Szeretjük őket:

2015. április 24., péntek

Könyvajánló: Budapesti ostromkalauz

Kicsit leálltam a bejegyzésekkel áprilisban, mert éppenséggel bőven akadt dolgom, de most már újra jönnek talán a történelmi bejegyzések és könyvajánlók. Kezdjük egy olyannal, ami mindkettő.

Mihályi Balázs:
Budapest ostromkalauz 1944-1945
Budapest: magánkiadás, 2014. p. 155


Bár tavaly óta a magyar könyvkiadás történelem szempontjából az első világháború lázában ég, azért szerencsére a második világégésről is jelennek meg kiadványok. Most Dr. Mihályi Balázs könyve akadt kezembe, melynek címe Budapest ostromkalauz 1944-1945. A szerzőnek nem ez az első Budapest ostromával foglalkozó kötete, hiszen szintén 2014-ben jelent meg Dél-Buda ostroma 1944-1945 című műve, amelyben naplószerűen mutatja be a főváros e területének eseményeit a vészterhes napokban, valamint kiemelten foglalkozott a németek Glückspiel néven tervezett Budaörsi repülőtér megszerzését célzó hadműveletével. Azt egy egész jó kötetnek találtam, amely források idézésével színesítve mutatta be az ottani harcokat, azonban kétségtelenül az ostromkalauz az érdekesebb könyv. Ennek oka az, hogy a szempont, amely szerint megközelíti Budapest 100 napos agóniáját. Valahányszor a budai vár környékén járok, mindig felmerül bennem, hogy milyen érdekes lenne összegyűjteni azokat az épületeket, amelyek mai napig viselik az összecsapások nyomait, mert bizony vannak még ilyenek. Ennek akár első lépcsőjének is lehet tekinteni az ostromkalauzt, amely utcánként írja le röviden milyen fontos harci cselekmények zajlottak ott. Első fejezetében rövid összegzést olvashatunk az ostromról, majd egy következőben a felek által alkalmazott harci eljárásokról esik szó. Ezt követi a főváros egyes térségeinek (pl. Észak-Buda, Gellért-hegy, satöbbi) közterületekre bontott bemutatása. Vannak egészen közismert részletek, mint a hidak sorsa, de akadnak teljesen elfelejtett események (most kinyitottam valahol találomra) mondjuk a XI. kerületi Előpatak utca, ahol 1945. január 2-án indítottak sikertelen ellentámadást. Az egyes földrajzi térségekhez az utcák elhelyezését színes térképvázlat segíti, így az is lehetővé válik, hogy Budapest utcáin sétálva gyorsan felidézhessük a könyv segítségével a harcokat. A kötet használatát a végén elhelyezett utcanévmutató könnyíti meg. 
A szöveget kis életrajzi betétek színesítik, amelyek a fontosabb katonákat mutatja be az olvasónak. Hogy még inkább a 44-45-ös világba képzelhessük magunkat a szerző a Fortepan kiváló fotóanyagából válogatott fényképekkel mutatja be a helyszínek akkori állapotát. Nekem mondjuk különösen tetszett a 84. oldalon lévő bizarr fotó, ahol a Szent Gellért teret láthatjuk lerombolt épületekkel és egy frissen emelt szovjeteket dicsőítő emlékművet. Hát ugye, a prioritás… Szóval lehet csemegézni.
Szóval összefoglalva: ha valaki egy időutazást akar tenni a budapesti katlanba zárva, már megteheti e könyvecskével a zsebében. Már csak a gyalogátkelőknél kell vigyázni, nehogy pirosnál akarjunk átkelni az úton, mert belemerültünk az olvasásba.

A szerző egy figyelemre méltó honlapot vezet, amelyen szintén rengeteg érdekességet találhatnak az érdeklődők a második világháború számunkra oly fájó csatájáról.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése