Könyvajánló: Jo Nesbo - A birodalom

Könyvajánló:

Jo Nesbo: A Birodalom

Eredeti cím: Kongeriket (2020)

Budapest: Animus, 2020

479 oldal

fordította: Sulyok Viktória

Minden évre egy Nesbo sorozatunk második részében (igazából elég sokat olvastam tőle, de valami ismeretlen oknál [=lustaság - HG] fogva a tavalyi Kés volt az első, amit részletesebben elemeztem) ezúttal a norvég mester 2020 végén érkezett új regényét nézzük meg közelebbről, az A birodalom című thrillert.

Bizony, ez a regény egyértelműen pszichothriller és nem bűnügyi regény, még ha nyomozást, s nyomozókat nyomokban tartalmaz is a nyomtatvány. Főhősünk Roy - E/1-ben ő adja elő nekünk történetét -, egy magának való, remeteként mindenkitől elszigetelődni vágyó erdei ember, aki aprócska hegyi birodalmát igazgatja, s célja egy saját benzinkút. Nesbo elég érdekesen építi fel főszereplőjét, egyszerűen képtelen az ember rájönni, hogy egész pontosan milyen beütése van. Mármint nem Nesbo-nek, hanem Roynak, hiszen Nesbo csak simán szemétkedik velünk végig a regény során. Azt hamar megtudjuk, hogy Royt múltbeli árnyak kísértik, de a sötét gyermekkor során ténylegesen rá eső - illetve éppen általa vetett - árnyék mennyiségét és minőségét nehéz kideríteni eleinte. Hol szimpatikus erős karakter a szereplőnk, hol hiszékenyke, aki csokit ültet, hátha lesz belőle Tibicsokifa. Kicsit odébb pár oldallal megint azt gondoltam, egészen remek alak, ez a Roy boy, majd újra meg voltam győződve, hogy egy empátiából „csillagos egyes alá”-ra vizsgázó tanuló. Csak az utolsó oldalakon döntöttem el végül melyik az igazabb. De ezt persze nem árulhatom el. Bocsika. :-P Szerintem nem sikerült túl jól felépíteni Royt, nem nagyon hiszem, hogy ilyen személy létezhetne a valóságban, túl sok ellentmondás került bele. Persze nyilvánvaló, hogy Nesbo szívat szándékosan, és bizonytalanságban akar minket tartani olvasás közben. Ez az ellentmondásokból áradó hitelességi deficit végig zavart, pedig a norvég kisvárosi létet nagyon hangulatosan sikerült lefesteni az írónak. A felvonultatott alakok érdekesek, titokzatosak, jól adják vissza azt tényt, hogy bármennyire is ismerünk valakit, mégsem láthatunk a fejébe.

Roy kényelmes és mogorva egyhangúságban vegetáló világát alapvetően felkavarja öccsének, Carlnak érkezése. Az öcsike újsütetű karibi feleségével toppan be, meg egy hajmeresztő fejlesztési tervvel, amit sikerül is sármjával átverni a közösségen. Mindannyian ismerünk ilyen „Carl”-okat, akik behízelgő modorban tudnak az emberekre ráerőszakolni olyan dolgokat, amikre semmi szükségük sincsen, s a végén még örülünk is, hogy megvettük tőle a műanyagkés-élezőkészletet most csak 999999 Norvég koronáért. Carl az elszabadult hajóágyú, amelyik oda-vissza gurul a sorhajó szűkös alsó ágyúfedélzetén, és végül jó eséllyel elsüllyeszti az egész hajót, hullámsírba küldve teljes legénységét. Természetesen őt még a fulladás előtt éppen felszedi egy luxusjacht, fedélzetén a Miss Topless szépségverseny indulóival, akik koktélokkal kínálják, s röhögcsélve és gúnyolódva nézik aztán közösen a hajótörötteket a jakuzziból.

A könyv sok szempontból ősi filozófiai problémát fejteget, azt a dilemmát, hogy mi az a határ, ahol a baráti - vagy jelen esetben testvéri - szeretet már nem kompenzálja a barát/testvér létéből fakadó problémákat. Vajon meddig terjed az egészséges hűség? Ilyen szempontból ez a családi összetartozás regénye. A beteges családi összetartozásé, az együtt átélt traumák okozta mély összetartozásé, amikor rajtuk kívül mindenki ellenség, és a megsemmisítésükre tör. A Roy és Carl közti kapcsolat mélysége nekem túl sok volt, bevallom.

A történet skandináv krimikhez méltó módon dúskál szimpatikusnál szimpatikusabb karakterekben. Na jó: hazudtam. Valójában mindenki egy komplexusos állat a regényben, akiknek az érzelmi intelligencia-mutatója valahol az abszolút nullánál fagyott be, míg az empatikus képességeik egy fatuskóéval vetekednek. Hogy maga az eseménytörténet mennyire jó? Igazából nem sok minden történik, sokkal izgalmasabb a múltbeli történések rekonstruálása a szerző által szándékos balladai homályban, mint a jelenben lezajlóké. A komor hangulat adott a regény során, az atmoszféra erős, az események menete lassú, ami passzol is főszereplőnkhöz és a kisvárosi hangulathoz.

Összegezve: jó könyv ez, de inkább pszichológiai családregény, így a Harry Hole-hoz szokott olvasó csalódhat, amennyiben ismét pergős krimit vár. A hitelessége a sztorinak nálam itt-ott megbicsaklott, mikor túl simán mentek dolgok, túl hihetetlenül reagáltak személyek, de élveztem az olvasását.

A kiadvány a sorozat szokásos jellegzetességeit hozza, fűzött, de strapabíró, jellegzetes borító, de nem giccses. A német birodalmi vörös-fehér-fekete színek tökéletesen passzoltak a címhez és a skandináv krimik fehér havon vörös vér motívumához.

Pontszám:

Hét és fél birodalmi vaskereszt a tízből.

7.5/10 pont

moly.hu: 86%

goodreads.com: 3.86 pont