Könyvajánló: Emily Tesh - Veszett dicsőség (2025)

Könyvajánló:

Emily Tesh: Veszett dicsőség

Budapest: Gabo, 2025

Eredeti megjelenés: Some Desperate Glory (2023)

Fordította: Kleinheincz Csilla

464 oldal

Emily Tesh könyvéről néhány dolgot tudni érdemes. Először is: a borító megtévesztésre kiválóan alkalmas. Ha ugyanis valaki arra számít az alapján, hogy nagy űrcsatákról, birodalmak közötti összeütközésekről fog olvasni, akkor csalatkozni fog. Másodszor: A Veszett dicsőség 2024-ben elnyerte a Hugo-díjat legjobb regény kategóriában - többek közt Ann Leckievel, John Scalzival és Martha Wells-sel szemben -, ami kétségtelenül az egyik legjelesebb elismerés a tudományos-fantasztikus irodalomban. Persze ez önmagában már régóta nem vesz meg, többször csalódtam díjesőben elázó regények esetében is. Harmadszor: Leginkább egyfajta fejlődésregény és sok szempontból young adult irodalomnak minősíthető.  

Mint említettem, a Veszett dicsőség nem egy epikus sci-fi, amely részletgazdagon mutatja be világok harcát. Tesh műve más szempontból ellenben monumentális vállalkozás, ugyanis a szerzőnő mintha egy kötetben akarta volna megírni A szolgálólány meséjét, a Mátrixot, A holnap határánt, és a Függetlenség napját. Van itt egy kis disztópia férfi elnyomással (fasisztoid rezsim), némi sci-fi (nyomokban), időugrálás (nem sok), idegenek (bár inkább csak idegen), és persze mesterséges intelligencia is (pont az ne lenne ma?). Ez sok. Jelen esetben túl sok. A szinkretizmus közepesre sikeredett, nem igazán tudtam meg, miért volt fontos mindezt egybegyömöszölni. Felépítését tekintve háromosztatú a regény, amely egy fiktív jövőben játszódik. A Földet elpusztította egy mesterséges intelligencia, a „Bölcsesség” által vezérelt csillagközi szövetség, a mazsók. Csak egy maroknyi humán szökött el és esküdött bosszút egy aprócska világot építve ki magának bázisként, amely azonban leginkább miniatűr antiutópia. Először kapunk egy jelent, majd egy alternatív jövőt, végül visszatérünk a jelen múltjába és kapunk egy megoldást, visszatérve az új jelenbe. 

Áttérve a szereplőkre. Azokat nehéz szeretni. Főhősünk Valkyr – manapság mindig girl boss van – nem túl okos harca kiképzett tini. Voltaképpen az ő fejlődését követjük végig az oldalakon. Val/Kyr badass karakter, aki fokozatosan szelidül meg, ébred rá a valóban fontos dolgokra. Unalmas mellékszereplő még a testvére, akinek jelentősége olyan nagy, hogy már elflejtettem a nevét.  Főhősnőnk bosszúra kiképzett betonarcú gyilkológép, bátyja ellenben érzelgős, aki csak békére és szeretetre vágyik. Hogy is lehetne másként... A könyvön máshol is folyamatosan átüt a korszellem, ami elsődlegesen abban merül ki, hogy a szereplők között még véletlenül sincs heteroszexuális, vagy aki mégis, lélekben az szőke kékszemű náci. Természetesen csak a fiatal homoszexuális szereplők lehetnek a csodás új jövő megteremtői - a 355. oldalon levő párbeszédet olvasni már egészen groteszk -, ahol a farkas és a kismalac együtt legel a szivárványos ég alatt. És nem, nem szerintem túlzás pusztán az arány. Egyik olvasó összeszámolta, és az jött ki, hogy a karakterek 80%-a homoszexuális. A kínos párbeszédek száma amúgy is igen jelentős. Azt sem tudom eldönteni, hogy Emily Tesh - aki elvileg ógörögöt és latint tanít gyerekeknek! -, miért írja, hogy Kleopátra fekete volt, de úgy tűnik Kleopátra feketére festése a nyugati világban alapvető kritérium egy könyv vagy film kiadásához (film, könyv). Maga a mondanivaló a döntésekről, felelősségvállalásról egyáltalán nem rossz, a választott technikai megoldás a háromosztatúságról és időhurokról jónak mondható, mert sikerült vele erőstíeni a mondanivalót, és összhangban van vele. Voltak jó ötletek a könyvben és azt sem merném mondani, hogy nincs benne valamiféle mélység. Tetszett, hogy a második alternatív eseménysor után (az emberek győzelme), főszereplőnk képes volt látni a siker árnyoldalait. Karakterének esendősége és fejlődése szimaptikusabbá tette az eleinete elég ellenszeves Kyrt. 

Összességében azért nem ragadott magával az egész történet. Vontatott volt, helyenként igen kínos és gyermeteg bölcselkedésekkel. A mátrixban, azaz Bölcsességben eltöltött részek kifejezetten unalmasak voltak, Yiso szörnyű karakter. Rá lehet fogni a borzalmas párbeszédekre, hogy tinik között zajlik, de azért mégiscsak többet vár el az ember egy regényben, mint amit a buszon hall, Yiso meg elvileg egy idegen herceg... Leginkább egy young adult sci-fi ez, egyszeri elolvasásra. Szép iparosmunka, korszellemnek megfelelő tartalommal, amely első regénynek tökéletes, de nem több. Nincs meg benne sem a Vörösingesek humora, sem az Ötödik évszak izgalmas világa, pláne nem az igazi nagy klasszikusok minősége. 

A kötet kiadásától nem esek hasra, pár olvasás után deformálódni fog az egész, és a Gabo fűzött könyvei esetében mindig a szétesés kockázatával jkell számolnunk. Mint írtam, a borító megtévesztő - az egyetlen, Föld elpusztításával járó és nem is nagyon kibontott - csatajelenetet ábrázolja. A magyar szövegben pál elütést vettem csak észre, Kleinheincz Csila pedig rutinos író, akinek fordítása olvasmányos. Hezitáltam a 6 és 7 pont között, de mivel a regény a második felétől inkább javul, úgyhogy némi jóindulattal megadom a magasabb osztályzatot.

Pontszám:

Hét Koltai Róbert a tízbőr. 

7/10 pont