Könyvajánlóból játékajánló - Life is Strange: True Colors

Könyvajánlóból játékajánló 

Life is Strange: True Colors

Eredetileg egy jó kis savazós fantasy kritikát szerettem volna írni, de a regény írója, és a vakszerencse átírta a terveimet, s a könyvajánlóból játékajánló lett. Ilyen még úgy sem volt a blogomon... 

Szánom-bánom, de bevallom, hogy A rab herceg című opuszt terveztem gonoszan, előre kitervelt módon szanaszét cincálni, gondolván tökéletes alapanyag egy újabb vállalhatatlan könyvek epizódnak. Ígéretesnek tűnt: a leírások alapján egy igazán beteg könyvre számítottam, amit majd jól lehúzhatok, amiért rombolja a társadalom erkölcsi szövedékét, miközben én a morál Parnasszoszáról megvetően nézek majd le rá értelmiségi gőggel szemem sarkában. Ámde most felsültem. Az mondjuk tény, hogy beteg könyv. Ha valami korhatáros, hát ez az… Az is tény, hogy ki kellett kapcsolnom a vizuálitást olvasás közben, mert nem igazán akartam elképzelni a benne játszódó jeleneteket. Ízlésemtől igencsak eltérő az a világ, amit a szerző felépített, olyan fajta, amilyet nem olvastam volna, ha tudom előre, milyen. Csak hát az a helyzet, hogy - ezt leszámítva - egy egészen jó könyv Pacat regénye. Történet még nem igazán bontakozott ki, de a két főszereplő, főleg az antagonistának álcázott herceg kifejezetten izgalmas karakter. A sztorit már olvastam más hangszerelésben, ám lekötött, igazán komoly események hiányában is. Megkockáztatom - ha bírom gyomorral -, folytatni fogom, amikor magyarul is megjelenik a következő rész. Erre mondjuk előzetesen egy lyukas kétfillérest nem tettem volna a Tippmixen.

Hagyom is A rab herceget, mert nem tudok/akarok róla többet írni. Ha valaki meri, olvassa, de ne mondja, hogy nem figyelmeztettem! Ellenben múltkori könyvajánlóm után - amiben komolyan utaltam rá -, megjelent a Life is Strange kalandjáték új része True Colors alcímmel. A múltkori felemlegetésből nyilván kiderült, hogy nagy rajongója vagyok a sorozatnak. Az eredeti Life is Strange tinik szemüvegén s egy lány megmagyarázhatatlan eltűnésén keresztül mutatja be a fiatalok világát. Olyan világ ez, amelyben gyakorlatilag mindenki lelki sérült. A „papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet” Mézga család-i idillje nyomokban sem létezik ebben az amerikai roncstársadalomban. Elvált szülők, zakkant felnőttek, meggyötört gyermekkorok világa ez, amely érzelmi alapon sokkolja a „játékosokat”, akik voltaképpen maguk is karakterek egy halálosan komoly túrán a lélek mélységeibe. A Before the Storm ennek a megrázó történetnek az előzményeit mesélte el, míg a Life is Strange 2 egy új történet elmesélésébe kezdett, de nem sikerült olyan jól sem az általános kritikák, sem a saját véleményem szerint, mint az első két rész, ráadásul az aktuálpolitika belecsempészése nem tett jót neki.

Negyedikként most megkaptuk a True Colors-t, amely Alex Chen, egy tinédzser éveit árvaházakban átvészelt ázsiai leányzó történetét meséli el onnantól kezdve, hogy megtalálja elveszett testvérért egy Colorado állambeli álomszerű kis bányásztelepülésen, Haven Springsben. Alexnek évek óta nem volt igazi otthona - egyetlen barátja egy plüss állatka, Shu-shu volt -, és most ehetősége van egyre A bevezető ismerkedések után a fő sztori akkor bontakozik ki, mikor Gabe, főhősünk bátyja baleset áldozata lesz, s amelynek pontos körülményeit azután Alex feltárni igyekszik.. Mint minden LiS részben – a Before the Storm kivételével - protagonistánk szuperképességgel rendelkezik, Alex képes színekben látni az emberek hangulatát, s mondhatni belelát félelmeikbe és reményeikbe. Roppant hasznos, de elég fájdalmas képesség ez. Tolkien szerint minden jó sztori a halálról szól, és itt is a fő mondanivaló a halál, illetve az, miként kezelik az élők a halált. Már ez is elég komor hangulatot adna a játéknak, de emellé most is csupa sérült, problémákkal küzdő karaktereket kapunk, akik együtt mégis egy élő és lélegező közösséget alkotnak. A játék igazi ereje az ebből fakadó hangulat.

Nem lehet tagadni, hogy a Deck Nine progresszív elemekkel dobálja tele játékait, s most sincs másként. Haven Springs lakói sokfélék. Van itt tibeti zászló az üzleten, fekete nővel összebútorozó ázsiai srác, gyerekét a veszteségtől meggyűlölő anyuka, Alzheimerrel küzdő mostoha: csupa létező és valós politikai, társadalmi és személyes probléma. És persze megjelenik a mai divatok legdivatabbika, a pink érzékenyítés, amelyre a megjelenés előtt külön lecsaptak vércseként a témára oly fogékony csoportok, majd győzelmi szivárványos zászlóként lengették hónapokon át tavasszal, hogy végre queer(?!) karakter lesz a főszereplő egy játékban! Hogy mitől queer Alex Chen? Fogalmam sincs, ha nem olvastam volna, hogy az, eszembe nem jutott volna, hogy az. Inkább leírom, hogy én mit tapasztaltam Alex Chen-ről egyhetes ismeretség és másfél végigjátszás után, mert igazából semmi, de semmi új nincs ezen a téren. Leszbikus vonal korábban is volt a sorozatban, most is a választható opciók egyike - döntéseink következményeként -, de hogy Alex ne egy teljesen normális hétköznapi lány lenne, azt cáfolom… Teljesen fölösleges volt előre megideologizálni, mert a kutyát nem érdekli, hogy Gipsz Jakobina szerint Alex leszbikus, queer vagy miegymás, mivel a karaktere szerethető, minden elemében érdekes, mély és átélhető. Sőt, a LiS 2-vel ellentétben a játék nem politizál nyíltan, ami jót tett neki.

Ami Alexre igaz, az igaz az összes szereplőre is az: esendőek, emberiek, olyanok, akikkel bármikor beülnénk egy sörre a Fekete lámpás nevű kocsmába, vagy beöltöznénk hősnek egy élő szerepjáték során. A hangulat megragadja az embert, amihez a soundtrack szokás szerint hozzáteszik a magáét. A zene mindig erőssége volt a Life is Strange sorozatnak, a fő karakter lelkivilágát sikerült visszaadni muzikálisan. Ez most is erős, ha annyira nem is, mint a Before the Storm esetében. A játékban a némaság ugyanúgy mesél, mint a zene, sőt a színek is, a készítők által kiválasztott szuperképességnek köszönhetően. Bizony, a színek is ütősek tudnak lenni, különösen egy epikus fejezetzárásnál, mikor elbúcsúztatják a szereplők Gabe-et! Az egész együtt rendkívül hatásos.

Kétségtelen, hogy a sztori kicsit elsikkad a hangulatfestés mellett, nincs olyan thriller-élmény, mint ami az első két részben sokkolt. A nyomozás szál nem túl erőteljes, végig az érzelemfaktor dominál. Magát a meglepő fordulatot elég hamar megsejtettem... Érdekesebb Alex hátterének kiderítése, mint a települést beárnyékoló társaság története. Elcsépelt marhaság a maga valójában, de történetnek mindig jó a kis ember harca az óriás bányásztársaság ellen. A döntéseknek pedig súlya van, és el kell játszanunk a magunk részét a játékban. Az 5. - utolsó – fejezet nem pusztán megoldásként szolgál, de egyben előzménytörténet. Végighaladunk Alex fiatalkori traumáin, anyja halálától a nevelőotthonok kilátástalanságáig. Érdekes megoldás volt, nekem bejött.

Összességében nagyon elégedett vagyok, s ha nem is ez a sorozat legerősebb része, de azért nagyon jól sikerült darab. A játék rávilágított arra is, hogy:

- Ad 1. El akarok jutni egyszer Coloradoba (is).

- Ad 2. Egy PC játék többet tehet az elfogadásért és megértésért, mint tízezer évnyi felvonulás az Andrássy úton.

- Ad 3. Ma már egy számítógépes játék bizony legalább akkora katarzisokat tud nyújtani - végignézve a mozik kínálatának bődületesen alacsony színvonalát -, mint egy film, sőt…

A Life is Strange: True Colors egy igazi emocionális élmény, komoly érzelmi hullámvasút, ahol sírni és nevetni is lehet. Keserédes, de megéri akkor is, ha fáj időnként. Olyan, mint az élet, egy szép őszi alkonyon.

Pontszám:

Nyolc piros pont a tízből

8/10 pont