Párhuzamos könyv- és filmajánló: Az első ember (First Man)

James R. Hansen:

Az első ember – Neil Armstrong élete

Budapest: Akkord, 2018

560 oldal

Eredeti cím: First Man – The Life of Neil A. Armstrong (2018)

Fordította: Both Előd, Dancsó Béla

Csaknem pontosan egy éve, tavaly márciusban írtam Barbree Armstrong életrajzáról, s most elolvastam Hansen Az első emberét, amelyből a tavaly bemutatott hollywoodi – botrányoktól sem mentes – film is készült. Összehasonlítva azt kell, mondjam, hogy ez a jobb.

Barbreevel ellentétben Hansen szigorú kronológiai sorrendben halad, így roppant egyszerűen követhető. Megismerkedünk Armstrong felmenőivel is, ami érdekes, bár nem túl fontos többlet. Szerzőnk kiemelten igyekszik megcáfolni több legendát, amelyek népszerűek, ámde nem igazak, s többnyire 1969 körül születtek, Blikk színvonalú bulvárlapoknak köszönhetően. Ilyen az például, mikor egy amatőr csillagász azt állította, hogy a gyermek Neil nála figyelte távcsövön a Holdat, s már akkor oda vágyott. Armstrong és osztály valóban járt ennél a fickónál, ám az űrhajós semmi ennél többet nem erősített meg Hansennek. Ebben a kötetben is szembeszökő Armstrong csendes hétköznapisága. A világ legünnepeltebb embere lett, s mégsem szállt fejébe a dicsőség, nem akart élete végéig ellébecolni az elért sikerből. Csak űrhajótól szállt el, de sohasem magától. Csöndes, szolid ember volt, aki pont ennek köszönhette, hogy az lehetett, aki lett. Ha hősködik és keresi az életveszélyt, mint egy Star Trek-es ifjú James T. Kirk, alighanem meg sem éri 1969-et. Az ilyen pusztán Hollywood fantáziavilága. Hansen nem igyekszik a bennfentesség látszatát sem kelteni, pusztán szintetizálja az elmúlt 50 évben meg jelent interjúk és dokumentumok tényeit. Ettől jó. A kötet tele érdekes technikai adalékokkal is, amelyek sokszor mai szemmel megmosolyogtatóak, viszont elhelyeznek minket a 60-as évek technikai világában. A mobiltelefonba épített számítógépek modernitásában elképesztő, hogy a Gemini-8-ba beépített 23 kg-os (!) számítógép ferritgyűrűs memóriája kevesebb, mint 20 KByte-os volt, s az Apollo-11-é sem volt sokkal nagyobb! És ezzel jutottak el a Holdra! Igaz, nem Windows futott rajta…

Bemutatja a kötet természetesen Armstrong két Apollo-s útitársát is, akik közül Mike Collins egyértelműen szimpatikusabb, Edwin „Buzz” Aldrin meg vitathatatlanul az izgalmasabb karakter. Hansen időnként meglepően negatív Aldrinnal kapcsolatban, különösen a „ki legyen az első” kérdés esetén. Nem szabad elfeledni azonban Aldrin esetében, miszerint a meglehetősen versengő életmódot folytató pilóták bármelyikének nehéz lehetett volna megélni, hogy nem ő lesz az első Holdra lépő, így nem az ő nevét fogja mindenki ismerni, hanem a társáét. Itt a történelembe való bekerülés volt a tét! Talán Aldrin valóban „nehéz” ember volt űrhajósként – Hansen könyvéből tudtam meg, hogy kevesen akartak vele együtt dolgozni, s Armstrongnak is felajánlották, hogy lecserélheti másvalakire a holdutazás előtt! -, ugyanakkor a hetvenes éveiben is kemény „Buzz” méltán lett a második ember. Itt is ugyanaz derül ki viszont, mint a másik életrajzban: Armstrongnál tökéletesebb választás nem lehetett. Egyszerre volt klasszikusan „all american” és mégis megfelelt az egész emberiség követének is.

A biográfia felépítését tekintve az 560 oldal első ötöde szól nagyjából Armstrong űrrepülés előtti életétől, majd szintén ennyi az Apolló 11-ig való felkészüléséről, benne a Gemini 8-as első kilövésével. Kétötöd jut az Apolló 11-es nagy kalandra, majd a maradék szöveg annak haláláig követi a főhős sorsát.  

A szenzációra szomjazó olvasók számára talán száraz lehet ez a könyv, de aki nem bulvárra vágyik, az igencsak találhat itt csemegéket. Nem tudtam azt sem, hogy Aldrin megáldozott két szín alatt a Holdon (a történelemben az első idegen égitesten), vagy hogy a magyar zászló egy kis változata szintén járt égi kísérőnkön, mint ahogy minden 1969-ben létező országé. Hansen elképesztő részletgazdagsággal mondja el, mennyit lehet tudni arról, pontosan mi jutott el a Holdra, vagy a holdkompra, s mit hagytak ott az űrutazók. A kötet rendkívül adatgazdag csemegékben. A kötethez bőséges irodalomjegyzék tartozik, ami bizonyítja, hogy Hansen könyve valódi kutatás eredménye, s lényegesen szakszerűbb, mint Barbree - egyébként szintén jó - alkotása. Három részre elosztva fényképek is vannak a kötetben, fotópapíron, ami dicséretes, bár picik a fotográfiák.

A kötet legfájóbb pontja - pontosabban felülete - a borító. Mindig rühelltem a mozifilmes borítókat, de Az első ember esetében - ha ez lehetséges - , még jobban utálom. Itt van Armstrong egy igazi hős, erre életrajzának elején ott bámul mereven a semmibe egy Ryan Gosling. Egy fikció esetében, mint A marsi, még elment, de életrajz esetében konkrét Btk. paragrafus alá kellene essen egy ilyen rossz döntés. Méltánytalan. Csúnya A kötés hajlamos megvetemedni, de nem rossz. És azt írtam már, hogy mennyire utálom a borítót???

A kötet osztályzat:

Nyolc és fél ementáli a tíz sajtból van a Holdból.

8.5/10 pont

moly.hu: 3.75 pont (4 csillagozás)

goodreads.com: 4.06 pont (2214 értékelés)

És akkor térjünk is át egy kis lépéssel, avagy óriási ugrással a filmre!

Az első ember

First Man, 2018

Rendezte: Damien Chazelle

Rögtön egy kérdés: egy film, ami a Holdra szállásról szól és 141 perces, az miért alig fél órát szán erre ténylegesen? Egyszerűen nem értem. Sajnos Az első ember című film nem működik, noha időnként nagyon látványos. A történetvezetés teljesen szétesik, szkeccsek egymás után: Armstrong X-15-öst vezet, majd otthon van, Armstrong űrhajósnak áll, majd megint otthon van, Armstrong a Gemini-8 parancsnoka, majd újra otthoni jelenet jön. Egy ilyen ciklikusság akár jó is lehetne, de itt nem az. Családi drámát akartak forgatni, ahelyett, hogy történelmi filmet „csináltak” volna, s ehhez Hansen könyve - érdemei elismerése mellett - nem alkalmas. Az életrajz, életrajz, s nem lelki vívódásról szól. Armstrong feleségének, sem kislányának jelentősége – minden tiszteletem mellett – elhalványul az első lépés mellett, amelyet az emberiség megtett egy idegen égitesten. A dokumentumokból felépülő biográfia nem alkalmas drámának! Egyetlen szereplője van gyakorlatilag, s mellette a fő a tevékenység, amit elvégzett. A Holdra még csak eljutunk a filmben, de ez utóbbiból nem kapunk semmit. Neil Armstrong egyszerűen alkalmatlan családi dráma szereplőjének, mert ezt az oldalát sohasem mutatta meg a világnak. Mindkét általam olvasott életrajza nélkülözi az ilyen részleteket, mert azokat nem kötötte a közvélemény kíváncsi orrára. Nem vagyok rendező, de ha rám bízzák, akkor sokkal inkább az űrhajós társakra és a NASA-ra hegyeztem volna ki a dolgot.  Aldrin kínálja magát mint ígéretes páciens, s ezt Damien Chazelle megérezte, ezért próbálkozott összerakni egy igazi szerethető „pöcs” figuráját, erősen lebutítva az "Buzz" valódi karakterét. Aldrin ugyanis, amellett, hogy katonai családból származott (édesapja ezredesi rangig jutott), s vadászgépet vezetett a Koreai háborúban (lelőtt két MIG-15-öst is!), műszaki egyetemet végzett, és ő volt az első doktorival rendelkező űrhajós!  

Armstrongról a filmből nem derül ki, miért alkalmas erre a küldetésre, sőt képesek voltak egy depresszív karaktert alakítani belőle. Szinte vártam, hogy a Holdon Gosling leveszi a szkafandert, hogy végre kiélhesse szuicid hajlamát. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen mentális állapotban lévő embert nem lehetett volna Holdra küldeni, maximum pszichiáterhez.

Olyan kár, mert amikor landolunk Goslinggal a Hold felszínén, az mind látványilag és mind zeneileg kitűnő. A holdkomp landolása az egész film legjobb jelenete, s szó szerint követi a valós eseményeket. A Hold megpillantása a nyitott ajtóból Armstronggal együtt szintén sokkoló, ahogy megtapasztaljuk az égbolt hiányát és a tökéletes csendet. Ám a fantasztikus lépés után egyszerűen elvágták a sztorit. Armstrong mintha azért ment volna oda, hogy karkötőt hajigáljon kráterbe, holott 22 órát töltöttek a felszínen a komppal, melyből a másfél órás EVA tömény fizikai munka és kísérlet volt! Ebből miért nem kapunk semmit? Technikailag talán untatná a közönséget, de biztos lett volna valami köztes megoldás!

A filmből jó pár jelenet nélkülözhető, mivel semmit nem adnak ahhoz hozzá. Ugyanakkor a lélegzetelállító részek között komoly hézagok vannak, melyek olyan vontatottá teszik a sztorit, mint egy pótkocsi. Nagy kár, nagy kár… 

Imdb: 7.4 csillag

Rotten Tomatoes: 87 ill. 66%