Könyvajánló: Katherine Addison - A koboldcsászár

Katherine Addison: A koboldcsászár

Bp.: Gabo, 2016

Eredeti megjelenés:

The Goblin Emperor, 2014

Fordította: Miks-Rédai Viktória

Monumentális fantasy-e A koboldcsászár? Biztosan nem. Ez a legaprólékosabban kidolgozott világ a fantasztikus irodalomban? Kizárt. Vannak fordulatosabban szőtt regények? Nem is kérdés. Mégis akkor miért éreztem nagyon jó könyvnek Addison (alias: Sarah Monet) művét? Nagyon nehezen tudnám máshogy megfogalmazni: Mert szép.

A koboldcsászár alaptörténete, mely szerint egy tökéletesen felkészületlen személyre száll egy állam irányítása, miután elődjét merényletben titokzatos erők elteszik láb alól, éppenséggel nem páratlan az irodalomban. Ez annyira se váratlan, mint Foo Fighters koncerten a The Pretender. Maiának – aki egyébként nem hölgy, ellenben félvér kobold a tündék országában -, uralkodói nevén VII. Edrehashivarnak eredetileg annyi esélye volt trónszékre ülni, mint rövidárú boltban felest kapni. Ám minthogy nem túl szerető famíliája lezuhant egy léghajóval, mégiscsak kénytelen volt hátsó fertályát a vastrónra pamlagra tenni.

Maiának a császárkodás inkább teher, mintsem dicsőség, vagy lehetőség, de középszerű tehetségét és jó megfigyelőképességét kamatoztatva igyekszik népét szolgálni. Minden egyszerűsége és tanulatlansága ellenére próbál jó uralkodó lenni, feláldozva saját boldogságát és vágyait. Azért is tetszett talán annyira a történet egyszerűsége, mert sokkal jobban bemutatja a régi korok királyi udvarait egy ilyen történet, mint egy grandiózus háborús eposz. Bizony az uralkodók, posztjuk minden pompája mellett rendszerint egészen unalmas, bürokrata életet éltek, nem csatahajók, hanem érdekcsoportok között lavíroztak veszélyes vizeken. Egyáltalán nem irigylésre méltó az életük, hiszen nem a boldogságot kell választaniuk, hanem azt, hogy mások boldogságáért dolgoznak, míg saját életük alárendelik a nagy egésznek. Maia attól hős, hogy nem hősködik, egyszerűen szerényen teszi a dolgát, a konfliktusok értelmes megoldására törekszik, és elfogadja az arra érdemesek tanácsát. Tulajdonképpen rendkívül kevés történés van a regényben, aki gigantikus eseményorgiára éhezik, az válassza inkább a Vörös lázadás-trilógiát, de ez a regény is figyelemre méltó!

A világ, amit szerzőnőnk felépített, tobzódik a toposzokban. A tündék olyanok, amilyenek a Witcherben/Vajákban, a koboldok is teljesen sztereotipikusak. A karakterekben sincs olyan nagy választék (sem mélység a főszereplőt leszámítva), de azért akadnak érdekesek, s egyikük sem egysíkú. A társadalom, amely a birodalomban van, izgalmas ugyan, de egyáltalán nem kiemelkedő, s nem is részleteiben kifejtett. Mégis van Addison fantasyjében valami olyan extra, ami miatt igazi csemege. Ez egy igazi jellemfejlődés-regény, amely a konfliktuskezelést mutatja be parádés egyszerűséggel, nagyon jó stílusban. A fiatal császár példamutató erkölcsi tartással vág utat a bonyolultnak tűnő udvari útvesztőben. Újszerű uralkodási stílusa konfliktusokat generál, amely ugyan némiképpen idealista és irreális lenne egy valós világba helyezve, de jó lenne hinni, hogy lehetséges így is. Mindamellett Maia állandó bizonytalanságban áll önmagával szemben, s csak abban biztos, hogy az országát jó szándékkal és erkölcsileg tisztességesen lehet jobb hellyé tenni. Ezekhez viszont következetesen ragaszkodik.

A progresszív-agresszív világnézet természetesen minden díjazott-fényezett sci-fi/fantasy kötelező eleme, különben nem lehetne se díjazott, se fényezett, de itt annyira finoman és enyhén van adagolva, hogy nem zavart, sőt mondanivalójával egyetértek. Csak progresszív, de nem agresszív, ami mindenképpen dicséretes visszafogottság. 

Semmi esetre sem tartom steampunknak – hiába mondja ezt a fülszövegi ajánlók egyike -, az egy-két felmerülő ilyen elem (léghajó, gőzgép) tökéletesen jelentéktelen tényezők a könyvben. Ez pszichológiai és társadalmi regény, nem a külsőségekkel dolgozik, azok pusztán díszletek.

A regény világában való eligazodást egy melléklet segíti, amely bemutatja a fontosabb szereplőket és helyeket egy-egy mondatba, s belengetnek valamit az Addison által megálmodott világból. Ez is pozitívum, igaz sajnos térképet nem kapunk.

Külcsínre a Gabo Kiadó tetszetős kötetet adott ki, bár sosem hittem, hogy tetszhet a tündefüles Frodófejre ejtett Space Shuttle üzemanyagtartály-gyorsítórakéta kombó képe… A barna-vörös-zöld színösszeállítás elég hangulatos. Szerencsére a Gabo könyvek neuralgikus pontja, a fűzés, egyelőre itt nem tűnik olyan drasztikusan pocséknak, mint az Ecc, pecc esetében. Három olvasót legalábbis már túlélt a ménfőcsanaki fiókkönyvtár példánya. Talán jobb lett volna nagyobb és vastagabb betűtípust választani.

A magyar szöveg gördülékeny és olvasmányos, úgy érzem, Miks-Rédai Viktória jó munkát végzett. Egy-egy helyesírási hibát szúrtam ki, de nem emlékszem égbekiáltó problémára ebben sem. 

A regény tinédzserkortól aggkorig mindenki számára bátran ajánlható, az utóbbi években olvasott egyik legjobb fantasy nálam. Egyetlen problémája a regénynek - ami egyben erőssége is -, hogy szemtelenül szembeköpve a Zeitgestet, úgy tűnik nem lesz folytatása. 

Pontszám:

Nyolc kobold a tízből.

8/10

www.moly.hu: 93%

www.goodreads.com: 4.05 pont

(Az adatok 2017. június 30-i állapotot tükröznek!)