Ulrich Bormann vezérőrnagy feljegyzései az 1945. tavaszán vívott nyugat-magyarországi harcokról

Legutóbb Walther Krause 1945-ös magyarországi harcairól készült feljegyzéseit közöltük, most ennek „testvére” következik, melyet Ulrich Bormann írt amerikai fogságában szintén ezen eseményekről. Bormann leírása elsősorban a Pápa környéki harcok leírására korlátozódik, mivel annak védelmi parancsnoka volt a március szovjet offenzíva során.

Az emlékirat angol nyelvű fordításban a NARA (National Archives and Records Administrations) anyagai között található B-138-es jelzettel.

A ()-ben közölt részek a dokumentumban is ott vannak, a []-ben írtak az én megjegyzéseim. A fordítás általában követi az eredetit, itt-ott stilisztikailag javítom a szóismétléseket, de nagyjából azt hiszem helytálló.

Ulrich Bormann vezérőrnagy:ⁱ 
A 198-as mezei főhadparancsnokság tevékenysége 
Nyugat-Magyarországon és Stájerországban
1945. március 22-től május 8-ig

[…]ⁱⁱ

MS B-138 Allendorf, 1946. június 17.

I. Bevezető

1944 decemberének végétől az általam vezetett 198-as tábori főhadparancsnokság és annak vezetési pontja Pápán tevékenykedett (Negyven kilométerre Győrtől, délre). Ennek [tevékenykedési] területe nagyjából a következő volt: Győr (nem tartozott bele) – a Bakonyszentkirályba tartó út nyugati oldala (nem tartozott bele) – a Veszprémbe tartó út (beletartozott) – Veszprém (nem tartozott bele) – Bánd (beletartozott) – a Jánosházára (Veszprémtől 52 km-re, nyugatra) vezető úttól 10-15 kilométerre, délre fekvő terület a Marcal-csatorna Győr irányába.

A terület négy egységre oszlott, melyeknek helyi parancsnokságnak hívott hadiszállásai Pápán, Téten (húsz kilométerre Pápától, északra), Zircen (harminc kilométerre Pápától, kelet-délkeletre), és Devecseren (harmincöt kilométerre Veszprémtől, nyugatra) voltak.

Minden parancsnokságnak a következő feladatai voltak:

1. A térségben elszállásolt német katonák fegyelmi ellenőrzése;
2. Forgalomirányítás;
3. Az utak ideiglenes karbantartása;
4. Légitámadások elleni védekezés előkészítése, és az erre a feladatra alakult parancsnokságok kiképzése;
5. Páncélostámadás elleni védekezés előkészítése, az erre a feladatra alakult parancsnokságok kiképzése, és tankcsapdák készítése;
6. A helyi megszálló katonai egységek előkészítése védekezéshez, beleértve a riasztási rendszer kialakítását;
7. Kapcsolattartás a magyar katonai és adminisztratív hivatalokkal, valamint koordinálni intézkedéseiket a német tervekkel összhangban.

Minden a területen elszállásolt német egység és alkalmazott a rendelkezésünkre állt a 3-6-os számú feladatokhoz, és a magyar egységek a 6-os feladathoz. Ez később magába foglalta a hadsereg mögötti területi szolgálatokat is, mint ellátókocsikat és –oszlopokat, pékszázadokat, hentesszázadokat, és javítószázadokat. A magyar hivatalok civileket adtak a rendelkezésünkre a 3-as feladathoz és a helyi erődítések kiépítéséhez (6-os feladat).

A 198-as tábori főhadparancsnokság Walther Krause 593-as hadsereg mögötti területi parancsoksága (Korück 593)ⁱⁱⁱ alá tartozott, akinek parancsoki helye Ménfőcsanakon volt, hét kilométerre Győrtől, délre. Ő viszont a Hermann Balck páncélos tábornok, a 6. hadsereg főparancsnoka alá tartozott, és Balck vezérkari főnökén, Heinrich Gaedcke vezérőrnagyon^iv keresztül jelentett neki. A Korück 593-nak volt egy másik tábori főhadparancsnoksága is Kisbérnél (harmincöt kilométerre Győrtől, délkeletre), amely a hadsereg mögötti területi parancsnokság északkeleti területét irányította a Duna folyó, a Vértes-hegység, és a Bakonyszentkirályból Győrbe vezető út között (Győr nem tartozott bele). Győr a Korück 593 közvetlen irányítása alatt állt. Február végén a 6. hadsereg frontvonala a következő általános vonalon futott: a Balaton keleti partja – Székesfehérvártól délre és keletre – a Vértes -hegység keleti határa a Dunáig. A 2. páncéloshadsereg^v délről a XXII. hegyi hadtesttel^vi csatlakozott, míg a 8. hadsereg^vii északról a Dunánál, de nem vagyok képes megadni a szektorhatárokat.

Március elején a 6. SS páncéloshadsereg támadást indított a Balaton és a Velencei-tó között délkeleti irányba.^viii Ennek következtében a 6. SS páncéloshadsereg vette át a 6. hadsereg korábbi déli szektorát, amely utóbbi ezentúl korábbi területének északi részére szorult (a Vértes-hegység keleti lejtőire).

Miután a 6. SS páncéloshadsereg támadása elbukott, elsősorban azért, mert a Székesfehérvártól délre fekvő terep kedvezőtlen volt a tankoknak, a 6. hadsereg átvette a 6. SS páncéloshadsereg harci területét.^ix Ez utóbbi pedig átvette a Dunától délre fekvő terülteteket, melynek új határa körülbelül a Pápa - Sopron vonaltól délre húzódott.^x

Pápa város főtere 1941-ben
(Klenner Aladár fényképe. Fortepan, 76862. sz.)

II. Harcok Pápa környékén

Március 22-én a 6. SS páncéloshadsereg teljes visszavonulásban volt a Veszprémből Győrbe vezető úton, és a 6. hadsereg nyugat felé, annak érdekében, hogy elkerüljék a torlódásokat.^xi A rés a két hadsereg között nőttön nőt.

Március 21-én készültséget rendeltek el a tábori főhadparancsnokságom déli területére, amelyet március 23-án kiterjesztettek annak egészére. A helyi védelmi pozíciókat megszálltuk, és készenlétbe helyeztük a tankelhárító különítményeket. Miután a vezérkar és a háttérszolgálatok a terveknek megfelelően elhagyták Pápát, csak a következő erők álltak rendelkezésemre annak megvédésére:

1. Kilencven német katona, akik szegényes gyalogsági kiképzést kaptak, és akiket a város déli kijáratáshoz rendeltem, a Városlődre vezető út két oldalán. Ők puskákkal voltak felszerelve, néhány panzerfausttal és egy vagy két könnyű géppuskával.

2. Két 88 mm-es légvédelmi üteg^xii melyeket tankelhárítóként alkalmaztunk. Egyiket elhelyeztük a város déli szélén, nyugatra a Városlődre vezető úttól; a másikat pedig keletre, abban a városrészben, amely ezen út és a Tevelre (öt kilométerre Pápától keletre) vezető út között fekszik. Utóbbi út a 372-es domb északi oldalán halad el és bevezet a városba.

3. Egy magyar zászlóalj a Szent László hadosztályból,^xiii amely még kiképzés alatt állt. Ezt a zászlóaljat Pápa keleti határának védelmére utasítottuk a nagygyimóti útnál a város keleti szélén.

4. Parancsnoki helyemen, a városban a 198-as tábori főparancsnokság mintegy húsz hivatalnokával és telefonos operátorával, valamint a postai szolgálat alkalmazottaival rendelkeztem, mint tartalékkal.

Március 24-én reggel érkezett a parancs, közvetlenül a Dél Hadseregcsoporttól,^xiv hogy alakítsak ki új frontvonala Bakonykoppány (Pápától 16 kilométerre, keletre) és Pápateszér (18 kilométerre Pápától, északkeletre) között, hogy lezárjam a rést a 6. SS páncéloshadsereg egységei között. Azt egyértelműen tudatták, hogy feladatom, mint Pápa katonai parancsnoka, változatlanul megmarad. A nap folyamán sikerült ideiglenesen lezárnom a rést, felhasználva az I. SS páncélos hadtest^xv egyik hadosztályának felderítő különítményét, a 6. páncéloshadsereg egy századát, és egy SS zászlóalj maradványait. A felderítő különítmény kivételével az ebbe a szektorba helyezett katonákat az SS zászlóalj parancsnoka alá rendeltem, és visszatértem Pápára. A várost alkonyat óta tartó délkeleti irányból jövő tüzérségi tűz alatt találtam, és érkezésemkor az oroszok a Városlőd felől bejövő út mentén tankokkal támadtak. Miután négy tankot veszítettek, a támadás leállt és visszavonultak Tapolcafőre. Másnap reggel, március 25-én, még egy ellenséges támadást vertünk vissza ugyanezen helyen, és egy harckocsit kilőttünk az akció során. A város déli szegélyéről, néhány órával később porfelhő mozgását figyeltem meg keletről nyugat felé a Pápától négy kilométerre lévő dombok mögött, és arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenség nyugati irányba kitér. Elkülönítettem a magyar zászlóalj egy századát a keleti frontvonalról, és a város nyugati részébe vezényeltem, fő erejével az oda bevezető út^xvi mentén. A nap további ellenséges támadások nélkül telt el, és csak ellenséges járőrök mutatkoztak a 372-es magaslat környékén, Pápától délkeletre. Ezt a területet nehéz volt megfigyelés alatt tartani, a kertek és szőlők miatt.

Március 25-én délután vettem a parancsot, hogy a két légelhárító üteg vonuljon vissza, mert a Rába mentén fogják azokat alkalmazni. Arra következtettem a magasabb főparancsnokság ezen parancsából, hogy a Rába menti állásokért cserébe hamarosan lemond Pápa védelméről. A szegényes rádiókommunikáció miatt ezt nem tudtam megerősíttetni az I. SS páncéloshadtesttel, akinek délben alárendeltek.

Az ütegek elindulása az ellenség szeme előtt történt, így alkonyatkor újból támadott gyalogsággal és tankokkal a Tapolcafőről jövő úton, és ettől északra a teveli út mentén. Ugyanebben az időben informáltak, hogy ellenséges motorizált egységek nyomulnak elő Nagygyimótról északnyugati irányban. Lehetetlen volt az ellenség előrenyomulását visszaverni délről nehézfegyverzet nélkül, és most ugyanerre számíthattam északról vagy északkeletről, és lehetséges volt nyugatról is. Ezért úgy döntöttem, hogy nem várom be a lassan előrenyomuló ellenség támadását, hanem evakuálom Pápát. Sikeresen elhagytuk a várost észak felé, kevéssel azelőtt, hogy az ellenséges tankok bekerítettek volna minket a Nagygyimót-Pápa úton, 21:00 körül. Pápa kiürítését az a vágyam befolyásolta, hogy megkíméljem a várost a háztól házig vívott utcai harcoktól, különösen mióta március 23-án éjszaka súlyos légitámadást kapott.

Először az ellenség nem folytatta északi irányú támadását Pápáról. Nem sokkal azután, hogy elhagytam a várost, értesítettek, hogy német nehéztüzérségi különítmény foglalt pozíciót Takácsinál (Pápától hét kilométerre, északra). Ennek védelmére német katonákat hagytam hátra, akik még rendelkezésemre álltak, hogy vegyenek fel védelmi pozíciót a Pápa-Takácsi és a Pápa-Ihász utakon. A magyar zászlóalj eközben folytatta menetét az ihászi úton a Rába menti szektor felé. Személyesen informáltam a zászlóalj parancsnokát a helyzetről, és velem tartott az előretolt megfigyelőkhöz az útelágazáshoz. Itt tudtam meg, hogy egy SS hadosztály – amennyire emlékszem a „Das Reich” SS hadosztály^xvii - közeledett északról a takácsi úton Pálházapuszta felé (négy kilométerre Takácsitól, délnyugatra), azon paranccsal, hogy tartsa Pápát. A hadosztályparancsnok Ihásznál közölte velem, hogy tervei szerint nyugat felé kikerüli Pápát és onnan fordítja a járműveit kelet felé. Ám amikor meghallotta leírásomat a helyzetről, úgy döntött, védekező pozíciót foglal el az Ihász-Takácsi vonaltól délre. Katonáim, mintegy nyolcvan ember, fedezték a szárnyukat Pápa felől, a menetelés során Takácsiból Pálházpusztára. E megbeszélés alatt a biztosító posztomat az útkereszteződésnél megtámadták hátulról és a bal szárnyán, és lassan visszanyomták másfél kilométert az Ihászra vezető út mentén. Ezen a helyen megállította őket az SS hadosztály harci előőrse, amely leváltotta a különítményemet március 26-án hajnalban. A hadosztályparancsnok által kiadott parancsot végrehajtották, majd felváltott engem. A hadosztály az állását csak rövid ideig tartotta – amennyire tudom, március 26. délutánjának első óráiban^xviii -, mígnem az ellenség felderítő erői elérték az erdős területet a Marcal csatorna és a Rába folyó között, Pápától húsz kilométerre, nyugatra. Délben az orosz tankok átkeltek a Rábán a téti úton (húsz kilométerre, északra Pápától), Árpás közelében. Emiatt az Ihász szomszédságában lévő SS hadosztály visszavonult állásából, hogy elkerülje a bekerítést.

[...]^xix

Német páncélvadászok és páncélgránátosok menetelnek valahol Magyarországon 1945-ben
(Bundesarchiv, Bild 146-1976-039-09)

Jegyzetek:

iUlrich Bormann (1885-1972) a sziléziai Glatz városában (ma Klodzko, Lengyelország) született német tábornok, aki 1944. szeptember 20-tól volt a 198-as tábori főparancsnokság vezetője. Az emlékirat alapján a következő hivatkozásban így hibásan áll, hiszen a Korück 198 parancsnoka Walther Krause volt. Amennyire tudom, nem állt rokoni kapcsolatban Martin Bormann nemzetiszocialista pártminiszterrel. Lásd: http://www.camp198.fsnet.co.uk/Generalmajor%20Ulrich%20Bormann.htm

iiA dokumentum sorszámozott lapjai elé a dokumentumot készíttető amerikai katonák előszava, illetve a tábornok rövid életrajza van beszúrva. Ezek közlésétől eltekintünk, bár önmagukban érdekes adalékok.

iiiKorück = Kommandant des rückwärtigen Armeegebiets, azaz hadsereg mögötti területi parancsnokság. A Korück 593-at 1942-ben állították fel az akkor Oroszországban harcoló 6. hadsereg mögötti terület működtetésére és megszervezésére. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/Korueck/Korueck593-R.htm

ivLudwig Heinrich (Heinz) Gaedcke (1895-1992), német tábornok, aki 1944. augusztus 15-óta látta el a 6. hadsereg vezérkarának irányítását. Az 1950-60-as években az NSZK-ban hadosztály, majd hadtestparancsnok is volt. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Personenregister/G/GaedckeLudwig.htm

vParancsnoka ekkor Maximilian de Angelis tüzérségi tábornok.

viA XXII. hegyi hadtest parancsnoka ekkor Hubert Lanz tábornok, a 6. SS páncéloshadsereghez ez a hadtest csatlakozott közvetlenül a 2. páncéloshadsereg csapatai közül. A hegyi hadtest a 11. vadászhadosztályt és a 92. páncélgránátosdandárt foglalta magába. Lásd: Ungváry Krisztián: A magyar honvédség a második világháborúban. Bp.: Osiris, 2005. 451.o. Valami oknál fogva a hadtestet Ungváry szimpla, és nem hegyi hadtestként említi.

viiParancsnoka Hans Kreysing tábornok.

viiiEz volt a már Krause feljegyzésében is említett „Tavaszi ébredés” (Frühlingserwachen) fedőnevű hadművelet, amely 1945. március 6-án indult.

ixValójában a kibontakozó március közepi szovjet támadás miatt cserélt helyet a két hadsereg, mely során a 6. SS páncéloshadsereg Győr, a 6. hadsereg pedig Szombathely felé vonult vissza.

xAzaz az északabbra harcoló 6. SS páncéloshadsereg és a 6. hadsereg sávhatár volt a Pápa – Sopron vonaltól délre.

xiTulajdonképpen az eredeti szövegben az áll, hogy „elkerüljék az érintkezést/kapcsolatot”, de itt az értelmne az, hogy a két visszavonuló hadsereg ne gabalyodjon egymásba, és ne akadályozza egymást a visszahúzódásban.

xiiItt a híres 8.8 cm-es FlaK-ról van szó, amely ugyan eredetileg légvédelmi ágyúnak készült, de a második világháború során kiderült, hogy az egyik leghatékonyabb páncéltörő löveg is egyben. Egy üteg normál esetben 4 ágyúból állt, bár ez gyorsan változhatott harci körülmények esetén.

xiiiA Szent László hadosztály 1944. októberében alakult, és a magyar hadsereg elit hadosztályának számított, amely olyan kiváló harcosoknak is helyt adott, mint az ejtőernyős Tassonyi Edömér. A hadosztály parancsnoka vitéz Szügyi Zoltán vezérőrnagy volt, vezérkari főnöke pedig vitéz Lajtos Árpád vezérkari őrnagy.

xivA Dél Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd) a magyarországi frontszakaszon harcoló seregeket összefogó magasabbegysége, amely alá ekkor 4 hadsereg (a 8., a 6. SS páncélos, a 6. és a 2. páncélos) tartozott. Parancsnoka ekkor Otto Wöhler gyalogsági tábornok.

xv Az I. SS „Leibstandarte” páncéloshadtestről van szó, amely ekkor az 1. „Leibstandarte SS Adolf Hitler” SS páncéloshadosztályból, a 12. „Hitlerjugend” SS páncéloshadosztályból, valamint a magyar 25. gyaloghadosztály egyes részeiből állt. Parancsnoka 1945. márciusában Hermann Priess SS-Obergruppenführer. Lásd: http://www.lexikon-der-wehrmacht.de/Gliederungen/KorpsSS/ISSPzKorps.htm

xvi Bizonyára a Dákára (esetleg még a Nyárádra) vezetővezető útról van szó.

xviiA 2. „Das Reich” SS páncéloshadosztály, parancsnoka ekkor Rudolf Lehmann Standartenführer.

xviii Az eredetiben március 25 áll, de ez a reggeli dátum megadásából, és az események leíráésából adódóan március 26 volt, pusztán elírás.

xixInnen Bormannt Szombathelyre rendelték újra átvenni a 198-as tábori főhadparancsnokság vezetését, majd a stájerországi harcok leírása következik, melynek közlésétől eltekintünk.