Szeretjük őket:

2021. augusztus 30., hétfő

Könyvajánló: Számvéber Norbert: Ragadozók

Számvéber Norbert:
Ragadozók – A „Bäke” nehézpáncélos-ezred története 1944. január-február


Budapest: Peko Publishing, 2021


Hadiakadémia sorozat
293 oldal + táblák

Nemrég - miket írok, hiszen májusban volt, de valahogy a nyár mindig olyan gyorsan telik... - a Hadiakadémia sorozat egyik egyik új köteténél említettem Számvéber Norbertet, mint „ha Buttar az idei május, akkor Számvéber a Takla-Makán sivatag, utóbbi minden szépségével”. Így utólag nem hangzik jól, holott nem volt benne rosszindulat, sőt! Lehet nem szeretni Számvéber stílusát, s tudok olyat, aki nem kedveli. Kissé néha tényleg monoton, ellenben precíz könyveket ad ki a keze közül. Ám én dicséretnek szántam ezt a sivatagi szikárságot! Most már csak emiatt is mindenképpen írnom kellett Számvéber új kötetéről – írtam korábban a dunántúli harcokról szóló könyvéről -, amely amúgy is némiképpen különbözik eddigi kiadványaitól.

A magyar hadtörténész rendszerint a keleti hadszíntér egy-egy földrajzi és időbeli korlátokkal körülkerített páncélosokhoz kapcsolódó eseménytörténetét szokta bemutatni, bár néha elvetődött már Normandiába vagy Észak-Afrikába is. Most azonban egy alakulattörténetet adott ki a kezei közül a nyáron. Persze, ez is harckocsikról szól - sőt tulajdonképpen némi túlzással alakulattörténetet is írt már -, ebben mondjuk nincs változás. A kötet a rövid életű „Bäke” nehézpáncélos-ezred történetét mutatja be, amely voltaképpen az 503. önálló nehézpáncélos-osztály és a 23. páncélosezred II. osztályából alakult meg a 11. páncélosezred törzsének vezetése alatt, Dr. Franz Fritz August Bäke alezredes (és egyben fogorvos) parancsnokságával 1944. januárjában. Ideiglenes jelleggel felállított egység volt - egy a sok közül -, mert a németek az egész világháború alatt hihetetlenül rugalmasan tudtak ad hoc jellegű alakulatokat létrehozni. Az 503. osztály Panzer VI Tigerekkel, a 23/II. osztály pedig Panzer V Pantherekkel volt felszerelve, papíron több mint 100 nagymacskával. Ez volt a világháború egyetlen ezredszintű nehézpáncélos alakulata, még ha csak eseti jelleggel létezett is.
Számvéber nem kalandozott teljesen új vizekre, mivel az 503. nehézpáncélos-osztályról adott már ki könyvet, melyben az osztály Magyarországon vívott harcait mutatta be. Az új kötet a régi bevált „számvéberi” hagyományok mentén halad, leírja az eseményeket napi bontásban, időjárási adatokkal, bevethető páncélosok aktuális számával, satöbbi-satöbbi, ahogy a forrásokból, hadinaplókból adatolható. Mivel az alakulat, amit a szerző bemutat relative kicsi, ezúttal nagyon jól követhetőek az események, nem kell ugrálni hadseregek között, mint az általam korábban bemutatott könyve esetében. Térképen - nagyon gazdag dokumentum-, fénykép- és térképgyűjtemény van hátul táblákon! - kiválóan követhető a német páncélosok haladása, ahogy kínkeservesen, avagy lendületesen törnek éppen előre az ukrán síkságon.
A „Bäke” ezred 1944. január-februári harcai azért is érdekesek voltak számomra, mert nem egy agyonkutatott téma a nyugati vagy magyar szakirodalomban, s valahogy ezek az utolsó Ukrajna belsejében folyó harcok mindig elsikkadtak a Kurszk körül vívott csata árnyékában, holott 1944 elején a német (és román) csapatok még jócskán tartották magukat a szovjet területeken és a németek még mindig közelebb voltak Moszkvához, mint Berlinhez. Az inga ugyan már átlendült, de még nem annyira látványosan. Ez volt – Számvéber szóhasználatával – a „nagymacskák aranykora”, amikor a szovjetek sem technikailag sem harcászatilag nem voltak egy szinten a germán nehézpáncélosokkal.
Sosem kételkedtem Számvéber szakmaiságában, de most alkalmam volt a hivatkozásaiban szereplő némely adatokat ellenőrizni is, azonban hiába kerestem csomót a kákán: ha Számvéber azt írja, hogy a páncélosezrednek elsőbbsége volt 1944. január 23-án a Koljavicin településén való áthaladáskor a csendőröknek adott parancs szerint, akkor az úgy van. Felütöttem a XXXXVI. Hadtest 1944. január-februári hadinaplójának mellékleteit a NARA archívumban a 298. Frame-jénél, és ott bizony pontosan az állt, amit a szerzőnk leírt. Az orosz CAMO-t nem tudom ellenőrizni - már csak az orosztudás tökéletes hiánya miatt sem -, de nincs kétségem, hogy azok is stimmelnek. Számvéber mindenekelőtt elsődleges levéltári forrásokkal dolgozik (amerikai, orosz, német) - ez nagy erénye - , de bőven adagolja a puszta sótlan számokat és adatokat számunkra drámai valósággá alakító emlékiratok eleven leírásait hozzá. A mű németközpontú, már csak témájából adódóan is, de rendkívül hitelessé teszi, hogy minden lehetséges alkalommal szembesíti a német és orosz levéltári iratokat egymással. A megdöbbentő eredmény ennek az lesz, hogy bizony a német jelentésekben szereplő számok nagyjából a valóságot tükrözik a szovjet veszteségekkel kapcsolatban (míg fordítva ezt nem lehet elmondani…).
A Bäke-ezred tevékenységének leírása során, különösen a „Wanda” hadművelet esetén megdöbbentőek azok a kis számok, amikkel a németek operáltak a művelet egyes szakaszai során. Sok esetben a támadás ékjét mindössze néhány páncélos alkotta. A „Wanda” hadművelet igazán izgalmas eseménytörténetileg, hiszen a német erőknek körülzárt bajtársaikat – benne az 5. SS Wiking páncéloshadosztályt – kellett kimenteniük az ellenség gyűrűjéből. A Bäke-ezred nem éppen „bäkäs” módszerekkel és egy fogorvos hatékonyságával fúrta magát napról napra közelebb a csávába került bajtársak irányába. Eközben megismerkedünk a legnagyobb német harckocsizó ászokkal is. Szerintem ez talán az eddigi legjobb könyve Számvébernek pont azért, mert lehetett koncentrálni az eseménytörténetre, míg ez olyan nagy volumenű történetmesélésnél, mint mondjuk a dunántúli hadműveletek 1945 tavaszán óhatatlanul sokkal szétszórtabb, és nehezebb követni a több hadseregen átívelő cselekményeket.

A kötet kiadása minden dicséretet megérdemel, szép, esztétikus, strapabíró, egyedül azzal nem tudok megbarátkozni, hogy a védő borító alatt a kötés teljesen dísztelen kék. Ha a védőborító tönkremegy, egy teljesen jellegtelen könyvem lesz. Ötezer Forintért lehetne a kötéstáblán is valami a címen túl. Külön kiemelendő a ránézésre csaknem ötven oldalnyi kép, térkép, ábra, amely igen érzékletesen mutatja a szereplőket, hadi eseményeket. A térképek is jók, az egyetlen problémám velük a méretarány és égtájak hiánya, bár utóbbi nyilvánvalóan a szokásos. A külön fotópapírra vitt táblák plusz pontokat érnek, Számvéber régi Puedló kiadós könyveihez képest nagy az előrelépés. A Pekoban eddig nem csalódtam egyszer sem. Minőség kívül-belül. Nagyon bízom benne, hogy a kötet idegen nyelven is megjelenik majd, mert hiánypótló.

Pontszám:
Kilenc bäkäs fogorvos alezredes a tíz tigrisből.
9/10 pont

2021. augusztus 16., hétfő

Vállahatatlan könyvek S06E01 - A csábítás szakértője

Saya Lopez Ortega:

A csábítás szakértője

Szeged: Könyvmolyképző, 2021




Eredeti kiadás: The Seduction Expert (2019)
188 oldal
Fordította: Barcza Gerda Adrienne (szegény, mit szenvedhetett…)

Normál esetben egy könyvajánlót egy történelmes bejegyzés szokott követni a blogomon, de végre találtam egy megfelelő alanyt kedvenc sorozatomhoz. Bizony! Ismét egy vállalhatatlan könyv érkezik, mert sikerült egy olyan ékkőre bukkannom, ami igazi hamis üveg a sok jó könyv alkotta korona alakú könyvespolc tetején. Már a moly.hu-s tucatnyi olvasó utáni 36%-os értékelése felcsigázott, hát még amikor nemzetközi szinten is pocsék osztályzatokat láttam e „remekmű” mellett! Ritka az ilyen, meg kell becsülni, ilyenből lehet igazán vicces és gonosz könyvkritikát rittyenteni!!!

Emlékeztek Will Smith A randiguru című filmjére? Az alapötlet a következő volt (wikipedia másodpercek következnek):
„Alex „Hitch” Hitchens (Will Smith) hivatásos „randidoktor”, azaz férfiakat tanít meg az udvarlás művészetére, egy hosszútávú párkapcsolat kialakításának érdekében.”
Az ötletet azóta már lopták néhányszor (pl.: a mérhetetlenül kínos S.O.S. szerelem! című magyar celluloidtemetőhöz), de úgy látszik még mindig - többnyire életképtelen - utódokat szül. Így szökkent tollszárba Saya Lopez Ortega „regénye”, amelynek témája(?) a randiguruzás, s amely végül A csábítás szakértője című borzalmat eredményezte. Immár magyarul is magunkba roskadhatunk felette, hiszen minden ócskaságot leporolva importálnak hozzánk is, hála a könyvkapitalizmusnak. Will Smith filmje könnyed kikapcsolódás volt, mindennemű értelem nélkül, de haragudni nem lehetett rá, már csak Kevin James esetlenül aranyos játéka és – a pocsék színész, de legalább gyönyörű - Eva Mendes miatt sem. Volt egyfajta bája és romantikája. Na ezek azok, amik ebből a regényből tökéletesen hiányoznak. Pedig a borító mást ígért.

„A tavasz egyik legédesebb és legszexibb romantikus regénye” – állítja a fejreállított tűsarkú cipő melletti idézett – érthető módon – anonim „rajongótól” citálva. Én sem merném vállalni ezt a kamu maszlagot. Persze végül is Leningrádban majdnem Mercedeseket osztogattak a régi vicc szerint. Csak ugye nem Leningrádban, hanem Moszkvában, nem Mercedeseket, hanem Zaporozseceket és nem osztogattak, hanem fosztogattak, de végül is a hír csaknem igaz… Ha így nézem szintén helytálló a vélemény, csak nem a tavaszé, hanem a nyáré, nem a legédesebb, hanem a negédesebb, nem a legszexibb, hanem a legcikibb és nem romantikus, hanem inkább romanti KUSS [ezért elnézést kérek]!
Főszereplőnk a „Bárónő”, aki a női randiguru, emellett jövedelme abból áll, hogy hűtlen férjeket zsarol. Szimpi, mi? Ő az ítész, aki egyébként egy fickóhoz éppen a pénzéért menne hozzá a „sztori” szerint. Az idézőjel nagyon indokolt, mert történetvezetés az nincs. Történés se nagyon. Az utolsó 40 oldalig pusztán megismerjük a „Bárónő” környezetét és hátterét, hogy a végén az egészet otthagyja és áttegye főhadiszállását New Yorkba Párizsból, mivel leendő anyósa offenzívát indít ellene. Izgi? Hát nem, nem az. Hm… hogy is volt az idézet? „A tavasz egyik legérdesebb és legszexibb romantikus(!!!) regénye”? Aham. Feltéve, hogy egy a nyilvánvalóan ringyó és nősténysoviniszta érzelmi sérült femináci viszonya a pénzhez romantikusnak minősíthető.
A „karakterekkel” folytatnám. Kár, hogy azok sincsenek. Tulajdonképpen egy szereplőnk van, a „csábítás szakértője”, a randizás ötszörös olimpiai bajnoka, a légyottok koronázott világcsúcstartója, maga a „Bárónő”. Bár, ő se lenne! A „Bárónő” ugyanis egy arrogáns, sznob, öntelt, egoista ku... azaz hólyag (majdnem mást írtam…). Ha minden arisztokrata ilyen lenne, támogatnám a nyaktiló újbóli bevezetését. Szerencsére nem igazi bárónő, csak így hívatja magát. Munkája az, hogy nőknek megszerzi az általuk kiszemelt férfiakat. Valójában ő egy randiguru, a „csábítás szakértője”, igazi zseni. Hogy honnan tudjuk mindezt? Hát onnan, hogy elmondja vagy tízszer az első tíz oldalon, majd még jó párszor. E zsenialitásból aztán semmit sem tudunk meg a könyv sorait olvasva, mert voltaképpen vacsorázáson és pöffeszkedésen kívül semmit nem csinál. Szakértelmét ilyen esetek jellemzik:
Kivörösödik a kliense. Megoldás:
„Ez a pulzusszám-emelkedés közvetlen következménye, ami kapcsolatban áll a félelmével. De ne aggódjék, Marie majd ad valami(!?) Fenty Beauty (miért nem lenty…) kozmetikumot, hogy elfedhesse vele mindezt.”
Ennyi. Esetleg még Xanaxot ad neki intravénásan. Nem, ez most nem cinizmus volt. Tényleg ad. Gondolom egy jó kis szedálás sem ártana. Az olvasónak sem... Minek kellett a kozmetikum, holott nincs is jelen az elcsábítandó, tehát az elvörösödés jelentősége nulla??? Szinte csodálom, hogy megoldásként nem nyisszantotta le a fejét. Gondolom szívinfarktus esetén uborkás pakolást alkalmazott volna az arcra. De mi a titok? Ez a fergeteges géniusz hogyan hoz össze egy párt? Íme:
„Hagyja őket [a vaskos aktákat] az irodájában 15:58-ig, célszemélyünk 16:00-kor lép ki a sajátjából, és önnek két perc áll rendelkezésére, hogy csatlakozzék hozzá. Amikor megteszi, ügyetlenül ejtse el őket.”
És ezért pénzt fizet a klientúra!? Az egész tevékenysége ilyen kb. 10-es IQ-val összedobható ötletek tára, s emellett pusztán a külcsínre (drága ruha, ékszer, parfüm) és bornírt feminista maszlagokra szorítkozik. Márpedig, ha egy férfit valami riaszt, az éppen az utóbbi. Következetesnek sem mondható protagonistánk: egyik pillanatban fel van háborodva, hogy egy céltudatos férfi kikezd vele, majd egy oldallal odébb arról motyog, hogy a férfiak nem elég magabiztosak. Szentenciákat is kapunk: „Az erős nők élvezik rabszolgasorba dönteni a férfiakat.” Ezt az mondja, aki szerint a feleségüket megcsaló férfiak egyébként megsemmisítendők. Cuki.
A „Bárónőnek” komoly céljai is vannak:
„Ezért végzem a munkát. Hogy saját képemre és hasonlatosságomra alakítsam a nőket: küzdővé, büszkévé és tiszteletre méltóvá. Egy nap besorozom őket egy általam vezetett kosztümös feminista seregbe, és a legnagyobb természetességgel uralkodunk majd a világ tetején.”
Hát nem tudom, mennyire tiszteletre méltó, hogy pénzért és kapcsolati tőkéért megy férjhez… Ha pénzért fekszik valaki ágyába egy nő, arra nekünk más szavunk van, igaz nem olyan előkelő, mint a bárónő. Ja, egyébként a leendő férjét - aki imént kérte meg a kezét - szimplán veszett kutyának titulálja. Főszereplőnk nyilvánvalóan óvodás szinten ragadt agyilag (és az írónő is alighanem), és odáig vetemedik, hogy a neki nem tetsző személyek kávéjába köpet a titkárnőjével (személyesen még ennyire sem képes).
A Bárónő természetesen harcos feminista - mint fentebb kiderülhetett már -, aki megtorolja, ha egy férfi hűtlen, miközben elmondja, hogy számára az orgazmus „Hárommillió a Bahamákon”… Szintén jellemző, miszerint annyira feminista a szakértőnk, hogy tipikusan férfias vonásokat mutat (mikropénisz effektus): sportkocsi, pénzimádat, piálás, uralomvágy. Ezek a szimptómák pont azok, amikkel a férfiakat a feministák vádolni szokták, de úgy tűnik csak irigylik ezeket, nem pedig megvetik. Ilyen szintű feminsita baromságot régen olvastam.
A többi alakra szavakat sem érdemes vesztegetni. Chloe – az egyik munkatárs – „annak rendje és módja(!?) szerint gyűlöl minden férfit”, de szakértőnk többi segédje is csak afféle minion Gru mellett.
A könyv minden oldalát kérdőjelekkel tudnám kidíszíteni, hogy mi a - bdsrstn - akart ez lenni? Szörnyű volt. Valamiféle pátoszba próbálja a szerzőnő csomagolni a férfiak feletti női uralmat, s „A dominát”, mint jelenséget piedesztálra emelni, de hogy ennek így öncélúan mi az értelme, arra nem jöttem rá. Az egész „regény” mérhetetlenül banális, üres és semmitmondó, sehonnan sem vezet el sehova kerülőutakon.

Kinek ajánlom? Mazochistáknak. Mondanám, hogy a könyv annyira rossz, hogy az már jó, de még csak ez sem lenne igaz. Annyira rossz, hogy az már rossz. A kiadása amúgy tisztességes, a fordítás - ahhoz képest, mi a tartalom - elmegy, helyesírási hibára nem is emlékszem, de csak egy pontot emel az egészen. A Könyvmolyképző ilyen kötetekkel pedig könyvmolyokat nem, csak elkényeztetett egomániás ripacsokat képezhet. A kiadónak javaslom, jobban gondolja át, mit ad ki a kezéből, mert ez döbbenetesen rossz volt, tartalmi, etikai és minden elképzelhető szinten! Hogy ez ugyanattól jött ki, mint Abercrombie kétségtelenül zseniális kötetei, az jókora szégyenfolt. Külön poénként értelmeztem, hogy a 2019-ben megjelent könyvről a kötet végén egy 2017-re datált méltatást is olvashattam S. King-től. Mi ez, ha nem humor? Az egész regény létezésére egyetlen értelmes választ tudnék adni, hogy ez az egész csak valamiféle ördögi szatíra. Ebben az esetben zseniális, csak nem volt benne utalás arra, hogy az volna…
De a legjobb még hátra van! Ez a förmedvénye sorozatnak tervezték. Szívből remélem, hogy az olvasói visszajelzések kapcsán nálunk nem kerül fordítóhoz ez az akármi, vagy ami még jobb lenne, az író elmegy inkább valami hasznos munkát végezni!

Pontszám:
Két pohár kannás bor a tíz Chateau Lafite-ből.
2/10 pont

goodreads.com: 3.33 pont (a kommentelők több helyen jelezték, hogy bizonyosan fake tagok emelték meg a kötet értékelését)
moly.hu: 36% (!!!)

2021. augusztus 12., csütörtök

Pippa pipa lesz, s az ügyet kipipálja - Holly Jackson: Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz (könyvajánló)

Holly Jackson:
Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz


Budapest: Kolibri, 2021




Eredeti kiadás: A Good Girl’s Guide to Murder (2019)
476 oldal
Fordította: Kállai Nóra

Life is strange. Az élet különös. Holly Jackson könyvének végére érve azonnal a Square Enix 2015-ös kalandjátéka ugrott elém izgalmas történetvezetésével, meglepő fordulataival, emlékezetes karaktereivel, s mindezt a fejlesztő ráadásul képes volt megtölteni szívfacsaró érzelmi katarzisokkal. Ebben a játéknak alig nevezhető közös kalandban élő és lélegző figurákat kaptunk, akik mind cipelik saját tragédiáikat a boldogság fájdalmasan rövid pillanataiban is. Ez a rendkívül bátor, kellően progresszív - de még nem agresszívan progresszív! – játék képes könnyekig mosolyogtatni és könnyekig megsiratni. Max Caulfield, majd a folytatásban (ami tulajdonképpen előzmény: LiS: Before the Storm) Chloe Price történetét mindenkinek ajánlom csak, aki még nem találkozott vele! Holly Jackson nyilvánvalóan nem tartozik ezek közé, és ötletet kapott/lopott belőle, hogy egy regényt írjon Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz címmel, sok szempontból felismerhetően a LiS vonalvezetése alapján.

A regény vizsgafeladattal kezdődik, amely során főszereplőnk, Pippa egy öt évvel korábbi eltűnési/gyilkossági esetről ír beadandó dolgozatot. Andie Bell eltűnése köztudomás szerint gyilkosság volt, habár a lány teste nem került elő azóta sem. Pippa kiindulási alapja, hogy nem hisz a Sal bűnösségében, mivel jól ismerte a tett elkövetéssel megvádolt, majd öngyilkosságot elkövető fiút. Igazából nincs eddig semmi újdonság, ezerszer lerágott csont, krimik, bűnügyi filmek zsánere ez a felállás. Ami egyedivé teszi, az részben a regény young adult (YA) volta (mivel stílusában egyértelműen fiataloknak írták) és részben dokumentumregény-szerű felépítése. Holly Jackson leveleken, interjúkon keresztül mutatja be a szereplőket, a kisváros kapcsolatrendszerét, hálózatát. Egy brit kisváros ez, ahol az emberek olyanok, mint az emberek általában: gonoszok, gyengék, esendők, majd jók, erősek és megingathatatlanok. Áthatja őket az előítélet és a rossz tapasztalat, s ezt rendszerint kicsinyességben élik ki.

(Itt egy kis kitérőt teszek. Talán kár is kiemelnem, de a regény megfutja a kötelező köröket. Az elején téptem a hajam: minden divatos progresszív motívum ott tobzódik az első 80 oldalon. Kapott nyalintást az egyik - most a jó ízlés miatt meg nem nevezett - testrészére Michelle Obama, a Netflix, a brit elitegyetemek, a politikai aktivizmus, az oknyomozó újságírás, van beszólás Trumpnak, et cetera. Mintha az amerikai demokrata párt kiadványa lenne (miért nem Thatcher, ha már brit az írónő, miért egy ex amerikai first lady???). Néha már nevetségesen didaktikusan kapjuk az amúgy is agyonsulykolt posztmodern dogmákat. A gyilkossággal vádolt indiai srác családját a helyiek kiközösítik, nyíltan gonoszak velük, vagy csak összesúgnak a hátuk mögött. Kétségtelen: az emberek ilyenek. Gyerekkoromban nekünk is mutogattak Csornán egy férfit, akit csak gyilkosnak hívtak. Sosem tudtam meg, ténylegesen mit, miért, kicsodán micsodát követett el, de ha a parkban - ahol játszottunk - megjelent, azonnal összenézett mindenki. Helyes volt? Nem. Érthető volt? Nagyon is! Egyszerűen nem természetes egy gyilkos (van annak hitt személy) jelenléte a kisvárosban. Ebben a regényben is minden kisebbségi jó, legyen az egy indiai srác, vagy nigériai mostohaapa. S természetesen az összes negatív alak fehér a történetben, bár - legyünk igazságosak - legalább nem minden fehér gonosz. A legundorítóbb karakter azért - biztos, ami biztos -, magas szőke kékszemű srác. Mert ugye a sztereotípiák csak akkor rosszak, ha a „mieinkre” vonatkoznak…
Igazából meguntam, hogy minden könyvnél ez tolakodik be a fejembe - nyilván az én hibám is -, de egyszerűen nem tudom eldönteni, az-e a jó, hogyha állandóan szóvá teszem, vagy az, ha már szóvá sem teszem, s elfogadom, mint kötelező vörös farok a mostani világrendben. Egyelőre inkább szóvá teszem.)

A regényhez visszatérve! Jackson műve tele klasszikus klisékkel:

- nyomozópáros (Piphez csatlakozik a „gyilkos” öccse, Ravi)
- a rendőrségben nem bízhatnak, mert korrupt
- a rendőrök emellett hülyék is, hiszen nyilvánvaló dolgot sem vettek észre
- idegen házba való betörés jó cél érdekében
- ám pont hazajön a tulaj valamiért, s így irány a szekrény
- fenyegetőlevelek küldözgetése

Némelyik nagyon jól működött, mástól lerágott körömmel kapartam arcomról az epidermiszt. Igazából utólag nem érdekel, hogy nem hibátlan. A történet izgalmas volt, a nyomozás fordulatos, a tempó feszített, és egy percre sem veszített lendületéből. A sztori magával ragadott, egy oldalig sem laposodott el. Pip alakját sikerült jól összeraknia a szerzőnek, kedveltem minden idealizmusával és túlzásával együtt, ami amúgy sem áll rosszul egy tizenévesnek még. A karakterek szerethetőek, még ha alapvetően duális szerkezetben jókra és rosszakra vannak is osztva, bár néhány bukott angyal és esendő pillanat is akad benne.
A hamis nyomok némelyike nagyon jól sikerült, egyikkel konkrétan teljesen becsapott az írónő (egy monogrammal), s mondhatni Jackson elvitt rossz utakra engem. Még mindig nem tudom, hogy ez a csapda, amibe beleléptem, egyáltalán szándékos volt-e, vagy a szerző maga sem vett észre egy összecsengést. Van pár elvarratlan szál, amire nem kaptam választ, és a vége kissé túlbonyolított megoldást hozott - bőven megállt volna az egyik extra csavar nélkül is -, de jól összerakott, jól felépített a történet, és imádtam olvasni.
A regényben nagyon ötletes volt az áldokumentumok hozzáadása a sztorihoz, nagyon kedvelem az ilyeneket. A hivatalos jegyzőkönyvek, térképek, SMS-ek, interjúrészletek szerintem nagyon jól passzolnak a krimikhez, növelik a történet hitelét, valóságosabb lesz tőlük az eset. A regényben nagyon tetszett az is, hogy okos regény. Okos abból a szempontból, hogy a műveltséget, a tanultságot és a kritikai hozzáállást propagálja, ami ma már nem is olyan természetes. Tömérdek rendkívül buta gyermek- és ifjúsági mesét, regény, rajzfilmet tudnék felsorolni, amelyek úgy hatnak a neurális hálózatra, akár egy EMP-bomba az elektromosra. Vagy mint a pángalaktikus gégepukkasztó „olyan, mint amikor szétverik az ember agyát egy lédús citromszelettel, melyet vaskos aranytéglára erősítettek”, csak hogy klasszikust idézzünk… Egyszer-egyszer elmegy, de biztos nem tesz jót hosszútávon.
Jackson mondanivalója is szimpatikus: figyeljünk egymásra, mert az apró bűnök, kicsi úttévesztések tragédiákba torkollhatnak, s ami egy embernek megoldhatatlan és nyomasztó probléma, valaki mellett könnyen lehet, hogy nem az. Ehhez csupán némi jó szándékkal kell egymás felé fordulnunk, méghozzá időben. A kötet külön kiemeli a fiatalok egymással szembeni időnkénti indokolatlan terrorisztikus viselkedését, amikor megalázni és megfélemlíteni (ma divatos és általam utált szóval: bullying) akarnak másokat. Sajnos ez a mindennapokban is így van: hihetetlenül gonoszak tudnak lenni egymással, s míg egy felnőttet már megregulázott annyira a társadalom és a tapasztalat, hogy érzékelje rendszerint, ha elveti a sulykot, a gyerekek és tinik esetében még nincs így.

Kinek való a Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz? Elég széles a spektrum. Elárulom, azért a regény elsősorban lányoknak szól - ha valakinek mondjuk a címből nem esett volna le… -, ennélfogva hőse az önálló, vakmerő, magáért és elveiért kiálló (majdnem)nő, aki kétségtelenül sokszor idegesítően viselkedik, de értékelendő minta. Hangsúlyozottan érdemes felhívnom a figyelmet, hogy bár ifjúságinak nevezem a történetet (tipikus YA krimi), de azért kemény dolgok vannak benne, a szexuális bántalmazástól a kábítószerezésen át egészen a gyilkosságig. A hanghordozás ugyan könnyed és fiatalos, de ez a tartalom felé megtévesztő lehet. Inkább 16-os vagy 18-as, mintsem 14-es karikát érdemel. Az intelligensebb gimiseknek javallott, akik fogékonyak a társadalomkritikára, és képesek komoly empátiával tekinteni az esendőbb társaikra. Emellett minden krimikedvelő is örömét leli majd benne, mert jócskán felülmúl néhány agyonsztárolt skandináv krimit, és krimi volta mellett könnyeden szórakoztató is egyben, aranyos humorral.
A kötet kiadása nem különösebben nyerte el a tetszésemet, sem borító (az angol kiadásét vették át), sem a tartóssága nem tetszik. Előbbi elmegy kategória, de eléggé semmilyen, utóbbi határozottan gyengének látszik (na nem Gabo-féle fűzött, de azért elég rossz). Igaz belül a dokumentumok tipográfiája javít ezen, és nem túl drága mai szinten a kötet. Ha valaki nagyon ki akarja nyitni a könyvet, hamarosan jó eséllyel kiesnek majd a lapok, a ragasztott fűzés nem tűnik bíztatónak hosszútávon.
Mint kiderült, a regény egy sorozat első része (naná, mi lenne…), így bizonyára hamarosan magyarul is megkapjuk a folytatást, ami a goodreads osztályzata alapján szintén jól sikerült kis mű lehet.

Összességében a könyv jó volt, nagyon élveztem. S most, mire ide értem a könyvkritikában, már el is feledkeztem a kezdeti bosszúságomról. Bevallom: nem hittem volna, hogy ez lesz a végeredmény a 40. oldal környékén járva... Az élet tényleg különös.

Pontszám:
Nyolc és fél jó kislány a tíz rosszból.
8.5/10 pont

goodreads.com: 4.35 pont
moly.hu: 95%