Az "István, a király" és Szent István, az uralkodó

  

Az István, a király ikonikus mű lett 1983-as megjelenése óta, és az a különös dolog történt meg, hogy az épülő szocializmus idején készült rockopera a mostani jobboldal egyik kedvencévé lett. Az eset több mint érdekes. Mint ahogy az is, hogy a kereszténységet közvetve támadó (?) mű, éppen a hagyományos magyar konzervatív értékeket vallók közt lett a csodálat tárgyává. Most nem filozofálgatok, miként fordulhat az elő, hogy egy - állítólag - jobboldali ember Koppányt választja Szent István helyett, hanem megnézünk nyolc dolgot a rockoperával kapcsolatban, abból a szempontból, hogy állításaival szemben mi az igazság a történelmi források alapján.

Természetesen jó lenne, ha mindenki eszébe vésné, hogy bár egy nagyon jól megírt és fantasztikus zeneiségű műről van szó, az mégiscsak egy rockopera és nem történeti elemzésen alapuló írás. Nem lehet, és nem is szabad tőle elvárni a kor bemutatását, hiszen amit leír, az nem 997-re, hanem 1983-ra, vagy éppen a mostani verzió 2013a-ra ad információt leginkább! Ugyanakkor az is elvárható, hogy az ember történelmi vitákban ne az István, a király-ból nyert „tudással” érveljen, hanem történelmi forrásokkal.

István, mint anyuka bábúja

Saroltról, István édesanyjáról már írtam korábban. Saroltról elég jó információink vannak, származása kapcsán például két variációt is emlegetnek a kútfők. Szóval a kor legjobban ismert magyar női szereplőjéről van szó. Tudjuk, hogy egy gyönyörű, ám erőszakos, hirtelenharagú és kemény asszony volt. Ugyanakkor az utolsó információ róla az, hogy Koppány az ő kezét akarta elnyerni,[i] és valószínűleg Veszprém várába tartózkodott az összecsapás idején, de már ez utóbbi is spekuláció. Ezután eltűnik a forrásokból, további sorsa ismeretlen. Feltűnő azonban, hogy Sarolt azonnal megszűnik hatalmi tényezőnek lenni, mihelyst István átveszi az ország irányítását, így semmi okunk azt feltételezni, hogy bármilyen irányba képes lett volna mozgatni fiát.

Ráadásul nagyon bántó ez a vonala az István, a királynak, mivel Szent István egy kifejezetten határozott, kemény uralkodó volt, aki tűzzel-vassal vitte át a maga akaratát.

Réka, Koppány lánya

Csak röviden összefoglalom mit érdemes tudni Rékáról: Semmit. Koppánynak egy leszármazottját sem említi forrás. A történelmi Réka (Kreka) Attila hun nagykirály felesége az V. században.[ii]

Sur, Solt, Bese – a három köpönyegforgató nemes

Krónikáinkban nincs nyoma ilyen nevű magyar uraknak István korából. Súr létezett, ő az egyik magyar hadvezér a vesztes Augsburgi csatában, mely után kivégezték. Leszármazottai valószínűleg az Osl család, melynek birtokai a Középkorban a Rábaközben voltak. A Solt név azonosítható Zoltával, aki Árpád fia és annak kiskorú utóda Anonymusnál. Bese a besenyők nevében is megtalálható bese szóból képzett név, jelentése karvaly.

Gizella és Vencellin sugallt „viszonya”

Nyilván nem kell mondanom, hogy a krónikáinkban ennek sincs semmi nyoma. Egy középkori királynénak alig volt esélye kalandokba bonyolódni, nem véletlen, hogy egy-egy lelepleződött eset olyan nagy nyomot hagyott a krónikásokban. Magyar szempontból a legjobban ismert Könyves Kálmán feleségének, Eufémiának esete, aki miután megcsalta urát,[iii] kénytelen volt hazamenekülni Kijevbe, ahol megszülte állítása szerint Kálmán fiát, Boriszt. Egy efféle affér azonban igencsak ritka lehetett, tekintetbe véve, hogy egy királyné gyakorlatilag sosem volt egyedül, ráadásul nagyon komoly kockázattal járt. Mellesleg jól tudjuk, hogy Gizellának nem kellett „várni, csak várni, mindig csak várni”, hiszen legalább két fiat és három lányt adott Istvánnak. Gizella egyébként is a keresztényi élet egyik mintaképének számított, István halála és magyarországi ellehetetlenülése után a passaui kolostorba vonult apácának. Politikai szerepet csak István utolsó éveiben játszik (vazul incidens).

Németek versus magyarok

István és Koppány harcát egyesek úgy adják elő, mintha az valamiféle függés és a függetlenség közötti választás lett volna. Hogy István seregének zöme német, azt abból a nehezen értelmezhető szövegből veszik, ami a Pannonhalmi apátság alapítólevelében (valójában kiváltságlevélben) maradt fenn:

„Mivel amidőn a háborúk vihara kitört, amelyben a németek (theotonicos)[iv] és a magyarok (Ungaros) között igen nagy viszály támadt, s különösen amidőn belháború pusztítása fenyegetett, egy bizonyos, Somogy nevű megye el akart engem űzni az atyai székből…”[v]

A sorok értelmezése vitatott, magunk részéről egyetértünk Kristóval[vi], hogy itt itt két küzdelemről: egy magyar-német, illetve a Koppány-István ellentétről van szó és a német-magyar harc nem Koppány felkelésére vonatkozik. Ez így sokkal logikusabb, mint arra gondolni, hogy kétszer ugyanazt a konfliktust említi az oklevél. Sőt István kifejezetten belháborúként (civilis belli)[vii]definiálja a Somogy megyével lefolyt küzdelmet. Szó sincs arról, hogy a magyarok felkeltek a fejedelem ellen, hanem csak egy megyét (comitatu) említ.

Idegen papok és lovagok

Jól tudjuk, hogy Géza idején – feltehetően Gizella és Vajk házassága kapcsán – német lovagok érkeztek az országba, akik Istvánt támogatták a konfliktus során. Ám ezek száma nem lehetett túl magas. A Képes krónika a Héder nem alapítóinál, Wolgertnél és öccsénél, Henriknél ad meg számot, mely szerint 40 lovaggal és 300 csatalóval jöttek hazánkba,[viii] ami jelentős katonai erő a korban, ugyanakkor semmi okunk arra, hogy István erőit németeknek tekintsük, bizonyára a Veszprém melletti csatában őt is zömmel magyarok támogatták.

A magyar papság elitjét István idején kétségtelenül idegen ajkúak adták, ami érthető, hiszen Magyarországon akkor még nem voltak olyan intézmények, ahol megfelelő képzettséget kaphattak volna a magyar papjelöltek. Ez azonban csak az első generációra volt igaz, a középkor folyamán a Szent Korona országainak főpapságát zömében magyar nemesek adták.

Ám az ekkor beérkező idegenek elmagyarosodására a legjobb példa éppen az a Vencellin, aki megölte Koppányt: dédunokája már a Koppány nevet viseli.[ix]

Mellesleg csupán Koppányról és az erdélyi Gyulákról tudjuk, hogy István elvette földjüket, ugyanakkor egyiket sem külföldiek kapták. Somogyot a Pannonhalmi apátság alá rendelte, míg Erdélyt saját uralma alá vonta.[x] Tudjuk, hogy a vele együttműködő magyarok birtokai megmaradtak, az Abák, a Csákok, semmi kárt nem szenvedtek, sőt Aba Sámuel az uralkodó nőrokonát vette feleségül.[xi] Udvarából ismerünk néhány alakot is, például Sebőst és Budát, akik szintén nem tűnnek idegennek. A tisztségeket a Magyar Királyságban érdem, és nem származás alapján osztották. Nagyon helyesen.

Koppány, mint jogos örökös

Koppány elhelyezése az Árpádok családfáján nem egyszerű. Hogy a fejedelmi család tagja, az vitathatatlan, hiszen a magyar krónikák hercegnek (duxnak) nevezik. Egy elmélet szerint Koppány Árpád első fiától, Tarkacsutól származna,[xii] ám ez nem elfogadható, hiszen éppen ezt a vonalat ismerjük a legjobban: Tarkacsu fia volt Teveli, az övé pedig Termacsu. Termacsu egy generáció Gézával, így viszont, ha az ő fia lenne Koppány, akkor alig lehetett idősebb Istvánnál! Ráadásul a krónikáink szerint Koppány, Tar Szerénd fia, tehát még egy generációt kellene beiktatni, ami azt jelentené, hogy Koppány, István fiával, Imrével lenne nagyjából egyidős! Ez pedig nyilvánvaló nonszensz. Árpád másik két fiának, Jelegnek és Jutocsának leszármazottait kevésbé ismerjük, ők inkább jöhetnének számításba, mint Koppány felmenői. Termacsu herceg pedig Bizáncban jártakor , 950 körül elég részletesen leírta Árpád leszármazottait, és ekkor semmi jele semmilyen Tar Szeréndnek a családfán, akinek pedig ekkor már élnie kellett.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy az annyira lebecsült Anonymus tökéletesen tudja, hogy Zolta Árpád fia, és hogy az ő fia Taksony! Ami erős érv Anonymus mellett, hogy fogadjuk el Zolta uralmát Árpád halálát követően.

Egyébként az egész seniorátus (mely szerint a család legidősebb tagja örököl és nem apáról fiúra száll az uralom) elmélettel gondok vannak a magyar fejedelmi család esetén. Ha ugyanis megnézzük kik uralkodtak, sokkal inkább egyszerű fiági örökösödést tapasztalunk, mintsem valamiféle legidősebb uralmát: Álmost a fia Árpád követte, őt a fia Zolta, őt egy kihagyással – amire rögtön visszatérek -, a fia, Taksony, akit szintén a fia Géza, majd őt is a fia, Vajk/István. Az egyetlen kakukktojás Falicsi (Fajsz), akiről tudjuk, hogy 950 körül uralkodott, Zolta és Taksony között. Ám ez a kivétel a megmagyarázandó (talán túl fiatal volt a trónörökös, és kihasználta a lehetőséget? Esetleg Bíborbanszületett Konstantin valamit félreértett Termacsu elbeszélésében?), s nem szerencsés egy seniorátus alapján való örökösödést feltételezni egyetlen kivétel miatt.

Azt kell mondani, hogy semmi okunk azt feltételezni, hogy Koppánynak bármi joga lett volna – az ököljogot leszámítva – István trónjára.

István eltörli a régi szokásokat

Semmi okunk arra sem, hogy István királyként eltörölte volna a magyarok régi életmódját. Egyfelől érdemes elolvasni az Intelmeket, melyekben erről így nyilatkozik, tanácsként javasolva fiának:

„Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.”

No comment.

Vezetett be nyugati törvényeket, de nem akart belőlünk németet csinálni, bárki bármit mondjon.

Ide tartozik egy másik tévhit, amely szerint Szent István betiltotta a magyar rovásírást. Ez egy hamis „forrás” alapján terjedt el, amelyet egyetlen személyen kívül senki soha nem látott, noha a vatikáni levéltárat előtte és utána is sokan kutatták magyar történelmi adatok után bogarászva. Ezen felül a közzé tett leírás szövegileg nem XI. századi elemeket használ, sőt olyan anakronizmusok vannak benne, mint hogy Szent István I. (azaz első!) Istvánnak nevezi magát, ami nyilvánvaló abszurd, hiszen nem tudhatta, hogy 100 évvel később lesz egy második is. Erről ennyit.[xiii]

Olvassák el István törvényeit, az Intelmeket, vagy Szent István legendáit, a Képes krónikát! Higgyék el, fantasztikus utazás lesz!

---

[i] Képes krónika, 64.

[ii] Ladó-Bíró: Magyar utónévkönyv. Bp., 1998. p.231.

[iii] Képes krónika, 149.

[iv] Fejér: Codex Diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis (továbbiakban: CDH) I. p.280.

[v] Az Államalapítás korának írott forrásai (továbbiakban ÁKIF). Szeged, 1999. p.40.

[vi] A fenti forráskiadás jegyzetében.

[vii] CDH I. p.281.

[viii] Képes krónika, 39.

[ix] Képes krónika, 64.

[x] Képes krónika, 65.

[xi] Azt viszont egyelőre nem tudjuk biztosra, a lányát, vagy a testvérét.

[xii] Korai magyar történeti lexikon (továbbiakban: KMTL), p. 368.

[xiii] Csak egy cáfoló vélemény a sokból: http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/magyarsag/toertenelem/2327-hamis-e-szent-istvan-rendelete