Az osztrák-magyar hadiflotta támadása
Olaszország ellen, 1915. május 24.
1. rész
 |
| A közös haditengerészet lobogója |
Előzmények
1915. május 23-án vasárnap 15:30-kor az Avarna nagykövet Bécsben átadta Olaszország hadüzenetét Ausztria-Magyarországnak, amely éjfélkor lépett érvényben. Noha egészen a közelmúltig a két ország hivatalosan szövetséges volt és a Monarchia büszkeségét félretéve akár területi engedmények árán is igyekezett Itáliát távol tartani az Antanttól, ez senki sem lepett már meg. Az első világháború erőviszonyai felborulással fenyegettek, hiszen eddig két nagyhatalom harcol három ellen,[i] mostantól viszont már a Központi hatalmak négy ellenséges óriással voltak kénytelenek megküzdeni.[ii]
A helyzet különösen a dualista állam számára sejtetett nem túl rózsás jövőt, hiszen az Oroszország elleni harc szinte minden erejüket felemésztette, továbbá neki kellett majd megállítania a hamarosan milliósra duzzadó talján hadsereget. Az is fenyegetett, hogy a Dalmáciára igényt formáló olaszok támadást intéznek a Dunai-monarchia tengerpartja ellen. A K.u.K. haditengerészetére ezért komoly feladatok vártak, hiszen az olasz flotta önmagában is nagyjából egyenlő erőt képviselt vele (sőt kissé erősebb is volt)[iii], ráadásul az számíthatott brit és francia egységek támogatására is.
 |
| Anton Haus (1851-1917), a K.u.K. Kriegsmarine főparancsnoka |
A K.u.K. Kriegsmarine főparancsnoka Haus admirális[iv] azonban nem rettent meg az új feladattól, sőt úgy döntött, hogy már a hadüzenet napján bebizonyítja, hogy a hajói képesek csapást mérni Olaszországra. Bár Olaszország akart meglepetést okozni, az osztrák-magyar egységek már napok óta készenlétben álltak, sőt május 19 óta figyelemmel követték az esetleges olasz flottamozgásokat az Adriai-tenger északi és középső vizein. Mikor május 23-án 16 órakor megjött a hír a hadüzenetről, a pólai hadikikötő tengerészei inkább örömmel fogadták, hogy a hetek óta tartó bizonytalanság véget ért. Haus azonnal parancsot adott a hajók előkészítésére, a kazánok felfűtésére.
A haditerv már készen volt, amely reális helyzetértékelésen alapult és a kétségtelenül fontosabb szárazföldi hadműveleteket kívánta támogatni egy tengerről indított megelőző csapással. Az Appennini-félszigetet észak-dél irányban kettészelő Appenninek ugyanis jelentős közlekedési gondok forrása. Olaszország vasúti közlekedését a hegység a két tengerpartra kényszeríti, melyeket csak nagy távolságonként köt össze egy-egy vonal. A keleti parton húzódó észak-déli vasút Ancona térségében egészen közel húzódik az Adriai-tengerhez, sokszor csak néhány (!) méterre, sőt az anconai vasútállomás is közvetlenül a kikötő mellett fekszik! Ancona és környékének bombázásával, valamint a tenger mellett fekvő fontosabb vasúti hidak és csomópontok megsemmisítésével a Monarchia elérhette, hogy Olaszországnak sokkal több idejébe kerüljön csapatainak frontra való kiszállítása, hiszen így pusztán a távolabbi nyugati vonalat lesznek képesek használni, melynek forgalma ezáltal lelassul, a csapatszállítások szervezése pedig megnehezül. Az keleti vasútvonal kiiktatásával tehát időt lehetett nyerni, és így a keleti-frontról csapatokat tudott volna az OMM átjuttatni az Isonzó folyóhoz még egy komoly olasz támadás előtt. Ez megérte azt a kockázatot, amelyet a flotta bevetése jelentett az Adrián.
 |
| A támadás |
A pólai hadikikötőt elsőként egy felderítő csoport hagyta el 19 órakor a Wilhelm Buchmayer fregattkapitány vezetésével, amely saját hajójából az S.M.S. Saida (3492 t) gyorscirkálóból, az S.M.S. Szigetvár védett cirkálóból (2350 t), valamint a Balaton (850 t) és Triglav (850 t) rombolókból állt.
A kikötőben felsorakozott közben a legénység, mint azt a korabeli fényképeken jól lehet látni, mintegy húszezer tengerész készült az osztrák-magyar flotta történetének legnagyobb bevetésére.
 |
| A torpedónaszádok legénysége felkészült az indulásra. Póla, 1915 május 23. 19-20 óra körül. |
 |
| A flotta legénysége indulásra készen a pólai flottaparancsnokság épülete előtt, 1915. május 23. 19-20 óra körül |
E negyven hajón kívül további két csoportosításban még további kilenc hadihajó indult útnak Olaszország kikötői ellen. A nagyobb és összességében legészakibb kötelék az úgynevezett Novara-csoport volt, amely hat egységből állt és célpontja Porto Corsini volt. Tőle délre – a Novara-csoport és a főerők között - vonult a Sankt Georg cirkáló két torpedónaszádból álló kíséretével Rimini ellen. A felvonulás közben nem került sor váratlan incidensre, az olasz flotta nem mutatkozott.
A támadást tengerről felszálló repülőgépek is támogatták, melyek feladata bombázás és felderítés volt. A repülőgépek közül három Ancona (L40, L46 és L47-es jelűek), három Velence (E35, L44, L48) felé indult el. Az előbbi csoport a Cattarói-öbölben lévő Kumbornál kiépített tengerészeti repülőállomásról, utóbbi a pólai St. Catarina szigeti bázisról indult.[vi]
A támadás
A támadássorozat Olaszország keleti városai ellen gyakorlatilag egy időben történt meg minden partszakaszon hajnali 3 és 5 óra között. Haladjunk északról déli irányba!
 |
| Horthy Miklós sorhajókapitány, 1915 körül |
Porto Corsini
A flotta jobbszárnyán, északon tehát a Novara-csoport haladt, célpontja Ravenna kikötője, Porto Corsini felé. Ez a csoport az S.M.S. Novara gyorscirkálóból (3500 tonna), az S.M.S. Scharfschütze rombolóból (420 t), valamint a 78T, 79T, 80T és 81T torpedónaszádokból (valamennyi 262 t) állt, vezetője Horthy Miklós sorhajókapitány,[vii] a későbbi kormányzó volt. Szerencsések vagyunk, hiszen mind Horthy, mind a Scharfschütze parancsnokának Bogumil Nowotnynak emlékiratai fennmaradtak.
 |
| Bogumil Nowotny a Scharfschütze-ön |
Az olasz partokat az elérve a cirkáló és a torpedónaszádok fedezete alatt Horthy 3 órakor előreküldte rombolóját a Porto Corsini kikötőjéből Ravenna felé vezető keskeny csatornába. Scharfschütz-enek az egész offenzíva legveszélyesebb feladata jutott osztályrészül. A kikötőben nem találtak olasz hajókat – Horthy tengeralattjárókat keresett[viii] -, így neki kellett behatolni a csatornába, hátha feljebb bújnak meg azok. A csatorna mindössze 30 méteres szélessége és 4-5 méteres mélysége fenyegető volt, hiszen a romboló 67 méteres hosszával[ix] képtelen volt benne megfordulni. Horthy parancsára és az esetleges sietős távozás miatt Nowotny „tolatva” úszott fel a csatornán, így viszont a kormányzás volt bizonytalan.
Porto Corsini kikötője ma is olyan, mint 1915-ben, jól láthatóak a kőgátak és a csatorna
Már a kikötő és a csatorna bejáratának megtalálása sem bizonyult könnyű feladatnak a hajnali derengésbe. A hajó bejutott a kikötőbe és farral behatolt a csatornába, ám hadihajókat nem talált.[x] Ugyanakkor jelzőlövések riasztották fel az olasz helyőrséget és ütegeket, így a manőverezésre képtelen Scharfschütze egyre nagyobb veszélyben forgott. Előbb közepes űrméretű lövegek nyitottak rá tüzet 1000 méterről, majd géppuskatűz zúdult a rombolóra, végül mintegy 50 katona rohamozta meg csatárláncban a partot a hajóról nem látható lövészárkokból. A parti épületek fedezékében előrejutó olaszokat Nowotny a fedélzeti géppuskákkal tartotta távol (a legénység ötven pisztolylövést is leadott a 910 géppuskalövés mellé), ágyúival pedig kijelölt célpontjait, egy jelzőállomást, raktárakat és a laktanyát vette tűz alá. A magas csatornapart miatt szerencsére az olasz tüzérség képtelen volt pontosan célozni, mert alig látta a vízen úszó hajót.[xi] Nowotny 6 darab 7 cm-es ágyújával 126 lövést adott le az akció folyamán. Miután a hajó szétlőtte a jelzőállomást és egy másik olasz üteg is kezdte belőni (egy lövedék a romboló antennáját súrolta), a parancsnok parancsot adott a farolás befejezésére és a csatornából való kijutásra. A Scharfschütze több mint 1 órát harcolt a csatornában, míg végül 4:30-kor elérte annak kijáratát, útközben elsüllyesztve két kis vitorlás bárkát.[xii]
Mire kiért már társai is komoly harcba keveredtek. A Novara és kísérete ugyanis szintén tűz alá vette Porto Corsini katonai létesítményeit, ám a partvédő ütegek is sokkal jobban ráláttak a lassan hajnalodó reggelen a hajókra. A Novarát találat érte, amely ugyan nem fenyegetett süllyedéssel vagy mozgásképtelenséggel, de megöl öt tengerészt (közte Persich sorhajóhadnagyot, torpedótisztet és a magyar Szemere Antalt) és megsebesített tíz másikat. Az olasz tüzérek 11 cm-es ágyúikkal belőtték a 80T torpedónaszádot is[xiii], amely már komolyabban megsérült.
Egy lövedék ráadásul vízvonal alatt érte a hajót, így csak komoly erőfeszítéssel lehetett a léket betömni, miután Horthy a naszádot a cirkáló túloldalára vezényelte, hogy takarásban legyen. Egy másik találat látványosabb volt a 80T-on, melyet fénykép is megörökített, miután hazatért a hajó. Ez a találat a tiszti étkezdét érte és letépte egyik hajózó karját, ugyanakkor halálos áldozatot nem követelt csodával határos módon.[xiv] Miután a Scharfschütze kiért a nyílt tengerre, Horthy hazafelé indult csoportjával, 4:50-kor adva le az utolsó lövéseket. A romboló és a megsérült torpedónaszádot a legrövidebb úton hazaküldte Pólába, maga pedig Trieszt felé indult másik három naszádjával, hogy a hírek szerint oda tartó olasz hajókat támadja. Útközben kapta repülőről a hírt (a repülőgépen nem volt rádió, ebben az időben kis kapszulákban ejtették le kézzel írt jelentéseiket a pilóták a hajóra!), hogy nincsenek ilyen olasz hajók, így maga is hazatért. Az olasz veszteségeket a kikötőnél lezajlott harcokban a hivatalos osztrák-magyar jelentések sajátjuknál tíz-hússzor nagyobbnak vélték, amely tekintetbe véve a körülményeket igaz lehet.[xv] Az olasz sajtó szerint Porto Corsini fölé osztrák-magyar repülők is eljutottak, de erről máshol nem találtam adatot.[xvi] Horthy Miklós tűzkeresztsége jól sikerült a császári és királyi haditengerészet pár hónapja elkészült új hajójával a Novarával.[xvii]
 |
| A 80T sérülése a Porto Corsini elleni támadás során |
Rimini
A Borivoj Radon sorhajókapitány vezette Sankt Georg páncélos cirkáló és kísérete kevésbé izgalmas műveletben vett részt. A csoport a már említett Sankt Georgból (7406 tonna), és két nyíltvízi torpedónaszádból, az 1. és 2. számúból tevődött össze. Bár a cirkáló a Novaránál lényegesen lassabb volt, ellenben sokkal nagyobb páncélvédettséggel és 24 illetve 19 cm-es lövegekkel is rendelkezett, míg Horthy hajója csupán 10 centisekkel.[xviii]
E kontingens feladata a Rimini környéki katonai célpontok és az ottani vasúti létesítmények támadása volt. Sajnálatos módon itt történt egy malőr, mivel rossz térképet kaptak, így a hajó parancsnoka maga jelölte ki a nyilvánvaló és látható célpontokat. A Marecchia folyón , valamint a kikötőbe vezető csatornán átívelő vasúti hidakat lőtte, illetve megsemmisített egy a vasútállomáson veszteglő tehervonat-szerelvényt.[xix]
 |
| Az S.M.S. Sankt Georg páncélos cirkáló a tengeren |
Folyt. köv.
A 3. és befejező rész: https://hagibal.blogspot.com/2013/05/az-osztrak-magyar-hadiflotta-tamadasa.html
Felhasznált
irodalom:
Csonkaréti, 1993 Csonkaréti Károly: Horthy, a tengerész. Bp.:
1993
Csonkaréti, 2001 Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar
Monarchia haditengerészete 1867-1918. Bp., 2001
Csonkaréti, 2012 Csonkaréti Károly: Ha tengeren veszek, ki
sirat meg engem? Bp.: 2012.
Galántai, 2000 Galántai József: Az I. világháború. Bp.,
2000
Horthy, 1953 Horthy
Miklós: Emlékirataim. Buenos Aires, 1953
Noppen, 2012 Noppen, Ryan: Austro-hungarian
Battleships 1914-1918. Oxford, 2012
Szijj, 2000 Magyarország az első
világháborúban. Lexikon. Főszerk.: Szijj Jolán. Bp.: 2000
TNYT The New York Times. Az újság
internetes archívuma.
Veperdi, 2006 Veperdi András: Fejezetek a cs. és kir.
Rombolók világháborús történetéből. In: Hajózástörténeti közlemények, 2006. 2.
sz. Interneten: http://www.kriegsmarine.hu/hk/va00601.html
Veperdi, 2007a Veperdi András: Az osztrák-magyar flotta
az első világháborúban II. – cirkálók. In: Hajózástörténeti közlemények, 2007.
1. sz.
Veperdi, 2007b Veperdi András: Az osztrák-magyar flotta
az első világháborúban IV. – torpedónaszádok. In: Hajózástörténeti közlemények,
2007. 3. sz.
Interneten: http://www.kriegsmarine.hu/hk/va00703m.html
Jegyzetek
[i] Japán nem számít, hiszen Európa vonatkozásában nem rúgott labdába és a kelet-ázsiai német területek bekebelezésén túl alig vett részt a harcokban.
[ii] Hogy egy ország nagyhatalom-e vagy sem, azt az dönti el, hogy az adott kor annak tekinti-e. Ausztria-Magyarország és Olaszország kétségtelenül azok voltak, legjobban az bizonyítja ezt, hogy még a Boxer-felkelést sem lehetett Kínában kezelni az ő egyetértésük és közreműködésük nélkül.
[iii] Csonkaréti, 2001. p. 52-53. Tehát Galántai azon állítása, hogy az olasz flotta kétszerese lett volna az osztrák-magyar hajóhadnak, nem felel meg az igazságnak. Galántai, 2000. p. 265
[iv] Hausról magyarul: Szijj, 2000. p.282
[v] Az S.M.S. Szent István, a Tegetthoff hajóosztály utolsó egysége ekkor még nem készült el, nem volt bevethető állapotban.
[vi] Csonkaréti, 2001. p. 56-57
[vii] Horthyról: Csonkaréti, 1993 és Szijj, 2000 p. 300-302
[viii] Horthy, 1953. p. 82
[ix] A hajó adatai: Veperdi, 2007b. p. 127-128
[x] Nowotny jelentését közli: Veperdi, 2006.
[xi] Horthy szerint ez volt az oka: Horthy, 1953. p. 83
[xii] A Scharfschütze akciójáról: Veperdi, 2006 és Csonkaréti, 2001. p. 57-58
[xiii] A hivatalos császári és királyi jelentés olvasható sok korabeli sajtótermékben, pl.: A világháború képes krónikája, 1915. XII. 12. p. 35 Itt említik, hogy az olasz partvédő lövegek 11 cm-esek voltak. A The New York Times ezt 12 centiméteresnek fordítja: Italian ports suffer in Warships’ Raid. In: TNYT, 1915.V.26.
[xiv] Csonkaréti, 2012. p. 88
[xv] Az olaszok a sikeres osztrák-magyar akciósorozatot követően igyekeztek leplezni, hogy mennyire felkészületlenek és könnyelműek voltak, így szövetségeseik és a világ sajtótermékeit egészen káprázatos hírekkel árasztották el, elsüllyesztett K.u.K. tengeralattjárókról, súlyosan megsérült hadihajókról. Róma a Porto Corsini elleni támadásról kiadott közleményében például megemlíti, hogy az S20 (ilyen jelzésú hadihajó nem is volt rendszeresítve a Kriegsmarineban) osztrák-magyar torpedónaszád súlyosan megsérült, akárcsak a Scharfschütze, amelyek legénységben is komoly veszteséget szenvedtek. Valójában a 80T-én és a Scharfschützén nem is volt halott. Lásd: „Lose a destroyer, sink a submarine” In: TNYT, 1915.V.29.
[xvi] „The aeroplanes attacked Porto Corsini, which replied immediately and obliged the enemy to retily quickly.” Bombs dropped on Venice. In: TNYT, 1915.V.25.
[xvii] Arról, hogy ez volt a tűzkeresztsége: Csonkaréti, 1993 p.86-87
[xviii] A Sankt Georgról: Veperdi, 2007b. p. 85-87
[xix] Csonkaréti, 2001. p. 58
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése