Könyvajánló:
Busch Péter: Böszörkánypöröly
Bp.: Oriold és társai, 2013
Nem is emlékszem, olvastam-e valaha magyar krimit. Szerintem nem. Bizonyára ennek is megvan a maga oka, de nem feszegetem, mivel nincs nálam pajszer, és ha kitárulna ez a szelence, semmi jó nem szabadulna a világra. Talán Mág Bertalan ugrik be hirtelen, akinek könyvei ott porosodnak minden 40-50-es éveit taposó szülő polcain.
Most, hogy utazgatós heteken vagyok túl, kénytelen voltam fizikailag apró könyveket választani, hogy azért ne maradjak unaloműző nélkül ilyenkor sem. Na ennél kisebb regényt találni sem nagyon lehet, bár elsőre a 200 oldal nem kevés. Kár, hogy 10x15 centis oldalakról és centis margókról van szó.
A könyv egy pályázat nyertese, így joggal várhatja az ember, hogy jó olvasmányt kap és összességében az általam utóbbi időben kézbe vett (szándékosan ezt mondom és nem azt, hogy elolvasott) magyar regények egyik legjobbja. Ez egyben a magyar regényírásnak szánt mérgezett dartsnyíl részemről, mert azért nem egy Agatha Christie, vagy Jo Nesbo mű ez sem. Viszont legalább van sztorija (ami tekintetbe véve, hogy például egy ilyen magyar könyveket tartanak egyesek jónak: "öt kortárs író, akik miatt menő olvasni" - érdemes elolvasni a "cselekményeket" a kötetek ajánlójában...), nem csekély teljesítmény.
A krimi két vonalon fut: az elsőben egy világvégétől karnyújtásnyira fekvő falu tanára meséli el saját emlékei és mások visszaemlékezései alapján a faluban gyerekkorában történt sorozatgyilkosság eseményeit; míg a másikban a középkori boszorkányüldözésről mesél el dolgokat (történelmileg egyébként rosszul, komoly hibákkal, de egy átlagos ember -tehát a tanár- szempontjából hihetően). A két vonal látszólag nem akar találkozni a végtelenben, még kevésbé a kötet végén összeszaladni, ám a meglepő végkifejlet végül értelmessé teszi a boszorkányok emlegetését. Aki mondjuk Harry Potterre, vagy természetfeletti jelenlétére gyanakszik a cím apropóján, az csalódni fog. Egy ilyen blőd fordulatnál szerencsére jobb a könyv vége.
Maga a gyilkosság elbeszélése visszaemlékezések által, kifejezetten jó húzás volt az író részéről. Megmutatja egyfelől egy nyomozás nehézségeit, másfelől szórakoztatják az olvasót a különféle elmesélők nézőpontjai. A történetben van valami a Móricz-féle Barbárok nyerseségéből és vadságából. Ahogy leírja a gyilkos sallangmentes erőszakosságát, motivációi elégtelenségét. Ebben kifejezetten jó könyv. A mű megoldása is meglepett és jó értelemben, szörnyű lett volna, ha tényleg valami emberfeletti gonosz okozta volna a 4 gyermek halálát. És itt tényleg lélektani krimit kapunk a végére, amelynek megoldását a szerző nagyrészt az olvasóra bízza, valamint értelmet nyer a boszorkányégetések emlegetése a bűncselekménnyel párhuzamosan.
A könyv egy pályázat nyertese, így joggal várhatja az ember, hogy jó olvasmányt kap és összességében az általam utóbbi időben kézbe vett (szándékosan ezt mondom és nem azt, hogy elolvasott) magyar regények egyik legjobbja. Ez egyben a magyar regényírásnak szánt mérgezett dartsnyíl részemről, mert azért nem egy Agatha Christie, vagy Jo Nesbo mű ez sem. Viszont legalább van sztorija (ami tekintetbe véve, hogy például egy ilyen magyar könyveket tartanak egyesek jónak: "öt kortárs író, akik miatt menő olvasni" - érdemes elolvasni a "cselekményeket" a kötetek ajánlójában...), nem csekély teljesítmény.
A krimi két vonalon fut: az elsőben egy világvégétől karnyújtásnyira fekvő falu tanára meséli el saját emlékei és mások visszaemlékezései alapján a faluban gyerekkorában történt sorozatgyilkosság eseményeit; míg a másikban a középkori boszorkányüldözésről mesél el dolgokat (történelmileg egyébként rosszul, komoly hibákkal, de egy átlagos ember -tehát a tanár- szempontjából hihetően). A két vonal látszólag nem akar találkozni a végtelenben, még kevésbé a kötet végén összeszaladni, ám a meglepő végkifejlet végül értelmessé teszi a boszorkányok emlegetését. Aki mondjuk Harry Potterre, vagy természetfeletti jelenlétére gyanakszik a cím apropóján, az csalódni fog. Egy ilyen blőd fordulatnál szerencsére jobb a könyv vége.
Maga a gyilkosság elbeszélése visszaemlékezések által, kifejezetten jó húzás volt az író részéről. Megmutatja egyfelől egy nyomozás nehézségeit, másfelől szórakoztatják az olvasót a különféle elmesélők nézőpontjai. A történetben van valami a Móricz-féle Barbárok nyerseségéből és vadságából. Ahogy leírja a gyilkos sallangmentes erőszakosságát, motivációi elégtelenségét. Ebben kifejezetten jó könyv. A mű megoldása is meglepett és jó értelemben, szörnyű lett volna, ha tényleg valami emberfeletti gonosz okozta volna a 4 gyermek halálát. És itt tényleg lélektani krimit kapunk a végére, amelynek megoldását a szerző nagyrészt az olvasóra bízza, valamint értelmet nyer a boszorkányégetések emlegetése a bűncselekménnyel párhuzamosan.
Ami kissé érthetetlen számomra az a borító, mert az alapján inkább az ember egy kéjgyilkosságos sztorira számít az ember (alig látható kék fényben egy szőrős mancs nyúl egy ijedező lenge öltözetű leányzó felé), miközben a könyv áldozatai gyerekek. Szóval a borító se nem passzol a történethez, se nem szép, se nem tartós. A kiadás nyilván költségkímélés miatt puha és fűzött, amely gyorsan tönkre fog menni.
Összességében egészen pofás kis könyv, a minimalizmusából fakadó hiányosságokon átlendülve, ha szórakoztatni nem is, de elgondolkodtatni képes.
Osztályzás: Hat lovas betyár a tíz lovas betyárból.
6/10
Összességében egészen pofás kis könyv, a minimalizmusából fakadó hiányosságokon átlendülve, ha szórakoztatni nem is, de elgondolkodtatni képes.
Osztályzás: Hat lovas betyár a tíz lovas betyárból.
6/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése