Elena
Favili – Francesca Cavallo:
Esti mesék
lázadó lányoknak
Budapest:
Móra, 2017
Eredeti
megjelenés:
Good
Night Stories for Rebel Girls, 2016
212
oldal
Fordította:
Todero Anna
Az
Esti mesék lázadó lányoknak a legrosszabb papír- és
festékhalmaz, amit 2018-ban olvastam, ezt nyugodtan kijelenthetem,
még akkor is, ha a feminista társadalom ismét ki fog vetni
magából. Hála Istennek... Már első átforgatás után éreztem,
hogy ez lesz a következő írás a vállalhatatlan
könyvek – mostanában szerencsére ritkán megjelenő –
sorozatomban.
A
lázadás egyike azon szavaknak, amely a XX. századi
agresszív-progresszív aktivizmus teljesen eltérített eredeti
jelentésétől. A lázadó a történelemben sohasem bírt pozitív
töltettel. A lázadó a törvényes rend ellen lázadt, sőt az
isteni rendezés ellen. A rebellis a már befejezett háborút
(latinból: re + bellis) újítja fel, felforgatva a békét. De a
magyar lázadás szó is a természetes, egészséges állapottól
való eltérést jelenti, hiszen a láz/lázas szóból ered.
Hasonlóan a magyarban szintén eredetileg negatív jelentéstartalmú
forradalomhoz (forr-forrong) tehát egy tipikus átértelmezéssel,
újbeszél nyelvvel állunk szemben. Használjuk a szavakat helyesen,
és ne a Star Wars univerzumot akarjuk kivetíteni a valós
világunkra!
Már
a kötet mottója is agyrém:
„A
világ lázadó lányainak: álmodj nagyobbat, törj magasabbra,
küzdj keményebben, és ha kétségeid támadnak, ne
feledd, igazad van!” [kiemelés
tőlem!]
Totális
baromság. Miért lenne igaza? Ennek így önmagában semmi értelme!
Miben lenne igaza? Azért lenne igaza, mert lány? Az embernek
rendszerint azért szokott valamiben igaza lenni, mert azt a
dolgot/tényt jobban ismeri, mint a másik illető, akivel szemben
igaza van. De itt hol az a valami? Csak ezért mert egy lány
álmodozik, már igaza van? Abszurd. Ha valakiből egy elkényeztetett, akaratos hisztis pi... libát akarunk nevelni, akkor ez a mottó
persze tökéletes. Nem emlékszem, melyik hölgynél, de azt
leírták, hogy késett a repülőgépe, de addig nyafogott, hogy
áttették egy másikra. Mennyire más szemlélet ez, mint mondjuk
amit Chris
Hadfieldnél olvastam pár hete, aki mérhetetlen
szerénységgel tudott írni saját hibáiról, teljesítményéről,
holott lenne mire felvágnia!
Persze
csak kiragadott példák lesznek a 100 „meséből”, de azért
vizsgáljunk meg közülük néhányat, hiszen, mint csepp
tartalmazza a tengert!
Itt
van mondjuk a portugál Maya
Gabeira, aki egy sérülés után is elérte, hogy a világ egyik
legjobb szörföseként hihetetlen nagy hullámokat lovagolt meg.
Oké, ez tök szép, de az állítás, hogy valaki a 2000-es évek
elején lázadónak számítson csak azért, mert nő létére
szörfözik, finoman szólva túlzás. Jó, vagy rossz, de emlékszem
a 2000-es évek elejére, és nem az rémlik, hogy a hölgyek egész
nap a konyhában főzőcskéztek, míg marcona férfiak ostorral
csaptak közéjük, ha nem ízlett az étel. Mellesleg az Egyesült
Államokban már 1959-ben film
készült női szörfösökről. Tehát nem áll meg sem az
úttörés jelleg, sem a lázadás jelleg. Utóbbit legfeljebb az
édesapjánál lehetne felfedezni, aki egy brazil kommunista
terrorcsoport tagja volt...
De
ha már sportolónők! Gabeira legalább figyelmet érdemel, mint aki
letett valami teljesítményt az asztalra/vízre. Amna
Al Haddadról ugyanezt nem lehet elmondani. Amna egy
Emírségekbeli súlyemelőnő. Szép, hogy sportra inspirál, de
teljesítménye annyi, hogy egész testet takaró muszlim öltözetben
nem(!) jutott ki az olimpiára 2016-ban... Ha be akarok kerülni majd
egy Esti
mesék lázadó fiúknak kötetbe,
ezek szerint elég lesz alsónadrágban mennem sífutásra, és tuti
sikerül. Mármint nem a jó helyezés, hanem a fagyhalál és a
könyvbe kerülés.
Azt
sem lehet nem észrevenni, mekkora különbség van a könyvben
szereplő európai és nem európai nők foglalkozása között. Míg
előbbi esetben a természettudósok, művészek tarolnak,
utóbbiaknál az aktivista a leggyakoribb - hmm... - foglalkozás. Az
afro-arab-latino vonulatot szinte kizárólagosan mitikus régi
harcos, politikai aktivisták, és sportolók teszik ki. Holott ezt a
történelmi fejlődés hozta, tetszik-nem tetszik. Ráadásul
a zseni
Simone Biles mégiscsak más kategória, mint az arab
világból összeszedett, bátor, burkában fellépő, de expressis
verbis általánosságban totálisan eredménytelen - hmm... -
„sportolók”. Biles négy olimpiai és tizennégy világbajnoki
tornában elért aranya áll szemben mondjuk azzal, hogy Yusra
Mardini elindult az olimpián, mint a „menekültválogatott”
tagja, hogy ott az „úszottak még” sorának végén legyen.
Ebből lesznek aztán az olyan bohózatok, mint a legutóbbi
rövidpályás úszó VB-n. Ha meg mégis valami komoly
teljesítmény áll egy etnikum mögött, mint mondjuk az
asztronauta Mae
C. Jemison mögött, akkor meg azonnal kibukik a Social
Justice Warrior arca a két szerző maszkja mögül. Elvégre miért
az afroamerikai nőt választották az írónők mint útmutató
űrhajósnőt, és miért nem Tyereskovát,
aki az első nő volt az űrben, vagy SallyRide-ot,
aki meg az első amcsi? Egyébként Kelet-Európa például szinte
negligálva van könyvükből.
A
progressziós meseszövés természetesen politikai állásfoglalással
párosul. Elvégre Hillary Clinton (teljesítménye, hogy veszített
Trumppal szembe) és Michelle Obama (akit onnan ismerünk, hogy férje
volt elnök) mi másért lehetne a listán? Érdekes módon az
USA-ban elsőként megválasztott női képviselők egyike sem került
fel a listára, igaz az előző kettővel ellentétben ők
republikánusok voltak.
A
szerzőpáros férfiakról alkotott véleménye lépten-nyomon ránk
vigyorog a sorok mögül. Ott van a kiváló festőnő, Artemisia
Gentileschi esete. Na ő tényleg megérdemel egy helyet egy
ilyen listán, a XVII. század elején nőként festőnek lenni (és
ráadásul lényegesen jobb festő volt, mint az agyonajnározott, s
kommunista zászlóval felravatalozott bajuszos
mexikói nő, aki szintén itt van a listán), azért az
teljesítmény volt! Nála azt nem értem, hogy a 20 nagybetűs rövid
sorocska felét miért az teszi ki, hogy el akarta csábítani egy
férfi, de ő nemet mondott. Ez önmagában érdem-e azt nem tudom,
viszont azt igen, hogy a leírtak távol állnak a valóságtól,
sajnos Gentileschi sokkal rútabbul járt az illető fickóval...
A
férjhez nem menetel, mint erény máskor is szóba kerül. I.
Erzsébetnél is megjegyzik ezt. Azt már nem, hogy épp emiatt
halála után ellenségének, Stuart Mária
skót királynőnek a fia lett Anglia királya.
Aztán
ott vannak a kalózok. Kétségtelen a kalóz és lázadás szó nem
összeköthetetlen, ám tényleg kalózokat kell példának állítani?
Tudja a szerzőpáros, hogy kik voltak a kalózok? És most nem
valami émelyítő negédes film kalózaira kell gondolni, hanem a
fosztogató, erőszakoskodó, gyilkolászó banditákra. Ugyanis
három kalózina is a listán van, akiket nem tudom miért kellene
példaképként kezelni.
Még
néhány szereplőről pár mondatban:
AmeenahGurib-Fakim:
„Ameenah
úgy gondolta a növények a barátaink.” Ezek
után komoly bajban lesznek a vegánok... Azóta kiderült, hogy az
ékszereket is szerette: Egy NGO szervezettől ugyanis
egy hitelkártyát
kapott ajándékba, már mint Mauritius elnökasszonya, s annak
virtuális tartalmát cseppet sem virtuális ékszerekre és ruhákra
költötte.
Hatsepszut:
Az írónők állításával szemben nem ő volt az első fáraónő,
hanem esetleg Merinéith (nem biztos, hogy az volt), vagy
Szobeknoferu (ő viszont biztosan fáraó volt). Emellett az sem
igaz, hogy férfiként kellett eladnia magát, mivel fennmaradt
ábrázolásain elég egyértelműen mellei vannak...
A
kötet mélypontja, mondhatni Challenger-mélysége,
kétségtelenül Coy
Mathis. Pontosabban hülye szülei. Coy Mathis ugyanis a fiú.
Állítólag 18 hónapos korában lányként kezdett el viselkedni
(!?), s nem hagyta szüleinek, hogy fiúruhába öltöztessék. Ezek
ám a vasakaratú szülők, egy másfél éves gyerek diktál... Hát
persze, tuti nem feltűnési viszketegsége volt a drága apu- és
anyucinak! A másfél éves gyerek akarta! Teljesítmény: Ügyvédei
pert nyertek az iskola ellen, hogy használhassa a lány WC-t. Hogy
ez miért Coy érdeme, azt nem értem. Az viszont igen, hogy eszerint
a jog ezek szerint le se sz@rja azt, hogy az iskola lánytanulói és
azok szülei mit szólnak majd ehhez. Coynak (illetve hülye
szüleinek) joga van ehhez, a többinek meg jogában áll kussolni.
De eleve mit keres egy kisfiú a 100 lázadó nő között???
Ráadásul a szerzők szerint ez példamutató a világ lányai
számára, hiszen reklámozzák is szerencsétlen gyerek zavartságát
és felmenői zakkantságát.
Néhány
dolog meg tényleg kész röhej a műben. Már megszokhattuk, hogy
Hollywood semmibe vesz olyan apróságokat, mint a bőrszín a
történelmi filmekben, de hogy ez az elvileg valós eseteket
bemutatni, s mintaként csatasorba állítani kívánó kötet is ezt
teszi, az már egészen hajmeresztő. Noha amúgy is mesterségesen
fel van duzzasztva a kötet nem fehér hölgyekkel (sokuk egyáltalán
nem hiányozna a listáról, s bőven találni lehetne arra sokkal
inkább rászolgáló - bár valóban, zömmel - europid nőt),
képesek voltak Kleopátrát nem európainak ábrázolni. Kleopátra ősei (ptolemaidák) makedónok voltak,
ezt minimális történelmi ismeretekkel is tudni illene, azaz olyan
hófehér volt, mint Jégvarázs Olaf a decemberi hideg napsütésben!
A
kötet egyébként nem csak tematikailag gyenge. A meséknek szánt
szövegek igen lebutítottak, kiegyensúlyozatlanok, rendkívül
egyoldalúak, s ráadásul tartamilag itt-ott hibásak. Minden
„mesehős” pozitív figuraként lett eladva benne, holott az
országuktól általa megfosztott lengyelek aligha ünneplik Nagy
Katalin cárnőt, a kifosztott koreaiak
meg Dzsingú császárnőt.
Ha már valós személyekről mesélünk, tegyük árnyaltan, vagy ne
tegyük.
„Mi
lenne, ha a hercegnő nem menne feleségül a királyfihoz, mert az
autóversenyzés jobban érdekli? Mi lenne, ha a legszegényebb lány
is tanulhatna, hogy aztán országos ügyekben döntsön?” -
tette fel a kérdést a fülszöveg. Az az igazság, hogy már rég
megtörtént. Mert ez valóság. Bármennyire is harsogják egyesek,
ma ez már megvalósult. A nyugati civilizációban egy nő ahhoz
megy akihez akar, és tanulhat is, ha akar és képes rá. Az meg,
hogy fizikailag a nő és a férfi egyforma, azt nem lehet lázadással
megoldani, és megoldani sincs semmi értelme, mert a két nem más
képességekkel bír. Ezt vagy elfogadni lehet, vagy beleőrülni, és
tönkretenni magunkat. A nagymamám sem mondta soha, hogy el lett
volna nyomva nagypapa által (időnként inkább úgy tűnt fordítva
van...), és engedtessék meg nekem, hogy nekik higgyek, ne
ismeretlen aktivistáknak. Én mindenesetre maradnék a mi ósdi,
elavult, ámde szerethető meséinknél, az Okos Katicáknál, meg a
furfangos székely menyecskéknél.
(Említést
érdemel, hogy megjelent ennek mintájára egy magyar mesekönyv is
lányoknak, de szerencsére messze nem ennyire feminista
hangvétellel.)
Külön
fájdalom, hogy a kötet egyébként gyönyörű kialakítású.
Esztétikus, praktikus, értékesebb tartalmat érdemelt volna.
Pontszám:
Három
hidzsábos arab feminista súlyemelő burka a tízből.
3/10
pont
moly.hu:
86%
goodreads.com:
4.34 pont
További
csapás, hogy ennek az izének második része is lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése