Ki gépen száll fölötte... Erich Sommer - Luftwaffe sas (könyvajánló)

Erich Sommer: Luftwaffe sas

Bp.: Európa, 2019

 

Eredeti megjelenés:

Luftwaffe Eagle, 2018

Fordította: Dr. Molnár György

411 oldal

 

Szeretem az emlékiratokat (Itt olvasható Hitler testőrének memoárjáról írt beszámolóm). A nap, mint nap vezetett háborús naplókkal ellentétben a memoárnak megvan az előnye, hogy az írója összefüggéseiben látja a dolgokat, ráadásul rendszerint lényegesen szórakoztatóbb olvasmányélmény. Hátulütője persze, hogy az emlékezet az idővel megkopik, a történeteket az agy - szándékosan vagy akaratlanul - kiszínezi, és a pontosság kevésbé erős oldala, mint a szinte azonnal lejegyzett naplóknak. Mostanában rákaptam a második világháborús visszaemlékezésekre, s zsinórban a harmadikon vagyok éppen túl. Az első egy páncélostiszté, a második egy páncélgépkocsis felderítőé, a harmadik pedig egy pilótáé volt. Utóbbiról lesz most szó, Erich Sommer eredetileg 2018-ban, nálunk tavaly megjelent írásáról.

 

Erich Sommer a világháború után nem maradt a szétbombázott Németországban, hanem Ausztráliába költözött feleségével, ahol ott is ragadt 2005-ös haláláig. A 70-es években kezdte összeállítani világháborús emlékeit, amiből ez az egészen vaskos kötet kerekedett végül ki. Kétségtelenül nem a Luftwafe sas a legizgalmasabb memoár a második világégésről, hiszen a benne leírt harci cselekmények száma meglepően kevés, ahhoz képest, milyen terjedelmes olvasmány. Ellenben nagyon különleges, mert olyas valaki írta, aki messze nem hétköznapi feladatokat kapott a harcok során. Sommer nagyon speciális részébe nyújt bepillantást a háborús mindennapokba, hiszen a német légierőnél szolgált. Eleve pilóta visszaemlékezéséből kevesebb van, s ami van az is inkább vadászrepülőké (nekem is Adolf Gallandé van fenn a polcomon). Ezzel szemben igen kevés repülős felderítő, vagy bombázó katonai életébe kaphatunk ilyen betekintést, pláne nem olyanéba, aki az elsők között repült Arado AR 234-es sugárhajtású bombázóval… Sommer részt vett Nagy Britannia bombázásában, harcolt a Krím félszigeten a szovjetek, Norvégiában, Franciaországban és Olaszországban az angolszász erők ellen, kísérleti gépekkel végzett repüléseket, s nevéhez fűződik a sugárhajtóműves géppel véghezvitt első légifelderítés a világtörténelemben (Normandia felett). Azért ez impozáns lista.

Legtöbben – talán a háborús filmek miatt – úgy vélik, a háború abból áll, hogy csata követ csatát, bevetés bevetést, holott, ahogy kedvenc Abercrombie-m mondta egyik regényében: a háború 99% döglesztő unalom és 1% iszonyú rettegés. Sommer a háború bevetésektől mentes napjaiba is betekintést enged, 1944-ben ismerkedik meg későbbi feleségével is a franciaországi hadműveletek során. A leírások technikailag részletezők, s több helyen korabeli feljegyzéseket hasznosíthatott, hogy felfrissítse emlékeit, és láthatóan az összeállítás során szakmunkák eredményeit is hasznosította már. A legérdekesebb – aligha csak számomra – az a rész, ahol az 1944-es harcok során végzett felderítésekről ír, különösen az ardenneki német támadást megelőző bevetések. Emellett egy esetben a 2. magyar hadsereg mellett bevetett 1. repülőcsoport távolfelderítő osztályról ír, nagyon pozitívan. Bevallom, nem vagyok nagy ismerője a Luftwaffénak és a II. világháborús német repülőgépeknek, valahogy régebben a légi hadviselés sohasem foglalkoztatott különösebben, és csak az utóbbi években éreztem rá ennek az ízére. Ez minden bizonnyal abból fakad, hogy többnyire olyan korokkal (ókor, középkor) foglalkoztam, ahol nem merül fel a légi hadviselés problematikája… Persze azért általános képem volt róla, és felismerem a Stukát a fotókon, de most sokat tanultam e kötet által, főleg a technikai részletek esetében, mint a németek által használt radarok és célzókészülékek. Egészen meglepett milyen modern eszközök voltak már akkor is használatban, mint a radarvezérelt, szinte automata bombavető (X-verfahren), robotpilóta és hasonlók. A sugárhajtóművel működő Ar 234-esekről azért tudtam, de most neten jobban utánanézve egészen elbűvölt milyen gyönyörű járművek voltak ezek a csupaüveg pilótafülkéikkel.

A kötetből sugárzik a büszkeség, kiolvashatóan semmit sem bánt meg akkori tetteiből (holott lebombázott egy busznyi britet), még ha Németország akkori vezetőiről ejt is egy-két negatív mondatot. Sommer megállta a helyét nehéz helyzetekben, és ezt tudja is magáról. Érezhetően egy fokkal sem tartja hibásabbnak, sem gonoszabbnak a német katonák világháborús tetteit, mint a szövetségesekét (pláne nem a szovjetekéhez képest). Nincs itt egy szótagnyi mea culpa, vagy hódolat a győztesek felé! Érdekes, hogy már zsinórban a második olyan német visszaemlékezés ment át a kezem között Sommeréval, amely kiemeli a francia ellenállók embertelenségét. Míg a német katonák szerinte tisztességesen bántak a francia civilekkel a megszállás idején, a makizárokról így ír, mikor egy orvul rátámadó partizánt arcon lőtt:

„Igen csekély részvétet éreztem a partizánok vagy bármely felfegyverkezett polgári személy iránt, aki engem akar hátba lőni – engem mint egyértelműen meghatározott, egyenruhás célpontot. Az ilyenek nők szoknyája mögé rejtőznek, és ily módon minden civil életét veszélyeztetik. Az adott körülmények között, amelyeket az ilyen „civilek” teremtettek, egy percig se tétováztam volna, hogy előbb lőjek, és csak aztán tegyek fel kérdéseket.”

Álláspontja - úgy gondolom - tökéletesen érthető, a korban ez volt az általános a civil ruhás fegyveresek ellen. Elég szégyen, hogy a partizánok a mai napig rendszerint pozitív hősökként vannak elkönyvelve.

Negatívum? Van. Elsősorban az okozott szívfájdalmat, hogy egy fotókkal meglehetősen gazdagon illusztrált kiadás esetében - amely 5000 Forint -, miért kellett spórolni a fotópapíron. A fényképek elszórtan helyezkednek el a szöveg közé beszúrva, holott ennyi pénzért azért már lehetett volna külön táblákba összegyűjteni őket, és tisztességes minőségben felvonultatni egymás mellett. A másik észrevételem, hogy itt-ott azért komolyan felmerült bennem, hogy szerzőnk időnként túlzásokba esik saját szerepét illetően… Bár ki tudja, ahogy ő is írta, egy háború tele van elképesztő véletlenekkel és hihetetlen történetekkel.

Összegzés:

AZ Európa kiadó kétségtelenül minőségi kiadványt tett fel a könyvespolcokra, igényes – német birodalmi színekben pompázó, s ezáltal értő szemeket vonzó – borítóval, jó kötéssel, és… egészen magas árral. A bosszantó csak a már említett spórolás a fényképeken, holott az árba bele kellett volna, hogy férjenek a tisztességes minőségű képek. Így az ár azonban pofátlanul magas, a Hajjánál ugyanennyiért dobták piacra von Rosen emlékiratát, amelyet végig csaknem fotópapírra nyomtak, és van benne 400(!) fotógráfia! Ez ellen az sem mentség, ha esetleg az eredeti is ilyesmi volt. A magyar szöveg élvezetes stílusban adja vissza az eredetit, a jegyzetek szintén adnak hozzá a sztorihoz. Ez a munka minden II. világháború iránt érdeklődőnek érdekes lesz, ráadásul egyedi a tömegével megjelenő memoárok között is tartalmánál fogva. Nagyon jó lenne, ha magyar memoárok is kerülnének a boltokba a II. világháború időszakából, mert abból sajnos nincs túl sok új az elmúlt években (azért akad: Billnitzer Ernőé például).

 

Értékelés:

Nyolc Arado a tíz Junckersből.

8/10

 

www.moly.hu: 95 %

www.goodreads.com: 4.57 pont

(2020. július 14-én)