Könyvajánló: Túl A csúcson

Michel Houellebecq:
A csúcson

Bp.: Magvető, 2017

Eredeti cím: Plateforme (2001)

Fordította: Tótfalusi Ágnes

Hú… Nem vagyok prűd. Na jó, kicsit az vagyok, de megbotránkozni ritkán szoktam, mióta A szürke ötven árnyalata (végképp felfoghatatlan, hogy  rossz könyvből készült silány filmnek még a harmadik részét is leforgatták…) kritikán aluli mélységekbe vetette az erotikusnak nevezett irodalmat, én marha meg elolvastam, félreértelmezett könyvtárosi kötelességből. Be kell azonban látnom, hogy Houellebecqhez képest James sok szempontból a fasorban sincs… Kinek hazudok? Nincs szó erotikáról se itt, se ott. Ez nem jelenti, hogy Houellebecq könyve ne lenne jó. Nagyon is az, ha az ember a jelenkor kiélt, sivár, jólétében már unatkozó nyugat-európai társadalom mindennapi gondjaival akar szembenézni a fehér lapokon. Ráadásul itt a 30-40 oldalanként ránt tukmált nyílt testiség nem öncélú, és nincs valami habos-babos rózsaszín tüllszoknyába öltöztetve, mint a korábban olvasott ötven árnyalatnyi álromantikával leöntött szörnyűségben. 

Houellebecqtől egy könyvet olvastam korábban, a rendkívül sötét, metszően gonosz A harcmező kiterjesztése című opust, s abból okulva nem számítottam a tavaly megjelent „új” regényben sem rózsaszín bárányfelhők közt flangáló szivárványszín unikornisménesekre. Nem is volt benne, hacsak nem darabolták fel őket, és adták el a szarvukat porrá őrölve potencianövelőként, a húsukat meg egy thai étteremben csirkefalatokként.

A regény főszereplője - az előbb emlegetett Houellebecq-műhöz hasonlóan - egy társas kapcsolatokra képtelennek tűnő, mogorva, életunt francia középkorú, középpolgári, középszerű fickó, akinek ráadásul éppen megölték az apját a migr… azaz eltérő kultúrájú francia állampolgárok. Még azt is bánja "hősünk", hogy él. Mindenesetre élménypótlék gyanánt az apja halála után rámaradó örökségből befizet egy Thaiföldre szervezett utazásra, ahol minden várakozásával ellentétben mégiscsak lefújja megkövesedett szívéről a port a szerelem szele. Ez a thaiföldi rész engem igencsak emlékeztetett Gerlóczy Márton Elvonókúrájára, nagy tételben fogadnék rá, hogy hatott a magyar íróra ez a könyv. Nem lenne Houellebecq a Houellebecq – még nevében is benne van, hogy ELLE(N)! – ha a kötet végén a korábban megkínzott szívű pár egy vitorláson húzna el a naplementébe. Hát ez valóban nem is sikerül nekik, de a regény végét már tényleg bűn volna elárulni. Mert bizony ezt érdemes elolvasni!

A francia író nyilvánvalóan nem konzervatív és nem reakciós, bármennyire is vádolják ezzel. Ilyen vádak csak a mostani abszurd korban érhetik, mert 100 évvel ezelőtt maga lett volna a liberalizmus, amit vall. Sokszor aggatnak vádoló jelzőket rá, nem is teljesen ok nélkül. Nihilista? Talán. Nőgyűlölő? Semmiképpen, inkább nőimádó. Viszont a szociopatát megkockáztatom regényei alapján. De legalábbis, minden karaktere az. Mint író, kétségtelenül jelentős, de fontosságát elsősorban az adja, hogy gyakorlatilag egyedül ő mer írni Franciaország megnevezhetetlen problémáiról. Erősen jellemzi a regényt a férfi-nő kapcsolat testisége, mellyel alkotója nyilvánvalóan megbotránkoztatni akar. Vannak kétségeim, hogy egyáltalán lehet-e még ezzel. Talán szerzőnk egyszerűen  francia is, méghozzá nem a Coman-Mandanda-Matuidi triói értelemben, hanem klasszikus laclos-i változatban! Azért van értelme a túlburjánzó szexualitásnak, mert bemutatja, hogy a forró vér nem köthető ideológiához, vagy világnézethez.  

A szerző a nyugat-európai számtalan problémájára reflektál művében:

- növekvő nagyvárosi erőszak,

- terrorizmus,

- az európai fehérek kisebbségi komplexusa,

- a nagyvállalatok álhumánuma,

- a kapitalizmus erkölcstelensége.

És lássuk be, ezek komoly problémák! A csúcson összességében amúgy is komoly, és nagyon tanulságos olvasmány.

A kötet a Magvető által jelent meg, Tóthfalusi Ágnes tolmácsolásában, s nincs okom panaszkodni rá. A fordítás gördülékeny és olvasmányos, köszönet érte. Helyesírásilag és tördelésileg is rendben van a munka. A kiadó is dicséretet érdemel, a keménykötés hosszútávon is keménykötésűnek ígérkezik, ráadásul esztétikailag sem csúnya, harmonizál a tartalomhoz. Mondjuk azt nem szeretem, ha a védőborító alatt csupasz felület van, mert az bizony tönkremegy előbb-utóbb, és akkor nem lesz szép a könyv.

Pontszám:

Nyolc tangabugyis Valérie a tízből.

8/10 pont

Na, most már túl vagyunk a csúcson...