Szeretjük őket:

2023. április 15., szombat

George Armstrong Custer az "aeronauta" - légi "hadviselés" az amerikai polgárháborúban

George Armstrong Custer az "aeronauta"

George Armstrong Custer 1865-ben
(forrás: innen)

George Armstrong Custer (1839-1876) nem éppen arról közismert, hogy egyike azon pioníroknak, akik az amerikai polgárháború során légi megfigyeléseket végeztek ballonról. Pedig igaz. A Little Bighorni csata - erről két visszaemlékezést is közzétettem egykor a blogomon, egy lakotát és egy amerikait - lovassági parancsnoka 1862-ben, az unió félszigeti-hadjárata során Yorktown ostromakor (1862. április 5. - május 4.) több tucatszor szállt léggömbbe, hogy onnan figyelje meg a konföderációs vonalakat tábornoka utasításainak megfelelően. Az ominózus repülés hátteréhez a következőket érdemes elmondani:
Custer hadnagy ekkor az 5. lovasezredben (5th Cavalry Regiment) szolgált, amelyet 1862. márciusának végén áthajóztak Fort Monroe-ba, hogy részt vegyen George B. McClellan tábornok nagyszabású és döntőnek hitt támadásában a Virginia-félszigeten át Richmond ellen. Hősünk ezrede[1] Erasmus Darwin Keyes dandártábornok IV. hadtestének[2] részeként tört előre Yorktownig, ahol a konföderáció félszigeti parancsnoka, a csak "hercegnek" becézett John B. Magruder átmenetileg megállította, ha nem is erővel, hanem fortéllyal.[3] Custert, mint West Pointon végzett tisztet, William F. "Baldy" Smith dandártábornok 2. hadosztályához rendelték segítendő az ostromművek építését műszaki ismereteivel. Egy műszaki tiszt, Nicolas Bowen mellé osztották be, aki a polgárháború során elsősorban térképészeti tevékenységéről lett ismert.[4] Első feladataként Custernek halottakat kellett temettetnie, mivel mint érkezőre, rátukmálták ezt a fölöttébb kellemetlen, ám létfontosságú feladatot.[5] Hamarosan egy másik különleges feladat is várt rá. Smith tábornok főhadiszállásától nem messze tartózkodott a felderítés céljából a hadsereggel hozott két léggömb egyike. Smith nem volt elégedett a ballonosok (ahogy akkoriban hívták magukat: aeronauták) ténykedésével, elrendelte, hogy hivatásos katonák menjenek fel a "pilótákkal", hogy megfigyeléseik hitelesebbek legyenek. Mivel korábban már történt egy csaknem végzetes baleset, mikor Fitz-John Porter tábornok ment fel, most egy alacsonyabb rangú tisztet kerestek, aki "feláldozhatóbb". Smith megparancsolta Custernek, hogy emelkedjen fel a léggömbbel és figyelje meg a konföderáció védelmét Yorktownnál és a Warwick folyó mentén.[6] Innentől átadjuk a szót magának Custernek:

Custer (balról) két társával, Nicolas Bowen és William G. Jones hadnagyokkal a félszigeti-hadjárat során 1862-ben (forrás: innen)


"A Bowen hadnagy segédjeként rám háruló kötelességeken kívül, amelyek szigorúan az ő csoportjára[7] vonatkoztak, volt egy másik feladat is, amellyel Smith tábornok megbízott, s amely olyan sajátos jellegű volt, hogy külön említést érdemel. Ez se kevesebb, se több nem volt, mint hogy meghatározott időpontokban tegyek léggömbös felemelkedést az ellenség megfigyelésére, és ha lehetséges, határozzam meg a változásokat védműveinek számában, vagy csapatai elhelyezkedésében. 
A háború során erős kételyek fogalmazódtak meg a léggömbök gyakorlati használhatóságát illetően. Sok múlt az [adott] vidék jellegén, és a szembenálló felek közti távolságon. A hadsereg túlnyomó többsége elítélte és nevetségesnek tartotta a ballonos felderítési rendszert, anélkül, hogy személyesen tesztelte volna. Egyik erős oka volt e vélemény kialakulásának, hogy a felemelkedéseket rendszerint hivatásos aeronauták, Lowe professzor[8] és asszisztensei hajtották végre, és ők gyakran számoltak be "porfelhőkről", "erős katonai oszlopok mozgásáról", "új földművek építéséről", "erős tábor a jobb oldalon"-ról, "nagy aktivitás az ellenséges védműveknél"-ről, ami akár mind igaz is lehetett, de nem volt mód igazoni vagy cáfolni, amíg csak ezek a szakemberek tettek repüléseket. A hadseregben általánosan elterjedt megjegyzés volt bármely léggömbös felderítés eredményeként készült jelentésre, hogy "az aeronautáknak érdekükben állt, hogy felnagyítsák állításaikat és felértékeljék saját fontosságukat, ezzel biztosítva maguknak jövedelmező állást, és bármiről beszámolnak, amire képzeletük késztette őket, ellentmondásoktól való félelem nélkül." 
Akár ezért, akár más okból kifolyólag - ezt nem tudni, de nem is lényeges -, Smith tábornok elhatározta, hogy egy tisztet küld felszállni. A tábornok arra utasított, hogy végezzek felderítést léggömbbel, amelyet nem kis megrendüléssel fogadtam, mert bár a lovassági szolgálatot részesítettem előnyben, mégis ezt a magasságot magam választottam[9], míg ez a javasolt túra sokkal magasabbra vitt, mint amilyet valaha is szerettem volna, vagy elképzeltem. Ez olyasfajta veszély volt, amely ellen kevesen iskolázták fel magukat, és még kevesebben kívánták. A ballont rendszerint 1000 láb magasra engedték felemelkedni, ahol földig nyúló köteleken e célra alkalmazott férfiak tartották. 
A hadviselés e válfaja iránti csodálatot egy olyan incidens csökkentette, amelynek Fitz John Porter vezérőrnagy volt a főszereplője. Egyedül szállt fel egy léggömbbel, és miután kockázatos magasságba ért, a földhöz rögzítő kötél - amely a ballon felfújásához használt savval való érintkezés következtében meggyengült - elszakadt, és Porter tábornok azon kapta magát, hogy akarata ellenére nem pusztán felfelé, hanem az ellenség irányába is száll. Katonák ezrei, akik szemtanúi voltak a felemelkedésnek, és látták az esetet, most lélegzetvisszafojtva figyelték az útját. Szerencsére Porter tábornok már indulás előtt tájékozódott a szelepzsinórról, amelyen keresztül a gáz eltávozhat és és a ballon leengedhető. 
Szokásos hidegvérével és lélekjelenlétével meghúzta a zsinórt, kinyitva a szelepet, és hamarosan látta, hogy emelkedése süllyedéssé változik, de léggömbökkel való tapasztalatlansága miatt túl sok gázt engedett ki, és süllyedése nem csak gyors volt, de már veszélyessé vált. Szerencsére egy fa ágaival találkozott, amelyben elakadt a ballont és rögzítette, így éppen csak, de a tábornok megúszta azt, ami súlyos katasztrófának ígérkezett. 
Azt mondták, vigyek magammal a ballonos felszállás során egy tábori látcsövet, iránytűt, ceruzát és jegyzetfüzetet. Ezekkel a megfelelő magasság elérését követően képes voltam felfedezni, lokalizálni és feljegyezni az ellenség védműveit és táborhelyeit. A ballon csak csekély távolságra tartották Smith tábornok főhadiszállásától, számos kötéllel a földhöz rögzítve, akár egy vad és idomíthatatlan vadállatot. 
Oda mentem hát, elmémben nem minden kétely nélkül, hogy miként végződik az expedíció. Az ügyeletes tisztet már előzetesen értesítették, így minden készen állt a felemelkedéshez. Korábban még sohasem figyeltem meg a léggömböket, csak távolról. Mivel érdekelt a konstrukció, elkezdtem alaposan megvizsgálni minden egyes alkatrészt, amikor az aeronauta kijelentette, hogy minden készen áll. Megkérdezte, hogy egyedül akarok-e felmenni, vagy elkísérjen. Ha őszintén vagyok, a vágyam az lett volna, hogy egyáltalán nem kelljen felmenni, de ha már mennem kellett, a társaság mindenképpen kívánatosnak tűnt. Közömbösséget tettetve jeleztem, hogy ő is jön.
A kosár, amelyben felszállnunk kellett, körülbelül két láb magas, négy láb hosszú és valamivel több, mint fele ilyen széles volt, minden szempontból egy ilyen méretű fűzfából font kosárhoz hasonló, fogantyúk nélkül. Ezt a kosarat röögzítették a ballon zsinórjaihoz. Asszisztensem beszállva - miután eligazítást tartott a köteleket tartó férfiaknak -, azt mondta foglaljam el helyem a kosárban. Eleget tettem kérésének, és mielőtt teljesen tudatában lettem volna ennek a ténynek, észrevettem, amint elhagyjuk a földet, és zajtalanul, szinte észrevétlenül emelkedünk a felhők felé. 
Segédem egyenesen állt, egy erre a célra körülbelül két lábbal a kosár felett elhelyezett vasszallagra támaszkodva. Engem is felszólított, hogy álljak fel. Abban az időben bizalmam a léggömbökben nem volt elegendő egy ilyen előadáshoz, így a kosár alján maradtam, mindkét oldalon határozottan megkapaszkodva. Először a kosár kialakításának módjára fordítottam a figyelmemet. Számomra nagyon törékenynek tűnt, nem úgy nézett ki, mint ami a ránehezedő súly tizedét is elbírja. Az oldalán és az alján lévő hézagok óriásinak tűntek, és minél jobban eltávolodtunk a földtől, annál nagyobbnak láttam őket, egészen addig, míg már azt képzeltem, hogy valamelyikünk áteshet rajta. Kifaggattam a társamat, hogy a kosár valóban, igazán biztonságos-e. Igenlően válaszolt, majd hogy megerősítse állítását, fel-alá kezdett ugrálni, hogy bizonyítsa a kosár erejét, és kétségeimet eloszlassa. Ehelyett azonban megkétszereződtek félelmeim, és arra számítottam, hogy a kosár alja megadja magát, és egyikünk vagy mindkettőnk a földre zuhan. Ezek a félelmek - utólag megállapítottam - abszurdak voltak, mivel a kosarat számos keskeny, de erőteljes acélszallag erősítette meg, így hatalmas teher elbírására alkalmas.
Fokozatosan egyre jobban megismertem a kocsit - mely címmel a kosarat kitüntették -, és felhagyhattam a magasságról történő becsléssel, és az alattunk és körülöttünk - ameddig csak a szem ellátott - elterülő nagyszerű táj megfigyelése felé fordultam. Jobbra a York folyó volt látható, amely szemmel követve a Chesapeake-öbölben nyugodott. Balra, nagyjából ugyanakkora távolságra folyt a James folyó, amely később olyan fontos szerepet játszott az akkor még csak gyerekcipőben járó nagy küzdelem befejezésénél.[10] A két folyó között a leggyönyörűbb táj terült el, és nem volt kevésbé érdekes, mint gyönyörű, mivel olyan hadseregek változtattak hadműveleti színtérré, amelyek nagyobbak és félelmetesebbek voltak, mint bármelyek, amik valaha szembeszálltak egymással ezen a kontinensen. Korábban is volt már hadműveletek színhelye, amelyek bár kevésbé voltak kiterjedtek, de nem kevésbé voltak fontosak következményeikben.[11] 

Uniós léggömb Virginia felett a félszigeti hadjárat során
(forrás: innen)
[...]
Törekedtem megtalálni és felismerni a különféle érdekes pontokat, a szemem előtt elterülő hatalmas területen. A pont, ami fölött a léggömb függött talán egy mérföldre lehetett az ellenség vonalának legközelebbi pontjától. Nyílt vidéken a ballonok felbecsülhetetlen értékűek lettek volna az ellenség táborának és tevékenységének felfedezésében. Sajnos azonban az ellenség táborait, akárcsak mi a miénket , általában az erdőben ütötték fel, hogy elkerüljék a nyári nap intenzív forróságát. Warwick [folyó] mentén lévő földműveiket erdők takarták el, így a légjárónak a lehető legnagyobb magasságot kellett volna elérnie, majd közvetlenül a vizsgálandó vidék fölé helyezkednie. 
Egy jó tábori látcső segítségével, és figyelve azokra a lehetőségekre, amikor a légballont nem tették ingataggá a különféle légáramlatok, az erdőn nyílő réseken keresztül megpillanthattam a sátrakat, míg a nyílt helyeken fekvő táborok ugyanolyan világosan kivehetőek voltak, mint a Potomac hadseregé. Itt-ott egy-egy földsánc homályos körvonala volt látható több mint félig elrejtve a fák által, amelyeket szándékosan hagytak állva előttük. Ágyúkat lehetett látni előkészítve, amelyek dacosan néztek keresztül a lőréseken, miközben emberek álltak jelentős számban körülöttük és a sáncokban, gyakran csoportokba gyűlve, intenzíven figyelve a léggömböt - nem kétséges -, kiváncsiak voltak az információ jellegére és értékére amely egy ilyen magas megfigyelési pontról származhatott.
Miután feljegyeztem minden fontosnak ítélt észrevételemet, jeleztem leszállási óhajomat. Az aeronatuta jelt adott az illetékeseknek, mi pedig fokozatosan a földig süllyedtünk. A ballon mozgása olyan zajtalan és könnyed volt, hogy csak a földön elhelyezkedő objektumok helyzetének viszonylagos változásából lehetett észrevenni számunkra [az ereszkedést]. Smith tábornok főhadiszállására érve átadtam a felderítésről szóló jelentésemet, majd a tábornok tájékoztatott arról, hogy időről időre meg kell ismételnem légi ecxpedíciómat. A bejelentést már nem fogadtam azzal a vonakodással, amellyel az első ilyen irányú parancsot. Ezt követően szinte naponta végeztem felemelkedéseket, főként azért, hogy megbizonyosodjam róla, megfigyelhető-e változás az ellenség helyzetében.
Az ellenség táborára történtő kielégítő rálátást megakadályozó erdők miatt felmerült az ötlet, mely szerint a sötétség óráiban történő felemelkedéssel az ellenség tábortüzei jobban megmutatják annak erejét és helyzetét, mint korábban vászonsátraik halvány körvonala. Miután ezt a javaslatot benyújtottam Smith tábornoknak, felhatalmazást kaptam, hogy próbára tegyem a javasolt tervet, amit következő éjszaka meg is tettem. Azonban nyár volt, kevés tüzet tartottak ébren, így sötétedés utáni felderítésemre ez jelentős árnyékot vetett, és csak keveset tett hozzá a már birtokolt információkhoz. Elhatároztam, hogy a kísérletnek még egy esélyt adok mielőtt elvetem, és eldöntöttem, hogy felemelkedem kevéssel napfelkelte előtt, és így lehetőságem lesz megfigyelni a tüzeket, amelyeket szükségszerűen hajnal előtt kell meggyújtaniuk. 
Az eredmény kielégítette a várakozásaimat. Az ellenség tábortüzei világosan láthatóak voltak vonalaik számos pontján, és hozzávetőleges képet lehetett alkotni az ellenség erejéről különböző pontokon, miközben jól azonosíthatóan tüzeket lehetett látni sok olyan helyen, ahol lehetetlen volt felismerni az ellenség jelenlétét a napközbeni megfigyelések során.
Smith tábornok olyannyira elégedett volt az így nyert információkkal, hogy ezt követően gyakran elrendelték a napfelkelte előtti felszállásokat. Május 3-án este a hadosztályparancsnok arra utasított, hogy az éjszaka folyamán tegyek két felemelkedést, az egyiket rögtön sötétedés után, a másikat közvetlenül világosodás előtt. Az első felszállás során semmi szokatlan nem volt megfigyelhető, a másodikra hajnali 2 óra körül került sor. Heves tüzek voltak megfigyelhetőek Yorktown körül, amelyek közönséges lakóházak égésére emlékeztettek, miközben rövid időközönként villanások és dörrenések - olyanok, mint nehéz tüzérségi gyutacsoknál - voltak kivehetők. E szokatlan események megfigyelése és annak lehetséges okain való elmélkedés során nem fordítottak figyelmet az időre, mígnem felhangzott az ébresztő a Potomac hadsereg vonala mentén, és megszámlálhatatlan láng gyúlt, amelyek figyelmeztettek a közeledő napfelkeltére. A gyanakvást aztán növelte az a tény, hogy az ellenséges vonalak mentén rendszerint megfigyelhető tüzek  [ezúttal] hiányoztak.
Eddig eszembe sem jutott az evakuálás. Hajnalig a helyemen maradva lehetővé vált, hogy megfigyelés alá vegyem az ellenséges védműveket amelyek láthatóak voltak, és a szokásos lakók hiánya meglepett. Egy második és sokkal alaposabb vizsgálat meggyőzött róla, hogy az ellenség védművei elhagyatottak. A lehető leggyorsabban leereszkedve Smith tábornok főhadiszállására siettem, hogy közöljem az információimat. Éppenhogy világosodott. A tábornokkal éppen sátra nyitásakor találkoztam, felkeltette pár "csempészárú"[12], akik éppen átjöttek az uniós őrvonalakon, és jelentették, hogy az ellenség kiürítette teljes vonalát, és Williamsburg felé vonult vissza."[13]

Ennyi az idézet, ami szerintem azon túl, hogy érdekes képet fest Custer öniróniára is hajlamos és igen szórakoztató személyiségéről, nagyon tanulságos is. Terveim szerint hamarosan - igen, a szkítás téma folytatását is írom közben azért... - egy igen részletes írást közlök blogomon a polgárháborús léggömbök működéséről. Custer emlékezése is annak rész lett volna, de túl hosszú, így kivettem belőle, és amúgy is kiváló kedvcsináló!  


Jegyzetek:

[1] Monaghan 1959, 67.o.
[2] Az uniós hadseregének hadrendjét közli: Sears 2022, 395-401.o.
[3] Magruder szemfényvesztéséről és Yorktown ostromáról: Sears 2022, 53-76.o.
[4] Monaghan 1959, 69.o.
[5] u.o.
[6] Monaghan 1959, 70.o.
[7] Az eredetiben corps, de nem a hadtestet, hanem Smith hadosztályának térképészeti/műszaki csoportját jelenti.
[8] Thaddeus S.C. Lowe (1832-1913) "főaeronauta". 
[9] Szójáték az eredetiben a "mounted", azaz "lovasság" és a "mount", vagyis "hegy" szóval.
[10] A félszigeti hadjárat végén, a vereséget követően a Potomac hadsereg a James folyó mellé vonult vissza és onnan evakuálták. 
[11] 1781-ben a brit hadsereg ugyanitt adta meg magát. Yorktownnál az amerikai függetlenségi háború végén.
[12] "Csempészárúnak" az északiak táborába átszökő déli rabszolgákat hívták az uniós katonák.
[13] A forrás helye: Battles and Leaders Vol. 5. 156-160.o. Eredetileg 1876 npovemberében jelent meg először Custer visszaemlékezése a The Galaxy című magazinban. 

Felhasznált irodalom:

Battles and Leaders of the Civil War. Vol. 5. Ed.: Peter Cozzens. Chicago: UIP, cop. 2002
Monaghan, Jay: Custer - The Life of General George Armstrong Custer. Lincoln: UNP, cop. 1959
Sears, Stephen W.: Richmond kapujáig - A félszigeti hadjárat, 1862. Budapest, 2022

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése