező erősítését.

II. Március 25. estétől május 8-ig

Március 26. Március 25-ről 26-ra virradó éjjel vettem a parancsot, hogy a törzs ideiglenesen menjen Sárvárra, és 26-án reggel a jelentést, hogy a hadsereg harcálláspontja Vásárosmiskére költözött (tizenöt kilométerre Sárvártól, keletre). Itt értesültem róla, hogy a 6. SS páncéloshadsereg szektorában, északnyugatra Pápától, Győr közelében, az ellenség elérte a Rába folyót, de azt tervezik, hogy a jól megerősített Rába menti állást védeni fogják.[xviii] Ennek ellenére a sikeres védelem kétséges volt, figyelembe véve a hiányzó erőket. Összecsapást jelentettek Jánosháza közeléből (25 kilométerre, nyugatra Devecsertől) a 6. hadsereg északi szárnyán, ahol az újonnan érkezett 1. hegyi hadosztály első egységei harcoltak. A hadsereg északi szárnyának a Rába folyót kellett tartania Sárvár közelében. Parancsot kaptam, hogy készítsem elő a következő feladatokat Hermann Breith III. páncélos hadtestének alárendelve annak szektorában: ellenőrizni az átkelési pontokat a Rába folyón blokkoló csapatrészekkel; összegyűjteni és alkalmazni a hátráló egységeket a Rába folyó térségében; valamint előkészíteni a folyó hídjainak felrobbantását. Délben a 6. hadsereg áttette harcálláspontja egy másik helyre, melynek nevére nem emlékszem; én a vezetési pontomat Ikervárra helyeztem át (hat kilométerre, délre Sárvártól).

Sárvár sikeres védelmének feltételei egyáltalán nem voltak kedvezőek. A helység zsúfolt volt a visszavonuló hátországi alakulatoktól, és csak egy Landschütz (helyi védelmi egység) járőr és egy robbantó különítmény szállta meg a hidat. A frontvonalból nem volt várható erősítés, mert közúton el voltunk vágva, hiszen a 6. SS páncéloshadsereg kénytelen volt északnyugat felé hátrálni, míg a 6. hadsereg északi szárnya Szombathely felé vonult vissza.

Március 27. Az éjszaka folyamán a hátsó területi szolgálatok kiürítették Sárvárt. A hídon lévő gyenge őrség megerősítése nem volt lehetséges, s [miután] délben az előrenyomuló ellenség tankjai megjelentek a várostól keletre lévő dombokon, délután egy kisebb összecsapás után elfoglalták a várost. A híd megsemmisítése nem volt teljes,  az éjszaka során az orosz tankok fel tudták használni a folyón való átkelésre.[xix]

Felvettem a kapcsolatot a délután folyamán a III. hadtest Nemeskoltán (nyolc kilométerre Rumtól nyugat-északnyugatra) lévő harcálláspontjával, és parancsokat küldtem az összes csellengő összegyűjtésére a Szombathelyről északra, keletre és délre vezető összes utakon, majd ellenőriztem Szombathely védelmének előkészületeit. A harcálláspontom Lipártra[xx] költözött (tizenkét kilométerre Szombathelytől keletre).

Március 28. Szombathely parancsnokától - ahová most költözött a harcálláspontom -, megtudtam, hogy mindössze egyetlen gyenge magyar pótzászlóalj áll rendelkezésre a város védelméhez, és csak ez alkalmazható a védelmi pozíciókban. A lövészárkok ellenőrzése során azonban kiderült, hogy ezek a katonák már dezertáltak minden látható ok nélkül, és lehetetlen volt a zászlóaljat újra összegyűjteni. Vátnál (tizenkét kilométerre Szombathelytől északkeletre) és Vép szomszédságában (nyolc kilométerre, keletre a várostól) gyenge német harccsoport alakult riadócsapatokból és lemaradókból, melyeket az út lezárására alkalmaztak. Lehetővé vált a Vátnál lévő csoport megerősítése néhány sérült tankkal, melyeket ideiglenesen kijavítottak. Délben az ellenség megtámadta mindkét csoportot harckocsikkal és gyalogsággal. Néhány ellenséges tankot kilőttek, de mindkét harccsoport kénytelen volt hátrálni. Alkonyatra a harcok elérték a város keleti határát.

Március 29. Egy áttekintő megbeszélés során a III. hadtesttől megtudtam, hogy a hadsereg az ellenség késleltetése után vissza akar vonulni a Birodalmi védőállásba, egy erősen megerődített védelmi rendszerbe a határon, és azt védeni fogja minden eszközzel.

Március 28-ról 29-re virradó éjszaka elrendeltem az ellenség késleltetését a Szombathelyről nyugatra és délnyugatra kivezető utakon. A következő erősítések érkeztek be a Szombathelyről nyugatra tartó úton:

1  - Egy páncélozott század tíz tankkal és egy kis csoport egy rakétavető ezredből, amely megszabadult a vetőcsöveitől, mert nem volt lőszere és gyalogos egységként szervezték újjá.

2   -  A 3. páncéloshadosztály[xxi] egy mezei kiképző zászlóalja mintegy 500 főnyi erővel, akik még sohasem vettek részt harcokban. Ez az egység a Szombathelyről délnyugat felé vezető útnál állomásozott.  

Ezután áttettem a főhadiszállásomat Toronyba (Szombathelytől hét kilométerre, nyugatra) az oda vezető út védelmének megszervezése érdekében, majd délután Náraiba (hét kilométerre, délnyugatra a várostól).

Az ellenség kora reggel a gyenge ellenállással szemben elfoglalta Szombathelyt, és hamarosan elérte a biztosító különítményt a város nyugati részén. Délben a mezei kiképző zászlóalj Nárai közelébe ért, és harcérintkezésbe lépett az ellenséggel egy rövid időre, miután pozíciót foglalt a falutól két kilométerre, keletre, ahol az ellenség támadásait az éjszaka során elhárította.

Március 30. Reggel a parancsnoki központomat áthelyeztem Pornóapátiba, mert közben az ellenség túlnyomó erővel mindkét úton előrenyomult, visszaszorítva a német biztosító erőket. Körülbelül 10:00-kor találkoztam az északi csoporttal, amelyet nagyjából ellenőriztem a Birodalmi védőállástól kelete, Nagynardától[xxii] északra. Ez heves összecsapásokat vívott a túlerejű ellenséges tankokkal és gyalogsággal. Ugyanebben az időben értesítettek, hogy a Kőszegről előretörő orosz katonák már behatoltak a Birodalmi védőállásba északabbra Rechnitz[xxiii] közelében és elfoglalták a várost. […][xxiv]

Német csapatok vonulnak vissza a "Tavaszi ébredés" kudarca után
(Wilfried Woscidlo fotója, Budesarchiv, 146-1989-105-13A)

Jegyzetek:

---

[i] Különösen Edmund Glaise von Horstenau tábornokkal, aki többször meg is említi emlékirataiban.

[ii] Ma Swidnica, Lengyelország.

[iii] The National Archives of the United States, B-139

[iv] A dokumentum sorszámozott lapjai elé a dokumentumot készíttető amerikai katonák előszava, illetve a tábornok rövid életrajza van beszúrva. Ezek közlésétől eltekintünk, bár önmagukban érdekes adalékok.

[v] Josef „Sepp” Dietrich (1892-1966), híres német tábornok, korábban Hitler testőrségének parancsnoka. Ekkor a 6. SS páncéloshadsereg irányítója.

[vi] A Waffen SS-ben a vezérezredesnek megfelelő rang.

[vii] Hermann Balck (1893-1982), német (porosz) páncélos tábornok, az egyik legsikeresebb német harckocsizó tábornok, sokszorosan dekorált hadvezér. 1944. augusztus 31-én megkapta a vaskereszt lovagkeresztjét tölgyfalombokkal, karddokkal és gyémántokkal.

[viii] A két 6. hadsereg könnyen összekeverhető, de egyik páncéloshadsereg volt (és Waffen-SS), míg a másik a Sztálingrádnál megsemmisült 6. hadsereg "jogutódja".

[ix] A „Tavaszi ébredés” (Frühlingserwachen) hadművelet valójában 1945. március 6-án indult azzal a céllal, hogy a Dunántúlon lévő szovjet hadsereget a terület kiürítésére kényszerítsék. A Balaton és a Velencei-tó közti sávban előretörő német páncélosok az orosz ellenállásnak és a sáros utaknak köszönhetően március közepére teljesen elakadtak.

[x] Az 1. huszárhadosztályról van szó. Lásd a Dél hadseregcsoport hadrendje: Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Bp., 2005. p. 451

[xi] A 2. páncéloshadosztály részeiről van szó. Lásd: u.o., illetve térképen: p.456

[xii] A 2. SS páncélos hadosztályról van szó, amely a Das Reich, azaz a Birodalom nevet viselte. A hadosztály március 1-én gyakorlatilag teljesen feltöltve és kiegészítve indult meg a „Tavaszi ébredés” kezdetekor, ám eddigre a harcokban jelentősen megfogyatkozott az eredeti 19542 fős létszáma és nehézfegyverzete. Március 3-án 30 harckocsival, 23 rohamlöveggel és 25  páncélosvadásszal rendelkezett. Ezekből március 17-re 11633 fő (ebből 4575 harcképes), 14 tank, 6 rohamlöveg és 13 páncélosvadász maradt. A divizió nagy része március 19-én még Várpalota térségében harcolt, onnan vonult a Veszprém-Tét-Ménfőcsanak-Győr-Bábolnapuszta útvonalon át Csemerházi-major mellér. Lásd: Kovács Zoltán András-Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Bp., 2001. Online: http://mek.oszk.hu/05000/05002/html/#d1e5213

[xiii] A 92. páncélgránátos dandárról van szó, amely csakugyan motorizált egység volt, és korábban a Balaton melletti offenzívában vett részt, akárcsak a „Das Reich” hadosztály. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/PanzergrenBrigade/PGB92-R.htm

[xiv] A hadműveleti területet a németek ilyen katonai parancsnokságokkal biztosították, amelyhez kiszolgáló csapatok tartoztak, biztosították a közvetlen hátországot, és itt töltötték fel a leharcolt alakulatokat. Így rendszerint ne tartózkodtak ezen teljes értékű magasabbegységek, ugyanakkor a német rugalmasságnak köszönhetően sokszor voltak képesek gyorsan összekaparni vészhelyzet esetén alakulatokat a kialakult helyzettől függően.

[xv] Az angol szövegben: Menfoe-Czanak.

[xvi] 1965-ig Pannonhalma neve.

[xvii] Mivel az egyik hadsereg északnyugat, a másik nyugat felé húzódott vissza, a közöttük lévő rés egyre szélesebb lett. A szovjet támadás később éppen ezen a „lyukon” át tört előre a Rábán keresztül, gyakorlatilag kikényszerítve a Dunántúl német kiürítést. A frontvonalban keletkező rést egészen az Alpkig történő hátrálásig nem tudták a németek betömni.

[xviii]  Rába mentén húzódott a helyi lakosság segítségével kiépített úgynevezett Zsuzsanna vonal, amely már az Ausztriában húzódó Birodalmi védőállás (Reichsschutzstellung) előterének számított.

[xix] A sárvári Nádasdy Múzeum érdekes írása szerint egy „szerencsés módon művelt tisztet kapott a város”, aki a várban rendezkedett be, és nem akarta megsemmisíteni a várat (melynek egyébként semmi gyakorlati katonai haszna nem is lett volna). Gyanítom, hogy ez a tiszt, aki a várban ütötte fel a katonai főparancsnokságát, éppen a mi emlékiratunk írója, Krause volt. http://nadasdymuzeum.hu/tartalom.php?tart=350

[xx] Lipárt ma Vasszécseny része, 1948-ban összevonták azzal közigazgatásilag.

[xxi] Az 1935-ben felállított 3. páncéloshadosztály az egyik legrégebbi német páncélos divízió volt, parancsnoka ekkor Wilhelm Söth vezérőrnagy. A hadosztály jelképe a berlini medve volt.

[xxii] Ma Narda része, amely 1950-en jött létre több kis község közigazgatási egyesítéséből.

[xxiii] A történelmi magyar településről, Rohoncról van szó, jelenleg Rechnitz, Ausztria.

[xxiv] A feljegyzés innen a Burgenlandban és Stájerország lefolyt eseményekkel folytatódik, ettől most eltekintünk.