A magyar történelem egyik
mindenkinek tanított és sok ezer coulombnyi pozitív töltéssel felruházott
alakja Giuseppe Garibaldi, az olasz szabadságharcos. A magyar népi költészetben
egy egész külön kis műfaj alakult ki, amely körülrajongta őt, noha nyilvánvaló,
hogy az egyszerű közemberek aligha tudtak valamit is a tényleges Garibaldiról.
Ez is egyébként szépen mutatja, hogy Kossuth propagandistának sikeresebb volt,
mint politikusnak. A következő töredéket szinte mindenki ismeri: „Kossuth, Klapka, Türr, jönnek mindenestül. Nem kell kipletykálni, csak tavaszig várni, Éljen Garibaldi!”
Persze aztán Garibaldi nem jött se tavasszal, se később.
Ám Garibaldi olasz volt, nem
magyar, ebből fakadóan voltak olyan nézetei, amelyek aligha keltették volna fel
egy 48-as szabadságharcosunk szimpátiáját. Hiába minden, akadnak ellentétek, amelyek
megakadályozzák, hogy egy külföldi magyar érdekeket tartson szem előtt! Aki
erre nem jön rá, az menthetetlen, ezért nem szabad másoktól várni, hogy nekünk
jobb legyen!
Garibaldi ugyanis egy a
politikai végrendeletében egy új Európát vázolt fel, amely éles ellentétben
állt a magyar érdekekkel, mint például a Szent Korona országainak területi
épsége. A tervezetre Demeter Gábor kiváló tanulmányában[1]
leltem, ahonnan Djuvara könyvén[2]
át eljutottam az eredeti 1891-es kiadásáig.[3]
Ez a politikai röpirat Enrico Corce szerkesztésében került kiadásra és állítása
szerint Garibaldi 1873-as elképzeléseit írta meg az olaszok számára Európa
átalakításáról. Demeter nem ír arról, hogy kétség merülne fel a terv
valódiságával kapcsolatban, így valóban Garibaldi ötletének fogadom el, bár
Djuvara megkérdőjelezi az igazságtartalmát, amíg az állítások szerint 3
példányban készült „végrendelet” eredetije elő nem kerül.[4]
Bevallom, nem tudom, hogy ez megtörtént-e.
Mindenesetre ismertessük, mit
is tartalmaz a nagy „magyarbarát” Garibaldi eme tervezete! Minthogy a szöveg
olasz, magam meg nem bírok eme nyelvvel, ezért csak egy felületes tartalmi
kivonatra szorítkozom fordítóprogramok, szótár és az általam ismert tartalmi összefoglalók alapján.
Egyébként nagyon érdekes – és
számunkra megrázó -, hogy ennek a maga korában fantazmagóriának számító
projektnek szinte minden eleme megvalósult a Párizs környéki békerendszer
során![5]
Most ha megélhetési szenzációhajhász „történész” lennék, könnyen kitalálhatnék
egy szabadkőműves összeesküvést,[6]
amely 1873-tól 1920-ig zajlott le a németek és magyarok ellen…
Az első fejezetben Garibaldi
az úgynevezett újlatin (nála római[7])
népek szlávokkal való együttműködését fejtegeti, illetve, hogy a jövőben egy
francia-olasz-orosz szövetség kell. Ez szolgálná ugyanis Európa népeinek javát.
Célja a szövetségnek a porosz-osztrák[8]
világ megsemmisítése és az elnyomott római-szláv népek újraegyesítése.[9]
Garibaldi a szlávok esetében érezhetően az oroszokkal a legbizonytalanabb, már
csak azért is, mert ők nem kedvezményezettjei a Lengyelországgal kapcsolatos
terveinek.
A második fejezet a nemzeti és
a szent háborúkról folyó értekezés. Garibaldi elemzése szerint Európában felborult
az egyensúly Poroszország előretörésével és Ausztria neolatin népek feletti
uralmával, melynek a megcsonkított Franciaország,[10]
a „hiányos” Olaszország,[11]
a nem teljes Spanyolország, és az amputált Románia[12]
nem képesek ellenállni, nem beszélve a kis Belgiumról, Hollandiáról, Svájcról
és Dániáról. Szerinte Ausztria és Poroszország fenyegető túlsúlya egy
platformra hozza a szláv, római és skandináv népeket.[13]
Oroszország öt nagy hibáját is kiemeli (amely megakadályozza, hogy a szláv
világ központja legyen): 1. Nem állt határozottan a szláv mozgalmak élére, 2.
Nem ad kellő szabadságot a szláv embereknek, 3. Segítette az Ausztriában vagy
Poroszországban mutatkozó elszakadási kísérletek leverését, 4. Elnyomja és
hagyja, hogy a másik két birodalom (= Ausztria és Poroszország) is elnyomja a
lengyeleket, 5. Elhanyagolta a görög kérdést.[14]
Már ebben a fejezetben felmerül, hogy
két szláv államot kell létrehozni: egyik a helyreállított Lengyelország lenne
(Németország ellen), a másik a balkáni szlávokból (törökök ellen). Itt akad egy
Magyarországot említő rész, amelyben megállapítja, hogy mint a kereszténység
védőbástyája (Lengyelországgal és Romániával együtt) nagy szolgálatot
Nyugat-Európának. Még közös hadműveleti tervekre is látunk javaslatot, ha kitör
egy általános háború a tervezett szláv-latin illetve porosz-osztrák szövetség
között. Ebben Franciaország behatolna Belgiumba és a Rajna irányába törne
előre, egy olasz-francia hadsereg a Duna mentén, míg egy olasz a Pó völgye
felől törne Bécs irányába, míg az orosz-román sereg Budapestnek tartana.[15]
Garibaldi a két „német” hatalom mellett Nagy Britannia iránt is mély
ellenszenvet érez. Szerinte Spanyolországnak meg kell kapnia Gibraltárt,
Olaszországnak Máltát, Ciprust pedig Görögországnak szánja.
A következő fejezet
Franciaország természetes határával foglalkozik, amelyet természetesen a
Rajnánál von meg. Magyarország természetes határával, mint a Kárpátok, nem lesz
ilyen gáláns. Érdekes okfejtésként Caesar galliai hódítását hozza fel, amely
szintén a Rajnáig tolta ki a Római birodalom határát. Belgium kapcsán
megjegyzi, hogy az amúgy is szinte minden szempontból – nyelvileg,
hagyományaiban, vallásban – francia, úgyhogy megérdemli, hogy oda tartozzon.[16]
Szerintem azért a flamandok mást mondanának és nem franciául. Garibaldi szerint
illúzió egy semleges Belgium a két nagyhatalom között.
A negyedik fejezetben
Garibaldi az Olaszországhoz csatolandó területeket fejti ki bővebben, Trentot,
Triesztet, Cattarot,[17]
stb. Garibaldi felháborítónak nevezi, hogy a német szövetség kezében tartja
Olaszország olyan részeit, mint: Trento, Trieszt, Aquileia, Gorizia és Isztria.
Indokai részben ókoriak, mondván Dalmácia Itália része volt az ókorban.[18]
Azt a meglepő dolgot is közli, hogy a szlávok a szarmatákkal azonosak, nyilván
elfogadva a lengyeleknél meglévő szarmatizmus eszméjét, amely valójában a
lengyelek ilyen irányú származását bizonygatta.[19]
Az ötödik passzusban
Lengyelország restaurálásának kérdése áll, sőt már a címben elmondja
szándékait: Lengyelország az Oderától a Nyemenig és a Kárpátokig! Ezt egy
klassz latin idézettel folytatja: „Austria delenda! Polonia reconstituenda!”,
azaz Ausztriának pusztulni kell, Lengyelországnak meg újjászületnie. Az
újjáalakuló Polónia határait az Odera-Nyemen-Baltikum-Kárpátok vonallal írja
körül, azaz egész Kelet-Poroszországot átadná nekik.
A hatodik pont már élesen
magyar vonatkozásokkal bír. Itt két új létrehozandó szláv konföderációval
foglalkozik. Az első egy Szláv-cseh állam lenne Prága központtal, a másik egy
Balkáni-szláv szövetség Konstantinápoly székhellyel. Ebben a fejezetben
olvashatjuk azt a meglepő dolgot, hogy Oroszország 1849-ben Ausztria
segítségére sietett, hogy ismét megláncolhassa annak 20 millió szláv lakosát.
Érdekes, mintha mi úgy tudnánk, hogy a magyarországi szlávok inkább Ausztria
mellett és ellenünk lettek volna a szabadságharc idején.[20]
Teljesen nyilvánvaló, hogy Garibaldi jól ismerte a 48-49-es magyar események
menetét, de ez nem akadályozta meg abban, hogy ilyeneket állítson politikai
elképzelései érdekében. Garibaldi szerint felháborító, ahogy az osztrák-magyar
állam fenntartja a félelmet a Lajtán túl, azaz a történelmi Magyarországon.[21]
Konstantinápolyt pedig meg kell kapnia a balkáni szlávoknak, akár tetszik ez
Poroszországnak, Ausztriának és Nagy Britanniának, akár nem! Az nem teljesen világos számomra, hogy a
Cseh-központú szláv állam területe mely vidékekre terjed ki, de azt sugalmazza,
hogy az osztrák államok valaha szintén szlávok voltak, ha mára egy részük
germanizálódott is. A fejezet végén azt írja, hogy a magyarok erejét bővíteni
kell a románokéval és görögökével egyetemben, de más megjegyzései még akkor is
szemben állnak e kijelentéssel, ha feltételezzük, hogy a Cseh-szláv államhoz
nem csapott volna magyar területeket.
A hetedik fejezetnek ugyanis
már a címe is érdekes számunkra: Románia a Tiszától a Dunáig. Ez már így is
kedves a magyar szíveknek, de mivel hozzáteszi, hogy le kell venni az
osztrák-mongol (!!!) igát az Erdélyben, Bukovinában, Temesközben, Máramarosban
élő római leszármazottak nyakáról, még szimpatikusabb. Ezután sokszor csak Traianus[22]
gyermekeinek nevezi a románokat, majd jön, hogy Ausztria teutonizálni akarta
mindig is Erdélyt, ezért élnek szászok arrafele, majd 1867 óta a magyarok
akarják asszimilálni „Róma fiait.” Utána sorban ilyenek: Róma leszármazottai
felett ma Attila ostora pattog; vagy: száz barbár nép nem tudta aláásni Róma és
Traianus munkájának gyümölcsét az erdélyi fennsíkon, és a magyaroknak sikerül.
Úgyhogy meg kell menteni a testvéreket a két kormány elnyomásától. Különösen
érdekes, ahogy a magyarokról leválasztja a szász, a székely, a kun (!), és a
hajdú (!) népeket. Nem érdemes minden hajmeresztő dolgot leírnom, el lehet
képzelni! Mindenesetre úgy véli, Románia nyugati határa a Tisza kell legyen, és
beletartozna a két román fejedelemségen kívül a Temesköz és Besszarábia is. Az
új nagy román állam fővárosa átköltözne Gyulafehérvárba Bukarestből.
Görögország jön a sorban.
Garibaldi vele is nagylelkűen bánik, úgy véli Epirusz, Albánia, Macedónia,
Kréta, Ciprus és Kis-Ázsia egyes részei a hellén világ „végtagjai,” melyek
létfeltételei egy erős görög államnak. Garibaldi azt állítja, hogy régen Bursza[23]
közelébe kívánta visszaszorítani a törökséget, de ma már az Oszmán állam
megsemmisítése a cél, míg Görögországot tengeri hatalommá kell tenni a
térségben.[24]
Kilencedikként Anglia kérdését
hozza elő, benne az ír autonómiát. Garibaldi szerint: „Szeretem az angolokat,
de irtózom a kormánytól, amely elnyomja Amerikában a kanadaiakat, az indiánokat
és a hollandokat[25]
a Jóreménység fokánál.” Véleménye szerint a Földközi-tengerről el kell
távolítani a briteket.
A tizedik fejezet Dánia
megerősítéséről szól, amelyet szintén Németország ellen lehetne felhasználni,
amennyiben megerősítik olyan német területekkel, mint Schleswig-Holstein és
Lauenburg.[26]
Már csak azért is meg kell ennek történnie, hiszen Dánia korábban mindig hű
szövetségese volt Franciaországnak.[27]
A XI. pontban Németország
határait jelöli ki Garibaldi: „Németország visszaszorul a Rajna és az Odera
közé.” Garibaldi szerint a jelenlegi Németország határai nem természetesek,
túlcsordulnak, ráadásul olyan területeket bitorolnak, amely a római-szláv
népeket illeti.[28]
A következő fejezet igazán
lírai címet visel: Ausztria megsemmisítése. Részletesen elemzi, hogy Ausztria
léte teljesen felesleges, történelmi példákon keresztül és hogy pusztulása
feltétele a neolatin-szláv újjászületésnek. Szerinte Ausztria a Minotaurus,
amelyet emberi testekkel kell táplálni, nevéhez mészárlások tapadnak, mint
Prágában, Aradon vagy Tarnówban. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés pusztán
meghosszabbítja Ausztria vergődését, míg a magyarok miközben éltető víznek
gondolják ezt, valójában csak szifiliszt kapnak. Itt némi körvonalat kapunk a
felosztásról: a felvidéki szlávok Csehországhoz tartoznának, Erdélyi a
románokhoz, Galícia Lengyelországhoz, míg Olaszország kapná természetesen
Trentot, Triesztet, Isztriát és Dalmáciát.
A mű többi része levelezést és
appendixet tartalmaz. Ezekkel most nem foglalkozunk.
Mindent összevetve a nagy
magyarbarátnak képzelt Garibaldi politikai végrendeletéből egy jócskán
megcsonkított Magyarország képe rajzolódik ki, amely szinte kénye-kedve szerint
lenne kiszolgáltatva az elképzelt neolatin-szláv koalíciónak. A valódi döbbenet
az, hogy ezek a Garibaldi által megálmodott határok durván egybeesnek az I.
világháború után húzottakkal. A következtetés nyilvánvaló: Garibaldi - ugyanúgy,
mint más külföldi hatalmak -, pusztán felhasználta a magyar emigrációt saját katonai
és politikai céljai érdekében, a politika ugyanis sohasem személyes szimpátia
kérdése..
Jegyzetek:
[1] Demeter
Gábor: A Balkán felosztására vonatkozó elképzelések a XIX. század második
felétől 1913-ig. In: A Balkán és a keleti kérdés a nagyhatalmi politikában.
Szerk.: Árvay-Bodnár-Demeter. Bp.: Hungarovox, 2005. p. 111-143. Az ide
vonatkozó rész: p. 115.
[2] Djuvara,
T.G.: Cent Projets de partage de la Turquie (1281-1913). Paris, 1914 p. 419-420
[3] Én a
könnyebb kezelhetőség végett az olasz brossúra elektronikus kiadásának pdf-es
változatát használtam, erre hivatkozok: http://www.liberliber.it/mediateca/libri/c/croce_enrico/testamento_politico_del_generale_garibaldi_etc/pdf/testam_p.pdf
letöltve: 2015. május 18. Az eredeti is megtalálható szkennelt lapok formájában
a gallica honlapján: http://gallica.bnf.fr/ark:/12148/bpt6k815487.r=suez.langFR
Letöltve: 2015. május 18.
[4] Djuvara,
p. 420.
[5] Demeter,
p.115
[6]
Garibaldi közismerten szabadkőműves volt, akikkel az 1850-es években az
Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban lépett először kapcsolatba.
[7]
Romano-nak írja, de mivel a mai románnál bővebb jelentésű összefoglaló névről
van szó, a rómait fogom használni.
[8]
Poroszország alatt Németországot, Ausztria alatt az Osztrák-Magyar Monarchiát
érti!
[9] Croce,
p. 9
[10] Utalva
Elzász-Lotharingia 1871-es Németországhoz való csatolására utal. Ennek azonban
Franciaország általi birtoklása azonban Garibaldi etnikai-nemzeti elvei alapján
igencsak vitatható…
[11] Itt a
Garibaldi szerint Olaszországnak járó Trento, Trieszt és Dalmácia hiánya
értendő, amelyekből Trento (Dél-Tirol) északi része német többségű a mai napig,
Trieszt a történelem folyamán végig a Német-római Birodalom része volt (és csak
a belvárosa volt olasz többségű), míg Dalmácia lakosai zömmel horvátok voltak.
[12] Mint
később látni fogjuk Garibaldi Romániát jelentősen ki akarta kerekíteni.
[13]
Jellemző, hogy Garibaldi egységként kezeli a neolatin és szláv népeket, de a
germánokat nem.
[14] Croce,
p. 28
[15] Croca,
p. 34
[16] U.o. p.
40
[17] A mai
Kotor Montenegróban.
[18] Ez
hamis. Dalmácia Illyricum része volt Diocletianus idején.
[19] És
ebben részigazságok akár lehetnek is.
[20] A
lengyeleket persze nem számolva.
[21] Croce,
p. 52
[22]
Traianus, római császár, uralkodott 98 és 117 között. A románoknál nagy
népszerűségnek örvend (névadásban is), mint alapító atya. Ezt természetesen
komoly történészi érvek nem támasztják alá.
[23]
Kisázsiai török város a Márvány-tengertől délre. Bursza volt az Oszmán Birodalom
első fővárosa.
[24] Croce,
p. 58-59
[25] A
holland eredetű búrokról van szó Dél-Afrikában.
[26] Dániát
1864-ben Ausztria és Poroszország közösen szorították ki németországi
birtokairól.
[27] Itt a
Napóleoni háborúkra gondol Garibaldi, hiszen valóban Dánia tartott ki legtovább
a Bonaparte mellett.
[28] Corce,
p. 67