2022-es kedvenc olvasmányaim

 2022-es kedvenc olvasmányaim 

Folytatom a hagyományt, mely szerint az évforduló környékén röviden összegzem az elmúló esztendő számomra legkedvesebb olvasmányélményeit. Csináltam ilyen rezümét az évről 2021-ben és 2020-ban is, jöjjön hát a 2022-es lista! Ezúttal 5 szépirodalmi/szórakoztató és 5 ismeretterjesztő  kötetet válogattam ki, amelyeket idén olvastam, s röviden most bemutatnék. Nincs sorrend, és igyekeztem többféle stílusú irodalmat összeválogatni, hogy ne legyen túlságosan egysíkúan történelmi a felhozatal. 

Jó szórakozást és könyvekben - meg történelemben - gazdag új évet mindenkinek!

Holly Jackson: Jó kislányok, rossz viszonyok

Budapest: Kolibri, 2022

Kezdjük egy friss élménnyel! Holly Jackson tavaly (2021-ben) is felkerült a listámra - mint azt a bevezetőben olvashatták, ha odakattintottak! -, és idén is. Alig pár napja fejeztem be a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz folytatását, de mindenképpen be kellett ide tennem. Sokat most nem is írok róla, mert egy hosszabb könyvajánlót készítek belőle, de az év egyik legjobb olvasmányélménye volt, sőt voltaképpen felülmúlta az előzményt is, ami ritkaság! Az ifjúsági kriminek mondható regény okos, jól felépített írás, szeretetre méltó szereplőkkel. Mindenkinek nagyon ajánlom, ha egy kis könnyed nyomozást akar lefolytatni odahaza a kanapén!

James S. A. Corey: Leviatán ébredése

Budapest: Fumax, 2014

Fogalmam sincs, miért tartott 2022-ig, hogy az egyik kedvenc sci-fi sorozatom (The Expanse) alapját jelentő Corey-féle űrodüsszeiát is kézbe vegyem, de csak most decemberben kezdtem neki. Megvettem hát az első hátrom kötetet és nem okozott csalódást a nyitó epizód. Realisztikusan kemény történetvezetés, érdekes és szimpatikus szereplőkkel, amely ráadásul képes volt a Naprendszerre redukálni egy űrháborút, ami nekem kifejezetten tetszik. Ez legalább olyan nehéz, mint korlátlanul szárnyalgatni az univerzumban a Tatuiontól a Deep Space Nine-ig, hiszen egy korlátokkal és ismeretekkel teli világot kell kitölteni. Mondták már ismerősök, hogy a jelenleg kilenc részes könyvsorozat egyenetlen minőségű, úgyhogy nem tudom, mit hoz majd a folytatás, de a Leviatán ébredése nagyon bejött. 

Ellen Hopkins: Crank - A szörny

Szeged: Könyvmolyképző, 2021

Mindenképpen a legkülönösebb olvasmányom volt idén. Nehéz behatárolni, hogy mi is a Crank címen kiadott kötet, mert műfaját nehéz meghatározni, leginkább elbeszélő költeménynek mondanám... Voltaképpen modern versikék laza fonata, amelyek egy fiatal lány személyes drámáját írják le, ahogy jó kislányból rossz kislány és drogfüggő lett. Kemény olvasmány, s bár meglehetősen biztos vagyok benne, hogy a szerző lányának valósnak mondott sztoriját igencsak kiszínezték benne, de ettől csak igaz nem lesz, de hiteles marad. Meghökkentően jól sikerült megfogni benne mind a tinik lelkivilágát, mind a gonosz átmeneti diadalmát az ártatlanság felett. A versek magukban nem túl jók - modern rímtelen hangulatok -, de az egész együtt, egészen egyedülálló, elgondolkodtató és erős darab. Ide passzoltak a rím nélküli, komor szóviharok. A szerző szerintem mindent előre kitervelt, mindent patikamérlegen adagolt, hogy ilyen legyen a történet. Ám túl sok a valószínűtlen történés ahhoz, hogy igaz legyen. Ettől még példabeszédnek nagyon hatásos. A könyv szól a csábításról, szenvedélyről, a gyengeségről, a családról, és a túlélésről. S arról, hogy a legrosszabb dolgokból is kisülhet valami jó a legvégén. Azért ez - lássuk be - bíztató. 

Agatha Christie: Négy színmű
Budapest: Európa, 2010

Agatha Christie zsenialitását aligha kell magyaráznom annak, aki egyet is elolvasott a könyvei közül, de az angol kisasszony a színházban is igazi nagyágyú volt annak idején. Ebben a gyűjteményes kötetben négy színmű kapott helyet, amelyek mind zseniálisak a maguk módján. Az egérfogó klasszikus kamaradarab, kevés szereplővel, zárt helyen, ami garantálja a feszültséget. Egy behavazódott vendégfogadóba egy rendőr toppan be, s közli, hogy gyilkos van közöttük, aki egyikükre vadászik. A vád tanúját aligha kell külön bemutatnom, a mai napig játszák, igazi tárgyalótermi krimi, döbbenetes frdulattal, ami üt, mint a toronyóra. Az Ítélet szintén félig-meddig bírósági tárgyalás, de leginkább pszichológiai thriller és szerelmi háromszög keveréke. A kötetet a Pókháló című krimivígjáték zárja, ahol a komoly tartalom kedélyes fcsegésekkel és tündéri főszereplővel van lágyítva. A történet a farkast kiáltó fiú meséjén alapul, ám a főszereplő jelen esetben egy hölgy lett, a farkas meg hát egy ember, aki egy másik ember farkasa. Főszerelőnk Clarissa egy nagy fantáziával megáldott fiatal háziasszony, aki belecsöppen egy bűnügybe saját házában, és fantáziájának hála, szeretteinek megmentése egyre jobban belegabalyodik a maga által szőt magyarázkodások pókhálójába. A párbeszédek szellemesek, a történet humoros, igazi jó hangulatú lezárás.

Chriss Carter: A hívás

Budapest: General Press, 2022

Mostanában viszonylag kevés thrillert és skandináv krimit olvasók korábbi önmagamhoz képest, mivel úgy két éve elteltem a műfajjal, mint gyerekkoromban a császármorzsával, s azóta sem kívánom. Így manapság ritkán kezdek bele ilyesmibe, mivel túl sok trancsírozós és nem túl fantáziadús darabon rágtam már át magam. A Robert Hunter-sorozat történetei általában elég jók, így valamikor májusban ezt azért levettem a polcról. Az eleje kifejezetten erős volt, a mai napig emlékszem, hogy faltam a lapokat. Chriss Carter roppant fantáziadús, ha gyilkosságok mikéntjét kell kiötlenie. Brutális és véres. A nyomozás szintén izgalmas, de nem az a "kitalálom, hogy kia  gyilkos" típusú. Az olvasókat mégis meglehetősen megosztó kötetről van szó, sokaknak nem tetszik a történet - igaz én nem is olvastam a sorozatot tudatosan, csak pár darabját -, de számomra egészen a végéig fordulatos volt (ha nem is annyira, mint annak idején A keresztes gyilkos), jó karakterekkel. Talán a túl elkapkodott lezárás lehetett volna jobb is, de idén nem olvastam izgalmasabb thrillert, így felkerült a listámra. 

John H. Gill: A znaimi csata 

Budapest: Peko, 2022

 

A Hadiakadémia sorozat nagy kedvencem hobbimból kifolyólag, s idei kiadványaik közül számomra kiemelkedik Gill műve, amely egy igazán jól összerakott, részletes és szórakoztató monográfia egy kevéssé ismert Napóleon-kori csatáról. John H. Gill kiváló ismerője és kutatója a kornak, az 1809-es hadjáratról írt 3 kötetes műve (1809 Thunder on the Danube) kiemelkedő munka. A Peko Publishing ezúttal kiválóan választott, és magyarul is megjelentette a morvaországi Znaimnál lezajló és a hadjárat végét jelentő csatáról szóló összefoglalását. Kemény meló az elolvasása, de igazi hadtörténeti csemege, hiszen ilyen szintű és minőségű hadtörténelmi könyv még sosem jelent meg magyarul a napóleoni háborúkról. Igazi példa arra, hogy kellő tudással és szorgos kutatómunkával milyen mélységig lehet feltárni a korszak harci eseményeit. Nem mellesleg jó pár magyar szereplővel és magyar királyi alakulattal találkozhatunk olvasás közben, így a magyar hadtörténelem szempontjából is fontos a megjelenése. 

Li Kuan Ju: A világ, ahogy én látom

Budapest: Antall József Tudáskötpont, 2018

A XX. század második fele nem tobzódott igazán erőskezű, figyelemre méltó politikusokban. Szingapúr atyja és megteremtője, Li Kuan Ju (1923-2015) mindenképpen ezen kevesek egyike. A jó helyen fekvő, de szegény és apró brit gyarmatocskából élete alkonyára a világ egyik leggazdagabb országát "csinálta", amely sok szempontból példamutató lehet mindenkinek. A bambuszkunyhók helyén a világ legmodernebb felhőkarcolói épültek meg, és a század egyik legnagyobb sikertörténete. Pártja minden választást megnyert Szingapúr megalakulása, azaz 1965 óta máig, ami talán nem hangzik túl demokratikusnak, ellenben nagyon stabil kormányzásra adott lehetőséget és hosszú távú programok beindítására. Súlyos döntéseket is meghozott, mikor például attól tartott, hogy Malajzia Szingapúr nyakára ül, elszakadt attól. Kínosan ügyelt végig, hogy a hely sajátosságát/erősségét, az indiai, maláj és kínai népesség közti egyensúlyt fenntartsa, és például az angol tette meg a hivatalos nyelvnek, ami egyik félnek sem kedvezett, ellenben később nagy előnyt jelentett. Nem demokrata európai értelemben, nem diktátor keleti értelemben, ő maga volt Szingapúr: szigorú szabályokkal, politikai rugalmassággal, de szilárd akarattal és eltökéltséggel. Nem félt meghozni kemény döntéseket, nem félt kinevelni az utódait, és nem félt átadni a hatalmat sem végül. A politika és a Távol-Kelet iránt érdeklődőknek kötelező olvasmány ez a tematikus pontokba szedett beszélgetéseknek álcázott víziógyűjtemény. 

Niall Ferguson: Civilizáció

Budapest: Scolar, 2022

Niall Ferguson az egyik legismertebb történész, olyan, aki képes végtelenül bonyolult történelmi jelenségeket nagyon egyszerűen elmagyarázni bárkinek. A Civilizáció ezek közül is kiemelkedik jelentőségében, mivel arra ad választ, mitől lett az európai civilizáció az, amely meghatározta modern világunk arculatát. Ferguson elképedve tapasztalta maga körül, hogy a XXI. század elején egy brit egyetemista szinte alig tud valamit saját hazájának történetéről (mindössze 16%-uk tudta a Waterlooi csata brit hadvezérének, Wellingtonnak a nevét... ), miközben a hallgatók újfajta történelmet tanulnak, amelyben mások kultúrájáról kell tanulni, és azokat kell dícsérni. A skót történész szerint a "Nyugat" hanyatlása azzal kezdődik, hogy önsorsrontóként minden más kultúra erényeit, eredményeit dícséri, miközben magát pocskondiázza és befeketíti. Holott éppen Európa az, amely a legnagyobb dícséretet érdemelné, mert a XIX. századra olyan civilizációt hozott létre, amely bizony jobb, fejlettebb és etikailag is magasabbrendű volt, mint másoké. Ferguson e könyvében a "Nyugat" korábbi nagyságának, győzelmének okait elemzi, s kénytelen megállapítani, hogy éppen ezeket az erősségeit (versengés, tudomány, magántulajdon, orvostudomány, fogyasztás, munka) kezdi saját maga aláásni. Ez egy olyan kötet, amely kötelező érettségi tananyag lenne, ha galaktikus hadúr lennék, méltó társa Harari Sapiens-ének. 

Richard Dawkins: Az önző gén

Budapest: Kossuth, 2021

Egy másik kötelező darab az általános műveltséghez. Richard Dawkins könyve igazi klasszikussá lett mára - hiszen 46 éve jelent meg -, de azóta is alapköve a evolúcióbiológiának, elavulásnak alig mutatja jeleit. Egy igazi elgondolkodtató darab, amelynek állításaival sokszor nem lehet egyetérteni, ha értelmet akarunk látni az életben, és sok szempontból igencsak lehangoló olvasmány, de zsenialitása kétségtelen. Dawkins elméletének alapja, hogy az élet túlélésének alapegysége nem a faj, s nem is az egyén, hanem a gén. A gén az, aki tudatlanul is arra törekszik, hogy minél több legyen belőle, s a gén az, ami manipulál minket, és döntésekre kényszerít. Ehhez akár az őt hordozó élőlényt is feláldozza, ha saját másolatait megmenti vele. A nap mint nap tapasztalható szabad akarat csupán illúzió, mert voltaképpen minden tettünk génjeink önvédelmi mechanizmusának eredménye. Dawkins erőszakos és arrogáns, aki sokszor talán igazságtalanul bánt vele egyet nem értő más tudósokat, de nagyon logikusan gondolkodó elméleti kutató és emellett jó mesélő. Megnyugatására közlöm mindenkinek, hogy minimális ismeretekkel is nyugodtan olvasható, nem kell hozzá biológusi végzettség. 

Magyarország és a világűr. Szerk.: Simon Tamás

Budapest: MCC Press, 2021

Aki beleolvasott blogomba már, az tudja, hogy a csillagászat gyerekkorom óta érdekel, s jó pár könyvismertető (ez, vagy ez) is volt már itt ezzel kapcsolatban. Ennek ellenére bevallom, keveset tudok a jelenleg hazánkban zajló űrkutatásról, és ezért nagyon örültem, mikor fiókkönyvtárunkba is eljutott az MCC kiadványa. A nagyalapú, szépen illusztrált és minőségi lapra nyomtatott kötet nem pusztán történeti áttekintést ad, de bemutatja azokat a műhelyeket is, ahol űrkutatáshoz kapcsolódó munka zajlik itthon. Megismerkedhetünk a NASA holdjárójának magyar atyjával, vagy az éppen zajló mikroműholdas magyar projektről. Megtudhatjuk mely területeken vagyunk a legügyesebbek, s mik a jövő tervei. Persze lehet gúnyolódni, hogy mit akarunk mi itt olyan óriásokkal versenyezve, mint Kína, vagy az Egyesült Államok, de az űr bizony kimeríthetetlen lehetőségek igencsak hatalmas tárháza, és a jövőben nagy hatalmi (és egybeírva is: nagyhatalmi) verseny várható ott (is). Ha Európa akar valamit kezdeni magával a jövőben, az űrkutatásra sokkal többet kell áldoznia, s ebben bizony nekünk is helyet kell biztosítani magunknak. 

Könyvajánló - Barry Strauss: Spartacus háborúja

Barry Strauss: Spartacus háborúja 

Budapest: Peko Publishing, 2022

Sorozat: Hadiakadémia
Eredeti cím: The Spartacus War, 2009

Fordító: Simonkay Zsuzsanna

Spartacus gyerekkorom egyik nagy történelmi hőse volt, nem csoda, hogy írtam már róla a blogon korábban. Érdekes módon - bár könyvtáros lévén talán mégsem olyan érdekes módon - nem Kubrick klasszikusnak számító 1960-ban készült filmjében találkoztam vele először, hanem Vaszilij Grigorjevics Jan regényében. Mai fejjel persze meglehetősen gyermeteg és vékonyka olvasmány, de akkoriban nagy hatással volt rám, és öcsémmel még műanyag katonákkal is eljátszottuk a szabadságra sóvárgó trák gladiátor csatáit. A történelem nem fantasy, itt nincs jó és rosszak harca - ilyet csak nagyon elfogult elmék láthatnak bele bármelyik háborúba -, de ha mégis van, ami némileg közel állhat ehhez, akkor az leginkább egy rabszolgafelkelés az ókori Róma ellen. 

Kedvenc - immár a Peko Publishing által átvett - sorozatom, a Hadiakadémia idén is több kiváló kötettel megörvendeztette a hadtörténelem iránt érdeklődő olvasókat, s ennek keretében jött ki ősz elején Barry Strauss kötete Spartacus háborújáról. Naná, hogy nagy várakozással néztem elébe. 

A kötet természetesen Spartacus származásának és a rá vonatkozó történelmi források bemutatásával kezdődik, majd meglepően röviden villantja csak fel a gladiátorok életét. Persze sok könyv bemutatta már ezt tesztoszteron-túltengésben szenvedő miliőt, de az alig 10 oldalt, ami erre lett szánva, még így is keveselltem. Ehhez képest Barry Strauss rengeteget pazarol például a spekulatív elméletekre. A szerző túl sokat lát bele Spartacus és Dionüszosz kultuszának kapcsolatába, ami ugyan ötletnek jó - talán még igaz is -, de forrás hiányában nehezen bizonyítható, és a kötetben mindenképpen túl sok mondat van elvesztegetve rá. Plutarkhosz ennyit közöl:

"Mint mondják, amikor Rómába vitték a rabszolgavásárra [Spartacust], álmában kígyó tekerőzött arcára, és vele egy törzsből származó felesége, egy jósasszony, aki be volt avatva a dionüszoszi misztériumokba, ezt úgy értelmezte, hogy a kígyó nagy és félelmetes hatalmat jelez, de szerencsétlenséget is hoz Spartacusra. Ez az asszony akkor is vele volt, és most is követte a szökésben." 

Mindössze ennyi képezi ugyanis a Strauss által sokszor kiemelt kapcsolatot Spartacus és Dionüszosz isten kultusza között. Ez az összes információnk egyébként Spartacus feleségéről is. Egy kicsit talán erős erre visszavezetni Spartacus parancsnoki karizmáját, és ezt a trák asszony által vezetett propagandahadjárat érdemeként értelmezni. Erre Strauss még rá is tesz (19.o.): 

"A Spartacus-történet egyben szerelmi történet és magasabb célokért folytatott küzdelem is. Spartacus mellett ott állt a felesége vagy szeretője, akinek neve nem maradt fenn. E névtelen Dionüszosz-papnő által hirdetett mondanivaló lelkesítő és felemelő volt."

Egyiknek sincs semmi alapja. Még a neve sem maradt fenn a jósnőnek - ellentétben Spartacus vezértársával, Crixus-szal -, szerepe a felkelésben így egészen marginális lehetett. Az ókori szerzők kifejezetten szerették, ha történelmi elbeszéléseikbe nőket is belecsempészhetnek hősként - sorolhatnák Boudicát, Tomüriszt, Gorgót -, de itt ilyen nincs. Semmiféle Love Story nem bontakozik ki a leírásokból. Igazából azt sem tudjuk, hogy papnő volt-e, pláne nem azt, hogy mit hirdetett azon az egy álomfejtésen és jóslaton kívül, amit Plutarkhosz említett. A görög eredetiben nem is papnőnek, hanem jövőbelátónak/jósnőnek (mantiké) írják, aki pusztán járatos a dionüszoszi misztériumokban (az eredetiben: orgiaszmoisz, vagyis orgiákban!). Ezekre kissé bajos szerelmi történetet, vallási ideológiát építeni, vagy erre vezetni vissza Spartacus dél-itáliai támogatottságát! A felkelők minden bizonnyal egyszerűen szabadságot  és jobb életet akartak, és ezt más és más módon akarták megvalósítani. Egyesek alighanem egyenesen fosztogatni akartak és utána eltűnni a szerzett vagyonnal, mások meg inkább hazatérni szerettek volna szülőföldjükre. Nem túl szerencsés modern klíséket belelátni ebbe a felkelésbe, sem divatból fontos szerepet írni egy nőnek, akiről alig tudunk valamit, pusztán mert a történet egyetlen nőalakja és a korszellem erre kötelez. 

El kell mondani a szerző védelmében, hogy sokszor nehéz a történész helyzete, különösen olyan forráshiányos történések rekonstrukciójánál, mint amilyen Spartacus háborúja. Strauss nem is állít bizonyíthatatlan dolgokat, csak óvatosan sejtet és feltételez. Kevés a konkrétum a történetírói leírásokban, tele vannak hihetőség határát súroló legendás elemmel, és sok esetben egymásnak ellentmondó történetírói hagyományok alapján kell dolgoznia a mai kutatónak. Az amúgy sem túl vaskos kötet azonban még így is túlságosan spekulatív. A fejezetcímek inkább harsányak, mintsem indokoltak: "A thrák asszony" (nem is tudunk róla semmit), "A bosszú" (a szerző maga ismeri be, hogy valójában nem tudjuk Spartacus szökésének okait), stb. Nagyon sok a témaismétlés is, Strauss újra és újra elmond már közölt tényeket, amitől van egyfajta didaktikus mellékíze az írásnak. Csupa-csupa "valószínűleg", "lehet", "esetleg". Azt persze be kell vallanom, hogy sokkal többet ezzel a forrásadottsággal nehéz kihozni a tényleges harci eseményekről, ellenben a kor római hadművészetét lehetett volna hosszabban fejtegetni, mert nem kapunk sokat belőle. Kissé mintha az író azt mutatná be, miként kellett volna Spartacusnak vezetnie a felkeléset (ideológiai töltet, célok, menedzselés stb.), és nem azt, mit tudunk ténylegesen róla.

A felhasznált irodalom elég érdekesen lett hivatkozva, én nem szeretem ezt a technikát szakkönyveknél. Ahhoz viszont a könyv nem eléggé szórakoztató, hogy elnézzem ezt a megoldást. Míg a forráshivatkozásokat rendszerint megkapjuk a lábjegyzetben, addig pontos szakirodalmi hivatkozás alig van. Ez még úgy is furcsa számomra, ha a kötet végén különféle csoportokba szedve elég bőséges irodalomjegyzéket kapunk. Mondjuk ott azért felhúztam a szemöldököm, amikor Strauss Mao Ce-Tungot citált, miként kell harcolni a lázadók ellen... Ez a forradalmi nosztalgia többször is áthatja a művet, holott Spartcus nem forradalmár volt, hanem szabadságharcos. A kettő messze nem nem ugyanaz.

A könyv kötött kiadásban jelent meg, és nem éppen olcsó, de mostanság kevés dolog az. Kicsit fájlalom, hogy már megint egy új méretet szabtak a sorozatnak, ez már vagy az ötödik különböző paraméter. Persze, ez terjedelmileg kisebb könyv, de elképesztő, hogy a sorozat köteteit nem tudom egymás mellé a polcon, mert a 19 cm-től a 31-ig mindenféle gerincmagasság volt már. A magyar szöveg kellően gondozott, nem emlékszem elírásra, vagy nem világos szövegre a fordításban. Más kérdés a borító. A védőborító - ez persze mindig szubjektív dolog - nekem nem tetszik, és nem csak a színei miatt, bár a piros-rózsaszín (vagy tudja fene minek mondjam, a nőknek biztos van rá külön szava...) eléggé nyugtalanító együtt, és semmiképpen sem kellemes a szemnek. A rajta vágtató alakkal kapcsolatban meg kérdéseim lennének, mert nem igazán értem: 

- Miért lovagol egy murmillo gladiátor?

- Ha Spartacus akar lenni - aki kétségtelen lovagolt -, akkor miért hordja a gyalogos harchoz alkalmas, látást erősen korlátozó sisakot és forgatja a kifejezetten gyalogos harchoz alkalmas gladiust? 

- Miért hord láncinget, ha már az eredeti gladiátori felszerelését hagyták a fején és a kezében?

Mindegy. Szóval nem értem a borító koncepcióját, de tudom, hogy nem saját ötlet volt, és külföldi borító lett adaptálva. Ez az ábrázolás egy történelmi ponyvához inkább passzolt volna, mint hadtörténelmi műhöz. 

 

Összefoglalva, kissé csalódott vagyok, bár nehéz megmondani, pontosan miért. Egyszerűen többet vártam, azt hiszem. Talán hasznosabb lett volna egy jobb könyvbe fektetni az energiákat a kiadó részéről. Bár érteni vélem a szándékot. Ókori témát nálunk nehéz eladni, és kétségtelen Spartacus nevével még talán van erre a legnagyobb esély. Ám lehet érdemesebb lenne igazán kiemelkedő hadtörténelmi könyveket kiszemelni erre a célra, és eddig ez ment is. Robert Kershaw: Harckocsizók-ja például egészen fájdalmasan kemény könyv. Barry Strauss könyve Spartacusról ellenben a Hadiakadémia sorozat talán leggyengébb kötete nálam. Szerencsére azóta már bőven kárpótolva lettem, de erre majd később térünk vissza egy másik könyvbemutatással.

Pontozás:

Hat gladius hispaniensis a tízből.
6/10 pont

moly.hu: 3.6 pont (5 értékelés után)

goodreads.com: 3.90 pont (1733 voks után)