Könyvajánló - Edward Ashton: Mickey7

Könyvajánló:

Edward Ashton: 

Mickey7

Eredeti megejelnés: Mickey7 (2022)

Budapest: Agave, 2023

272 oldal

Fordította: Horváth Norbert

A sci-fi egyik utóbbi évtizedekbn kialakult fontos zsánere a klónozással foglalkozik. Ezek rendszerint filozófiai és etikai szempontból igyekeznek megfogni a témát. Logikus is ez, hiszen a test és szellem közti kapcsolat az emberi lét egyik legnagyobb kérdése, és két test azonosságga esetén különösen izgalmassá válik ennek megválaszolása. Rögtön több film beugrott, ami így-úgy a témához kapcsolódott (Sötét árvák, Feledés, és a kiváló Hold), meg persze néhány könyv is, miközben Edward Ashton Mickey7-ét olvastam. 

Hogy Edward Ashton, e kötet írója Andy Weir kihívója lenne, amint a fülszöveg sugalmazza? Erősen kétlem, teljesen más típusú könyv a kettő. Ashton stílusa sokkal inkább John Scalzit idézi meg számomra - bár sztoikus és cinikus főszereplőnk hangvétele kissé tényleg emlékeztet A marsi hősére. De a Mickey7 tematikáját tekintve nem hasonlít Weir műveinek egyikére sem, holott minden magyarul megjelent kötetét olvastam. A Mickey7 leginkább a már említett Duncan Jones Holdjának (szinte hallottam olvasás közben Clint Mansell zseniális zenéjét), Scalzi Vörösingeseinek és Orson Scott Card Végjátékának elegye. A maga nemében ez önmagéban is jó ajánlólevél.

A történet zanzásítva a következő: Hősünk, Mickey7 - aki egy "Eldobható" - belezuhan egy szakadékban az emberiség által éppen kolonizálandó fagyos bolygón, és mivel nyilvánvalóan menthetetlenek tűnik, leírják veszteségként. Az "Eldobhatók" a kolonizáló hajók tartozékai, akik teljes értékű emberek ugyan, de olyan munkákat bíznak rájuk, amelyek során jó eséllyel életüket veszítik. Szerencsére fizikai paramétereiket, összetételüket tárolják a számítógépek, és memóriájukat is időnként lementik, így pusztulásuk esetén máris előállítható a következő darab a biomasszából, legfeljebb az utólsó mentés óta lefolyt események vesznek el a felébredő klón részéről. Mickey7 azonban köszönhetően egy helyi őshonos lénynek, a.k.a. "kúszómászó"-nak, visszajut a bázisra, ahol szembetalálkozik időközben kitenyésztett klónjával, Mickey8-cal. Ráadásul úgy tűnik, hogy a mintegy 180 fős ideköltöző emberiség éppen hadillapotba kerül a "kúszómászókkal", és a klón bonyolódó nőügyei sem egyszerűsítik meg az életét/életeit. Emellett Mickeyknek titokban is kell tartaniuk, hogy ketten vannak, különben jó eséllyel mindkettőjükre megsemmisítés vár. 

A Mickey7 egy rendkívül laza, szórakoztató kötet, mélységét tekintve se nem Balaton, se nem Bajkál-tó. Nem akar ránk tukmálni valami nagy bölcsességet, ámbár kétségtelenül felveti a "Mitől is vagyunk azok, akik vagyunk?" kérdést. A kötet legjobb pillanatai a két Mickey párbeszédeihez köthetőek, Ashton igencsak gunyorosan szemléli a világot és a civilizációnkat. Miközben mindkét Mickey igyekszik kihúzni magát a veszélyes feladatok alól, s minél többet felzabálni az egy fejadagnyi napi ellátmányukból, meg kellene akadályozni a civilizációk összecsapását is. 

Maga a fő eseménysorozat nem túl impozáns, alig pár nap eseményeit tömöríti, gyakran megszakítva kitekintésekkel, visszamlékezésekkel. Mickey eldobhatósága mellett amatőr történész - igazából ebben a korban már nincsenek történészek, hiszen minden visszakereshető számítógépen -, és időnként mesél egy-egy extrém sztorit az emberiség történelméből. Bevallom, nagyon élveztem a kolonizációs kísérletek balszerencsés eseteit taglaló történelmi részeket, kifejezetten ötletesek voltak. Hiányérzetem leginkább azzal kapcsolatban van, hogy szinte semmit nem tudtunk meg a kúszómászókról, de mivel folytatása készült (Antimatter Blues, 2023), talán majd ott. A lezárás azonban egyáltalán nem rossz, a Mickey7 önmagában is kerek és értelmes, valamint kellemes olvasmány. 

Ashton regénye nem lesz örökbecsű klasszikus, amit 100 év múlva is gyakran levesznek a könyvespolcokról - ezt azért ki merem jelenteni -, hiszen igazán új mondanivaló nincs a sztori mögött. Ettől azonban még nagyon jó, igazi kikapcsolódást nyújtó olvasmány, amely gyorsan elolvasható, mert élvezetes. Ráadásként ha tényleg készül belőle film Pong Dzsunho rendezésében, mint ahogy hírlik, akkor az megér majd számomra egy mozijegyet!

Az Agave kiadó kiadása nekem nagyon tetszik. A borító egészen ötletes a hét kicsi Mickey-vel és a nagy 7-essel, a színvilága is bejön. A fűzött kötés masszívnak tűnik, több évet is simán kibírhat. A tördelést és szöveget nézve sincsenek panaszaim. A fordítást élveztem, gördülékeny volt. 

Értékelés: 

Mickey7 vagy Mickey8 megér úgy 7 vagy 8 pontot... Nekem nyóc.

8/10 pont

moly.hu: 84% (156 csillagozás)

goodreads.com: 3.77 pont (12214 voks)

Könyv(nem)ajánló: Alexandra Benedict - Gyilkosság a karácsonyi expresszen

Könyv(nem)ajánló:

Alexandra Benedict: 

Gyilkosság a karácsonyi expresszen

Budapest: Európa, 2023

Eredeti megjelenés: Murder on the Christmas Express (2022)

Fordító: Pataricza Eszter

336 oldal

"Bár nem tudni, hogy mi van a ruha alatt
Lehet, hogy ma fogtam ki az arany halat."

Rappelte egykor az Animal Cannibals, és nagyon igaza volt. Igaz ezúttal nem aranyhal, hanem egy üres szardíniás konzervdoboz lapult a tó alján. Mellényúltam. Ez is megesik néha...

  "Mintha Agatha Christie írta volna" - állítja a borítón a kedvcsináló szlogen Alexandra Benedict ránézésre téli ünnepeket a vonatozással és bűnüldözéssel vegyítő kötetéről. A borító kedélyes bűnügyi regényt ígér, afféle könnyed, forró csoki és mákos bejgli mellé passzoló télesti szórakozást. Csak hát nagyon nem az. Tényleg igyekeztem az évek során nagyvonalúan kezelni a Christie-epigonokat, de hát azért mindennek van határa...

  "Mintha Agatha Christie írta volna". Igen, feltéve, hogy Agatha Christie egy trendiskedő, morálisan gyenge nőszemélynek tartjuk, de ugyebár nem volt az. Pedig a regény akár jó is lehetett volna, mivel az ötlet kézenfekvő: fogjuk a Gyilkosság az Orient expresszen történetét, áthelyezzük a vadregényes Skóciába és jelenidőbe. Sajnos azonban Benedict kisasszony következetlen a hangulatfestésben, ingatag morálisan, és képtelen ellenállni a megfelelési kényszernek. A regény eleje és vége igazán kiábrándító. 

  A kötet 52. oldaláig pszichológiai hadművelet (Psyop) gyanánt van itt:

- bántalmazó kapcsolat (= a férfi rossz)

- bullying (= a gazdag csaj rossz, bántja a szegény csajt)

- nemi erőszak (= a férfi rossz)

- leszbikus pár - pontosabban menyasszony és vőleány -, akik közül az egyik éppen szülni készül... (= a férfi rossz)

Emellett megtudhatjuk, hogy a 40 év alatti férfiak sosem heteroszexuálisak (= a férfi nem férfi). A 85. oldalig kapunk ehhez egy homoszexuális, meg egy biszexális (nagyjából eddig értem a kategóriákat) majd pánszexuális  - srácot is, utóbbiról viszont hamarosan kiderül, hogy elsősorban szapioszexuális! Itt kezdett el kihullani amúgy sem dús hajkoronám... 

Christie tipikus korabeli karakterekkel dolgozott, itt meg abból egy falatnyi sincs, kizárólag extrémitás. A történet sokkal inkább egy hibbant szappanoperára emlékeztet, és abból sem az izgalmasabb fajtára. Harsány drámaiság, antipatikus karakterek, a kötet feléig nulla halott. Az erőltetett süteményes és egyéb hasonlatok egyáltalán nem passzoltak a történethez. Nem véletlen, hogy Poirot sohasem humorizál a nyomozás során, mert tapintatos. Nem lehet ilyen sötét eseményekhez ennyire habcsókos hátteret költeni. Van itt gügyögő kisgyerektől kezdve, karamellás süti receptjén és doromboló embermentő kiscicán át tiktokos sztárocskáig minden! Az emberek nem viselkednek úgy, ahogy viselkednek ezen a vonaton, random ismeretlenek nem kezdenek el vonatozni a vonaton, akár egy esküvőn, pláne nem kongázva télen Skóciában! Efféle ellentétes hangulatok teljesen szétverik a könyv hangulatát. Az egész inkonzisztens és tökéletesen elképzelhetetlen. 

És a karakterek sem jobbak. Főszereplőnk Roz Parker, egy teljesen infantilis 49 éves, éppen visszavonult nyomozó, és képességei alapján a süteményeire is inkább bíznék gyilkossági ügyet, mint őrá. Egyszerre kellene elképzelnünk okos ravasz zsarunak és nagymamának, ami nem igazán megy. Miss Marple azért zseniális AC-nél, mert olyan, mint egy idős angol nénike, és soha nem szaladgál bűnözők után, csak gondolkodik. A fizikai munkát meghagyja a rendőrségnek. Roz meg a kötet egyik lapján idős nénikeként működik, majd pár paginával odébb már erős zsaruként kellene elfogadnunk, aki képes akár egy gyilkossal is birokra kelni. 

Egyébként is, milyen rendőrnő az, aki egy rossz öltözetű, piszkos potyautasnak segít elmenekülni a kalauz elől azzal a gondolattal, hogy 

"Végül is lehet, hogy karácsonyra haza kell jutnia, és nem volt más lehetősége."? 

Innen már csak egy lépés, hogy futni hagyom a gyilkos, mert hát biztos sérelmek érték a múltban, a pénz amúgy is kellett cigire, meg hát különben is, karácsony van! Egyébként a történet végén konkrétan tényleg EZ TÖRTÉNIK! A többi szereplő sem sokkal jobb, leginkább idegesítőek. 

A sztori nem igazán hihető, mivel nincs a múltba helyezve. Egy kettős gyilkosság - pláne, hogy a történet szerint az áldozatok milliók által követett hírességek - esetén ma már nehezen hihető, hogy egy behavazott/befagyott sínpár miatt egyetlen aktív rendőr sem jut el a vonathoz Skóciában ilyen hosszú ideig. A gyilkosság helyszíne ugyanis alig 75 km-re van légvonalban Glasgow-tól! Manapság helikopter is van a világon... 

A regény erénye - mert azért ilyen is van -, hogy a ténylegesen létező Caledonian Sleeper nevű járaton játszódik, sőt a kocsi leírása megfelel a tényeknek. Emellett sikerült valós aktualitásokat, üzeneteket is a könyvbe csepegtetni, amelyek azonban elvesznek a túlbúrjánzó karácsonyi hangulatelemek, a realitásoktól messze elszakadó történések és szereplői cselekedetek között. A kötet közepén időnként egészen élveztem az olvasást, csak az a fránya keret ne lett volna, amibe ez a kép bele lett szuszakolva! Mert hát a befejezés, az az elejénél is súlyosabb pofon!

  "Mintha Agatha Christie írta volna". Igen, kétségtelen, hogy a végén a főhős összerántja az utasokat egy nagy leleplezésre, akárcsak Poirot. És a hasonlóság ebben kimerül, mert mondanivaló terén a zárás bukás. Persze, most úgy kellene erről írnom, hogy mégse áruljak el túl sokat. Nehéz ügy. A gyilkos kilétét persze nem mondom el, de azt igen, hogy a "megoldás" elképesztő. Szerzőnk ugyanis a zárás alapján moral insanity. Rendőrnőnk elnéz - mit elnéz, egy másik személyt juttat börtönbe a gyilkos helyett! - egy kettős gyilkosságot pusztán azért, mert korábban a tettest trauma érte (és még ezt is csupán a tettes elmondása alapján kellene elhiggyük)! A nemi erőszek igen súlyos bűncselekmény, de hát egy kettős gyilkosság azért csak súlyosabb!? Ezt nem én mondom, hanem a Btk.! Tudom mire gondolnak most a Gyilkosság az Orient expresszen olvasói: Igen, Poirot Agatha Christie regényében hasonló dilemmával szembesül, és végül úgy dönt, ahogy dönt. Itt viszont sokkal rosszabb a helyzet: nem egy gyerekgyilkossal végeznek a korábbi áldozat rokonai, ráadásként itt még egy ártatlant is legyilkolt a tettes!

És a csúcs a tehénlepényen: Miután elmesél három nemi erőszakot, megöl több embert, a szerző a könyvet lezárja egy karácsonyi tejkaramella receptjével! Ám írónőnk még ezt is megfejeli, mikor a könyv végén köszönetet mond:

"Akiknek köszönettel tartozom:

1. Minden idők legjobb férjének és írójának. 

[...]

Hogy tiszta legyen a kép:

1. Az új férjemnek, a fantasztikus Guy Adamsnek."

Kit érdekel, hogy "új" - sic! - férje van??? Ráadásul még csak nem is szapioszexuális vagy micsoda... Innen már csak egy lépés, hogy a könyv végén az írónő bejelentse, hogy szuper a legújabb iPhone, amit az eladott könyvek árából vett, nagyon hepi tőle.

  Végezetül a kiadásról! Nos, jelen esetben a könyv borítója egy totális megvezetés. E kötet ugyanis egyáltalán nem valami kedélyes karácsonyi krimi, bár hogy micsoda, arról nem mernék állást foglalni. Pedig a borító nagyon klassz, hangulatos, kellően figyelemfelkeltő és motívumokkal gazdagon megspékelt. Csak hát, nem igazán van összhangban a külcsín a belcsínnel. Ettől függetlenül maga a kiadás nekem tetszik, és még a puhatáblás fűzés is meglehetősen jó minőségűnek tűnik. Egy-két elgépelésen kívül komoly hibára sem lettem figyelmes. A fordítással kapcsolatban már vannak problémáim, időnként elég magyartalan volt. 

Értékelés:

Négy tejkaramella a tízből.

moly.hu: 74% (63 csillagozás)

goodreads.com: 3.17 (8128 voks)