Három visszaemlékezés a Waterlooi csatára

Szerdai Waterloo-i csatáról tartandó ismeretterjesztő/megemlékező előadásom előzményeként pár angol katona visszaemlékezését közlöm a csatáról. A levelek az 1830-as évek végén gyűjtötte be Herbert Taylor Siborne, aki egy kérdőív-szerű levelet juttatott el a csatát megjárt és még élő veteránokhoz, azzal, hogy írják le személyesen ők mit tapasztaltak meg az ütközetből.[1] Ebből válogattam össze hármat érdekességképpen. Az első kettő két lovas levele az ún. Unió lovasdandárból, amely az angolok által azóta is dicsőített (ám felesleges) lovasrohamot követte el Ponsonby vezérőrnagy vezetésével. A harmadik egy memorandum, amelyet egy ír gyalogezredben szolgáló katona vetett papírra.

I.

W. Crawford, egykor a 2. királyi "skót szürke" dragonyosezred[2] trombitásának levele[3]

Ballincollig, 1839. június 12.

„Nincsenek emlékeim a „szürkék” rohamának bármely részéről a francia gyalogság oszlopai ellen, melyekre a jegyzetei utalnak. Emlékszem arra, hogy Hankin alezredes hátrament, annak okán, hogy lova levetette magáról; de ez még a támadásunk előtt történt. Az Ön térképében, melyet leveléhez csatolt (és amit most visszaküldök), szerintem a „szürkék” helyesen vannak elhelyezve. Tökéletesen emlékszem egy mélyedésre, ahol két vagy három saját emberünk és lovunk súlyosan megsérül ágyúlövéstől, ennek következtében elrendelték nekünk, kicsit húzódjunk előbbre, hogy fedettebb helyen legyünk; itt rövid ideig voltunk, és rohamot parancsoltak (a francia oszlopok ellen, melyek a mi gyalogságunk hátrálását okozták), közvetlenül törtünk előre, nem támogatott minket más csapattest.

Ahogy előrenyomultunk, találkoztunk a 92. számú ezreddel,[4] amely megfordult és velünk együtt rohamozott, ennek során nem emlékszem, hogy a "királyiakat"[5] vagy az "inniskillingieket"[6] láttam volna a mi szakaszunkon.  

Nem emlékszem bokorcsoportra, és nem emlékszem azokra az ágyúkra sem, melyekről azt mondják, hogy minket a fedezékükből [mármint a bokorcsoportból -HG-] lőttek; de a legpusztítóbb tüzet zúdították, amelytől a legtöbbet szenvedtek mind a tisztek, az emberek és lovak is.”

A "skót szürkék" és a 92. "Gordon Highlanders" gyalogezred rohama a
Waterlooi csatában

II.

F.S. Miller - egykor a 6. „Inniskilling” ír dragonyosezred őrnagya – levele Joseph Stratonhoz[7]

Radway, 1839. június 11.

„Kedves Sir Joseph![8]

Amint látom a „Királyiak” és a „Szürkék” a Sast a maguk jelvényének tartják, stb.[9] Azt hiszem kérelmet kell benyújtanom, hogy az inniskillingieknek ugyanezt a megkülönböztetést biztosítsák, én mindig úgy véltem, hogy nekik ugyanannyi joguk van ehhez, mint a másik ezredeknek.

Amikor felvettük a pozíciónkat 18-án[10] a „királyiak” alkották a jobb, az „innsikillingiek” a bal szárnyat, a „szürkék” a tartalékot, és a rohamot is így indítottuk. Én vezettem a baloldali svadront[11], Madox a jobboldalit, Browne a középsőt. Az én svadronom Holbeck és Douglas embereiből állt.[12] A roham során két könnyű sebet kaptam a francia oszlopok bajonettjeitől és elvesztettem a lovamat. A hátsó vonalaink felé visszatérve találkoztam Small őrmesterrel, aki szintén elvesztette a saját lovát, és egy másikat vezetett, amely egy francia dzsidástiszthez tartozott, és amin én lovagoltam a nap hátralévő részében, mint önjelölt dzsidás. Ezután megtaláltam Rickatts-t, aki bekötözte bajonettől kapott sebeimet, majd csatlakoztam a dandárhoz, amely három svadronra csökkent.[13] Egyeseket Brüsszelbe küldtek a foglyokkal, a kis erdő[14] mögé.

Onnan egy idő után jobbra a Genappe-i úthoz rendeltek minket, előre a harcvonalba. Újból megsebesültem, és Madox százados parancsnoksága alatt hagytam az embereimet. Te [azaz a levél címzettje, Sir Joseph -HG-] vezetted a dandárt. Az idővel kapcsolatban nem tudok semmilyen pontossággal szolgálni. Azt hiszem 12 óra körül rohamoztunk – Ponsonbyt ekkor ölték meg[15] -, ezután olyan négy körül a jobbra mentünk, és én olyan öt körül hagytam el a csatateret. Én nem sokkal teelőtted sérültem meg, és úgy hiszem Lord Anglesey[16] előtt – de ebben nem vagyok egészen biztos…”

A Charles Ewart által megszerzett "Sas", amelyet a 45. francia gyalogezredtől zsákmányoltak
a "skót szürkék"

III.

E.W. Drewe, a 27. „Inniskilling” ír gyalogezred[17] egykori

hadnagyának visszaemlékezése[18]

Dátum nélkül

„Úgy tűnik számomra, hogy némi zavar van a dandár számával, amelyben a 27-esek a hadosztályban voltak. A 4. a 27. és a 40. ezredek alkották az 1. dandárt az 5. hadosztályban, amelyet Sir Lowry Cole vezetett.[19] Ez a dandár volt az egyetlen, amelyik az Amerikában harcoló hadseregből[20] csatlakozott a herceg[21] seregéhez, és Gentben szállásolták el, mint XVIII. Lajos őrségét. Június 15-én késő éjjel hirtelen indulási parancsot kaptunk, és erőltetett menettel elértük Waterloo település erdős oldalát 18-án reggel 6 óra körül. Egy időre megszálltuk és megtisztítottuk az utat a kenyeret, takarmányt és szeszt tartalmazó szekerek számára, mert a parasztok állatai is azon közlekedtek, [ezután] elbújtak az erdőben.

Ezután a nagyon fontos feladat után a dandár a harcvonalba indult, áthaladt a falun és megszemlélte a herceg, aki ott állt az erkély bal oldalán, a csatatérre menet. Miután áthaladtunk a falun, folytattuk menetünket a sereg bal oldala felé, de még nem jutottunk messzire ebben az irányba, mikor visszahívtak minket és azt kérték, hogy foglaljuk el a helyünket hátul, mint tartalék, századoszlopokban a falu Mont St. Jean[22] felé eső oldalán. Ebben a felállásban a fegyvereket leraktuk és az emberek lefeküdtek és folytatták az alvást kevéssel délután 3 órán is túl.[23] A pozíciónkat délelőtt 11 óra körül foglaltuk el, és a csata rögtön megkezdődött a jobb oldalon Hougoumontnál,[24] és fokozatosan kiterjedt bal felé, és láthatóan különösen forró volt középen a La Haye Sainte-felé vezető út mindkét oldalán, ahol keresztezi a Wavre irányába tartó utat balra.

Az embereink, mint korábban leírtam teljesen tudattalan és látszólag gondtalanul várták a hamarosan bekövetkező eseményeket. Többen megsebesültek pár kóbor lövedéktől, amelyet az ellenség ellőt a felfejlődött csapataink feje fölött, vagy azokon keresztül jutott, néhányat meg is öltek.

Negyed négy felé aggasztó hírek jutottak el hozzánk, amikor minden férfi megragadta a puskáját, és előre indultunk határozott, kemény és magabiztos léptekkel, elhaladtunk közel balra a Mont St. Jeantől, átkeltünk egy keskeny völgyön, és a talaj fokozatosan emelkedni kezdett a brüsszeli út bal oldalán, közel a Wavre-felé vezető út kereszteződéséig. Ezen állomás elérésekor századoszlopokat alakítottunk[25] negyed mérföld távolságra az ellenség bal szárnyától. A 4. ezred volt a jobb oldalon, a 40. a jobbon, és mindkettő jelentősen a 27. ezred mögött, és amelyek összehasonlíthatatlanul kevesebb veszteséget szenvedtek a hadtestben, mint a 27-esek, mivel a parancs értelmében az emelkedő miatt a 27-esek voltak a legmagasabb terepen mind közül.

Itt szereztem a harmadik sebesülésemet háromnegyed hét körül, el kellett hagynom a csatateret, és csak a francia gárda támadásának előkészületeit láthattam, akik véleményem szerint dandár- és hadtestoszlopokban támadtak, de nem láttam ezeket a manővereket. Nem szeretnék mendemondákat mesélni.

E.W.Drewe ”

Félix Henry Emmanuel Philippoteaux (1815-1884): A Waterlooi csata

Jegyzetek:

---

[1] Siborne gyűjteményéről magyarul: Keegan, Jonh: A csata arca. Bp.: Akadémiai, 2013. p. 144-146

[2] A 2. „Skót szürke” (Scots Grey) dragonyosezredről van szó, amely a csata egyik nevezetes rohamában vett részt az Unió lovasdandár kötelékében.

[3] Siborne, H.T.: Waterloo letters.  London, 1891. No. 42. Továbbiakban: Siborne.

[4] A 92. „Gordon Highlander” skót gyalogezredről van szó. Lásd a hadjáratban való részvételükre: Biró Tibor: Skót Highlanderek a waterloo-i hadjáratban. In: Aetas. 2011. 4. sz. p. 102-119

[5] Crawford itt valószínűleg az 1. „királyi dragonyos” (Royal Draagons) angol  lovasezredre gondol, amely a skót szürkékkel és az ír „Inniskilling” dragonyosezreddel együtt az úgynevezett Unió nehézlovasdandárt alkotta. Előfordulhat az is azonban, hogy a „Royal Scots” alföldi skót gyalogezredről van szó, amely a „Gordon Highlander”-rel együtt a Pack-féle dandárban harcolt Belgiumban.

[6] Valószínűleg a 6. „Inniskilling” ír dragonyosezredre gondol a szerző. Esetleg a levélíró gondolhat a 27. „Inniskilling” ír gyalogezredre, amelynek 3. zászlóalja az egyik legsúlyosabb veszteséget szenvedte el Waterloonál, 750 emberéből 450 meghalt vagy megsebesült. Lásd: Keegan, John: A csata arca. Bp.: Akadémiai, 2013. p.154-155

[7] Siborne, No. 45.

[8] Sir Jospeh Muter (később Starton) a 6. „Inniskilling” dragonyosezred parancsnoka volt Waterloonál.

[9] A „Skót szürkék”, a az angol „királyi dragonyosok” és az ír „Inniskilling” dragonyosok által alkotott Unió lovasdandár rohama során Charles Ewart a „skót szürkék” őrmestere elbvette a 45. francia gyalogezred 1. zászlóaljának jelvényét, a Sast Pierre Guillot jelvényhordozótól. A Sas a mai napig a skót szürke ezred múzeumában megtekinthető. A rohamot az ír és az angol dragonyosezreddel együtt követték el, mely során a sas birtokukba került, így azok is jogot formáltak rá, mint olvasható.

[10] 1815. június 18-án a Waterloo-i csata napján.

[11] Katonai szakszó. Eredeti jelentése négyzet. A XVIII. Században rendszerint 2 század alkot egy svadront. Később a svadron a század szinonimája a huszárságnál. Az angol hadsereg dragonyosainál egy ezred a XIX. század elején 2-4 svadronból áll, hivatalosan 460 emberrel az ezredben. Ez alapján egy svadron olyan 150-200 főből állt. Mint a levélből kiderül a 6. dragonyosezred 3 svadronra oszlott.

[12] Azaz a svadron két alegységből, századból állt.

[13] Az Unió dandár rohamát oldalba kapták a francia dzsidások, amely ennek és az ágyútűznek következtében igencsak nagy veszteségeket szenvedett. Alezredesünk levele szerint durván egyharmadára csökkenhetett, hisz a három ezred a csata után csak három svadront tudott kiállítani összesen.

[14] Az eredeti levélben szereplő „little wood” a Brüsszeltől délre, délkeletre húzódó Soignes-i erdőre (Foret de Soignes) utal, amely ma is létezik.

[15] William Ponsonby (1772-1815) vezérőrnagy, a már említett három dragonyosezredből álló Unió lovasdandár (Union brigade) parancsnoka volt, aki brigádjának támadása során egy dzsidás leszúrta.

[16] Henry Paget, Anglesey első márkijáról van szó, akit a csata idején még Uxbridge earljeként ismertek, és aki a csata során a brit nehézlovasság parancsnoka volt.

[17] Lásd: 5. lábjegyzet!

[18] Siborne, No. 174.

[19] Valójában az „Inniskilling” gyalogezred 1. zászlóalja a 6. hadosztály 10. dandárjában harcolt, a 4. „királyi saját (King’s Own) gyalogezred 1. zászlóaljával, a 40. „2. sommersetshire-i” gyalogezred 1. zászlóaljával. Mint látható az emlékezőben inkább a testvéralakulatok maradtak meg, nem a nagyobb seregrészek elnevezései nagyjából 25 év után.

[20] Az eredetiben amerikai hadsereg van, de a félreértések elkerülése végett így fordítottam. Ugyanis 1814-ben ért véget az Egyesült Államok háborúja (1812-1815) a britek ellen Kanadában, miután az USA megpróbálta elfoglalni a gyarmatot. Ekkor került sor arra, hogy a brit seregek elfoglalták Washingtont és felgyújtották az épülő Fehér házat.

[21] Azaz Wellington hercegének németalföldön állomásozó szövetséges hadseregéhez.

[22] A Mont St. Jean az angol sereg hadállását jelentő alacsony dombsor neve, Waterlootól keletre.

[23] A csata ekkor már 4 órája tartott, de a fáradt katonák a tartalékban úgy látszik nem találták zavarónak a több száz ágyú bömbölését!

[24] Hougoumont egy falakkal és erős épületekkel rendelkező farm volt a brit csapatok vonala előtt a jobb oldalon.

[25] A zászlóalj ilyenkor századonként állt fel oszlopokban, azaz keskeny, de hosszú alakzatban, amely ágyúk által nehezebben volt eltalálható. Viszont ha eltalálta egy tömör vasgolyó akár tíz-húsz embert is kiütött.