Sebastian
Fitzek: Ámokjáték
(Amokspiel)
Szeged:
Könyvmolyképző, 2011
Tulajdonképpen
csak azért kezdtem neki a könyvnek, mert lazításként két kemény
diplomáciatörténeti kötet között kellett valami habkönnyű, és
sajnos francia krémes éppen nem volt itthon. Akkor bántam, most
utólag nem annyira. Ugyanis meglepően jó könyvnek találtam, igaz
még abból a korból való, amikor a Könyvmolyképző nem adott ki
minden vackot. A sztori feszes, mint Scarlett Johansonon a Fekete
Özvegy-kosztüm, és ahhoz hasonlóan minden a helyén is van benne.
Főszereplőnk Ira Samin John
McClane és Csernus
Imre közös lánya - szerencsére nem külsőre, hanem
"csak" pszichésen. Bár jobban belegondolva elég
veszélyesnek tűnik ez a kombináció. Szóval Ira (Mekkora poén!
Egy terrorellenes IRA!),
egy túsztárgyaló. Feladata kimenteni a túszokat, a halott
szerelmét kereső és felkutatását követelő pszichopata
kezei/stukkerei/bombái közül. Mivel Ira éppen öngyilkosságra
készült aznap reggel, ez annyira tűnik hasznosnak, mint egy szelet
Milky Way az űrutazáshoz.
A
karakterek úgy vannak odafröccsentve az olvasó elé, hogy Jackson
Pollock is büszke lenne rá. Alig van valamiféle karakter,
ami kivehető. Mondjuk nagy jellemfejlődést nem is indokolt olyan
sztoriban keresni, amelynek időtartama gyakorlatilag egy napra
korlátozódik. Vannak a regényben olyan klisék, amiket jobb lett
volna hagyni (az egyik túszul ejtett természetesen Samin lánya, -
De utálom az ilyet!), vagy olyan fordulatok, amiket hamar
kitaláltam, de nem túl fájdalmasak és logikailag a helyükön
vannak. Volt benne azért olyan húzás is, amit nem lepleztem le és
tökéletesen meglepett. Esetleg a néha szélsőséges
eseményeket/jellemeket lehetne felróni, mint nem hihetőeket, ám
ezt ellensúlyozza a feszültség, ami árad a sorokból és így
megbocsáthatóak.
A
vége kissé kiszámítható volt, rájöttem a beépített ügynök
kilétére és kissé bornírtra sikeredett a befejezés, de végig
szórakoztatni tudott. És ez ma már nagy szó.
A
magyar szöveg világos, a fordító jó munkát végzett és nem
érezhető, hogy eredetileg idegen nyelvű a könyv. A speciális
német szlenget néhány lábjegyzet is segíti. Ez külön plusz
arany pöttyöt... pardon: pirospontot érdemel. Jó krimi
mindent összevetve, megajánlom neki a hetes osztályzatot.
Osztályzat: hét részeges John McClean a tíz részeges John McCleanből.
www.moly.hu:
91%
www.goodreads.com:
3.94 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése